A bevezetés és a legjobb színészekkel foglalkozó 2. rész után itt a folytatása az évértékelésnek.
CSAPATMUNKA
Nem egy esetben az átlagosnál erősebbnek éreztem a létrejött előadás mögötti csapatmunkát.
Szerencsés időpillanatban találkoztam a székesfehérváriak Julius Caesarjával, amelyben Sághy Tamás és Krisztik Csaba kettőse mellett az összeesküvők együttese is igazán tetszett, és talán amiatt is szerettem, hogy hét, párkapcsolati problémákat boncolgató előadás után láttam végre egyet, amelyik elsősorban közéleti kérdésekről szólt. (Már a darabválasztás is bátor döntés volt a színház részéről.)
Erős társulatot, jó csapatmunkát lehetett érezni a tatabányaiak minden általam látott előadása mögött is – valóban alig jártam Budapest határain túl idén, de itt három megbízhatóan jó színvonalat képviselő, nézőbarát előadást láttam (Jógyerekek képeskönyve, Amadeus, Kasimir és Karolin). A Jógyerekek szintén nézhető lesz a Városmajorban hamarosan.
Jó hír, hogy a K2 át tudta magát menteni Apertúra néven, sőt előre is léptek azzal, hogy saját bázist építettek ki a Gólem Színház mellett, bár majdnem az egész évadban ezen kellett dolgozniuk. Várhatóan itt tudják majd játszani korábbi előadásaikat is. (A rebelliseket láttam tőlük ebben az évadban.)
A Forte Társulat Akár akárki-jét nézve is a csapat összeforrottsága jutott eszembe – nehéz lenne közülük valakit külön kiemelni, hacsak nem Pallag Márton bérsorbanállóját, aki később is többször eszembe jutott külön is.
Az RS9 vállalása a Toprongyozóval egészen rendkívüli – el sem lehet képzelni, hogy ennyi színész elfér azon a színpadon – és nem is, csak a tapsrendben. Az, hogy ez az előadás létrejött a mai feltételek mellett, egészen hihetetlen: kapott produkciós támogatást. (Ez is mutatja, hogy egész kevés kis plusz pénzzel is extrém dolgokat tudnak csinálni a függetlenek.)
Erős társulati munkát éreztem és összességében is nagyon kedveltem a Thália Ványa bá-ját, amelyet a Télikertben mutattak be. Láthatóan nagyszerűen be fog ide illeszkedni a Miskolcról megszerzett két új tag, Görög László és Czakó Julianna. Aki ezt az előadást nézi, nem fogja Csehovot unalmasnak találni, ahogy azok sem, akik a Pinceszínházba jutottak el a Sirályra. Ebben is jobbnál jobb színészeket gyűjtöttek össze, sok közülük a pályakezdő is.
A legjobb szórakoztató előadást a FÉM-ben láttam, amely találkozó helyszínének is a legjobb lehet: ott van a Váci utcában, mindenhez közel. A Dzson Meklén vagyok nem véletlenül van mindig tele, engem is nagyon megfogott a maga egészében (és nemcsak Lengyel Tamás, Kálid Artúr, akik a főbb szereplői). Több más előadást is láttam itt, de ha csak ezt az egyet láttam volna, akkor is drukkolnék a helynek a fennmaradásához.
Két további előadást is muszáj említenem, amelyek szintén független helyszínekhez kötődnek, és mindkettőben szerepelt Mucsi Zoltán is, akinek a népszerűségét idén az is mutatta, hogy a Halhatatlanok társulatába szavazták be a nézői. (VAN létező közönségigény arra, hogy színpadon legyen.)
A Hannibál tanár úr című előadásban, az Átriumban népes színészgárda szerveződött köré, és rajta kívül sokakat lehetne mellékszereplőként külön kiemelni (Makranczi Zalánt, Katona Lászlót, Kovács Krisztiánt, Gyabronka Józsefet, Grisnik Petrát minimum). Ez az az előadás, amelyiket nem kell magyarázni, tandráma, és ajánlani sem kell, mert a fenti névsor (mindenkit fel sem soroltam!) el is adja.
Még jobban szerettem a Nézőművészeti Kft előadását a B32-ben, amely mindössze négyszereplős, és mindenki a helyén is volt. A Leenane szépét még a sorozat elején kétszer is láttam, és melegen ajánlom. Jankovics Annának megmaradt a főszerep, Mucsi Zoltán a kiállhatatlan anyát játssza és lenyűgöző volt, amilyen alázattal támogatta partnerét– meg tudta oldani, hogy ne legyen sok, ne vegye el a figyelmet partneréről, bár feltehetően sokan lehetnek, akik éppen miatta mennek el az előadásra. A két kisebb szerepben Katona László és Kovács Krisztián szintén remek volt.
És még mindig van kiket kiemelni, jön még egy negyedik rész is a prózai előadásokról...
