Eddig csupán egyszer láttam Eisemann Mihály – Halász Imre - Békeffi István "Egy csók és más semmi" című operettjét, mégpedig 2003. februárjában a Vígszínházban, amelyikre viszont cserében elég jól emlékszem még mindig. (Többek között Eszenyi Enikő, Kern András játszották, és Reviczky Gábor, aki a Vidám Színpadon éppen ma is nézhető ugyancsak a bíró szerepében, mint 16 éve) Ez most a második alkalom volt:
Hevesi László és Vida Péter
Juronics Tamás rendezése több olyan tényezőre alapít, amelyek garantálják a sikert, és ezek között az Eisemann-dalok talán a legerősebbek. Találkozunk a címadó slágeren túl a holdvilágos éjszakán meg nem érkező királyfival, „egy kis édes félhomállyal”, a „Kié vagy mondd?-dal”, és még sok másik szerzeménnyel, amelyeket mind jó hallgatni. A premieren Dinyés Dániel, a zenei vezető zongorázott és vezényelte az öt zenészből álló együttest, és nem is kellett volna ehhez a darabhoz nagyzenekari hangzás, jó alapot adott a prózai színészek mikroportokkal felerősített énekléséhez.
Az élő zene mindig élmény, ha tánccal párosul, akkor pláne (a rendező koreográfusként is működik, ez korábbi pályájából következően magától értetődik) és a nézők ugyanúgy értékelik, mint amikor egyszer végre hagyományos, illúziót keltő nagy díszletet láthatnak. A tervező ezúttal Tóth Kázmér volt, aki kihasználta a forgót, így a váltásokat tényleg gyorsan le lehetett bonyolítani. A Jeremias Design Studio korhű jelmezei kiegészítették a díszlet látványát.
Ha valaki beül, az első néhány perc alapján biztosan tudható, hogy itt most nekünk kellemes kikapcsolódást akarnak szerezni, és semmiféle további igényeket nem fognak támasztani velünk szemben, azaz nem lesz szó arról, hogy áthelyezik a történetet a mába, vagy esetleg a mai életünk néhány visszásságára akarnának rádöbbenteni. Ez az előadás azt adja, amit ígér, és éppen emiatt várhatóan a későbbi alkalmakra is éppen úgy egészen megtelik majd a Thália, mint a bemutatóra.
Erre az előadásra (egy továbbképzésnek köszönhetően) miskolci állatorvos barátnőm eljöhetett velem, akinek a reakciója a szintén némileg túlhajszolt mezei nézők döntő többségével egyezni fog: "pontosan erre volt szükségem ezen az estén".
Ha valaki alaposan figyel, ebben az operettben is megjelennek erősen kritikus megjegyzések a két világháború közti Magyarországról, amelyet most egy ügyvéd és annak ügyfélköre szemszögéből láthatunk. Eisemann jogi tanulmányokat is folytatott, a témát nyilván emiatt választotta. Könnyen előfordulhat, hogy apasági perben elmarasztalnak egy telefonkönyvből találomra kiválasztott személyt, és ennek még az sem lehet akadálya, ha az illető nő. A szerzők erőteljesen odaszúrnak a színházlátogató polgárságnak, a házasságtörő (vagy éppen azt eltűrő, struccpolitikát folytató) asszonyoknak/férjeknek már azzal is, hogy a történet középpontjába egy olyan férjes asszonyt helyeznek, aki azért válna, mert ártatlanságát több év házasélet során sem veszthette el. Már menet közben eszembe jutott, hogy ebből a jelenleg csak megbocsájtóan humoros szövegből akár egy kemény Mohácsi-előadás is születhetne, megvan ebben is a megfelelő alapanyag arra, hogy a kor lenyomatát is lássuk benne, nemcsak egy szórakoztató játékot, sőt attól még, hogy nincs aktualizálva, egyes mozzanatai 2019-re is érvényesek.
A zene, látvány, humor és érdekes fordulatokkal is szolgáló darab önmagában nem elég a sikerhez mégsem, a szereposztáson rengeteg múlik.
A Tháliában van megfelelő ember minden posztra, akikre várhatóan a nagyérdemű is kíváncsi lesz majd.
Mórocz Adrienn, Vida Péter és Molnár Piroska
A legnagyobb tapsot tagadhatatlanul Molnár Piroska kapta, aki ezáltal is átérezheti, hogy nagy szükségünk van rá, és örülünk, ha nézhetjük. Csak egy rövidebb szerepe van az előadás második félidejében, viszont az annál hálásabb. A „dühös nő” fedőnév, a színház nem akarja lelőni a poént azoknak, akik nem ismerik a történetet, és ez így van rendjén. Már a belépője önmagában is poén, és várhatóan minden egyes estén része lesz nyíltszíni ünneplésben. Most is jól áll neki az éneklés, nekünk pedig jó, hogy hallgathatjuk, az előadást pedig erőteljesen megemeli, hogy Molnár Piroska játszik benne.
Hasonlóan keveset van a színen, de emlékezetes a szerepe Tamási Zoltánnak, aki bíró, és több tárgyalást is le kell vezetnie a darab végén. Sokat lehet nevetni azon, ahogy összecseréli a periratokat vagy éppen a tárgyalás közepén megebédel. Kap két segédbírót is Svébis György és Kálmán János személyében, akik nagyszerűen támogatják. Mindketten a színház ügyelői több, mint 20 éve, és nekik is sikerül átváltozni, nem civilben vesznek részt a játékban. Mindkettőjüknek van már színpadi tapasztalata, nézhetőek az Alul semmi illetve a Bolha a fülben c. produkciókban is.
Nem hagyható említés nélkül sem Hunyadkürti István, aki Dr. Sáfrány egyik verekedős ügyfelének szerepében szerez nekünk jó pillanatokat, sem Ikotics Milán, akire akrobatikus ügyessége miatt is emlékezünk. Mellékesen ő a színház kellékese, de ő sem árasztja egy pillanatig sem színpadra tévedt civil benyomását.
Szerettem Nagy Viktor karakterét, aki kikapós feleségébe szerelmes, és bár tudja, hogy nem szabadna beadnia a derekát, mégis hajlandó újra meg újra megbocsájtani az asszony – Gubás Gabi – félrelépéseit, aki folyamatosan visszaél a jóindulatával.
A darab visszatérő eleme az, amikor három válófélben lévő feleség – Gubás Gabi, Tóth Eszter és Udvarias Anna - együtt énekel. Mivel nem értettem tisztán a szöveget, és annyira nem is fogott meg ez a hármas, ezek a jelenetek számomra az előadás gyenge pontjait jelentették, de nem zárom ki, hogy valakinek épp ez fog tetszeni.
Az előadás legfőbb motorja Vida Péter, aki Dr. Sáfrány szerepében a legtöbb jelenetben velünk van, szervezkedik, tárgyal, meggyőz, kérdez – keresi a pereskedésre alkalmakat, különösen a válópereket élvezi. Ahogy megjegyzéseiből láthatjuk, hasonlóan kényelmetlen számára a házasság intézménye, mint ügyfelei számára, csak – valami miatt, amire nem derül fény – Vilmájától nem válhat el. Ahogy halad előre a cselekmény, egyre kíváncsibbá válunk, hogy milyen lehet ez az asszony, de a szerzők teret hagynak a képzeletünknek, sosem ismerhetjük meg.
Vida Péter vérbeli komikus színész, nagyszerűen táncol is, és annyira szerethető a személyisége, hogy joggal reméli a Thália, hogy több más előadás után, amelyiket ő vitt el a vállán, ezt is meg fogja venni a nevére a közönség. Aki Vida Pétert kedveli, azoknak ez egyértelműen kötelezően nézendő előadás, a feladat nagyszerűen passzol színészi habitusához.
A felsoroltakon kívül eddig már csak a két szerelmespárról nem volt szó, akik egy operett elengedhetetlen kellékei. (Az más kérdés, hogy ezeknek a szerelmeknek az intenzitását mennyire hisszük el.)
Hevesi László még pályája elején tart, akit egyébként fizikai színházi produkciókban láthatott, aki nem jár az Ódry Színpadra, és nem volt néhány vizsgáján, ahogy én, akinek ez a kilencedik írása róla (is). (A többiekét most nem számolgattam, a keresőbe beírva minden említés megtalálható bárkiről.) Nagyon erős a mozgáskultúrája, arra feltétlenül tud építeni, és a Mórocz Adrienn-nel folytatott táncos-dalos lecsófőzése így kiemelten jelentős sikert is arat. Az Octopus és Az öngyilkos után érdekes látni egy ennyire más profilú előadásban, és jó megtapasztalni, hogy ennyi oldala van.
A premieren még nem éreztem teljesnek a pár összhangját, már amiatt sem, mert – nyilván rendezői utasításra – az elcsábított szobalányt játszó Mórocz Adrienn erősen túlzó eszközöket használ, így szinte karikatúrára hasonlít. Ez még csak a premier volt, azaz egy zenés vígjáték a közönséggel való sorozatos találkozás hatására erősen fog még formálódni, itt-ott begyorsulhat a tempója, de azt hiszem, hogy ez nem fogja érinteni a színészek játékstílusát, már csak azért sem, mert ez a szobalány-típus és stílus igazán megszokott az operettekben, és a fiatal színésznőnek sikere is volt. (Lehet, hogy egy elcsábított lány, akit nem mer felvállalni gyermekének apja, egészen másként viselkedne a valóságban, de ez most annak égi mása, ne várjunk realizmust.)
Már említettem, hogy a darab kiemelt szereplője Annie, a még ártatlannak megmaradt férjes asszony, aki épp változtatna az életén, és ahelyett, hogy szeretőket keresne magának, elválik. Ebben a bemutatott közegben létezhet-e ilyen, aki érintetlen maradt 25 éves korára, miközben ráadásul gyönyörű?
Létezik, bár ez szinte hihetetlen, ahogy az is létezik, hogy a Thália társulatába – főnyereményként – megérkezett Mentes Júlia Virginia, aki egy két héttel korábbi bemutatóban, a Bernd Rózában bizonyítja, hogy a lehető legalkalmasabb egy zenés tragédia címszerepére, és most, ebben az operettben azt, hogy a „könnyű” műfajban is otthon van. Egészen finom, hiteles játékkal, operettes modorosságok nélkül most is bevon minket. Zenés osztályba járt, jól énekel és táncol. Az a színésznő, akiről álmodnak a színházak, és ha megkapják, akkor hajlamosak a teljes repertoárjukat ráépíteni. Kívánom, hogy a továbbiakban is hasonló szép nagy szerepeket kapjon itt, amelyek a pályáját is építik. Ez a két egymást követő premier a szokásosnál is ütősebb kezdés volt, de az egyetemi vizsgái után kicsit sem meglepő. (Korábbi Mentes Júlia-bejegyzések itt olvashatóak.)
Zayzon Zsolt és Mentes Júlia
Lehet, hogy véletlen, de a színház mindkét előadásra partnerként Zayzon Zsoltot biztosította számára, aki Kecskemétről frissen szerződött a Tháliába. Sok ismerősömnek erősen feltűnt már a szeptemberi Vidéki Fesztiválon, mint a kecskeméti A király beszédének egyik főszereplője, és sokan hánytorgatták, hogy miért nem voltam ott. (Hát igen, előre tudtam, hogy fontos előadást hagyok ki, de ebben az esetben tudom, hogy akkor a BFZ-turnén volt a helyem, így most csak azt remélem, hogy esetleg még játszani fogják a darabot Kecskeméten is, ha egyszer november legvégén Aradra elviszik egy vendégjátékra.)
Zayzon Zsoltból erőteljes férfiasság sugárzik mindkét rendezésben, és neki is jól jött, hogy belépője pillanatában két eltérő műfajban is megmutathatja képességeit a pesti közönségnek. A legutóbbi dráma után jól esik nézni ezt a kicsit szélhámos-jellegű karaktert, akiről érződik, hogy sok nőn és csalódáson van túl, és még azt is képes velünk elhitetni, hogy most képes lenne új életet kezdeni, bár nehezítő tényező, hogy ügyvéd, és beleillik az általános képbe, amit az előadás kirajzol.
Az eddig felsorolt okok miatt nem csoda, hogy az előadás erőteljes közönségsikert aratott, és minden adott a hosszabb szériához. Aki egy jó kis operettre vágyik, annak feltétlenül ott a helye a Tháliában. Jegyvásárlás a honlapon is!
PS. A fotókat a színház fb-oldaláról töltöttem le.
