A színházak műsora tele van mostanában olyan bemutatókkal, amelyeket hónapokkal korábban, még a lezárások idején elkészítettek, de legjobb esetben is csak streamként, üres nézőtér előtt játszhatták le. Ilyen volt ez a kedd esti pót-premier is, a Zichy Szín-Műhely produkciója Léner András rendezésében.
Az előadás menetideje optimális, az egy óra ehhez a háromszereplős történethez se nem hosszú, se nem rövid. A téma az alig mögöttünk hagyott karanténidőszak, az összezártság feszültségei – a színlapról ez egyértelműen kiderül. Kérdés: akarunk-e már most szembesülni a viszonylag friss traumáinkkal, akár vígjáték formájában, ahogy ezt a darab teszi. Aki erre igent mondott, ezen az estén valóban jól szórakozhatott a 6Színben.
Gubik Ági, László G. Attila, Fekete Linda
Legközelebb élőben szept. 18-án nézhető az Óbudai Kulturális Központban, ráadásul az E-Színház felületén is lehet rá jegyet venni, péntektől elérhető lesz online is.
Bővebben:
Premier volt, de nem VIP-közönség előtt. Ez most nem az az eset, amikor a nézők közel harmada is beazonosítható és felsorolható lenne.
A közönség jelentős része az idősebb korosztályból került ki, jelentősen többen, mint az általam látott 6színes előadások közül bármikor. (Thuróczy Szabolcs Bödöcs-monodrámáján a középkorúak voltak erős túlsúlyban például.)
Egressy Zoltán új darabja inkább a még fiatalnak számító negyvenesek élethelyzetéről szólt, elsősorban arról, hogyan hatott a karantén összezártsága a házasságokra.
Nem egy, a karanténról szóló publicisztika éppen azt emelte ki, hogy ez a veszélyhelyzet pont abba kóstoltatott bele, milyenek lesznek várhatóan a nyugdíjas éveink. Időnek előtte kipróbálhattuk, milyen az, ha a munkahelyi közeget elveszítjük és csak a családtagjainkkal maradunk egy szűk térbe zárva hónapokon át.
Egressy Zoltán, aki feltehetően elsősorban a „Portugál” című darab írójaként közismert, bár ezen túl is bemutatták már nem egy működő drámáját, ezúttal kicsiben gondolkodott. Ezt a történetet, amelyben a férj, a feleség és a takarítónőjük vesz részt, még jobban meg lehetett volna bonyolítani. De ebben nincsenek gyerekek, és így még jelentősen kisebb téttel lehet a párkapcsolat egyensúlyával játszani. (Akinek van gyereke, az mesélni tudna arról is, hogy például egy kamaszra miként hatott, hogy hirtelen összezárták a szüleivel…- ebből is kikerekedhetne egy másik dráma.)
Ez a darab kizárólag egy (illetve inkább két) házaspár életére koncentrál, és a szerzőnek sikerült komédiának nézni az életüket. Már az elejétől érezzük az eltúlzott gesztusokból, hogy ugyan nagyon sok részletre ráismerünk, de a szereplők elkeseredettségét mégsem vehetjük tragikusan. Jó, hogy így van, sokkal könnyebb ebből a nézőpontból szemlélni ezt a házasságot, mintha csehovi drámának lenne beállítva.
Persze minden nagyon függ attól, hogy mi nézők miként éltük meg ezt az elmúlt korszakot (jó lenne hinni abban, hogy végleg elmúlt). Ahogy a közönség reakcióiból lejött, sokaknak ismerős volt a félelem az utcára lépéstől, a bolti árucikkek lefertőtlenítése, a maszkhordás még akár otthon is, és talán még a csapdába esettség érzete is.
A covid önmagában persze nem tehető felelőssé minden bajért, csak felerősítette azokat a problémákat, amelyek már eleve is megvoltak.
László G. Attilát ezer éve nem láttam színházban, de miután 2013-ban elhagyta a Nemzetit, ez nem is véletlen, külföldön is élt, és az utóbbi időben pedig a tévé-sorozatokban szerepelt. (Na jó, igen, mi is néztük a Tóth Jánost, amelyikben szerepet vállalt. Túl jók voltak a színészek benne. A fiam kedvencei, és rá is emlékszünk belőle.) Ezúttal lehet, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb és hálásabb színpadi szerepet kapott. Elnyomott papucsférjként áll előttünk Tibor, a tanár, szinte minden mondatán és gesztusán tudunk nevetni, és annyira szánalmasan gyámoltalan, hogy muszáj megsajnálni. Ahogy kénytelen maszkot hordani a saját lakásában… Neki drukkolunk, hogy szedje össze magát és merjen kiállni magáért.
Gubik Ági (Emma szerepében) lehengerlő jelenség, díva még rénszarvasos pulóverben is. Pap Janó jelmezei elég jól kifejezik a szereplők alapvető jellemvonásait, és ezekben garantált a komikus hatás. Kovács Yvette Alida tere puritán, de nincs szükségünk több részletre – ráadásul így legalább a produkció könnyen elvihető turnéra is. (Ez a praktikus szempont rögtön eszembe jutott róla.) Emma üzletasszonyként feltehetően többszörösét keresi, mint tanár férje, ez az eltérés alapvetően meghatározhatja kettejük viszonyát.
A harmadik szereplő, Éva, akit Fekete Linda játszik, takarítónő, aki annyira mégsem áll távol a másik két szereplőtől státuszát tekintve (sem). Erről a színpadi alakról eszembe jutott, hogy nemrég találkoztam valakivel, aki két tanári diplomával, amelyeket amúgy Los Angelesben szerzett, délutánonként takarítást vállal külföldi családoknál, ahol az angol nyelvtudására is szükség van. Ezért jobban fizetik, mint a középiskolában, ahol szintén angol nyelven tanít. Nem ő az egyetlen eset, manapság már szó nincs arról, hogy „a takarítónő” szükségképpen műveletlenebb, mint akikhez eljár. (A darab kapcsán is nyilvánvaló, hogy a tanár van a hierarchia legalsó fokán, feltehetően neki lehet a legalacsonyabb jövedelme. Egressy Zoltán a realitásoktól nem szakad el.)
Fekete Lindának egyébként egy nappal korábban a Rózsavölgyi Szalonban is volt bemutatója, Zalán Tibor új darabja (El kell mondanom) szintén a karantén alatt íródott, és jutott benne a színésznőnek egy ehhez hasonló kaliberű, de teljesen más figura. Mindkét szerepében megjegyezhetővé vált számomra, és feltehetően sok más produkcióban is előtérbe kerül miután talán nyolc évig is játszott – a pesti nézők számára teljesen ismeretlenül – Szombathelyen, majd a „Drága örökösök” sorozat miatt most már elmondható, hogy bekerült a fősodorba.
A történetet magát nem szpoilerezném le, pont jó, hogy nem tudjuk pontosan előre, hogy mi történik. A rendező nagyon ügyesen találja el a ritmust Bártfay Rita dramaturg támogatásával, nagyon sok poén keletkezik két egyszerre bonyolított telefonbeszélgetésből is. Kevés kelléket hasznosítanak, de az mind hatásos. (A maszk és a fertőtlenítő szer elmaradhatatlan…)
A fő gondolat nem új és nem igazán vidít fel minket. Mindent a megszokás ront el, mindenkinek a másik férje-felesége tűnik érdekesebbnek, és hosszú távon – a váltások után – minden kapcsolat ugyanúgy unalomba fullad, így akár maradhatunk is a réginél, sokkal egyszerűbb elvágni a bonyolulttá váló újabb szálakat… Valami ilyen konklúzió vonható le, miután végig nevetgéltünk a teljes előadás alatt. Vicces nyomasztás, alapvetően fájdalommentes, viszont három olyan színész képességeire hívja fel a figyelmet, akik jelenleg nincsenek túlhasználva, és akikre rá tud csodálkozni az, aki eddig nem, vagy kevéssé ismerte őket.
Akit pedig a párkapcsolati sokszögezés leköt, vagy szórakoztat, vagy netán beszélgetést szeretne kezdeményezni a párjával, annak ez az előadás is hasonlóképpen megfelelő, mint a Centrálban a Házassági leckék egy vagy kettő. Aki azokat látta, lehet, hogy nagyjából sejti is, hogy ebben a darabban miről lehet szó… Aki azokat szerette, ezt is nagyon élvezni fogja.
Ezt megnézve, még két nap után is csak az jut eszembe, hogy lehet, hogy az élet tényleg ilyen kevés variációt hordoz, lehet, hogy valóban nincs több alaptörténet 17 félénél, és tényleg sokkal jobban járunk, ha nem vesszük tragikusan, tudunk jó képet vágni az emberi játszmák szánalmasságához, és merünk nevetni akár azon, ha a saját helyzeteink visszaköszönnek a színpadról.
PS. A fotókat a 6Színtől kaptam, köszönet érte. (Amennyiben valakinek van több képe, szívesen felhasználnám még hozzá...)
