Nagypénteken délután a 6Színben egy újabb Freeszfe-esemény volt, mégpedig egy bábvizsga. Maróthy Anna Zorka rendezése ebben a nem túl színházbarát időpontban is majdnem megtöltötte a nézőteret, amely reményt ad, hogyha majd júniusban jön a következő alkalom, az is tele lehet.
Az előadás másfél órás, szünet nélküli, és ajánlani lehet mindazoknak, akik már tudják, hogy a báb nem életkorhoz kötött műfaj, illetőleg azoknak, akik Emile Ajar regényét kedvelik, és nincs túlságosan erős emlékképük egy korábbi feldolgozás kapcsán. (De azoknak is tetszhet, akik csak hallották emlegetni a regényt, de nem tudnak a történetről semmit.)
Az előadás többféle bábtechnikát is alkalmazó profi munka benyomását keltette, feltehetően senkinek nem fog eszébe jutni, hogy ez alapvetően vizsga. A legfőbb problémája az, hogy nehezen egyeztethető a többféle színházból érkező közreműködő miatt. (Májusban emiatt nem is lesz újabb alkalom.) A színészek között vannak egészen pályakezdők – Bartha Bendegúz, Szekeres Máté, Szacsvai István - , illetve szerepel a lassan a „nagy öregnek” számító Hannus Zoltán a Bábszínházból, illetve a Stúdió K-ban sokféle bábelőadásban közreműködő, így szinte már bábszínész Nyakó Júlia is.
Az utóbbi két nagyon könnyen megszerethető színész jelenléte számomra igazi garancia minden esetben, több előadásukra is szívesen emlékszem vissza. (Ha már báb, akkor a kedvenceimet, a Tíz emelet boldogságot és a Rettentő görög vitézt csak megemlítem, utóbbi még néha elérhető mostanában is a Stúdió K-ban.)
Az „Előttem az élet” regényként 16 éves koromban került a látóteremben, mégpedig egy százas olvasmánylistán. Ezt akkori magyartanárunk osztotta ki, hogy hetente (!) a tanmenet által előírt kötelezőkön túl azért egy-egy könyvet erről a listáról is elolvassunk.
A regényt már akkor is szerettem, és a Rózsavölgyi Szalon 2014-es adaptációja (Alföldi Róbert rendezésében) különösen emlékezetes maradt számomra Margitai Ágival (később Nagy Marival Momo a tízéves kisfiú szerepében), Csomós Marival és ez az emlékkép meglehetősen erősnek bizonyult, többször is betolakodott a tegnapi előadásba – emiatt is írtam le már az ajánló elején, hogy elsősorban azoknak javaslom, akiknek ilyen meghatározó korábbi előadás-élménye nincs. (A címbe is ezért került a szövegből hozzávetőleges pontossággal idézett sor.)
Jelen esetben öt szereplő bábokkal játssza el a rendező és Gaál Anna dramaturg adaptációját, meglehetősen kreatív módon, amelyben jelentős szerep jut a látványtervezőknek Vermes Nórának és Prechl Annának is. A kedvenc jelmezem a kabátok hátára igazított lakótelepi tömbházak voltak (világító ablakokkal), amelyeket az éppen zenélő bábszínészeken láthattunk, amint megfordultak. (Pont erről nem találtam képet, de ha valakinek mégis lenne, örömmel venném, ha küldene.)
A bábok alkalmazása kitágítja a lehetőségeket (a repülő szőnyegen utazás így jelentősen könnyebb), és a színészek partnerként tudnak hozzájuk viszonyulni. Az előadásban jó volt látni a „régi motorosok” és a friss pályakezdők együttműködéséből átütő derűt. Láthatóan élvezik a játékot, szeretnek együtt dolgozni, és ez a történetből szükségszerűen kibukkanó keserűséget kompenzálja. Nekik elhisszük, hogy annyira nem borzasztó az élet árnyékos oldalán élni.
A darab megnézése erőt adhat mindazoknak, akiknek valamely családtagja demenciával küzd, és napról napra kénytelenek szembesülni a fokozatos leépülésével.
Ps. A fotókat a 6Szín facebook-bejegyzéséből mentettem le, Szkárossy Zsuzsa készítette őket