Ismét a Centrál műsorán a Liaison – Pokorny Lia egy új, méltó partnerrel folytatni tudja. Az újrakezdés estéjéről következik rövid beszámoló. Az első alkalomról írt ajánlómat igyekszem nem ismételni.
2022 egy hatalmas pofonnal kezdődött sokunk számára: Babicsek Bernát halálával. Én ugyan csak a „Liaison” kapcsán hallottam róla először és semmi másban sem láttam, sem élőben, sem tévében, de a tragikus baleset szíven ütött, és nemcsak azért, mert egy első látásra is könnyen megszerethető 42 éves, ereje teljében lévő, de még mindig fiatal ember veszett oda, aki még több évtizeden át aktívan zenélhetett volna, de azonnal eszembe jutott a túlélők nézőpontja is – a családon túl a munkatársaké, és elsősorban Pokorny Liáé, akit viszont pályakezdése óta figyelek.
Erősen reméltem, hogy lesz benne erő és nem hagyja odaveszni a közös estet, amely igazán jól is sikerült, és nem volt szüksége semmiféle extra marketingre, amelyhez így a szörnyű tragédia miatt szükségszerűen mégis hozzájutott. Ez az est mindenhogyan életképes volt a témája (a szerelem sokfélesége) illetve az egyébként ritkán hallható, jól válogatott dalok miatt is. Nem véletlenül volt annyi fiatal nézője – itt van valami, ami kell az embereknek, még a jelenlegi sok szempontból a színházaknak kedvezőtlen helyzetben is.
Ezen a csütörtöki estén, három és fél hónap után az előadás feléledhetett, és talán még nagyobb sikerrel ment le, mint eredetileg. A közönség egészen megtöltötte a színházat (pótszékekre is szükség volt, ami azért ritkaság mostanában) egészen nyilvánvalóan drukkolni ment.
Az est legfőbb üzenete jelenleg feltétlenül a „ne adjuk fel” – magunk előtt láthatjuk Pokorny Liát, aki rávette magát, hogy majdnem egészen úgy végigcsinálja a műsort, ahogy eredetileg, volt hozzá lelkiereje. (Én meg kis hülyeségeken problémázok? – juthat sokunk eszébe közben.)
Az előadás felépítése változatlan, és előbb-utóbb nyilván ki is alakul majd egy újranéző réteg, aki ezt pontosan láthatja majd. Nem minden improvizáció, ami annak látszik, de az est természetes könnyedsége így is megmaradt, nem vált a szerelem arcairól szóló szórakoztató sanzonestből melodráma.
Babicsek Bernát neve nem hangzik el, sőt a szórólapon sem említődik az est előző harmonikása, de ettől még gondolunk rá is. Néhány mondat szükségszerűen átértelmeződik, kicsit nagyobb súlya lesz már a színészlét nehézségeit taglaló kezdő dalnak és monológnak is. Közben mi akár azt is elképzeljük, hogy milyen kemény lehetett a színésznőnek ezt az előző három és fél hónapot végigjátszani más előadásokban, erre készülni és közben nyilatkozgatni. Az, hogy Pokorny Lia MEGCSINÁLTA (!!!), kibírta, muszáj, hogy erőt adjon nekünk. Ha ez a minta sem segít, akkor semmi… (Azt már megszokhattuk, hogy milyen sok független művész készít előadást nulla forintos költségvetésből, már nem érzékenyülünk el olyan könnyen a nagy teljesítményektől, de egy alkotótárs elvesztése azért nem mindennapos.)
Kéméndi Tamás harmonikaművész lett az új partner, akinek van saját honlapja, így arról azonnal megtudható, hogy még Babicsek Bernátnál is jelentősen fiatalabb (33 éves csak), de még annál is kevesebbnek látszik. 25-nél többnek semmiképp nem tippeltem volna. Ahogy szemüvegben ül a harmonikával és még nem játszik, akár azt is hihetnénk, hogy a színésznő talált egy pályakezdőt, aki lekíséri és szerényen meghúzódik. Ez az első benyomás ügyes átverés, de nem jön rosszul, hogy teljesen más, mint Babicsek Bernát. A kisfiús image azért szép fokozatosan, dalról dalra foszlani kezd, a művész egy percre sem tűnik bizonytalannak, és érezhetően nem most tanult meg harmonikázni. (Nyolc éves kora óta játszik, harmadik generációs harmonikás és most már tanít, sőt saját harmonika-átiratai is jelentek már meg. Erre az estére pedig volt még egy másik fellépése is. Ennyit a pályakezdőségről. ) Érdemes a youtube-felvételei között is szétnézni, amikor valaki készül erre az estre.) Az, hogy ő is virtuóz módon harmonikázik, de más gesztusokkal reagál, kifejezetten jót tesz mindenkinek, aki már látta az eredeti estet is, nem lesz csalódás az újranézés, viszont nem is nyomja el az első élményt.
Az „ártatlan kis fiatalember” avagy a bikfic-image jól hasznosul az esten, akit a Pokorny Lia által a darabban eljátszott többféle díva alkatú nő is könnyedén az ujja köré csavarna, így ezúttal csodásan működik a Kapitány Anni-szám (a Bikfic), amely még az est első harmadában megmutatja Kéméndi Tamás remek humorérzékét is – nagyokat tudtunk nevetni azon, ahogy elhúzódik a színésznő szenvedélye elől. Akinek voltak fenntartásai, azok legkésőbb az estnek ezen a pontján eloszlottak.
Később, ahogy haladtunk előre, nemcsak a szerelem sokszínűségét élhettük meg közösen, de azt is, hogy Kéméndi Tamás is mennyire árnyaltan tud reagálni a különféle dalokra és az eltérő alkatú nőkre.
Ugyan ott van a kotta előtte, de szinte csak alibinek, tekintetét szinte le sem veszi Pokorny Liáról, úgy kíséri, ahogy korábban Babicsek Bernát is tette – partnerként, támaszként.
Ezt látva mind megkönnyebbülhetünk, akinek fontos volt ez az est, fontos, hogy miként alakul Pokorny Lia pályája. Ez az akadály most elhárult, és most már remélhetőleg semmi nem áll a Liaison útjába, havonta több alkalommal is biztosan lesz rá közönség. Kéméndi Tamás szűkebb pátriája – Mohács, Pécs és környéke biztosan szintén kíváncsi lenne erre, aztán lehet majd még tovább nyújtózkodni… Ez az est bizony nagyon megérdemelné, hogy turné-előadás IS legyen belőle.
Ps. Az álmodozás az élet megrontója, igen, de az álmok néha rámutatnak valami fontosra.
Hosszan készültem erre az estére, és épp mára virradólag egy színházi álmom volt: egy furcsa és nagyon összetett előadás után (félig opera – félig próza) minden szereplőnek (akiket most nem sorolnék fel) egy 4-5 méteres ajtót kellett lényegében helyből átugrani, és csak utána hajolhattak meg a közönség előtt. (Mindenki átugrotta ezt a magasságot.) - Igen, a pálya széléről ilyen kőkeménynek tűnik ez a szakma, amely a művelőinek cserébe ad katartikus pillanatokat is. Ilyen lehetett a mai este az alkotói csapatnak, amely a „MÉGIS LEHET”-ről szólt.
PS.2. Aki a bikfic szón megakadt, és ismerősnek érzi, de furcsának, az talán Petőfi „Mi a szerelem?” c. versére emlékszik vissza halványan, amelynek már a kezdő sorában is szerepel… Még ez az asszociáció is igazán illik az előadáshoz.
PS.3. A fotókat a Centrál Színház és Kéméndi Tamás harmonikaművész "új" Fb-oldalakról használtam fel, az előadásképeket Jaksa Tímea készítette.
