Tegnap délután újabb sajtótájékoztatót tartottak a húsz napja megnyílt nagyszabású Csontváry kiállítás kapcsán a Honvéd főparancsnokság tavaly rekonstruált épületében. Tájékoztatót tartott a kiállítás kurátora, Gulyás Gábor, a szervező Városparancsnokság Nonprofit Kht. ügyvezető igazgatója, Gyutai Csaba és L. Simon László államtitkár. A beszédekből kiderült, hogy az ismételt sajtótájékoztató célja valóban az, amire én gondoltam, miután megkaptam a meghívót: további figyelmet szeretnének irányítani erre az 1963 óta legnagyobb szabású Csontváry-kiállításra.
Eddig 9684 látogató zarándokolt el Csontváry cédrusaihoz és az összegyűjtött 72 képhez. Összehasonlításként érdekes lehet, hogy a pécsi Csontváry múzeumnak, ahonnan az anyag 30-40%-a származik, évi 25 ezres az átlagos látogatószáma. Jó ez az adat, de lehetne sokkal jobb is.
A frissen felújított épület sokáig romosan állt a Vár közepén és most be lehet menni. Kellemes a hely maga is, még a mellékhelyiségek is modernek és esztétikusak. Emellett sok olyan kép látható, amelyik magángyűjteményből származik. A kiállítás szervezői nyomatékosították, hogy mindenki visszakapja a kölcsönadott képeket. (Az Oroszországban lappangó anyagot eddig még nem tudták beszerezni, helyette a képek méretének megfelelő nagyságú üres vásznak vannak az egyik szobába kiakasztva.) A kiállítóhelységeket bejárva nagyon kevés kekeckedni valót találhatunk, esetleg azt, hogy néhány kép méretéhez képest a kiállítóhely nem elég tágas és nincs elég tér ahhoz, hogy messziről is megnézzük őket.
A tájékoztatón elhangzott, hogy nagyszabású reklámkampány fog indulni szeptemberben, mely elsősorban a magyarokat, közülük pedig az iskolás korosztályt célozza meg. Ritkán lehet a műveket így összeszedni, nem volt olcsó a szállítás sem (különösen a nagyméretű képek miatt, amelyeket még hengerelni sem lehetett), az lenne a cél, hogy minél többen megnézhessék.
Én középiskolai tanárként vagyok olyan szerencsés, hogy tavaly március 31-én a Pannon Filharmonikusok koncertjére (János passió) eljött velem egy busznyi gyerek Pécsre. Mivel soha életemben nem jártam még úgy abban a városban, hogy kihagytam volna a Csontváry-múzeum megtekintését, ragaszkodtam hozzá, hogy oda is mindenki bejöjjön. A termekben mászkáló diákjaimat nézve az volt a benyomásom, hogy szinte mindenkit foglalkoztattak a képek és nem bánták a programot. (Nyilván azért sem, mert nem egy hatalmas gyűjteményről volt szó, amelynek a megtekintése időigényes.) A pesti kiállítás nem öt, hanem tizenhét szobás, de nem mondanám, hogy ettől még nagyobb kihívás lenne a festővel először találkozóknak a megtekintése. A gyerekek ezt is élveznék. Csak egy a bökkenő: a belépő diákoknak itt nem 700 forint (ennyibe került Pécsen, ötven forint kedvezménnyel fejenként, mivel csoportosan mentünk), hanem 2400 Ft, amelyből 15 fő felett tíz százalékot engednek el, azaz 2260 Ft. (A normál belépő ára: 3200 Ft.)
Attól tartok, hogyha igazán tömeges diák-részvételre számítanak, akkor egyszerűen magas ez az ár. Nem sok, ha a bekerülési költségeket nézzük, de ahhoz már igen, hogy egy tanár kötelezővé tegye és például művészettörténet vagy rajz óra keretében elvigyen egy egész osztályt. Amennyiben az a cél, hogy minél több diák vegyen részt, én az Operakaland mintájára 500 forintos belépődíjat kérnék, esetleg azzal a megkötéssel, hogy az adott iskola diákjainak 50-70%-a vegye meg egyszerre (más-más időpontokra természetesen) a jegyet. Ez esetben valóban elérhető lenne az a cél, hogy mindenkihez jusson el Csontváry és ugyan a látogatókkal foglalkozó dolgozókra jóval nagyobb terhelés jutna, de összességében mégis több lenne a bevétel. Biztos vagyok benne, hogy kijönne az óránkénti kétszáz fős maximális látogatószám. Éppen az Operakaland tanulságaira gondolva (most is 320 önkéntes jelentkező van őszre, azaz minden második tanulója a József Attila Gimnáziumnak részt kíván venni egy szabad délutánját feláldozva), amennyiben egy ilyen ajánlatot kapnánk, én a magam részéről biztosra veszem, hogy nálunk a kollégáim támogatásával bevállalnánk ezt a kihívást is és megnéznénk közösen.
A sajtótájékoztatón kérdésként felmerült, hogy mennyit szánnak reklámra. Erre nem hangzott el válasz, de azt hiszem, hogy amennyiben ennek az összegnek a felét a diákjegyek árának csökkentése miatti hiány kompenzálására fordítanák, már akkor jobban járnának.
Ezek a futó gondolataim támadtak a tegnapi esős délutánon. Én nagyon szerettem ezt az épületet és benne a kiállítást, menjetek és nézzétek meg, ha tehetitek.
