Mezei néző

Igen, ez az előadás nagyon hasznos és még szórakoztató is, 27 évnyi tanítási tapasztalat alapján azt mondanám, hogy elég jól el is találja a megcélzott korosztályt: hetediktől fölfelé lenne érdemes rá osztályokat vinni (akár tizedikeseket is). Persze üdítő élmény volt ez diákok nélkül is, egy kibővített ebédszünetben oda-visszarohanva; örültem, hogy láttam, hogy milyen jó előadásokat készítenek a mai fiataloknak és még mindig akadnak tanárok, akik színházba is elviszik a tanítványaikat.

A Kék órák 80 perces, utána – kérésre – egy résztvevő osztálynak drámapedagógiai feldolgozó foglalkozást is tartanak, amely különösen fontos része lehet az élménynek.

Egy percig nem volt kétséges, hogy számomra kihagyhatatlan ez a produkció, bár mindenféle szövődmények miatt végül a tegnapi, nyolcadik alkalomra jutottam csak el. A vágy villamosá-t nemcsak azoknak ajánlom, akik Tenessee Williams darabjait szeretik, vagy a címszerepet játszó Takács Katira kíváncsiak. Megrázó, szép és gondolatgazdag előadás, amely ugyan semmiképp nem sorolható a könnyű szórakozás kategóriájába, viszont cserébe az emlékét még éveken át hurcolni fogjuk magunkkal.

Legközelebb április 12-én látható, még vannak rá jegyek is.

Még mindig nehezen hiszem el, de a múlt héten két évtizednél hosszabb kihagyás után ismét eljutottam Nyíregyházára egy debreceni koncert és a miskolci Kékszakállú megtekintése után, "ha egyszer már úgyis a közelben voltam". A kilencvenes évek végén többször megfordultam a Móricz Zsigmond Színházban, éppen Verebes István igazgatói korszakában (1993-98), aki most visszatért, hogy ezt a Macskajáték-ot megrendezze. Az előadást viszont nem Ács Zoltán világosította, ahogy azokat a régieket, hanem már a fia…

A gyorsan eltelő idő, az emlékek és az általuk kiváltott nosztalgia főszerepet kap Örkény István tragikomédiájában is, amelyben ugyanarra az eseményre sokféleképpen gondolnak vissza.

Nyomhagyó ajánló következik erről az estéről, a sorozat negyedik előadásáról, amelyet várhatóan még hat fog követni. Legközelebb április 5-én, 6-án és 30-án játsszák (ezekre az alkalmakra a kezdés előtt közvetlenül pótjegy váltható, amellyel a fennmaradó helyekre lehet leülni – március 28-án én is így láthattam az előadást), a májusi két időpontra (4,11) viszont még kaphatóak helyreszólóak is. A Kamara nem nagy, bárhonnan jól lehet látni, és ezért az előadásért érdemes akár messzebbről is Nyíregyházára utazni.

Gondosan válogatott, ritkán játszott darabokból álló programot mutatott be nagyhét keddjén a Kodály Filharmónia a debreceni Kölcsey Központban. A koncertet a Bartók Rádió rögzítette, így ezt a nyomhagyót a későbbi visszahallgatás reményében írom AJÁNLÓnak. A Mezei néző Facebook-oldalon megosztom majd. (A műsorok az adást követő 30 napig meghallgatóak a mediaklikk.hu-n.) Addig, akinek kedve támad ezekhez a művekhez, keresgélhet a YouTube-on, ahogy én is tettem a hangverseny előtti hetekben. 

KÖZVETÍTÉS időpontja: 2024.05.13. 13:57 - Bartók Rádió (Fauré és Poulenc művét adták le, Verdiét nem - majd nyilván egy másik összeállításban.)

 Az a jó előadás, amelyről jobb állapotban jövünk ki, mint ahogy beültünk. Ez az alaptételem, és a szombat esti különleges előadás ennek meg is felelt. Lenyugtatott, kikapcsolt, és talán néhány mozzanatára még később is vissza fogok gondolni. Valami azt súgja, hogy a múlt hetem legfelhőtlenebb színfoltja volt, bár a hétfői Ványa bá-újranézés is hasonlóan szép emlék marad. Ugyan a Minden egy, „a Színházak éjszakája előadása” egyszeri esemény volt, így ajánlóra nincs szüksége, de a szervezők és a közreműködők nagyon megérdemlik a nyomhagyást.

Hatvan perc szünet nélkül – ennyi a menetideje Az utolsó tekercsnek Lábán Katalin rendezésében. Aki ismeri a szöveget, az ezen is meg fog lepődni: az egész mindössze tíz oldal.

Az előadás a számvetésről szól – akár három szinten is: a történet szereplője, Krapp minden születésnapján magnóra mondja az elmúlt éve tanulságait, és egyben bele is hallgat korábbi felvételeibe. Ezt a szertartást nézzük.

A szereplő ezúttal 30 évvel korábbi önmagával szembesül, és nem egyszerű ez a találkozás.

A Don Giovanni teljes sorozatáról (8 előadás) szól ez a beszámoló, „micsoda öröm lesz”, ha majd megint előveszi az Operaház – erre gondolva a naponta átírt hosszú verziómat összefogtam a harmadára, kedvcsinálónak.

Színházi szünnapra és két beteg kollégám helyettesítésére készültem a mai estén, de nem így lett: láttam a hetedik Don Giovanni-t is. (Az eddigi előadásokat elemző bejegyzés itt található, tovább fog frissülni, ez most csak a mai estének szóló nyomhagyás.)

Don Giovanni és Leporello: Szemerédy Károly és Cser Krisztián - fotó: Berecz Valter

Egészen váratlanul kötöttem ki két héttel a Polgárkukkantó után ismét Tatabányán. Ismét a Kamaraszínházban, megint egy bérletszünetes előadáson, amelyiket a közönség annyira szeret, hogy jelenleg 180 ember van a várólistán. Ez már a Francia rúdugrás 57. estéje volt, és ez a szám vidéken – egy nem túl nagy városban - egészen különleges sikert mutat. Bár ennek az előadásnak nincs szüksége ajánlóra, de ettől még ezt a nyomhagyó bejegyzést nem spórolom el. Aki szereti Mohácsi István darabját, és ezt a szereposztást nem látta, annak érdemes miattuk feliratkozni erre a bizonyos listára minél előbb.

Ha valakinek nem tűnne fel: ezúttal az Oidipusz cím mellett szerzőként nem Szophoklész szerepel, hanem Robert Icke, a történetet pedig egy kampányirodába helyezték, ahol a stáb a szavazás utáni ünnepléshez készülődik. Oidipusz, a jelölt, épp csak karnyújtásnyira a sikertől élő adásban spontán ígéretet tesz: amennyiben nyer, feltárja évtizedekkel korábban meghalt elődje, Laiosz halálának körülményeit, amelyet valami miatt eltussoltak…