Ez a jubileumi, tizedik Textúra - én eddig azt hittem, hogy "színháznézői körökben" abszolút evidencia a léte, de kiderült, hogy mégsem. Így az ajánló elé mégis leírom, hogy mi is ez.
Tíz éve működő projekt a Szépművészetiben (majd később a Nemzeti Galériában), amelynek lényege, hogy 8 műtárgyhoz írt 8 író egy-egy szöveget, amelyet egy rendező irányítása segítségével egy-egy színész nyolcszor elmondott egymás után. Az első években szabadon kószáltak a látogatók, leülhettek egy színésznél a teljes időre, vagy mehettek körbe, de az utóbbi időben már olyan népszerű lett, hogy csoportokba szervezik a nézőket és egy megadott útvonalon mennek körbe. Idén már talán ötszáz néző is várható az egyes estékre.
Jó lenne most azt leírni, hogy „minden Textúrán voltam”, és össze is hasonlítani gyorsan, hogy a korábban is már elhangzott szövegek milyen új értelmet nyertek új színészekkel. Ehelyett: csupán a két utolsó Textúrán jártam a Nemzeti Galériában, de azokról részletes beszámolót írtam (2022, 2023). Ebben az idei jubileumi összeállításban két 2022-es szöveggel találkoztam, ezekre emlékeztem is, a további nyolc viszont teljesen új volt számomra.
Holnaptól elindul a tíz alkalomra tervezett sorozat és március 28-ig tart. Ajánlónak néhány benyomásomat leírom a főpróbáról, amely két és fél órán át tartott. Jegyek még minden alkalomra vásárolhatóak ezen a linken.
Az eseményről a Szépművészeti oldalán minden alapvető információ elérhető: ott vannak a képek és a szövegek alkotói, címei és az előadók is – az egyetlen zsákbamacska-eleme az estének: az adott alkalom szereposztása. A tíz monológból csak kettőnek van állandó előadója – aki kifejezetten Sághy Tamásra vagy Porogi Ádámra kíváncsi, az biztos lehet abban, hogy őket fogja kapni. Az, hogy a maradék nyolc esetben mikor ki lesz, az meglepetés, 384 lehetséges kombinációból 10 fog megvalósulni.
Felépítésében az előző két Textúra-eseményhez egészen hasonlónak tűnt ez a jubileumi is, csak kettővel több monológot láthattunk.
Már fél órával a kezdés előtt hosszú sorban vártak az emberek a bejutásra a múzeum lépcsőjén – érdemes legalább ennyi időt tényleg hagyni a ruhatárra, mosdóra, tájékozódásra, bár a térképet, amelyen szerepel a képtár alaprajza, a kiemelt műtárgyak helyének megjelölésével, nagyon gyorsan megkaptuk, rajta a csoportot jelző ikonnal.
Idén nyolc helyett tíz állomás és tíz csoport van - tíz ikonnal. A tízből három valamilyen formában tartalmaz egy szívecskét, így lehet, hogy össze is keverték ezeket - az egyik szívecskés csoportban mindössze 16-an voltunk, míg más csapatok felduzzadhattak. A nyitóeseményen olyan tömeg állt az aulában, hogy az átlagos csoportlétszám ennek akár a háromszorosa is lehetett. (Az előző két Textúrán sokakkal beszélgettem vonulás közben, akik nosztalgikusan említették az első évek eseményeinek kellemesen alacsony létszámú csoportjait - most átélhettem, hogy milyen is lehetett ez.)
Ez a kellemes helyzet sosem jött volna létre, ha a megnyitó után kellően gyorsan át tudom szelni a termet a kiskutyás csoporthoz, ahova eredetileg tartoztam volna. Mire ez sikerült, már csak az oszlopnak támasztott tábla várt, és így elbizonytalanodtam, de aztán intuíciómra hallgatva kiválasztottam a legkisebb létszámú társaságot.
Tanulság: amikor megkapjátok a térképet, érdemes azonnal megállapítani, hogy az első műtárgy, amelynél kezdeni fogtok, a mélyföldszinten van-e (itt négy csoport indul), vagy az első emeleten (hat csoport), és akár ennek megfelelően célszerű elhelyezkedni a gyülekező helyen. (Picit más lenne, ha vagy rögtön a táblákhoz lehetne csoportosulni már a nyitó esemény előtt, vagy a vezető tovább várna, amíg az összes embere megvan, de persze erre nem elég a hely és nehéz az egyidejű kezdést is megvalósítani.)
Láttam okos embereket, akik a ceremóniát eleve az első emeleti korlátra támaszkodva nézték – amennyiben valaki itt kezdi majd a vándorlását, ez kiváló gondolat, jól látszik minden fentről egyébként is.
A csapatok néma vezetői most is a nyitóelőadás táncosai, akik néhány jelenetben szerepelnek is, illetve az emeletváltás közben a földszinti Román Csarnokban egy szólót is bemutatnak. A koreográfus Bodor Johanna – a táncos-csoportvezetők között ott volt Gergye Krisztián is…
Miután ez hangsúlyozottan egy visszaemlékező-összegző jubileumi esemény, feltehetően a rendező, Valló Péter és a dramaturg, Kovács Kriszta válogatta a szövegeket, amelyek közül négy a Nemzeti Galériában megtartott Textúrákon hangzott el és persze a színészeket is, akik erős többsége a Vígszínházhoz vagy a Radnótihoz kapcsolódik vagy kapcsolódott a múltban. Idén nincs a mezőnyben pályakezdő, mindenki már befutott színész, "név", akikről biztosra vehető, hogy tízszer is el tudnak mondani egy monológot úgy, hogy élmény lesz belőle.
Az MNG-s Textúrákat idéző vendégeskedő műtárgyak közül kettő az első emeleten látható és kettő a magasföldszinten – a következő másfél hónapban nyilván az állandó kiállítás látogatói számára kisebb megrökönyödést is fognak kelteni jelenlétükkel. (De hogy kerül egy festmény a görög szobrok közé?)
A klasszikus ókori tárgyak közé került Bortnyik Sándor Zöld szamara is, amelyről Kemény István írt. Ez a 2022-es Textúra szövegei közül nekem is az egyik kedvencem volt, Lábán Katalin (aki elsősorban rendezőként ismert) sokak számára hatalmas meglepetést okozva, elegánsan és humorosan adta elő. Jelenleg Porogi Ádámé a képelemzés lehetősége, aki láthatóan szintén élvezi ezt a feladatot. Remete Kriszta jelmeztervező elképzelésének megfelelően ő is és a többi előadó is szmokingban vagy fekete estélyi ruhában lép fel ezen az ünnepi estén - ez egyben azt is jelenti, hogy nagyon végletes látvány-hatásokra vagy kísérleti színházi hangulatra ne számítsatok, a színészek elsősorban a szavaikkal hatnak. Ha valaki korábbi események extrém jeleneteire visszavágyna, azok talán az idei ünneplőbe bujtatott eseményt túl visszafogottnak fogják találni. (Aki elolvassa az információkat a múzeum oldalán, az találkozik a felhívással, amelyben a nézőket is kérik, hogy fekete-fehérben jelenjenek meg.)
A másik alagsori kakukktojás Farkas István Szirakúzai bolondja, amelyről Rakovszky Zsuzsa szövegét most először Kovács Krisztián mondta el, akit négy alkalommal Nagypál Gábor fog váltani, aki a főpróbán nézőként vett részt, akárcsak Schneider Zoltán is, aki szintén a „Klasszikus ókor”-ban kapott műtárgyat, mégpedig egy Erósz torzót, amellyel ma este Mészáros Máté beszélgetett, meglehetősen oldottan, a szobrot valódi partnernek tekintve.
Ugyancsak a helyén maradhatott az az egyiptomi sztélé, amely ihletője volt Durica Katarina „Kairó tours” c. írásának, amely különösen jól állt Hegyi Barbarának. A szerző egyiptomi témájú regényében (Szökés Egyiptomba) ugyanezt a témát már feldolgozta, abban is kiemelten részletezi ezt a jelenséget (öregedő nyugati turistanő románca a szálloda személyzetéhez tartozó ifjúval), amelyet a színésznő kellő humorral és iróniával tálal, miközben csak átérezzük a becsapott személy helyzetének tragikumát is. Pálfi Kata lesz a szöveg másik előadója - más alkat, más előadás születik majd.
Az első emeleten a Galériából érkező egyik vendég A varázsló kertje. Gulácsy Lajos képéről Rakovszky Zsuzsa írt (más nincs is, aki két monológgal lenne jelen a mezőnyben), szövegét minden alkalommal Sághy Tamás mondja el. (A monológ hatására hátha lesz, aki kedvet kap Cégvezető c. önálló előadásához, amelyik nem tíz perces, hanem egy órán át tart és évekig vissza lehet rá gondolni.)
A másik vendég műtárgy különösen feltűnő az 1600-1700 közötti európai festmények között: Galántai György Lépésváltás c. szobra, amely a 2022-es Textúra meghatározó tárgya volt. Szeifert Natália szövegén idén három színésznő is osztozik: Nagy-Kálózy Eszter, Vándor Éva, illetve Söptei Andrea, aki a főpróbán nagyon elemében volt, élvezte a szokványostól eltérő találkozást a közönséggel. Hosszabb kihagyás után nagyon jó volt őt is újra látni.
Csak néhány napja jártam Szász Júlia új előadásán a Centrálban (Egy bizonyítás körvonalai), így kíváncsi voltam, hogy milyen lesz egy másik szerepben. Závada Pál Kelt Amszterdamban 1665 májusában c. írása Pieter de Hooch „Levelet olvasó lány” c. festményéhez készült és Sodró Eliza lesz az, aki még elmondhatja. Könnyen kijelenthető a Kizárólag az utókor számára c. előadás sikere után, hogy neki is nagyon jól fog állni ez a mesterével vitatkozó lány, nagyon szívesen meghallgattam volna ezt a jelenetet vele is, bár kifejezetten tetszett a számomra még újdonságot jelentő színésznővel is.
Gyabronka József egy Goya portréval beszélget kedélyesen Esterházy Péter szavaival.(Kicsit sajnáltam, hogy hangosan kattogós géppel épp a mi előadásunkat fotózták, viszont reménykedem, hogy hamarosan lesznek elérhető portrék a produkció szereplőiről.) Miután még friss az emléke annak a nagyon szerethető portásnak, akit a színész új bemutatójában (Maria Luisa) nemrég láttam, örültem, hogy "őt fogtam ki", de érdekelt volna, hogy Hegedűs D. Géza miként mondaná el ugyanezt.
Csőre Gábor Dragomán György biztonsági őre volt egy Tintoretto kép kapcsán, vehemens jelenetére már előre készültünk a szomszéd teremben (áthallatszott), ahol viszont Márkus Luca azonosult Szécsi Noémi megrázó szövegével. A képen Mária, a gyermek Jézus és Szent Anna – a szövegben pedig egy fiatal nő, vetélés után, egy boldog családot nézve. (A színészeket később Szikszai Rémusz és Mészáros Blanka váltja – utóbbiról éppen most írok a Filmszemle kapcsán is, a Nyersanyag c. filmjét ezúton is ajánlom.)
Ha már zaj és zavaró tényezők: egyes helyszíneken volt áthallás, míg mások esetén teljes csendben tudtunk a színészre koncentrálni. Hiába, egy múzeum nem az ilyen projektekre lett kitalálva. Ha a korábbi két évhez viszonyítok, a csoportok elkülönítése könnyebben sikerült, nagyon ritkán találkoztunk azokkal, akik előttünk jártak az adott helyszínen, várakozni is alig kellett. Nem próbált senki a képhez közeledni, hogy alaposan megnézze - beértük az előadással, bár bennem felébredt a vágy, hogy később visszamenjek csak a kiállítás miatt, ahogy a tavalyi Textúra után is. Emiatt is nagyon hasznos ez a projekt a múzeumnak - erősödhet a törzslátogatói bázis.
Mit tehetne még a Szépművészeti a minél nagyobb siker érdekében? - ez az egy kérdés maradt hátra.
Amennyiben nyilvánossá tenné az egyes alkalmak várható szereposztását, biztosan lennének visszatérő nézők is – vagy azért, mert mindenkit látni akarnának, vagy azért, mert egy bizonyos színészt szívesen megnéznének még többször is…
Igen, vannak a képek, vannak a szövegek, de mégis a színészek a legvonzóbb elemei ennek a csomagnak. Meglehetősen nagy profizmusra vall, hogy az összes szereplő tízszer egymás után ÉLMÉNNYÉ tudta tenni ezeket a szövegeket, érdekesebbé a műtárgyakat. Kicsit sem éreztem, hogy rutinból monologizáltak – akkor sem, amikor biztosan tudtam, hogy mi vagyunk a tizedik csapat. Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni lehet, jó egészséget, jó közönséget kívánni minden résztvevőnek a teljes sorozathoz.
Ps. A posztot fotókkal kiegészítem, amint lesznek elérhető fényképek az eseményről…
