Sebestyén Aba immár másodszor rendezte meg Lev Birinszkij tragikomédiáját burleszk stílusban, a 2015-ös szabadkai előadás után ezúttal a Radnótiban. Mivel nagyon sok információt is közöl részletes színlapi ajánlójában, ez és a 15 fellépő névsora feltétlenül elég is ahhoz, hogy valaki eldöntse, hogy ez az ő előadása lehet-e vagy mégsem.
A komédia kétrészes, háromórás, és aki szereti a társulatot és a burleszk stílusát is, az élvezni fogja, rengeteget lehet nevetni a szélsőséges helyzetek során. Nekem eleinte furcsa volt, de néhány perc után belejöttem és jól szórakoztam, így szívesen ajánlom.
Ez az újabb nekifutás egyértelműen jelzi, hogy a rendező nagyon hisz a darabban, és még maradt mondanivalója vele kapcsolatban, vagy éppen szeretné, ha korábban kidolgozott koncepciója elérhetné a pesti közönséget is. (A történet ismerős lehet, néhány éve Zűrzavar 2045 címen az Örkény játszott egy ebből készült adaptációt.)
Az előadás meghatározó elemei Bartha József díszletének átlátszó tolóajtói, amelyekkel a tér tetszés szerint szűkíthető és bővíthető. A tervező már a korábbi előadás látványtervét is elkészítette, és mivel mindez nem is volt olyan régen, nyilván lesznek olyan kritikusok, akik majd összehasonlítják a kettőt. A színészek persze mások és alapvetően mégis csak az számít, hogy mennyire tudjuk a Radnóti társulatát ebben a bohózatban jól elfogadni.
Az előadás pantomimmal indul, amely alapvetően meghatározza a hangulatot Cári Tibor zenéje mellett - minden szereplő mozgása karikatúraszerűvé válik. Ezt a játékstílust nem mindenki szereti nézni, és nem is áll jól minden színésznek. A férfiaktól talán valamivel könnyebb elfogadni a széles gesztusokat, mint a nőktől. De már az is elég, ha néhány színészbe belekapaszkodhatunk, és visznek magukkal.
László Zsoltnak ezúttal is sikerül kellően érdekesnek és egyben életszerűnek maradnia, a kormányzó szerepében fontossá tud válni a sorsa, hiába korrupt politikus, szinte drukkolunk neki. Ő kezdi a variálást a virágcserepekkel is, amely folytatódik az előadás végéig. (Ez a játék hasonlóképpen hat, mint a Pesti Színházban nem is olyan rég a harminc kifestett kacsa az Egy nő anatómiája c. előadásban - csak úgy behoznak egyet-egyet, aztán tele is lesz velük a színpad…) Egy a bökkenő: hiába exponálja be a rendező, hogy a legkülönfélébb dolgokat rejtenek el a szereplők a cserepekbe, nem bomlik ki ebből semmi – egyedül a csavar marad el - nem cserélik ezeket össze, hiába várjuk. (Most remélem, hogy néhány embernek megspórolom a csalódást - a darab NEM a cserepekről szól, a látszat ellenére sem, de azt kifejezi, hogy ennyire átlátszó a korrupció és az ügyeskedés és teljesen felesleges rejtegetni, ha egyszer az ajtók is átlátszóak és titkok nincsenek.)
A Radnóti számára ez egy kiemelten fontos projekt, a résztvevő színészek nagy száma is erre utal, akiket Widder Kristóf mozgat, Ignjatovic Kristina öltöztet.
Nem sok szövege van, mégis kulcsszerepe és sok színrelépése Gazsó Györgynek, remek jelenete Pál Andrással, aki láthatóan burleszk ide vagy oda, most is nagyon igazi. Porogi Ádámról már az elején sejthetjük, hogy a végén nagyot fog ugrani – hallgatását veszélyesnek érezzük. Martin Márta és Schneider Zoltán a lehetőségekhez képest természetesnek tűnik, ők is kapaszkodót jelenthetnek azoknak, akik kevésbé szeretik a burleszket. Mindenkit nem sorolok fel, valóban a társulat nagyobb része bevetésre került, de még vannak vendégszereplők is, akiknek jelentős feladat jut. Megjelenik Sipos Vera, Simon Zoltán (Miskolcról) és Fehér László (Székesfehérvárról), az ő feltűnésüknek is lehet örülni.
A darab szövege megjelent a Színház 1994 júniusi számában a magyarországi ősbemutatót követően (Szeged, Bodolay Géza rendezése), így Győrffy Miklós fordítása hozzáférhető, Duró Győző minden igényt kielégítő bevezetőjével, amely a szerzővel kapcsolatos bizonytalanságokat is feltárja. Nagyon úgy tűnik, hogy az 1905-ös forradalom tapasztalatai alapján a Bécsbe menekülő író már 1912-ben, a darab bemutatójának idején is mindent tudott, és le is írt a forradalmak kirobbanásának mechanizmusáról, mintha még a jövőt is ismerte volna.
Lehet, hogy a művész képes igazán érzékletes látleletet mutatni arról, hogy működik egy politikai rendszer – ez esetben a cári Oroszország -, de önmagában ettől még változás nem következik be. Hiába tudja mindenki, hogy működik a bürokrácia, egészen nyílt a korrupció, ebből nem következik semmi, mert a forradalmakat is felülről indítják be.
Érezzük, hogy nem az, és ugyanúgy nagyon is a valóságra támaszkodva születtek ezek a kicsit elrajzolt karakterek, mint ahogy Gogol Revizorjában. Ugyan valóban rengeteget lehet nevetni az előadás egyes helyzetein és szereplőin külön-külön, még eggyel jobb lenne azt hihetni, hogy az egész csak paródia.
Ps. A fotókat Dömölky Dániel készítette, a színház Facebook-oldaláról származnak.
