Néhány nappal egy Hamlet után jutottam el a Pesti Színházba, hogy hét év halogatás után végre megnézzem a Lóvátett lovagok-at Rudolf Péter rendezésében. Hét év rengeteg, a Víg 2017 szeptember 29-én még bőven Eszenyi-korszakát élte, megvolt még a TAO-támogatás, egy járvány miatti színházi szünetnek még a lehetőségére sem gondoltunk. A színházjegyek a töredékébe kerültek…és lehetne a "bezzeg akkor"-témát még folytatni. Az előadás egy másik, talán valóban könnyebb időszakban készült, ez látszik is rajta. Mintha egy mesébe léptünk volna be - ezt mutatja Pater Sparrow díszlete és Füzér Anni jelmezei.
A király és lovagjai: Telekes Péter, Wunderlich József, Ertl Zsombor, Csiby Gergely, akik mind Ámor, azaz Tóth András áldozatai...
A 80. előadás kapcsán írtam le néhány benyomásomat, legközelebb november 26-án és december 27-én nézhető – túl sok hely már nincs most sem…
A Lóvátett lovagok az "előbb-utóbb mindenképp nézendő előadások" listámon volt azóta, amióta a TRIP produkció Shakespeare 37 sorozatában a hozzá kapcsolódó részt megnéztem, nem is egyszer. (Online bármikor elérhető.) Ez az egyik kedvenc kisfilmem (23 perc), és mindenkinek csak ajánlani tudom, különösen azoknak, akik a Víg színészei iránt is érdeklődnek. A Halászbástyán forgatták le a darab leghangsúlyosabb részét, a kezdő jelenetet fejezi be másként Csurgó Csaba: a feszülő ellentétet még fokozza, az uralkodóból kíméletlen zsarnokot csinál. Emlékeztet a Lear király-ra is, amikor a hatalom birtokosa kitalál valamit minden előzmény nélkül, amelyről mi nézők is azonnal tudjuk, hogy rossz döntés.
Ha valaki nem emlékszik az alaphelyzetre: Navarra királya - Telekes Péter - a hasára üt, és három lovagot rákényszerít, hogy önszántából vállaljon három évre teljes aszkézist. Két lovag - Ertl Zsombor (Longaville) és Csiby Gergely (Dumain) - hajlik a király szavára, viszont a harmadik, Wunderlich József (Biron) próbál észérveket felhozni az eskü ellen, már csak azért is, mert öt perc múlva érkezik a francia királylány és udvara, így lehetetlen betartani azt, hogy nem közelednek nőkhöz.
Valóban nagyon erős kezdést írt Shakespeare ennek a vígjátéknak, és csak később értjük meg, hogy ezt miért játsszák keveset, annak ellenére, hogy több más Shakespeare darabra is emlékeztető motívumok vannak benne, a Szentivánéji álom (amely kicsivel későbbi) feltehetően sokaknak eszébe fog jutni menet közben, de az Ahogy tetszik is, így aki általában is kedveli a szerző műveit, annak feltétlenül ajánlható. (Korábban én is csak egyszer láttam ezt a darabot, még 2000-ben, amikor még a Víg nagyszínpadán ment Keszég László rendezésében.)
Rudolf Péter és Závada Péter készítette az átiratot, amely könnyed hangvételű, szellemes, zenés, érezhető a modernizálás - összességében szerethető, de lehetne sokkal bátrabb is. Lehet, hogy ma már még többet húznának az alkotók is, de lehet, hogy egy másik Shakespeare-t vettek volna elő. (Elővettek mást is, a Hamlet-et a Vígben akkoriban mutatták be, de az már nincs repertoáron.)
Amikor egy színész zenészként is hasznosul: Wunderlich József ismét hegedül - Rosaline, azaz Bach Kata hallgatja
Az első rész így is egészen kerek és gördülékeny, amelyben bebizonyosul a lovagok által tett fogadalmak betarthatatlansága. (Ezt persze előre tudtuk mi is, nemcsak az érintett lovagok.) A második részt viszont igazán feleslegesnek érezhetjük, hiszen a lovagok már kudarcot vallanak a szünet előtt, ehhez képest nem jelent hatalmas csavart, hogy most bosszúból az eleinte visszautasított hölgyek kényszerítik őket egy év várakozásra – hasonlóképpen értelmetlen, mint a darab kiindulópontja. Az egy év azért enyhítést jelent, illetve legalább azt nem kötik ki, hogy böjtölniük is muszáj közben.
A hölgyek és Ámor - Bach Kata, Szilágyi Csenge, Majsai-Nyilas Tünde és Tar Renáta Tóth Andrással
A mai világtól eleve teljesen idegen ez a „várj még három vagy akár egy évet”, amikor a gyors ismerkedés és gyors szakítás a divat, amikor már nem kell házasodni, ha valaki együtt akar élni valaki mással. Nemcsak a közeg, a nyelvezet, a versbeszéd, de valahogy az egész túlságosan távoli - valóban meseszerű.
A színészek viszont mindent megtettek, hogy a darab hiányosságairól eltereljék a figyelmünket, miattuk érdemes megnézni az előadást. Kifejezetten örültem a már említett lovagokon kívül Telekes Péternek, akit nemrég nagyon erőteljesnek éreztem az Egy nő anatómiájá-ban is. Tetszett, hogy a rendező jelentős és megjegyezhető főszereplővé emelte Ámort, azaz (a most már vendégként visszatérő) Tóth Andrást. Mindenki szerelmes az előadásban, így logikus döntés volt meg is mutatni, hogy minden rajta múlik.
Karácsonyi Zoltán (Bunkó), Gados Béla (Nathaniel) és Tóth András, ezúttal apródként
Seress Zoltán, Kőszegi Ákos, Józan László, Gados Béla, Karácsonyi Zoltán és Szabó Simon mind szerethető és szórakoztató karakter volt. A szerző nem nagyon törekedett a női szereplők egyénítésére és kidolgozására, így kevésbé tűnt hálásnak a királylányt és kíséretét játszó színésznők helyzete, de Szilágyi Csenge, Bach Kata, Tar Renáta és Majsai-Nyilas Tünde is elkülöníthetővé tették magukat, bár nehéz volt elhinni nekik a döntést, azt, hogy valóban képesek voltak letáborozni az elvileg vendéglátó király vára előtt – ennél öntudatosabbnak tűntek mindannyian. (A bosszújuk viszont nagyon sovány és értelmetlen maradt ettől még.) A parasztlányt játszó Waskovics Andreának viszont elhittük, hogy belebolondulhat egy spanyol nemes is, nemcsak egy bohóc.
A kellemes estéhez a Vodku zenekar közreműködése is sokat tett hozzá, de két héttel az előadás után is még kicsit sajnálkozom azon, hogy ennyire jó csapattal miért nem sikerülhetett markáns dramaturgiai beavatkozással egy, „a darabhoz képest elég jó” helyett igazán nagyszerű előadást létrehozni, amelyik nemcsak havi egyszer kerülhet műsorra.
PS.1. Nemsokára külön ajánló következik a TRIP/Webszínház Shakespeare-sorozatának az utolsó, harmadik évadáról is.
Ps.A fotók a Vígszínház Facebook-oldaláról származnak, Dömölky Dániel készítette őket.
