Abszurd show a műfaji megjelölése a Terminal Workhouse még mindig újnak számító előadásának, amelynek a szept. 26-i bemutatója helyett a mai második előadására tudtam menni. Az előadás két óra, szünet nincs.
Írni vagy nem írni - az itt a kérdés. - Molnár Gusztáv
Eddig csupán egyszer láttam Eisemann Mihály – Halász Imre - Békeffi István "Egy csók és más semmi" című operettjét, mégpedig 2003. februárjában a Vígszínházban, amelyikre viszont cserében elég jól emlékszem még mindig. (Többek között Eszenyi Enikő, Kern András játszották, és Reviczky Gábor, aki a Vidám Színpadon éppen ma is nézhető ugyancsak a bíró szerepében, mint 16 éve) Ez most a második alkalom volt:
Hevesi László és Vida Péter
Még nincs egy hete, hogy Hollerung Gábor bátornak nevezte a kortárs zenét népszerűsítő koncertjére összegyűlt (nem túl népes) közönséget. Aki eljött, az érezhetően élvezte a programot, mivel az elhangzott művek (várakozáson felül) könnyen befogadhatóak voltak.
Ezúttal fordított a helyzet: a közönség a Katona és konkrétabban Ascher Tamás rendező korábbi előadásai alapján biztosra ment, megtöltötte már a főpróbán is a teljes nézőteret, de ahogy körülnéztem a 105 perces előadás vége után, leginkább értetlen tekinteteket láttam magam körül.
Mi ez? Kiknek érdemes megnézni A fehér szalagot?
Ez itt a kérdés.
A megtekintés után azonnal leültem megírni a benyomásaimat, és sose gondoltam, hogy majdnem két hétig nem fogom elengedni az előadást. Úgy tűnik, hogy időről időre beesek ebbe a csapdába, ahogy nemrég a Káprázat esetén is történt. (Azóta voltam további 16 eseményen, amelyekről négy kivétellel bejegyzés már olvasható is.)
Ma már újabb premier lesz a Tháliában, az „Egy csók és más semmi”, így most már azt megelőzve lezárom ezt az írást is. A két bemutató közös pontja három szereplő (Molnár Piroska,Tamási Zoltán és Zayzon Zsolt), akikre nyilván üdítően hathat, hogy ennyire eltérő műfajokban is kipróbálhatják magukat. A mezei nézők mindenesetre szeretik látni ugyanannak a színésznek a többféle arcát. Mondhatnám (és mondom is), hogy "Molnár Piroskát bárhányszor és bármiben!" - akit 1985 óta nézek rendületlenül, de ráadásul ebben a szereposztásban nem ő az egyetlen, aki számomra kiemelten fontos színész. Sőt: mivel Tarnóczi Jakab rendezéséről van szó, már csak miatta is érdekelt volna ez az ismeretlen darab. Ott volt a helyem a Tháliában még a sorozat elején, és ez volt a szeptemberem egyik legjobban várt előadása.
Mentes Júlia Virginia
A Bernd Róza kemény és komor előadás, nem illeszkedik a színház alapvetően szórakoztató célzattal készült produkcióinak sorába, amilyen feltehetően a ma színre kerülő zenés vígjáték is lesz. Ugyanakkor kivételes minőségével feltétlenül méltó a figyelemre, és jó lenne, ha éppen ezért bevonzaná a „művészszínházakra” specializálódó nézőket is, akik pont a Tháliába nem szoktak járni. Akinek tetszett a Katonában a Leláncolt (avagy vitrinbe zárt) Prométheusz tavaly, vagy Az eltört korsó (amely a Szkénében is megy) azoknak feltétlenül meg kell néznie Bernd Rózát is.
A múlt hét eseménydömpingje (Purcell Kórus és Erkel Kamarazenekar, Kálmándy-gála és Gyöngyösi-mise - ami a koncerteket illeti) után a hét újabb kihagyhatatlan programmal kezdődött: Ferruccio Furlanetto ismét Magyarországra jött és az ő estjével vette kezdetét ez az újabb eseménydús hét, így ezzel folytatom:
Az elmúlt napok koncertjeiről szóló bejegyzés második része következik. Témája az első részben felsorolt negyedik esemény: a Budafoki Dohnányi Zenekar "Kortárs Romantikusok 3.0" címet viselő hangversenye.
Nem volt szándékomban direkt módon a teljesítőképességem határait feszegetni, de úgy hozta a műsor, hogy az elmúlt napokban minden korábbinál több előadáson voltam. Ahogy a címből látszik (10 nap alatt 8 zenés előadás/koncert), az idei "vissza a prózához" programot nem egészen sikerült megvalósítani. Ha a múlt héten látott (egyébként remek) és már megírt hat előadás nem történt volna meg, akkor , akkor sem lehet okom panaszra. Kivételesen jól sikerült eltalálnom az arányokat, a zenés és prózai profilom éppen egyensúlyban volt.
Koncertekről persze sokkal nehezebb beszámolni nem-zenekritikusként, és így ezekről alkalmakról most együtt írok le néhány benyomást nemcsak nyomhagyó és ajánló célzattal.Közben néhány kérdésen is elgondolkodtam: milyen egy nézőbarát műsor, miként lehetne a régi vagy éppen a kortárs zenét megszerettetni, hogyan lehetne minél hatékonyabban bevonzani a közönséget? - Az egyik alkalom legfőbb tanulsága is éppen a közönség viselkedése: nagyon könnyen tönkre lehet tenni egy előadást, és akkor aztán vitatható, hogy érdemes volt-e rá egyáltalán elmenni.
A hétfői Néró után következhetett a K2 Színház csapatának másik felével az újabb kaland, Petőfi Az apostol c. elbeszélő költeménye alapján készített 50 perces színház Benkó Bence rendezésében. Informátoraim annyit előre kiszivárogtattak, hogy nagyszerű lesz – és akinek nincs ideje, annak ezt tudom röviden továbbítani: igen, ez valóban nagyon alkalmas előadás arra, hogy a diákok figyelmét felkeltse, és esetleg utána a bátrabbja bele is fogjon az elolvasásába.
Pálóczi Bence, Király Dániel és Piti Emőke
Rövid nyomhagyó bejegyzés következik Kálmándy Mihály dicsőséges és töretlenül sikeres pályáját ünneplő szombat esti gáláról.
Ezt az előadást a port.hu jóvoltából fedeztem fel először – szoktam kapni ajánlókat, és egyszer csak ott volt a plakát, és rajta Mucsi Zoltán képe.
Fila Balázs és Mucsi Zoltán, az előadás két tartópillére
Nem volt kérdéses, hogy muszáj megnézni Hargitai Iván rendezését. Ezt tudom mindenkinek javasolni, hogy kövesse a példámat.