Mezei néző

A hétfői bejegyzésem kiegészítése következik, a mai előadás után.

Az előadásról a fesztivál blogjára írtam, ott elérhető.

Ha már nem lesz aktuális, akkor idemásolom a szöveget inkább, de addig csak olvassa el azon a felületen, akit érdekel. Vannak képek hozzá, az sokat számít.

2015. aug. 20. Na most már idemásolom:

Öt év után ismét Magyarországon rendezett Kovalik Balázs. Ez ESEMÉNY, örömteli. Hátha még azoknak is, akik annyira nem rajonganak az Operaházban látható "modern" rendezésekért. Igen, ez is az a vonal, nem az a másik, amelyik nem tart többet a feladatának, pusztán annyit, hogy a szerző által megírt történetet korhűen színpadra állítsa. Kovalik Balázs a gondolkodó és gondolkodtató rendezők egyike, aki a darab kapcsán korunkról akar valamit mondani, nekünk tart tükröt és talán várja a hatást is, hogy az előadás hatására a világunkról, kapcsolatainkról másként gondolkozzunk. De az is lehet, hogy nem vár semmit, de a saját gondolatait azért megosztja, hogy kezdjünk vele azt, amit szeretnénk. Ha meg valaki csak a zenét akarja meghallgatni, azt is megteheti - minőségi módon el van énekelve a darab, a szöveghez nem nyúltak (pedig néha azt gondolom, hogy ezeknél a rendezői megoldásoknál ez is jól jönne). Bennem egymást kergetik a darab kapcsán ébredt gondolatok, igyekszem visszafogni magam, hogy még időben kiposztolhassam, hátha valaki ennek hatására elszánja magát és a szerdai utolsó alkalomra eljön. EZ LENNE A CÉL! Nézzétek meg az előadást. Én visszaülök. És most jön az én olvasatom az első nézésről...(aki biztos megnézi szerdán, az inkább csak utána olvassa el és vesse össze később a saját benyomásaival) - spoiler is!!! Aki csak évek múlva nézi, a következő felújításkor, annak mindegy, addigra el fogja felejteni úgyis, amit itt olvas.

Nagyon ritkán fordul elő az emberrel, hogy amikor megkapja azt, amire régen vágyik, akkor nem érez némi kis csalódást. Most ez történt a férjemmel, aki idén mindössze az én 230 előadás-élményemet olvasta el és ezen kívül egy-egy általam fontosnak minősített opera élménnyel lett gazdagabb. "Miért nem nézünk Pintér Bélát inkább?" - kérdezte folyton. Ma végre megnéztük A sütemények királynőjét. Az előadástól azt kapta, amire számított - igazi minőségi és szórakoztató színházat.

A borbély azok közé az előadások közé tartozik, amelyeket valóban hónapról hónapra sikerült halogatni (bemutató: 2014.02.2. volt), hogy végül ma este nézzem meg.

Ritka esemény a mai világban, amikor két színházi műhely közösen hoz létre egy előadást. Akármennyire jó is, ha egy alapjaiban évek óta változatlan társulat némi vérfrissítéshez jut ilyen módon, másfelől felmerülnek a logisztikai kérdések, elsősorban a színészek egyeztetése és utaztatása, amely költséges, miközben az előadást csak ötven-hatvan ember nézheti meg egyszerre. Akár tetszik, akár nem, a projekt nem tudja behozni a játszás költségeit semmiképp. A szokásosnál is ráfizetésesebb. (Az anyagi haszon nem lehet szempont. Művész-színházi előadással elég ritkán lehet profitot termelni, esetleg akkor, ha 1-2 szereplős, díszlet nélküli előadásról van szó.) Feltételezem, hogy Cziegler Balázs díszletét és talán Kovács Andrea jelmezeit is elkészítették külön-külön mindkét helyszín részére. Éppen ezek miatt, az előadás minőségéhez nem kapcsolódó tényezők következtében mindössze ötven előadást ért meg a Vörös - amelyből 32 Pesten a Katonában, 18 pedig Szabadkán történhetett meg. Az utolsó előadást nézve is egészen biztos, hogy ez az előadás esemény volt.

Ebben az évadban Budapesten EGYÁLTALÁN nem volt műsoron Bartók Béla operája, a Kékszakállú herceg vára, utazni kellett érte. Az idei korábbi két alkalommal (Kijev – ősbemutató, Milánó) koncertszerű feldolgozást láttam, mindkettőre megközelítőleg két hónapon át készültem és az idei évadom legemlékezetesebb előadásai közé tartoznak.

Ez a bécsi előadás váratlan ajándék volt most az érettségi szezonban. Ma már elhiszem, hogy valóban ott lehettem szerdán a Theater an der Wienben. Bretz Gábor és Nora Gubisch előadásáról részletes beszámoló következik.

Az előző bejegyzés folytatása következik, A walkürrel és a másik két estével.

Némi általános bevezetés, a Wagner napokhoz fűződő személyes megjegyzések után ebben a bejegyzésben csak a Rajna kincséről lesz szó. Eredetileg azt hittem, hogy röviden elintézem a teljes Ringet, de ez mégsem sikerülhetett. Négy napon át csak ez kötött le és lassan egy egész napja próbálom mindezt összefoglalni.

Még rövidebb lesz ez az ajánló, mint az előző. Ma még hátra van a Ring utolsó estéje, délután négytől még esély van a megtekintésre. És persze a pénteki új Vivaldi bemutató, a Farnace, amelyiket nagyon úgy néz ki, hogy csak a jövő évben tudok megnézni, szintén lesz ma este is és 18-án és 20-án is.