Mezei néző

Ma délelőtt a hetemre visszanézve egy Euripidész-idézet jutott eszembe, amelyiket gyorsan ki is posztoltam: "…meglepetést az isten sokat ad; és mire várunk, az sose jő el, míg a sosemvártnak utat nyit a sors"

Ezek után kiderült, hogy mégis módom lesz ma elmenni ismét a MU-ba, a pénteki „146 nap” után, egyedülálló módon megint itt nézhetek színházat, és Fekete Ádám rendezésének második előadásáról tudok beszámolni. Erre a pozitív fordulatra éppen úgy nem számítottam, mint arra, hogy kedden elmehettem a bécsi operába, viszont pénteken hosszú hónapok tervezgetése után mégsem jutottam el Miskolcra. (Tényleg minden kiszámíthatatlanul alakul, ebből is látszik.)

Az, hogy az ember egy előadást meg tud nézni, vagy sem, nem olyan lényeges, mondhatjuk ezt is. De adhat annyi energiát egy ilyen alkalom, hogy átsegít minket a nehézségeinken egy időre, már előre is, amikor még csak várjuk, így valamennyi súlya csak van. (Jó, hogy ezt mondom, miután hét éve minden szabadidőmben ezt a blogot írom, naná, hogy fontosságot tulajdonítok annak, amit végül megnézek.)

A királyi pár szobájában - az előadás vége felé

Az életünkben különösen nagy szerepe van a vágyakozásnak, és talán nem mindig tudatosítjuk magunkban, hogy milyen jó, ha arra késztet minket valami/valaki – akár a hiányával -, hogy a hétköznapokból kizökkenjünk. Így válunk néha bátrakká, irracionális döntéseket hozunk, tehát valóban élünk és nem vegetálunk.

Persze néha egyenesen pusztító, ha megkapjuk azt, amire vágyunk, de a végkimeneteltől függetlenül maga az intenzíven megélt vágyakozás-várakozás jó élmény, még akkor is, ha szinte lehetetlen ilyen állapotban nyugodtan dolgozni (vagy akár blogbejegyzést írni).

A fenti gondolat a bécsi Ruszalka kapcsán merült fel bennem, amelyet kedden este láttam, de hónapok óta terveztem, és már hétfő délelőtt óta izgalomban tartott. Még most pénteken is ezzel foglalkozom, nehéz elengedni, kárpótlás a mostanában kényszerűségből kihagyott és a közeljövőben kihagyandó más előadásokért.

Ruszalka még az átváltozás előtt - I. felvonás (Olga Bezsmertna és Jongmin Park)

Erről az élményről következik most bejegyzés, és agitációs célzattal írok a poszt végén a körülményekről is. Érdemes Pesten kívül is előadásokat nézni, Bécsben különösen, ahonnan legalább azonnal előadás után haza is lehet utazni tömegközlekedéssel, nem úgy, mint a vidéki városainkból – ez a végső tanulság azoknak, akik nem jönnek tovább velem.

Ha van kihívás, akkor a fiatalok operabeavatása mindenhogyan az. Most már legalább 12 éve foglalkozom ezzel kiemelten, az összes felmerülő problémát ezerszer átgondoltam, néhány tipikus csapdába is beestem, hol látványosan, hol úgy, hogy azt akár sikerként is el lehetett volna könyvelni.

Nálunk, a József Attila Gimnáziumban is volt már több közönségtalálkozó neves operaházi szólistákkal, Don Giovanni-beavató egyetlen kiszemelt osztály részére, többször is részt vettek a diákok kötelező vagy önkéntes alapon az Erkelbe szervezett Operakalandokban, de tornatermi operaelőadás eddig még pont nem volt.

De most igen, Magyar Orsolya és csapata az Anyegin és a Figaro után, a Cosi fan tutte című Mozart operából készített kifejezetten fiataloknak szánt magyar nyelvű előadást.

Van ez olyan érzésem, hogy ezt az előadást elsősorban azok fogják megnézni, akik Molnár Piroskát szeretnék látni. Az előadásban emiatt lehetetlen csalódni, és ahogy a fiam, akivel a mait láttam meg is állapította: „erről csak ajánlót lehet írni, kritikát nem, és az ajánlót sem kell nagyon elhúzni.

Nagyon lehet örülni, hogy elvétve ilyen nemzetközi együttműködésre épülő színházi előadások is születhetnek, mint ez a Ványa, amelyiket a héten torinói színészek kétszer is eljátszották a Katonában. Engem a lehető legjobbkor ért, erőt adott, és különösen örülök, hogy ezt megnézhettem, bár az elmúlt két hétben több előadást kellett kihagynom, mint amennyire végül eljuthattam.

A torinói előadás plakátja (itt a "zio", azaz a bácsi szerepel!)

Igazi örömszínház a „Kivettem a fejemből egy gömböt”.

Katona László - Roszik Hella - Az előadás FB-eseményének képe

Jó címe van Michael Frayn Hamvai Kornél által fordított darabjának, jó a színlap által vázolt alaphelyzet, és vonzó a szereposztása. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy még bőven a decemberi premier előtt eladják rá a jegyeket, és teljesen tele legyen a Thália ezen a szombati estén is, mint ahogy ezt megszokhattuk.

Évfolyamtalálkozó  - már a vége felé...

Elbambultam, és csak most írom meg a februári ajánlót, amikor már szinte itt is van a tél utolsó hónapja. Ez a legjobb hír. Nem lesz hosszú.

A bevezetés és a kilenc szereplő által biztosított háttér után maradt az, ami az egész sorozat reklámjának fő eleme volt: Erwin Schrott fellépése két-két alkalommal, egy hét különbséggel először Figaro, majd a Gróf szerepében. Ahogy láthattuk, a többi, már bemutatott szereplő nem változott.

Erwin Schrott FB-borítóképe

Végezetül róluk lesz szó, és nemcsak a vendégsztárról, hanem magyar váltópartnereiről is, akik számunkra még érdekesebbek, hiszen ők azok, akiknek a pályáját legalább 11 éve követhetjük az Operaház színpadain, így hozzájuk nyilván mindenkit több élmény fűz, mint Erwin Schrotthoz.

A múlt héten két egyetemi vizsgaelőadást is láttam – egyet a Zeneakadémián, egyet pedig az Ódry Színpadon. Összetett élmény volt mindkettő.

Berényi Nóra Blanka és Cserna Antal - Herkules-sarok

Míg az operavizsga elkészült őszre és Pécsett történhetett meg a bemutatója, és ez mostani a legutolsó előadás volt, addig az Ódryn főpróbát láthattam, amelyről érdemes ajánlót írni, mert az előadás még csak most kezdi meg színpadi pályafutását.