Egy hónap leforgása alatt nekem három este is igazolta a Víg különleges státuszát a pesti színházi életben, amelyet alapítása óta töretlenül meg tudott tartani művészi arculatának többszörös átalakulása ellenére is. Ezekről az egymást felerősítő élményekről három egymást követő ajánlóban hagyok nyomot.
Aki a Vígszínház 125 címet viselő dokumentumfilmről írt méltatásra nem kíváncsi, az a másik kettőben majd A Nyugat császárá-ról (Pesti Színház), illetve a Csodá-ról (Házi Színpad) olvashat. A film díszbemutatóján jártam, míg az első előadás megnézésével nagyon, a másodikéval csak egy kicsit voltam megcsúszva...
2024. május elseje - Vígnap - fotó: Juhász Éva
A Vígszínház nagy nézőterén május 1-én délelőtt és este is levetítették a színház egész fennállását átfogó négyrészes dokumentumfilmszerűséget. A narrációt és a korabeli képek, rajzok bemutatását helyenként kitalált, de valószerű jelenetek tarkították, amelyekben a társulat színészei játszották el egykori kollégáikat és igazgatókat – néhányan többeket is. A vetítés hangulatát kétségtelenül feldobta, hogy a színészek többsége a vetítésen is ott ült közöttünk, talán ők is ekkor látták először kész jeleneteiket.
A film által nemcsak kiegészíthetjük a színházzal kapcsolatos ismereteinket, de ennél is fontosabb: felelevenednek a régi élményeink is – mindenkinek annyi, amennyi van. Minél régebben és gyakrabban látogatta a Víg előadásait, annál több. A film ezáltal tagadhatatlanul erősíti a színházhoz fűződő érzelmi kötelékeinket, nézés közben rájöhetünk, hogy nagyon nem mindegy nekünk mezei nézőknek sem, hogy mi történik ebben az épületben. Egészen fiatal nézők érdeklődésének felkeltésére is alkalmas, nagy ötlet volt megcsinálni.
A harmadik és negyedik filmben, amely már az én időmet érintette, nagyon sok általam is látott legendás előadás említődött, nem maradt ki Alföldi Róbert és Eszenyi Enikő rendezői pályájának kezdete, de a legutolsó évek válságának problémái sem.
Az, hogy ki mennyire elégedett az arányokkal és a részletekkel, nézőfüggő, de a nézés után lehet majd nosztalgiázni, lesz mit megbeszélni a színházi csoportokban, miután a sorozat az M5-ön elvileg szeptember folyamán négy egymást követő vasárnapon műsorra kerül.
Nézői szemmel Rudolf Péter igazgatói korszakának ez az eddigi legnagyobb eredménye, ha azt leszámítjuk (ami akár természetesnek is vehető), hogy a színház most már évek óta nyugalomban működik.
ps. Ennek kapcsán én is felidéztem saját emlékeimet, az első pesti prózai előadásként látott Equus-t (1985.12.20.), amelynek nem kis szerepe volt abban, hogy Budapestre akartam költözni, vagy A padlás-t (1988.09.09.), amelyre már akkor mentem el, amikor a sikeres felvételi után éppen megkezdtem az ELTÉ-n a tanulmányaimat. Középerkély, pótszék, 50 Ft… Ide vezetett a legelső utam, és még mindig emlékszem, mennyire boldog voltam attól, hogy jelen lehetek.
193 megnézett víges előadás szerepel a nyilvántartásomban, a 2013 utániakról 45 blogbejegyzés készült, amelyek továbbra is elérhetőek. A valaha megírt tíz legnépszerűbb írásom közül kettő víges produkcióval (Kvartett, A testőr) foglalkozik.
