Mezei néző

Mintha a dolgok kezdenének visszatérni a rendes kerékvágásba…- egészen úgy nézett ki minden a Müpában mindhárom estén, amikor ott jártam szeptember folyamán.

Sok hónap csúszással, de megvolt a BDZ szokásos évi egy opera-bemutatója (Hábetler András nagyon átgondolt és szórakoztató Don Giovannija, szerethető és ezer fokon izzó magyar énekesekkel, helyzetük magaslatán, melynek felvétele a youtube-on teljes egészében is elérhető), és most a BFZ, a másik zenekarom, is előállt a sajátjával, amelyet szintén nagy lelkesedéssel vártam hónapok óta.

A csembalónál: Fischer Iván - az ágyban: Valer Sabadus (Néró) és Jeanine De Bique (Poppea)

A színházak műsora tele van mostanában olyan bemutatókkal, amelyeket hónapokkal korábban, még a lezárások idején elkészítettek, de legjobb esetben is csak streamként, üres nézőtér előtt játszhatták le. Ilyen volt ez a kedd esti pót-premier is, a Zichy Szín-Műhely produkciója Léner András rendezésében.

Az előadás menetideje optimális, az egy óra ehhez a háromszereplős történethez se nem hosszú, se nem rövid. A téma az alig mögöttünk hagyott karanténidőszak, az összezártság feszültségei – a színlapról ez egyértelműen kiderül. Kérdés: akarunk-e már most szembesülni a viszonylag friss traumáinkkal, akár vígjáték formájában, ahogy ezt a darab teszi. Aki erre igent mondott, ezen az estén valóban jól szórakozhatott a 6Színben.

Gubik Ági, László G. Attila, Fekete Linda

Legközelebb élőben szept. 18-án nézhető az Óbudai Kulturális Központban, ráadásul az E-Színház felületén is lehet rá jegyet venni, péntektől elérhető lesz online is.

Bővebben:

Számomra ez az előadás legelsősorban magáról a színházról szólt, bár Hernádi Judit kapcsán eleve mindig eszembe jutnak a legelső élményeim, de most n+1. alkalommal nem nosztalgiázom, a többi bejegyzés vele kapcsolatban könnyen visszakereshető.

Bár "Amy világa" a cím, de Amyt nem Hernádi Judit játssza (ő az anya, Judy, a nagy színésznő), bár a színlapon mégis az ő képe van, ráadásul épp az előadás kulcsjelenetéből. Lehet, hogy Kovács Krisztina fordító-dramaturgot vagy Valló Péter rendezőt, Zöldi Gergely művészeti vezetőt vagy Orlai Tibor producert is éppen ez fogta meg David Hare darabjában? Engem igen.

Ami biztos, tényleg azoknak lesz garantáltan jó befektetés az előadásra szóló jegy megvásárlása, akik szeretik Hernádi Judit színészetét. Nekik kihagyhatatlan a produkció. Végig színen van, rajongói elégedetten fognak távozni a kétrészes előadás után.

Következő előadások: csütörtökön és pénteken, szept. 16-17-én lesznek. Jegyek még kaphatóak.

Nem volt rossz ez a hétfő, de az egész napi munka után az átlagnál fáradtabban mentem gyalog a Centrál felé (a Lánchíd lezárása most szép nagy kerülőt is jelentett), és nem tartottam a legjobb ötletnek, hogy így állítok be a Kisszínpadra, teljesen kilúgozva, ámde még mindig a péntek-szombati dupla Don Giovannin gondolkodva. Nem sok szerencsétlenebb helyzet lehetne, bár azt is tudtam, hogy az előadás így megmutathatja erejét: kihúz-e a gödörből, vagy sem, ez itt a kérdés. Ha elég jó Pokorny Lia, eléri, hogy a kiszabott 75 percig csak vele foglalkozzak, ha meg nem…(probléma lesz ajánlót írni) – gondoltam.

Nem tudom, hogy a többi (180-250?) néző, ahányan megtöltik a Kisszínpadot milyen állapotban ment oda, mit élt át, engem személy szerint a legelső dal harmadánál-felénél, elkapott Lia, és meg tudott végig tartani. Ebből a tapasztalatból elmondható, hogy nyugodtan bevállalható az előadás munkanapon, bármilyen helyzetben, számítani lehet arra, hogy sokkal jobb állapotban fogunk távozni, mint ahogy odamentünk. Melegen ajánlom a megtekintést, elsősorban azoknak persze, akik már több mindenben látták a színészt, és most még mélyíteni szeretnék a róla alkotott képüket.

Schwechtje Mihály új színházi bemutatója „fekete komédiaként” szerepel a színlapon, és a létrehozott előadás meg is felel ennek a minősítésnek.

Ez az előadás fontos témáról szól (a mindennapi korrupcióról), nem túl örömteli a konklúziója, amelyet muszáj lenne megfontolnunk, de mégis szórakoztató, leköti a nézőt, a kivetítések miatt még látványosnak is mondható, sőt a színészek is szerethetőek benne. Ennél többet nem nagyon lehet várni semmitől, alulfinanszírozott független csapattól aztán pláne nem.

Tegnap hosszú hónapok után végre kinyithatott az RS9 Színház is és megnézhettem a Neptun Brigád még mindig újnak számító előadását. Tavaly októberben ugyan sikerült bemutatni, de túl sok előadást nem érhetett meg a nov. 11-i második lezárás előtt, és nagyon sajnáltam, hogy pont lemaradtam róla. Most viszont itt kezdtem hozzá az új évadomhoz.

Tűzkő Sándor és Baksa Imre

Ez a poszt most kizárólag a blogom helyzetéről szól, a fenntartás lehetőségeiről, nem pedig egyetlen konkrét produkcióról.

Eközben persze kilátásban van a Neptun Brigádtól a Bankhitel, az új budaörsi bemutató Takács Katival, a Dohnányiék Don Giovannija, a Szerelmesek városa (a Víg új zenés előadása, ha ez kérdéses lenne), az új Orlai-premier az Amy világa, Pokorny Lia sanzonestje, a Fesztiválzenekar Poppeája, a Kritikusok díjának átadó ünnepsége, hogy csak a következő másfél hétre tekintsek előre – és ebbe az Átrium új Alföldi-előadása még nem is férhetett bele, arra most még csak gondolok. Ezekre mind készülök előre, és ha minden jól alakul, ezekről nagyjából a fenti sorrendben jönni is fognak MAJD a posztok.

De most muszáj ezen túl lennem előbb, és bár a nyár folyamán is kellett volna valamennyit foglalkoznom a saját helyzetemmel, voltaképp örültem, hogy sikeresen elterelt a kéktúra dél-dunántúli etapja (545 km) és az Ördögkatlan (17 előadás, 21 megírt bejegyzés). Nagyon nem szívesen gondolok a hogyan továbbra, de nem elkerülhető.

Ennek tudatában kattintsatok (vagy ne) a tovább gombra.

Ha valaki végigpörgeti az Operaház műsorát (tegyétek meg!), brutálisan sok programot talál. Vannak olyanok, amelyek viszonylag sok figyelmet kaphattak, mint például a Carmen napokon belül bekövetkező (szintén „eiffeles”) premierje, de vannak olyanok, amelyek koprodukcióban készülnek nagyfokú kompromisszum eredményeként, és talán épp emiatt, valahogy elsikkadnak a bőség zavarában. Ilyen volt ez a vasárnap délutáni alkalom is. Az eredeti mű felidézésére feltétlenül jó volt, megint hiányolni kezdtem Tallér Zsófia operájának régi előadását Zsótér Sándor rendezésében, amelyet 2017 óta kitartóan várok vissza a repertoárra.

Hábetker András (Bölömbér kerál), Sándor Csaba (Leánder) és Rezsnyák Róbert (Bogyó)

Ennél hosszabban kifejtve:

Tegnap este megtörtént a hivatalos bemutatója Márfi Márk „szakdolgozat-színházának”, amelyet maga írt, és játszik. Erőfeszítéseiben Tóth Péter rendező és alkotótárs, Bíró Bence dramaturg és Mester Dávid (a zenei háttér összeállítója) támogatta.