Nehéz lenne jobb és tömörebb ajánlót és egyben tájékoztatót írni a Deák Krisztina által rendezett hetven perces Szerb Antalhoz és Bálint Andráshoz is kötődő irodalmi esthez, mint amely amúgy is olvasható a Radnóti honlapján, és nyilván mindenki belenéz, aki az előadásra jegyet venne. (Ha még valaki nem tette, akkor itt a link hozzá.) A Keres Emil próbaterembe kell menni, az Andrássy út 31.-be, ez lényeges információ.
Röviden: aki Bálint András Radnóti-estjét szerette, az pláne ne habozzon, de az sem, akit általában érdekel a költészet, vagy/és kimondottan a XX. századi magyar irodalom.
Valamivel hosszabban kifejtve, a színház Facebook-oldaláról mentett Hevesi Szabó Lujza képeket felhasználva:
Bálint András Szerb Antal „Száz vers” című kötete kapcsán beszél hozzánk, és nemcsak magáról a szerzőről és műveiről, hanem saját irodalmi útkereséséről is. Felolvas saját verset, néhány saját műfordítást is a kötetben szereplő híres verziók mellett.
Megjegyzendő, hogy nem ezeket mondja el kívülről, hanem Radnóti, Sík Sándor és más "jegyzett" költők műveit. Ebben a hozzáállásában még érezni a régi gimnazista vágyát, aki maga is komolyan költő szeretett volna lenni, de "csak" előadóművésszé vált, és persze a biztos minőségérzéket, és az évtizedek alatt felhalmozott érezhetően NEM felszínes műveltséget.
Azt, hogy épp mely versek hangoznak el, felsorolhatnám, de legyen meglepetés. Mind benne van a kötetben, én is elővettem a sajátomat azonnal, ahogy hazaértem. 1957-es kiadás csak, antikváriumban vásárolt példány. (Az estnek nem célja a kötet részletes ismertetése, még be lehet szerezni.)
Helyenként összefolynak Bálint András saját emlékei azokkal, amelyeket Szerb Antaltól idéz, ez is jelzi, hogy milyen nagy mértékben képes azonosulni vele is, akár korábban Radnótival is. A művészetről, életről gondolkodó értelmiségi szerepkörbe annyira nem kell magát beleerőltetnie, nekem már harminc éve is úgy tűnt, hogy ez Bálint András saját arca is. Ilyen lehetett volna Radnóti és Szerb Antal, ha racionálisan gondolkodva menekülnek, és nem hagyják magukat elpusztítani.
A megbélyegzettséggel, a munkatáborral és a halállal kapcsolatos élmények nem maradhatnak ki ebből az estből, hiszen Szerb Antal versválogatása 1944-ben jelent meg. Aki arra vágyik, hogy Bálint András majd csak ezekből a szép versekből mond el néhányat, az nagyon erősen csalódni fog, a megrázás nem elkerülhető, a múlttal most is szembe kell nézni. (A holokauszt időről időre fel KELL, hogy bukkanjon, nemrég a Rózsavölgyiben az "El kell mondanom" c. Zalán Tibor darabban, illetve a szintén friss "Mózes és Jézus Pesten"-ben merült fel, hogy csak a szeptemberi élményeim közül említsek kettőt.)
Megjegyzendő, hogy Bálint András még nem volt kétéves, amikor Radnóti és néhány hónappal később Szerb Antal is meghalt, nem lehet saját közvetlen élménye a korszakról, amelybe olyan nagyon erősen beleképzeli magát, hogy minket is képes magával ragadni.
Hiába 78 éves, remek színészi állapotban találjuk, fizikai kondíciója is irigylésre méltó („még mindig de jól nézel ki” – mondhatnánk neki), laza eleganciával mondja végig a nem rövid szöveget, amely nyilván nagyrészt kötött, de mindvégig spontánnak tűnik, mintha előttünk fogalmazná. Közben elővesz hatvanéves láthatóan megsárgult papírokat, a „Száz vers” első kiadását, és már ez is erősíti a mondandója személyességét. Közelebb kerülünk a művekhez ezáltal.
Ha már a személyességnél tartunk: Szerb Antal két irodalomtörténete alap volt számomra és sok osztálytársam számára is a gimnáziumi években, talán ez az oldala egyébként is a legismertebb. Ami pedig Bálint Andrást illeti: először 1988. október 28-án láttam „Radnóti naplója” című estjét, amely erősen hatott rám, és aztán még az idők folyamán többször is beültem rá. (Előtte közvetlenül már jártam a Radnóti több más előadásán is, nem a „Bálint András élőben” újdonságával hatott.) Ez az erős élmény belejátszott, hogy utána szinte mindent megnéztem, amit a Radnóti a műsorára tűzött, biztosan 95% feletti lenne az arány, ha alaposan megvizsgáélnám a táblázatomat, amelyben az az este a 63. volt. (Azóta ezer (színházi) este hullt ezer estre, nagyon közel vagyok már a 4000.-hez. )
Éppen emiatt nagyon jó volt látnom, hogy Bálint András ennyire tartja magát, tartja az értékeit és az érdeklődését is, csak közben a körülmények változtak. Emiatt lehet az, hogy most már ez az est (ahogy Pál András káprázatos Petri-estje is) ebbe a próbaterembe szorult, és a mai válság idején nyilván nehéz lenne a nagyszínpadot megtölteni, nem mintha ez az összeállítás ne lenne rá érdemes.
Visszaemlékezései közben egy személyes emléket, egy versmondó versenyt is említett Bálint András, amely a József Attila Gimnáziumban volt, ahol az első díjat elvitte előle Jordán Tamás.
Érdekes egybeesés, hogy a covid Jordán Tamásból egy negyven éve halogatott Ady-estet hozott ki, amelyet én öt nappal korábban láthattam. Ugyan itt szó sincs meghirdetett versenyről, de én, mint ugyanennek a most már másik épületben működő, de még mindig nagyon színvonalas és szerethető gimnáziumnak a már csak ex-magyartanára ezennel most az első díjat mégis Bálint Andrásnak adnám, ezért a személyesebb, színházilag izgalmasabb és az átlag néző számára több új impulzust nyújtó estért. Játszhassanak mindketten nekünk még sokáig.
