Még a blogírás kezdetén minden nézésnek automatikusan új bejegyzést szenteltem, mert minden előadás tényleg más, még azonos szereplőkkel is. A néző is másként ül be másodszor – már az előzetes tapasztalatait nem hagyhatja otthon. Ha tegnap reggel tudtam volna, hogy van reális esélyem az esti újranézésre, eszembe nem jut a főpróba másnapján megírtakat némileg átdolgozni (mintegy 5 óra befektetéssel), kitenni, és most újra jelentkezni. Beértem volna egy poszttal is.
Azzal még inkább tisztában vagyok, hogy még egyszeri öt oldalt is rendkívül kevesen olvasnak el, minden esetben sokkal valószínűbb, hogy valaki inkább egy képriportot választ, és oszt meg. Még azok is, akikről szól a cikk, és akiket ajánl.
Ennek ellenére azt gondolom, hogy az Agrippina csapata öthetes szegedi próbaidőszak után, a karantén utáni első operabemutató elkészítéséért tőlem mindenhogyan megérdemli azt, hogy a maximális alapossággal járjak el, még akkor is, ha ez nem praktikus.További három oldal olvasható az előadásról.
Mindent leírok, ami még eszembe jutott a közönség előtt lejátszott második alkalom kapcsán, ezáltal saját magam számára meghosszabbítva az előadást magát is.
A látottak igazolták a rendező, Pányik Tamás elképzeléseit. Ennyi a lényeg, bővebben.
A premier közönség kétharmadával láthattam tegnap este az Agrippinát, a főpróba után immár előadáson is. Azokkal, akik ugyan péntek estére vették a jegyüket, de még vasárnap is el tudtak jönni a helyszínre. Ezt nem mindenki tehette meg, például azok sem, akik az elmaradt alkalomra levittek. Erősen foghíjas volt a nézőtér, bár elméletileg szinte teljesen el volt adva. Ilyen a szabadtér, könnyen előfordulhat, hogy esik. Szerencsére a szúnyogok a hidegebb időben szintén kevesebben mutattak érdeklődést irántunk, mint például a főpróbán. (A vérszívókra az előadás több esetben is reflektált, erős hangsúlyt kapott, amikor maga Claudius császár kapott el egyet…) Már annak is lehetett örülni, hogy az egész este alatt nem merült fel a veszélye a félbemaradásnak, nem zavartak bele esőfelhők sem.
A római nép és Pallasz - azaz Ludovik Kendi
Feltétlenül érdemes volt duplázni, az előadás igazolta nemcsak a rendezői elképzelések létjogosultságát, de az én meggyőződésemet is az újranézés szükségességéről. A kevés néző előtt játszott főpróba alapján a nézőtér reakciói csak megsejthetőek, de nem vehetőek biztosra, illetve a közönség jelenléte erősebben hat az előadókra, mint ha még három összpróbát tartottak volna üres nézőtér előtt.
Számomra csoda számba ment, hogy háromszor is lejuthattam éppen Szegedre, ahova eddig mindig csak nehezen tudtam, és nem bánom, hogy most még egy kiegészítő bejegyzést is „kénytelen vagyok” írni.
De ez tényleg kiegészítés, és feltételezi vagy az előző bejegyzés vagy az előadás ismeretét, és pontokba szedem, hátha úgy befogadhatóbb lesz, bár a felsorolt gondolatok a kinyomtatott színlap sorrendjéhez fognak kötődni elsősorban.
1.Ez most az az előadás, amelyiket valóban a címszereplő, azaz Mester Viktória játéka tart egyben. Megfigyelésem szerint ő készen volt már a főpróbára is, és továbbra is fenntartom, hogy a fiához, azaz a Hanczár György által játszott Néróhoz fűzi a legelmélyültebb kapcsolat, és ez még a tapsrendben is kifejeződik. Ez a darab logikájának is megfelel, hiszen az egész bonyolult manipuláció egyik célja, hogy az anya mindkettejük biztonságáról gondoskodjon.
Agrippina - Mester Viktória - a kampány irányítója
2.A közönség Néró játékán nevetett valóban a legtöbbet, ahogy ez várható is volt – a színésznek nagyon sok eszköze van arra, hogy a figyelmet felkeltse. A humoros szerepek a leghálásabbak, szeretünk nevetni. Összességében mégis kevesebb nevetést tapasztaltam, mint ahogy ezt előre sejtettem a főpróbán – egy ismeretlen opera cselekményének követése mindig kihívás. Inkább érzékeltem csendes összpontosítást a nézők részéről, mint felszabadult kacagást. Kevesen mentek haza a szünetben, nekem közönségsikernek tűnt az előadás. Ha pénteken teljes teltház előtt tudják lejátszani, és az eső nem töri meg a sorozat ívét, persze még jobb esélyei lettek volna.
Claudiust informálják az eseményekről...
3.Nem említettem a korábbi bejegyzésben, hogy a rendező gyakran bevonja a nézőteret is, a római nép tagjai is átmennek a nézőtéren, sőt a Claudiust éneklő Cseh Antal is tesz egy kört közöttünk. Utóbbit még talán lehetett volna hosszabb, még több interakció jól eshetett volna. A nézőtérre kilépő énekeseknek mindig nagy hatása van, azon túl, hogy fokozottabban kifejeződik, hogy rólunk is szól az előadás.
4.A hangosítás remekül működött most vasárnap is. Amint hallottam, a szombati premiernek egyik tehertétele volt egy mikroport elromlása, bár pont elég lett volna a szokásos premierláz, amelyet a két nap kihagyás még súlyosbított is…Egy ilyen szabadtéri előadáson még fokozottan érzékelhető, hogy élő produkciónál bármi megtörténhet, és persze ez adja a varázsát is. Többen is állították, akik mindhárom alkalmat látták, nemcsak kettőt, mint én, hogy ez a vasárnapi volt a legjobb.
Gyüdi Eszter választási helyzetben
5.Poppea és a három lufi – ez a mozzanat kimaradt a főpróba kapcsán. A rendező néhány kellékre alaposan támaszkodik, és nem hagy bennük semmi kihasználatlan lehetőséget. Poppea három udvarlója a kampányban (zászlókon, plakátokon) is három színnel jelenik meg – Claudius (Cseh Antal) kék, Ottó (Görbe Norbert) zöld és Néró piros – és ennek megfelelően a három lufi őket jelképezi. Egyszerű, de működőképes megoldás, és sokat mondó, hogy mely lufi száll el, és melyik az, amelyiket Poppea szeretné kipukkasztani, de nem megy neki. Poén lesz minden egyes akcióból, amikor Gyüdi Eszter ezekhez a lufikhoz úgy viszonyul, mintha az őt ostromló férfiakat látná maga előtt. A mikroport használatával jól jár, a lufin csattanó csók is jól hallatszik…
Poppea Ottóval - Görbe Norbert
6.Ugyancsak Poppeához köthető a „kagyló poén” – néhány percen belül látjuk, miként alakul át Claudius ajándéka. Másodszorra nézve jobban értékelni tudtam, hogy a rendező törekedett arra, hogy mind mozgásban – Barta Viktória koreográfiájában -, mind a jelmezekben (a színlapon ott van a „JDS” mint alkotó, fogalmam sincs, hogy ki lehet), az általa és az előadásban játszó Szegedi Szimfonikusok karmestere, Pál Tamás által készített szlenges, egészen köznyelvi szövegben és még a kellékek szintjén is egyenletesen helyezzen el humoros elemeket.
7.A cselekmény bonyolódását látva felmerül a kérdés, hogy mit is akarhat az egésszel Júnó. Általánosítva: jó-e egyáltalán bármibe – akár a legjobb szándékkal is – beavatkozni, hiszen hiába hangzik el, hogy békét szeretne, egy percig sem áltathatjuk magunkat, hogy erre van esély, sőt mintha még rosszabbul alakulna… - Varga Annát most is sajnáltam, hogy túlnyomó részt prózát kellett mondania – a hangja és az alkata alkalmasnak tűnt a szerepre. Mindenki nagyon jól járt volna, ha a tervek szerint Vitray Tamásra sikerül az összes prózát rányomni, és közvetítésszerűen láthatjuk az eseményeket. De még hátha ki lehetne ezt az utat is próbálni, és a fél országot bejárni a kész előadással. (Volt már ilyen álmom egy Figaro-előadás kapcsán, és az be is jött. Most hasonlóképpen drukkolok, hogy ez is tovább tudjon élni.)
Nárcisz sárgában: Bocskai István
8.Agrippina két talpnyalója – Ludovik Kendi és Bocskai István - más-más hangfekvésben, de nagyon összehangoltan dolgozott. Az előadás szimmetriája rajtuk is múlik, és szerencsés, hogy a rendező egyforma teret hagyott mindkettőjüknek, vannak saját áriáik is, sőt ebben a nagyon színes előadásban ők is kapnak saját színt, így a római nép szürkéje, Agrippina feketéje, Poppea fehér jelmeze, illetve a három említett férfi kék- piros-zöldje mellett a sárga és a lila is hangsúlyt kap. Mintha ebben – kicsit leegyszerűsítve – az élet teljessége is megjelenne. (Mindehhez Tóth Kázmér szürke színpadot tervez, sok üres térrel.)
9.A valódi tűz és elektromos gyertyák egyaránt megjelennek az előadásban. A színpadon három helyen is meggyújtott igazi tűz erősen megemeli Agrippina áldozatának ünnepélyességét. Mester Viktóriától sokan irigyelhették a fekete fátylat, amely legalább abban az egy jelenetben védettséget adott neki a szúnyogoktól is. Néhány néző az oltárra helyezett műlibán mégis kuncogott – hatott a groteszk jelenet, amely számomra továbbra is az előadás csúcspontja volt. Az elektromos gyertyák feltűnése Poppea ágya körül egy jól kivitelezett vizuális poén volt, ráadásul jól előkészíti, hogy lesz majd olyan gyertya is, amelyik valóban ég, sőt az előadás lezárására is előre utal. Néró és a tűz szinte összetartozik, bár sokan állítják, hogy mégsem ő felelős Róma égéséért…
Jó volt ez az előadás, jó volt normális elrendezésű nézőtéren ülni, és két és fél órára elterelődni az egyéb félelmeinkről, a még mindig fenyegető második hullám gondolatától is. Az előadás persze apró utalásokkal itt-ott eszünkbe juttatta a jelenleg is aktuális maszkviselési kötelezettségünket, de elsősorban poénként hatott a maszkot és kesztyűt viselő kar az áldozati oltárnál.
Jó lenne, ha biztosan tudnánk, hogy most már jönnek az előadások egymás után, sem központi korlátozások, sem eső nem akadályozza meg a Szegedi Szabadtéri további előadásait.Várjuk a folytatást.
PS. Most alkalmam nyílik újabb fotókat feltölteni ide Kisházi Sándor képriportjából, de ez még mindig nem az összes...
PS.2. 2020.07.25.
Ma megtudtam, hogy egy másik előadás díszletét hasznosította újra a produkció. Most legalább értem, hogy a szürke tónusú díszlettel miért nem tudtam semmit kezdeni...