Mezei néző

Ma nem volt túl optimális az időjárás szabadtéri programokhoz, különösen a kora délelőtti órákban nem. A Pozsonyi Pikniken részt vevő színházak mégis csak kivonultak sátraikkal az esőben is, viszont a Kolibri Színház idén a B tervét vette elő: zárt térben került sor az előadásokra.(A délelőtt folyamán biztosan.)

Én a kecskeméti Ciróka bábszínházra mentem el fiammal együtt, aki 3 hét múlva már valóban eléri az alkotók által minimálisan elvárt hét éves kort.  A cirókások előadásait eddig is nagyon szerettem és most sem jöttem ki csalódottan a színházból. Aki tudja, nézze őket Kecskeméten. Én mindig hálás vagyok, amikor a Kolibri vagy a Marczibányi téri művház meghívja őket. Legyen így minél többször az idén is!

Vannak kellemes helyzetek (is), például az, amikor valaki két hónap kihagyás után, színházra kellően kiéhezett állapotban azonnal egy jó előadást nézhet meg. Ilyenkor a főszereplővel egyetértve bólogathat, az élet lehet nagyon szép. Az előadást újra megnézve is csak azt mondhatom a tovább nem kattintóknak, mint a 2014 májusi főpróba után: Alföldi Róbert rendezése új betanulásban is nagy siker lesz és hosszú sorozatot érhet meg.

Ma kora délután sajtótájékoztató volt az Erkelben, miután fél órán keresztül belenézhettünk az intézmény történetében először színre kerülő " magyarra lefordíthatatlan című" musical próbájába is. A West Side Story, ugyan 1969 és 2013 között 24 féle rendezésben került színre magyar nyelvű színházakban, de  egyszer sem a szerző által előirányzott hangszerelésben. Aki erre a hangzásra kíváncsi, az próbáljon meg még jegyet váltani arra az öt előadásra, amelyre még vannak  - mondta el Ókovács Szilveszter.

Két oldalnyi szöveg következik az idei, immár ötödik (nekem még csak harmadik) Örkény kertről.

Nem tagadom, egyáltalán nem bánom, hogy a tanévvel együtt beindul a színházi évad is. Szinte egyszerre a kettő. Végre. Magamnak 19 előadást választottam ki szeptemberre, bár ezek közül 8 olyan este van, amikor a folyamatos jelenlétemhez erősen hozzászokott gyermekeimet nem fogom tudni magukra hagyni valószínűleg. (Egyikük így is megjegyzést tett, hogy az elmúlt két hónapban voltam egyedül négyszer is(!), sőt órákon át a Krisztina könyvtárban, továbbá még a Csontváry-kiállításon is, azaz mégsem CSAK velük töltöttem az összes időt. Hát erről ennyit, nehéz lenne most azonnal a havi 25 színházi estére visszaállni és talán nem is hiányozna. Lehet, hogy idén sikerül még jobban válogatni. Az ajánlóban mindenesetre minden BUDAPESTI előadást megemlítek, amelyek engem érdekelnének, függetlenül attól, hogy képes leszek-e rá eljutni vagy sem. Hátha helyettem is megnézitek ti őket.

Tegnap délután újabb sajtótájékoztatót tartottak a húsz napja megnyílt nagyszabású Csontváry kiállítás kapcsán a Honvéd főparancsnokság tavaly rekonstruált épületében. Tájékoztatót tartott a kiállítás kurátora, Gulyás Gábor, a szervező Városparancsnokság Nonprofit Kht. ügyvezető igazgatója, Gyutai Csaba és L. Simon László államtitkár. A beszédekből kiderült, hogy az ismételt sajtótájékoztató célja valóban az, amire én gondoltam, miután megkaptam a meghívót: további figyelmet szeretnének irányítani erre az 1963 óta legnagyobb szabású Csontváry-kiállításra.

„Egy perc – a boldogság összetört, mint egy földre ejtett csésze” – ez a második részben elhangzó egyik Lehár operettből származó idézet indokoltan lehetne az egész este mottója. Ha nem tudnánk már, akkor most három óra tíz perc befektetéssel megtudjuk, hogy ami valódi érték valóban jelen van az életünkben, az –rendszerint a saját ostobaságunknak köszönhetően – könnyen odaveszhet.

Almási-Tóth András rendező mindig inspirál a rendezéseivel, munkái idei évadértékelésemből sem maradhattak így ki. Elsősorban miatta mentem, hogy az évadomat ezzel az eseménnyel zárjam. Az ő kedvéért összeszedem magam, és ahhoz képest TÖMÖREN, röviden írok (2 oldal), csak a legfontosabb észrevételeimet. (Pontosabban: a nagyobb részét húztam ki a szövegnek, mint ahogy szoktam.)

A korábbi két évadértékelő után (2012/13, 2013/14) íme, itt a harmadik. Lesznek átfedések, de ez is elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS a felsorolt alkotóknak, illetve NEM KEVÉSBÉ mindazoknak, akik bármilyen jellegű közreműködésükkel lehetővé tették, hogy ezek az előadások megszülethessenek és ezáltal én nézőként írhassak róluk.

Figarót néztem Gentben, Guy Joosten 1995 óta futó rendezését (teljes szereposztás), amelyben egykor Gregor József játszott, most pedig Molnár Levente és Kálmán Péter, akik itthon alig nézhetőek. Nekem fontos előadás volt, különösen örültem, hogy láthattam ezt a két énekest, akiket 2008 illetve 2006 óta figyelek tudatosan, most először "idegen pályán játszani", így hosszú a bejegyzés (10,5 oldal), de kiemeléssel segítem az ugrálást. Akit nem érdekelnek a személyes mozzanatok, sem a genti operaház és az előadás körülményei, azonnal a 3. ponttal kezdje az olvasást, onnan kezdődik az előadás leírása, majd a 4. pontban a szereplők egyenkénti méltatásával folytatódik.

A városmajori fesztivál második előadásáról megint a Szabadter blogoldalara írtam. Szintén képekkel. Kedden lesz újabb előadás-bejegyzésem, ha minden jól megy...

2015.aug.20.: Most már bemásolom ide is: