Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (90) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (54) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Böröndi Bence (20) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (27) Centrál Színház (34) Chován Gábor (21) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (38) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fehér Balázs Benő (21) Fekete Anna (20) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hajduk Károly (20) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (29) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horesnyi Balázs (20) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Ilyés Róbert (20) Izsák Lili (26) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (43) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (40) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (124) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (38) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (22) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (48) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (59) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (24) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (97) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (61) Pesti Színház (22) Pető Kata (30) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (23) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (30) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (60) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (27) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (35) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Vajdai Vilmos (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (24) Vígszínház (48) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (31) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zöldi Gergely (20) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ebben az évadban minden korábbinál többet néztem élő MET-közvetítést, részben még a Covid-időszak közvetítéseinek folyományaként – érdekelni kezdett néhány külföldi énekes is.

Közbevetem, ha már ilyen nagyon elcsúsztam ezzel a beszámolóval, és ez egy AJÁNLÓ blog, megjegyzem, hogy már elindult a jövő évi előadások értékesítése is. Ennél a sorozatnál nem nagyon érdemes várni, ha valakinek komolyak a szándékai…

Ennyi a praktikum ebben a bejegyzésben, a továbbiakban pedig egy operáról operára cikázó eszmefuttatással kevert ajánló-halmaz következik…

loh2.jpg

Lohengrin - középen Günther Groissböck - fotó: MET Fb-oldala

Az, hogy ezek a MET közvetítések már hónapokkal előre „csontra” el voltak-e adva (ld. Traviáta, illetve a most szombaton következő Don Giovanni), vagy 10-20 hely még megmaradt (ld. Cherubini: Médeia vagy Az órák), esetleg kongott az ürességtől (A bajnok) elsősorban mégis a darabok népszerűségétől függött – mindegyiknél érezhető volt az igényesség és a nagyszabású dekorativitás, de a kevésbé ismert operák esetén a várható biztos minőség (és a jó nevek) sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a Fesztivál Színház megteljen hozzá. (Az Előadóteremben is volt vetítés, és több esetben a vasárnapi ismétlést is lehetett választani – így van ez évek óta már.)

Ezeknek a MET-előadásoknak megfelelően nagy reklám jut, így nagy szükség nincs ajánlóra, de mégis úgy gondoltam, hogy néhány gondolatomat leírom a Lohengrin és A rózsalovag kapcsán. Utóbbi Robert Carsen 2017-es rendezésének felújítása, de (többnyire) új énekesekkel vette elő a MET. Megjegyzem, Günther Groissböck Ochs báróként egészen rendkívüli (a neten elérhető a korábbi felvétele, ha valaki megnézné), és június 15-én A Rajna kincsében, Wotanként szerepel majd nálunk is a Wagner-napokon. A mi fesztiválunk persze a Lohengrin közben is eszembe jutott. Ugyan kevés előadás lesz, de nem marad el és lehet örömmel várni.

lohengrin1.jpgLohengrin: Piotr Beczala

Ha ezt a két operát egymás mellé tesszük, nyilván számos közös vonást találhatunk köztük. Elsőre egyik opera sem volt rám különösebb hatással – az áttörés jóval később történt meg. (Semmi nem biztos, még abba is beleszerethetünk, ami elsőre nem érintett meg minket.)

A rózsalovagot a bécsiek operaházi vendégjátékán láttam először majdnem 34 éve (!) 1989. április 24-én, de csak 2010 tavaszán tetszett meg, amikor az Operaház műsorra tűzte, kettős szereposztásban, új rendezésben. Ezt a produkciót többször láttam, és amióta nem játsszák, hiányzik. Volt egy érdekes időszak, amikor az Opera művészeti vezetője, Kovalik Balázs és a Nemzeti Filharmonikusok élén Kocsis Zoltán egyaránt erősen népszerűsítette a Richárd Strauss operákat, és ennek köszönhetően mindent megnéztem, amit műsorra tűztek.

6199531884532757691_1.jpgA Rózsalovag - Ochs: Günther Groissböck 

Ez voltaképp természetes is, azt tudja a néző megszeretni, amit eleget játszanak, és módja is van alaposabban megismerni. Az már csak az én személyes pechem, hogy azóta nem feltétlenül azok a Strauss-darabok kerülnek elő leggyakrabban, amelyeket leginkább kedvelek, bár a napokban mégis megnéztem az Elektrát az Operaházban, amely tartja a formáját, van négy igazán nagyszerű főszereplője: Rálik Szilvia a címszerepben, az anyjaként idén debütáló Schöck Atala, a húgaként most már harmadik sorozatot játszó Miksch Adrienn (mi tagadás, ez a kedvenc karakterem ebben a darabban, az egyetlen, akivel „együtt lehet menni”), illetve a „szabadító” Oresztész, aki a férfi hangot jelenti az Operában – Bretz Gábor

Jön még Az árnyék nélküli asszony és az Ariadné Naxosban már nemsokára, jövőre januárban pedig a tervek szerint lesz Arabella megint, erre már most készülök.

schocka.jpgRálik Szilvia és Schöck Atala - fotó: Berecz Valter/Opera

Ami a Lohengrint illeti, ez az egyik legnépszerűbb Wagner-mű, az Operában 512 korábbi előadást tartanak számon, én pedig a Wagnerért erősen rajongó apámtól talán minden héten legalább egyszer hallottam, hogy de milyen nagyszerű is volt az az egyetlen élő előadás, amelyet a hatvanas években láthatott.

Ennek kapcsán most visszaidéztem azt a legendás előadást, amelyik biztosan a top háromban lenne, ha az Operaház produkcióit aszerint rangsorolnák, hogy melyikről milyen gyakran tesznek említést.

Annak idején óriási ötletnek gondoltam, hogy az akkor már mozgássérült apámat mindenhogyan eljuttassam az új Lohengrinre. Feltételeztem, hogy katartikus élmény lehet számára Katharina Wagner új rendezésének főpróbája, amelyre 2004.04.29-én került sor, immár 19 éve ennek is.

Ahogy kiderült, ez volt az utóbbi ötven év egyik legkevésbé szeretett Wagner-rendezése, de lehet, hogy felesleges is hozzátenni az „egyik”-et – még most is sokszor emlegetik és szidják. Mivel nekem az első Lohengrin élményem volt, nem kértem a produkción számon semmiféle hattyúlovagot, emlékszem, hogy olyan nagyon nem is voltam kiborulva tőle.

loh3.jpgIntrikus 1 - Ortrud: Christine Goerke

A MET-közvetítés kapcsán a youtube-on rákeresve könnyedén megtaláltam ezt a TELJES felvételt, amelyet meg is néztem, és kifejezetten jónak éreztem az előadói gárdáját, Sümegi Eszter nekem hozta Elza karakterét – még annál is jobbnak éreztem, mint akit ebben a friss MET-előadásban láttunk. Törékeny volt, kiszolgáltatott és megszerethető.

A youtube-on emellett megtalálható olyan klasszikus rendezése is a műnek, amely talán a Lohengrinnel éppen ismerkedőknek mégis jobb kiindulópont – van olyan, amelyiken éppen úgy Piotr Beczala nézhető, aki miatt a MET előadására is elsősorban kíváncsi voltam. Olyan Lohengrin, akiben meg lehetne bízni valóban, amilyennek Wagner is álmodhatta a karaktert, aki nem biztos, hogy a „csöbörből vödörbe” helyzetről szeretett volna darabot írni, ahogy az a modern (és a helyzetet ténylegesen elemző) rendezésekből rendre kiderül. Beczala még elfogadható hősnek.

Ha már a korábbi emlékeimhez visszanyúltam, nyilván eszembe jutott az a másik Lohengrin is, amely 2011. júniusában a Müpában volt (a Wagner-napok keretében), amelyet lekéstem egy 24 óránál hosszabbra nyúló repülőút miatt, és csak néhány nappal később tudtam a következőre eljutni. Az előadással kapcsolatos körülmények, a felfokozott stresszhelyzet jobban megmaradt, mint végül a rendezés, így csak azt mondhatom, hogy csak most ez a harmadik élő találkozás keltette fel igazán a figyelmemet a mű iránt. Ennek hatására kezdtem el tájékozódni, több elérhető Lohengrint is meghallgatni, és nem mellékesen elgondolkodni a mű népszerűségének okairól és arról, hogy ma miről is szól ez nekünk. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Wagner is ugyanúgy látta a központi nőalakot, amilyennek most a XXI. században érzékeljük.

hunyadi.jpg

Intrikus - 2. Gara nádor: Cser Krisztián - Hunyadi László - fotó: Berecz Valter/Opera

Ebben a megismerési folyamatban túl mélyre mégsem juthattam, megakasztott három Hunyadi-előadás, amelyek mind teltházzal mentek, nagy sikert arattak, jók voltak benne az énekesek – régiek és új beállók egyaránt.

Érdekes az a tény, amelyre nyilván nem szoktunk gondolni: a Hunyadi (1844) és a Lohengrin (1847) közel egykorú, csak az utóbbi (!) bemutatását kicsit nehezebben sikerült elérni. Mindkét mű az 1848-as forradalmak előtt készült, és a szereplők hatalomhoz fűződő viszonyának (ld. intrikusok) kiemelt szerepe van. Mindkét darabból úgy tűnik, hogy akkoriban az adott szónak (eskü, átok) nagyobb súlya volt még.

A Hunyadi-sorozat közben nézhető volt egy zongorás Kékszakállú is a Rákoshegyi Bartók Zeneházban, amelyet május 20-án fognak ismét eljátszani (ezúttal Pasaréten a Bartók Emlékházban). (ps. Ez is azóta már múlt időbe került, és az előadás a YouTube-on megtekinthető teljes egészében.)

Már egy ideje nem számítottam arra, hogy igazán új nézőpontból fogok rálátni erre a történetre, amelyik már több, mint 35 éve foglalkoztat, de az idei év Kékszakállú-témában eddig két váratlan fordulatot is hozott. Februárban Bretz Gábor és Vörös Szilvia értelmezték újra Kasper Holten rendezését, amelyet öt évvel ezelőtt egészen elutasítottam – azt hiszem, hogy női szemmel nézve az általam látott legtragikusabb beállítást sikerült ezzel megvalósítaniuk. 

A zongorás Kékszakállú pedig azt bizonyította, hogy egy ilyen kamaraelőadás is képes arra, hogy mindazt újragondoljuk, amit korábban a műről elképzeltünk. Lehet, hogy hamarosan lesz itt egy friss link („A Kékszakállú vár!”) a két (most már három) előadás kapcsán az újabb „nagy felismeréseimről,” de még mindig elhamarkodottnak érzem a kiposztolását. 

A Judit szerepében debütáló Várhelyi Éva rendezte az előadást, aki koncepciójához egy sokat tapasztalt Herceget használt fel, Cser Krisztiánt. Megemlítendő, hogy az előadás előtt Dénes István karmester (az est zongoristája) elemezte a művet, utalva a Lohengrinre. Kiemelte, hogy abban is megjelent az az irreális elvárás, hogy a nő a férfit ismeretlenül fogadja el férjének. (Nekem egy héttel korábban a Lohengrint nézve jutott eszembe a Kékszakállú, bár ez nem olyan nagy hír - ez az opera majdnem bármiről eszembe jut.) Nem lehet igazán kötődni egy álarchoz, a kapcsolat akadálya a titkolózás, hiába látszik első pillanatban lehetségesnek az, hogy a szerelem mindent legyőzhet. Nem mindenhez elég, hosszú távon pláne nem…

Elzát a Lohengrinben csellel veszik rá, hogy ígérete ellenére meg akarja mégis tudni, hogy kihez ment hozzá, míg Juditot eleve a megismerés vágya hajtja – az eredmény mindkét esetben ugyanúgy a kapcsolat halála.

Elza esetén ráadásul valóban egy nagyon kiszolgáltatott nőt látunk, akit trófeának tekintenek – a birtoklása előnyökkel jár egyik vagy másik férfi számára. Nincs igazi csoda – a hattyúlovag érkezése – csak látszólag hozza jobb helyzetbe és igazán rövid időre. Katharina Wagner rendezésében a szabadító kihasználja a lányt, nem vált fontossá, mint személy, de ebben a frissen látott MET-verzióban Lohengrin legalább tiszta ember, akiről elképzelhetjük, hogy valóban azt hiszi, működhet a házasságuk így is.

hunyadi2.jpgA Hunyadi kórusa és szólistái - fotó: Berecz Valter

A történetet kicsit is átgondolva ugyan nehéz elképzelni, hogy valaki hinni tudjon abban, hogy két ember úgy is leélhet egy életet, hogy sosem ismeri meg egymást, de nagyon sok operaelőadás mégis megmarad a felszínen. Katharina Wagnert húsz éve pedig csak a lényeg és az aktualizálás lehetősége érdekelte, mindenáron direktben akarta a mi életünkkel összekötni ezt a középkori mesét, ez viszont a történet felszínével olyan erősen ütközött, hogy a darab rajongóinak elfogadhatatlanná tette az előadást. (Aki sosem látta, azoknak tettem bele a YouTube-linket, a bejegyzést is nagyon erősen ihlette a tény, hogy újra át lehet ezt a régi előadást gondolni, és nem mellékesen örülni, hogy de milyen jók is benne a magyar énekesek.)

A MET-előadásban erősen dominált a nép – folyamatos a jelenlétük, az előadás igazán nagy terheket rak a kórusra – és emlékezetes megoldás, ahogy a köpönyegek ki-be forgatásával megváltozik a hangulat (fehér-fekete-zöld). Igen, egy operaelőadás egyik legerősebb látványelemévé válhat a kórus, ahogy ez megtörtént a másnap (márc. 19-én délelőtt) látott Hunyadi esetén is. (Azóta ezt már az Iphigénia Tauriszban c. előadás kapcsán is leírtam.)

haboru.jpgHáború és béke - színpadkép (II. rész - "háború") - fotó: Berecz Valter/Opera

A jó hangzás szerencsésen társult mindkét kórushoz, nemcsak a látványosság - a legtöbb néző ezt is elvárja egy operától. Ez még a megosztónak bizonyult, de nagy érdeklődés által övezett Háború és béke c. Prokofjev operára is jellemző volt – akik kedvelték, azokat nyilván a nagyon jól teljesítő énekesek (28 szólista és kórus!) illetve a dekoratív díszlet is vonzhatta, míg a Parsifal esetén épp a látványnak voltak olyan elemei, amelyek köznapiságukkal a mű fennköltségét lerombolták, így a kiválóan teljesítő szólisták hatását némiképp közömbösítették.(Idén mintha jelentősen jobban tűrte volna ezt a közönség, egy idő után a rendezés "gyanús" elemeit már nem is látja a néző, ha kiemelkedően jók az énekesek.)

Az operai évad még korántsem ért véget, még jön az Idomeneo is, és gondolatban előre lehet szaladni akár a Pillangókisasszonyig, a Rigolettóig, sőt az évad részét képezi még az augusztusi Varázsfuvola-sorozat is. (Ez itt egy, a tavalyi sorozatról készült beszámoló, amelyhez sajnos nem tudtam képeket szerezni, ha valakinek van, küldhetne, még mindig bele lehetne tenni).

Lehet választani, hogy ki mire vár és minek tudna örülni.

karen_almond_foto_rozsalovag.jpgMég egy kép A rózsalovagból - Karen Almond fotója

 

Címkék: opera Opera Kocsis Zoltán Lohengrin Kovalik Bretz Gábor Kékszakállú Cser Krisztián Sümegi Eszter Müpa Rálik Szilvia Schöck Atala Várhelyi Éva Miksch Adrienn Vörös Szilvia Piotr Beczala A rózsalovag Dénes István Gunther Groissböck Katharina Wagner

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7918125652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása