Ez már a 14. Ördögkatlan Fesztivál és János fiammal, aki alig másfél hónappal fiatalabb csak nála, most először voltunk itt. Minden évben nyomon követtem az itt folyó eseményeket, így nagyjából tudatában voltam, hogy miről maradok le.
Ezt a 14. alkalmat, amely az újra beindulásé is, szeretném megörökíteni most, amennyire tőlem telik, bár egyoldalúan, mert éppen a koncertnézős-sörözős részről nem szereztünk nagyon alapos benyomásokat, azt képzeljétek el továbbra is, milyen lehet. (Másodkézből így is hozzájutottunk sok információhoz, a katlanozók többsége az esti koncerteket nem hagyta ki - ezeknél nem is volt korlátozva a bejutás sem.)
Igyekszem – első katlanozóként – kiemelni azokat a praktikus információkat, amelyek nekem fontosnak tűntek. Hátha valakit majd esetleg arra indítanak, hogy még eggyel megnövelje a fesztiválozók létszámát a következő évben.
Irány a Katlan!
Jó itt lenni, és ezt persze előre sejtettem. Amikor a facebookon, a saját oldalamon felvetettem, hogy jönnék, számos biztatást kaptam, és nem kevés praktikus tanácsot.
A dolgok stimmelnek, valóban nagyon segítőkész volt mindenki, akivel találkoztunk. Már az első nap is igazolta, hogy érdemes volt lejönni, és a többi négy ugyanígy.
21 részben, külön szösszenetekben jön a beszámoló, hogy később ajánlóként is működhessenek azok, amelyek repertoár-előadásokról készülnek.
Olyan ezeket a bejegyzéseket írni menet közben, majd később négy napon át esténként, amikor a Dél-Dunántúli Kéktúra utolsó 85 kilométerét teljesítettük, végül további négy napon át minden létező időpontban, mintha 21 szimultán sakkpartit játszanék, azzal a különbséggel, hogy nem eldönthető az eredmény, és nyilván változó minőségű és hosszúságú bejegyzések születtek.
Tudom, hogy "megúszható" lett volna ez a sorozat, akár három oldalban is összefoglalhattam volna a 17 előadás tapasztalatait, de mindegyik többet érdemelt ennél. Már az indulás előtt ennek a lehetősége foglalkoztatott, ennyi élmény befogadása ÉS megörökítése lehetséges-e egyáltalán?
ps. A Katlanban további hét produkció műsoron volt, amelyeket korábban láttam, és van róla már ajánló - ezekre is rá lehet keresni: lsd. Apád előtt ne vetkőzz, Egy német sors, Egy százalék indián, Eleven éjszaka, Mulatság, Túlélő, Vera, Ezeken kívül a Kicsibácsit és A piszkosakat újranéztem, így kapnak még egy nyomhagyást ebben a sorozatban is.
Villánykövesd, pincesor - ami nekünk kimaradt: borkóstolás
I.előkészületek:
Erre az öt napra is voltak más színházi terveim, de az Ördögkatlan Fb-oldalán megláttam a meghirdetett játékot: kommentelj és nyerj egy bérletet. Gondolva a program díszvendégének, a Nézőművészeti KFT-nek számos előadására (sajnos júniusban egyik premierjüket se láttam a kettőből), mindketten játszottunk, sőt a két kisorsolt bérlet egyikét meg is nyertük. Ezzel augusztus első felének sorsa el is dőlt.
Az indulás előtti egy hetet én szinte végig az esemény honlapján töltöttem, míg János feladta balatoni nyaralásának felét azért, hogy jöhessen.
Már a megérkezés pillanatában a fejemben volt a terület térképe is, annyit nézegettem és gondolkodtam az átjutás lehetőségeiről. Buszok elvétve vannak, ezen az első napon az ingyenes katlanbusz még nem közlekedett, de TÉNYlEG lehet számítani stoppolásra. Az első nap háromszor volt rá szükségünk, és 1-3 percen belül felvettek. Ilyen gyorsan a metrópótlóra nem lehet feljutni Pesten. Menet közben ráadásul jókat beszélgettünk, ahogy már idefele a buszon is. A későbbi napokon 4-6 alkalommal volt szükségünk autós segítségre, és mindig volt, aki megállt nekünk. Háromszor fordult elő, hogy valaki már másodszor szedett fel az út mentén. A Katlanbusz is jól jött háromszor, de legtöbbször nem lett volna elég idő ahhoz, hogy kivárjuk.
Ahhoz, hogy valaki tömegközlekedéssel Pestről még délelőtt leérjen a Katlanba és átszállnia se kelljen, EGY lehetősége van: a Népligettől induló 7.05-ös busz. A Katlan miatt indítottak egy mentesítőt is kedden (feltehetően néhány további napon is), így aki nem tudott előre jegyet venni, az is eljuthatott akár ide, akár Harkányba, amely a busz végállomása.
Már az jó kezdés volt, hogy egy színház iránt élénken érdeklődő volt tanítványom és régi katlanozó barátnője ült előttem, akik érezhetően jelentős tapasztalattal bírtak, és már az út folyamán is megtudtam néhány alapvető dolgot a várható körülményekről. Minden stimmelt, amiket előre elmondtak - aki első katlanozó, jobban teszi, ha beszélget a "profikkal", és akkor hamarabb feltalálja magát. Nekem már az is üdítő volt, hogy ilyen hosszan olyanokkal beszélgetek, akiket szintén érdekel a színház, és végre egyszer nem időnyomás alatt. Ehhez az élményhez a pesti előadások rövid szüneteiben nem lehet hozzájutni.
Ahol nem jártunk, csak majdnem - Beremend, Megbékélés kápolnája
A nap folyamán az a vágyam is teljesült, hogy olyan személyekkel találkozzam, akik MINDEN korábbi katlanon is jártak – egy ilyen család bérelt ugyanott szobát Villányban, ahol én és tőlük is nagyon sokat hallottam arról, miként lehet itt a legjobban elboldogulni. (Ennél jobb ajánló nem kell egy fesztiválnak, mint a visszajáró vendégek. Akikkel találkoztam (kb. negyven embertől biztosan megkérdeztem, hogy hányszor jött már ide, ha nem többtől), jellemzően az ötödik katlanukat töltik most, felteszem, kb 2015 körül lehetett egy nagy ugrás a látogatók számában.)
Aki pont a színházi előadások iránt nem érdeklődik, az nyilván nem is olvassa ezt el, viszont nyilván egyszerűbb helyzetben volt: a koncertekre, gyerekprogramokra nincs sorszámosztás, így nincs arra sem szükség, hogy valaki előre megtervezze a napjait, és a legjobb megoldás a sodródás.
Ami kimaradt: a koncertek (Pál Zsombor fotója)
Ez nyilván nagyon alkatfüggő, megfelelő társaság és hangulat kell ehhez, de az biztos, hogy a Katlan alkalmas közeg hozzá.
Aki erre az egyértelműen nem színházi, hanem ÖSSZMŰVÉSZETI fesztiválra mégis – hozzám hasonlóan – az előadások miatt jön, azoknak egyértelműen szembe kell nézni a sorszámok beszerzésének kérdésével.
A „tuti bejutás módszerének’ több verzióját is meghallgattam, és ezek azt is megmutatják, mennyire különböző módon állnak hozzá az emberek ehhez is. Mindenki hitt a saját szisztémájában, lehet válogatni.
1.Kint alvás a sorszámosztó helyeken.
Amennyiben többen vannak együtt, és előre terveznek több napra, kiszámítható, hogy hány várakozó kell ahhoz, hogy mindenkinek biztosan jusson sorszám. (Két előadásra összesen 8 jegyet lehet egyszerre kapni fejenként.) Ezzel a módszerrel elképzelhető, hogy valaki, aki öt napra jön le, mindössze kétszer ballag ki egy hálózsákkal a falvak infó-pontjaihoz, és reggel tízre máris megkapja a sorszámokat, mehet a dolgára. (Most hajnali egykor épp esik, ebben a helyzetben ez nem lehet a legjobb megoldás.)
A nagyharsányi sorszámosztó helyen kint alvók - péntek éjjel (Lakatos István, a Katlanfutás szervezőjének fotója)
- Várakozás a visszadobott/át nem vett sorszámokra – másfél órával előadás előtt
Ez nekem különösen tetszett, mert logikus megoldás, és vállalható. Holnap mi is kipróbáljuk, és ha működik, ennél maradunk. (Pont másfél órával, illetve nyilván valamivel előbb ott kell lennünk az egyik infó pontban…állítólag 2-3 perc alatt fogynak el a jegyek.)
- A sorszám-nyerő gép felhasználása – barátok bevonásával
A mai egyik stoppolás alkalmával valaki javasolta, hogy ne csak mi töltsük le a sorszám-nyerő appot, hanem forduljunk barátainkhoz, ismerőseinkhez. Neki menni szokott ez, száz ember próbálkozik neki sorszámot szerezni, és aki sikerrel jár, elküldi a képernyőképet a kóddal.
Miután a sorszámok feléhez ezen az úton lehet hozzájutni, lehet, hogy a végén azok jutnak be elsősorban, akik leleményesek és nem restellnek segítséget kérni másoktól. Eljátszottam a gondolattal, hogyha sokan csinálják ezt, lehet, hogy egy-egy előadásra, akár százezernél is jóval többen kérhetnek jegyeket, és ez akár azt is jelezheti, hogy csak fontos a színház, ha valaki ennyi ismerősét mozgósítja a bejutása miatt.
- A sorszám-szerzés teljes kihagyásával – az esemény előtti várakozással
Az általam megismert „őskatlanos” család egy időben a kintalvós módszerrel jutott be, később – teljesen sikertelenül – próbálkoztak a sorszám-nyerővel, de mostanára már csak abban hisznek, hogy időben ki kell menni sorszám nélkül az esemény helyszínére (legalább 2 órával korábban), mivel a sorszám nélküliek egy része is befér rendszerint. Még sosem maradtak le semmiről, amire be akartak jutni.- Azt hiszem, hogy ők is és mások is, akik nem foglalkoznak a sorszám szerzéssel, alapvetően szeretik a sorbanállás helyzetét, jól lehet beszélgetni, bár egyértelmű, hogy öt nap már talán sok is végig a bejutás téma megtárgyalására.
Beremend - Tószínpad - itt sem jártunk
+1 - ez nem tuti bejutás, de arra is megvan az esély, hogy egyszer jön valaki, és kezünkbe nyom egy sorszámot. Nagyon sok ember szeretne másokon segíteni, és erre módja is van. Minden előadáson voltak olyanok, akik így jutottak be, "deus ex machinával".
Ez a felsorolt négy technika is mutatja, mennyire másként állunk hozzá egy probléma megoldásához – nem lehetetlen a bejutás – ezekből lehet választani, vagy ezeket kombinálni.
A Szoborpark, ahol háromszor is jártunk
Előzetesen a programokra való eljutás, a falvak közti ingázás tűnt a legnehezebb ügynek mégis, de ez már ezen a nyitó napon is könnyedén alakult. Igaz, hogy annyira egymás nyakába se szerveztem ma még az eseményeket, illetve egyetlen igazi nehézséggel kellett később szembenéznem (és csak csütörtökön) az Elem és a Guppi között.
A stoppolás magában is jó élmény volt, csupa nagyon kellemes emberrel találkoztunk, megismertük mások véleményét egyes előadásokról, olyanokról is, amelyeket mi nem választottunk. Átlagosan 5-10 perc volt az átérés egyes helyszínek között, egy-egy esetben 25 (ez a Beremend-Mokos Pince, kb. a legnagyobb táv), ez azért felületes benyomások szerzésére elég. Mélyebb beszélgetéseket csak a szomszéddal folytattunk, az őskatlanosokkal, és ebben a számos ponton egyező érdeklődés is segített.
Ami az élelmiszerek beszerzését illeti: nagyon sok kisbolt van, és Nagyharsány közepén van a fesztiválokon megszokott sátras kajálda is, mellette pedig zenekari színpad. Kiemelném, hogy Beremenden a Veled kerek udvarhoz legközelebb lévő „Tom Market”-ben találtunk rá a világ legkedvesebb eladójára, egy fiatal hölgyre, akinek a szívélyességétől mindketten el voltunk ájulva. Ezt a helyet pláne melegen ajánljuk, de rossz tapasztalatunk eddig nem volt máshol sem. ÉS még egy: hatalmas adag fagylaltot adnak Villány központjában a "Városháza" megálló közelében...minimum dupla adag és nem rossz. A fiam végre egyszer nem tartotta kevésnek az adagot, alig tudta megenni a 2 gombócot, amely négynek számított legalább.
Első nekifutásként ennyit a praktikus dolgokról. Akinek van kérdése, az tegye fel nyugodtan, akár privátban (makkzs@gmail.com), ha tudok, megpróbálok rá válaszolni, és szívesen fogadok kiegészítéseket kommenteket.
Ami szintén kimaradt - békés üldögélés a füvön csak úgy... (Pál Zsombor fotója)
ps. A fesztivál lezárása után 2-7 nappal is még nagyon friss az emlék, egészen jól átéreztük, miért akar valaki minden évben itt lenni, és hasonló koreográfia szerint mindent végigélni. Diákként a Kaláka folk-fesztivállal éreztük ezt, Diósgyőrben, majd évtizedekkel később Vilmával a Wagner napokat látogattuk hasonló lendülettel, de a Katlan ezeknél sokkal többféle élményt ad, amelyhez a helyváltoztatás is hozzájárul persze...(Feltehetően a kapolcsi fesztiválhoz hasonlítható, de az nekem szintén kimaradt a nyaraimból, csak másodkézből vannak információim ezzel kapcsolatban.)
Aki nem próbálta, annak ajánlom, és ha nem akar sátrazni, akkor jó előre érdemes a szállást biztosítani. Van, aki már három nappal a Katlan vége után adott fel hirdetést az "Ördögkatlan Fesztivál Szállás Kiadás-Keresés" csoportban, amelynek használatát én is ajánlom.
Ps. A fotók az Ördögkatlan Fb-oldaláról származnak
