Teljesen tele volt a Spinoza nézőtere, ugyanúgy összezsúfolva ültünk, mint évekkel ezelőtt, mintha minden a régi lenne, és csak egy-két maszkos néző jelenléte emlékeztetett arra, hogy közbejött a covid. Ez az ősbemutató egyben a 19. Spinoza Zsidó Fesztivál nyitóeseménye is volt, Erzsébetváros polgármestere is beszédet mondott ebből az alkalomból. Ahogy a műsorból már látszik, Czeizel Gábor rendezése a továbbiakban havonta egyszer megnézhető lesz.
Mózes: Schneider Zoltán - Jézus: Makranczi Zalán
Ann Silberberg és Sándor Anna közös darabjának politikai kabaré a minősítése. Az előadás létrejöttében komoly szerepe volt Veréb Diának jelmeztervezőként, Fabacsovics Lilinek dramaturgként – említődjenek már most az elején.
Két találkozást és beszélgetést látunk hetven perc alatt. Ebben a pici térben mindig ilyen darabokat játszanak, amelyeknél valóban csak a szó, illetve a mögötte rejlő gondolat számít. Nagyon sok olyan kérdés vetődik fel a zsidósággal kapcsolatban, amelyek a potenciális néző agyán átfuthatnak, és van, amit viccel is el lehet ütni. Néhány ponton mégis komolyra fordul az este, és megteremtődik az a bizonyos ritka sűrű csönd is, amelyre később is emlékezni szoktunk. A holokauszt ezúttal is megkerülhetetlen, a zsidóság, illetve a világ történetéhez ez éppen úgy hozzátartozik, mint Mózes vagy Jézus tevékenysége.
Az elhangzó párbeszéd megtelik élettel, és valóban eljátszhatunk a gondolattal, mi lett volna, ha Jézus és Mózes valaha találkoznak, ráadásul épp itt és most, nálunk.
Az előadás két része élesen (függönnyel is) elválik egymástól.
Az első részben a két beszélgetőn van a hangsúly, Mózes és Jézus fiktív találkozását játsszák el a színészek. Abból indulnak ki, hogy mindketten mindent tudnak a másik személy tevékenységéről, vannak érvényes kérdéseik azzal kapcsolatban. (Ez a mindenre kiterjedő figyelem valaki más életével kapcsolatban lehet, hogy majdnem olyan valószínűtlen mozzanat, mint maga a két rég halott bibliai szereplő összehozása.)
Az, hogy ez a beszélgetés működik, sőt leköt minket nagyon múlik a két jól kiválasztott színészen.
Makranczi Zalán lesz Jézus, „az első celeb”, akinek ugyan nem lett hosszú a haja, de a szakálla már észrevehető, nem mintha ezen múlhatna bármi. Ráadásul a szerző megkönnyíti a helyzetüket, mivel ez első részt próbának játsszák el, és így könnyen becsempészhető néhány (ön)kritikai észrevétel, amely nem árt az előadásnak. A nyílt színen kísérhetjük végig az öltözéssel együtt a két színész szerepbe helyezkedését is.
Emberiek ezek a karakterek, mindkettőnek vannak gyenge pontjai, sérelmei, kétségei. Ez nekünk nézőknek élvezetesebbé teszi az előadást, bár tudjuk, hogy a darab a felvetett kérdések miatt íródott.
A két szereplő között érezni a félig meddig titkolt versengést: Jézusnak csak 33 év jutott (sőt szorosan véve csak három arra, hogy kifejtse tevékenységét), addig a Schneider Zoltán által játszott Mózesnek 120 év „meló”, aki ráadásul még csak be sem jutott Kánaánba... Melyiküktől igényelt több áldozatot a mindenható, ki fejtett ki nagyobb hatást a zsidóság életére? (Schneider Zoltán nemrég még Gorbacsov volt a Rózsavölgyiben, Makranczi Zalánnak is volt egy idei friss bemutatója – Ketten egyedül - már a covid-leállás óta, láthatóan kezdik magukat ismét túlpörgetni, ahogy a rendező is már Macbethet is próbál a Spiritben. Másként talán nem is lehet színházat csinálni, szépen nyugodtan, takaréklángon biztosan nem.)
Az első rész beszélgetése nem válik egyhangúvá, mire máris vége szakad, és követheti a második kör, amelyben a mi világunkról kell, hogy véleményt alkossanak.
2021 hangja egy újságírónő lesz, akit az eredetileg kitűzött Hámori Ildikó helyett (aki nemrég lépett fel az Amy világában) Zsolnai Júlia játszik, aki nekem még 1984-85-ből meghatározó emlékképem elsősorban „A néma levente” kapcsán. Teljesen mellékes, de nekem az maradt meg, hogy Blaskó Péter oldalán játszotta a szerepet, míg a színházi adattár Körtvélyessy Zsolttal emlegeti. (Mindketten Miskolcon játszottak akkoriban, ez biztosan stimmel.)
Azóta a színésznőt nemigen láttam, bár többször eszembe jutott, hogy mi lehet vele.
36 év ugrás azért nagyon jelentős, a táblázatom szerint közel 4000 előadást megnéztem azóta, de annak A néma leventének a részletei makacsul megmaradtak. A színésznő hangja változatlanul gyönyörű, örülök, hogy még mindig aktívan működik.
A Zsolnai Júlia által előadott pesti sanzonok keretezik a beszélgetést, amelyek feltehetően azért kerültek bele az előadásba, hogy a pesti hangulatot kifejezzék, és visszavigyék a jellemzően nyugdíjas korú törzsközönséget saját fiatalkorukba, bár a felvetett problémák nagyon a jelenhez kapcsolják a beszélgetést.
Hallgatjuk a társalgást, amelyben Jézus és Mózes idegenként, külső látószögből néz rá a viszonyainkra, csodálkozással, döbbenettel. Mintha menet közben az rajzolódna ki, hogy ránk férne még egy megváltás, de még az is lehet, hogy annyira reménytelen a helyzet, hogy még az sem segítene.
És megint eszembe jutott egy korábbi saját gondolatom: mi van, ha Jézus is olyan keservesnek látta az életet, hogy a további tanításnál, prédikálásnál a kereszthalál a könnyebb megoldásnak tűnt számára?
PS. Puskel Zsolt képeit használtam, igyekeztem szinte mindet bezsúfolni, nagyon jók lettek.