Éppen a napokban tette fel a kérdést valaki egy színházi fb-csoportban, hogy mire vigye el a 10 és 13 éves gyerekét. Ez valóban talán a legnehezebb korosztály, és nehéz olyan előadást találni, amelyik a legtöbb kamasznak megfelelne. Ez a Scapin viszont éppen ilyen, a szintén idei „Hello, Héraklész!” mellett ezentúl a hasonló kérdésekre ezt fogom ajánlani - kilencven perces Moliere-vígjáték, jó színészekkel. A fiam, aki most 13, nagyon lelkesedett érte, és előadás után azt kérte, hogy vigyem többet színházba.
Martinkovics Máté, Pál András, Georgita-Máté Dezső, és előttük Takátsy Péter
Itt van tehát egy nyerő előadás fiataloknak, akár a kötelező törzsanyag megtámogatására, akár csak szórakozásnak.
Az, hogy ténylegesen mennyit viszem Jánost előadásra, ezen a blogon jól követhető, mert mindig beleírom.(Eddig nem merült fel, hogy ez kevés lenne - néha volt az heti három is.) Mindig örülök, ha vele megyek: azonnal megtudom, hogy milyen az előadás egy olyan néző részéről, aki eredendően hajlamos mindenben a jót meglátni.
Viszonylag sok Moliere darabbal találkoztam, így kizárólag a színészek miatt voltam kíváncsi az EXIT Generáció projektjére, János viszont nemrég tanulta A fösvényt, így a két komédia hasonló dramaturgiai megoldásai is felvillanyozták, köztük a darab végső megoldása - nemcsak a színészek játéka kötötte le. Dénes Viktor rendezésében a szerző legtöbbet használt patronjai is újként hatottak rá, de nemcsak rá: ahogy a sok nevetés mutatta, a nézők többsége értékelte a rengeteg poént. (Hiánycikk a jó vígjáték, pedig szeretünk nevetni – sokkal több kellene a műsorba.)
Nagyon szerettem Michac Gábor látványos, de az újrafelhasználás jegyében készített díszletét, amely újrafestett hordókból, illetve raklapokból készült. Erről és az előadás játékstílusáról is eszünkbe juthat a vásári komédiázás, amely annyira nem áll távol Moliere-től.
Nagyon jól használható tér keletkezett hátul a kis színpadnyílással, bársonyfüggönnyel. A színészek néha kimerészkednek a nézőtérre is, extra élményre számítsanak az első sorban ülők, sőt még esélyt is kaphat egy néző (nem mondom meg mire). A tervező kreatív megoldását nyilván a független csapat alulfinanszírozott helyzete motiválta, de erről a díszletről akár Moliere kora is eszünkbe juthat, amikor a színészek többsége vándortársulatokban tevékenykedett, udvari támogatásra szorult, és ugyanúgy kiszolgáltatott helyzetben volt a hatalomnak, ahogy például jelenleg a függetlenek. (Folyamatos a bizonytalanság, hogy nyernek-e a pályázatokon vagy sem, és ha nem, akkor miből fedezik a működést.)
A lányok: Pilnay Sára és Ács Petra
Szintén nagyon ötletes a szereplők ruházata, amely hangsúlyozottan JELMEZnek néz ki, bár kapucnis pulcsit és a sportcipőt is hordanak a szereplők. Nekem tetszett ennek az egységes látványvilágnak a friss játékossága, amely egyszerre utalt a szerző korára, de benne volt 2021 is.
Moliere komédiái nem mentesek a társadalomkritikától, odamondogat a nézőknek, de alapvetően mégis a szórakoztató, nevettető szándék bennük az erősebb. (Aki a jegybevételből él, az nem csinálhat elidegenítő intellektuális színházat…)
A színház játékosság nélkül elég kevéssé lenne érdekes, és talán éppen ezért nem jó abba a hibába esni, ha túl komolyan akarjuk venni, bár a könnyedség sugárzásához is nagyon precíz munka szükséges, a szereplők koncentrált összjátéka – komédia esetén ez még fokozottabban igaz.
Az előadásnak lényeges része a felhasznált szövegváltozat, amelyet Karinthy Ferenc fordításából Cseicsner Otília dramaturg készített. Nyilván nagyon sokat húzott, hogy mindössze 90 percessé válhatott a történet, de néha még így is túl soknak éreztem a szövegelést. A fiamat viszont végig lekötötte élete első Moliere-je, így ennek alapján biztosan nem követelnék további rövidítéseket. Ilyen a szerző világa. Ha két perc alatt tisztázzák az alapvető félreértést, akkor nincs is darab, és ha mondjuk Mohácsiék modernizálták volna, könnyen lehet, hogy ötórás előadás születik ebből az alapból.
Mohácsi csak azért merült fel bennem, mert eredeti formájában, terjedelmében kevésbé lennénk vevők Scapin furfangjaira, de a központi történettel azért van mit kezdeni, ahogy az EXIT Generáció is igazolta.
Leander atyja: Szatmári György
Az utóbbi napokban két előadásban is elém került szoros egymásutánban apák-fiúk generációs harca: a Vígszínház Sirályában és a Katona „Apák és fiúk” c. Turgenyev-átdolgozásában. Mindkettőben van vígjátéki elem, de tragikus fordulat is, a Scapin viszont egyértelmű komédia, a szokásos módon a fiúk győzelme (és az apák félrevezetése) után teljes lenyugvással. Az egyetlen bökkenő, és ez nem mellékes: amikor válsághelyzet adódik, mindenki Scapin furfangos megoldására számít, úgy tűnik, hogy nélküle ez az egyszerű félreértési helyzet sem lett volna feloldható. Végül mégis ő az egyetlen, aki magára marad.
Az is felmerülhet, hogy mennyire lehetetlen helyzet az, hogy az apák kezében van minden hatalom, és konszenzussal nem lehet közös döntésre jutni, szükséges trükköket, csalást, árulást bevetni. Itt Magyarországon már régen túlléptünk a szülők által elrendezett házasságkötéseken, már rég nem hatnak igazán azok a darabok, amelyek alapja egy ehhez kötődő konfliktus, de a bemutatott hierarchikus viszonyokon így is el lehet gondolkodni, és átvitt módon értelmezni, ha valaki szórakozásnál többre vágyik.
Az előadás fő ereje persze most is a színészekben rejlik, és ha egy színházi törzsnéző rápillant az EXIT Generáció színlapjára, akkor a szereplőgárdát látva jobban kíváncsi lehet a produkcióra, mint a Moliere névtől.
Zord atyák - Argante: Varga Zoltán
A két félrevezetett zsarnok apát Varga Zoltán és Szatmári György játssza, akiket az utóbbi években jellemzően Miskolcon láthattam több kiemelkedően jó előadásban is. Martinkovics Mátéról és Georgita-Máté Dezsőről még mindig elsősorban egyetemi vizsgáik jutnak eszembe, már akkor is nagyon jóleső érzés volt őket nézni, és rossz névmemóriám ellenére is be tudtam őket rögzíteni, de mindkettőjüket láttam már ebben az évadban is ugyanitt a 6színben (Madártávlat, Az úgy volt).
Az egyik szendvics, amelyiket Takátsy Péter csak elkészít, de nem ehet meg...
Takátsy Péter számomra igazi „húzónév”, őt könnyű volt követni, hiszen a Katonában mindent nézek 1988 óta, de mintha nagyon nem is kalandozott volna el máshova az elmúlt években. Üdítő kilengés lehet számára az EXIT kötelékében másokkal is dolgozni, sőt a kollégái mozgását is beállítani.
A fiam sokat áradozott róla előadás után, és ez a reakció a papírformát igazolja: hálásabb szolgát játszani Moliere-nél, mint fiatal szerelmest vagy átvert apát, talán könnyebb egyéníteni. (János ezt a bejegyzést elolvasva kevesellte a terjedelmet vele kapcsolatban, igazán örült annak, hogy korábbi filmes/sorozatos élményei után élőben is megnézhette, most tehát nyomatékosítom, hogy ő volt az előadásban a kedvence.)
A két lány volt számomra az új elem, Ács Petrát talán tényleg nem láttam semmiben, még egyetemi hallgató, míg Pilnay Sárát, a tatabányai színház tagját is csak egyetlen előadásban nézhettem (az is Moliere volt). Mindketten még nagyon fiatalok, és számukra is érdekes lehet, hogy olyan színészekkel dolgozhatnak, akikkel nem hozná őket össze az élet. Jó, hogy kétféle, nagyon eltérő személyiségű fiatal lányt mutattak nekünk.
A darab bemutatására nyilván azért kerülhetett sor, mert rendelkezésre állt hozzá Pál András, aki a Radnótiban egyetlen este eljátszott három Moliere-főszereppel már a szerző szakértőjének számíthat. A „Moliere – the Passion” után ezt az egyetlen laza címszerepet eljátszani talán könnyebb, még akkor is, ha az egész csapatnak őrült nehezítés, hogy csak havonta egyet tudnak játszani, még mindig nem járatódhatott be az előadás, így minden alkalom a premier izgalmához közelíthet.
Pál Andrásnak nagyon jól áll Scapin dinamizmusa, találékonysága. Elhihető, hogy bármilyen helyzetben kidumálja magát. (János ezt ki is próbálta azonnal előadás után, nagyon nem a szokása, de vetetett valamit velem, és utána megelégedetten közölte, hogy neki is megy, ami Scapin-nek – kár, hogy ez azért fel is tűnt, még nem tart ott színészileg, mint Pál András. Utóbbi valószínűleg hamarabb meggyőzött volna arról, hogy este kilenckor mindenképp kell neki két fahéjas csiga.)
Ez a komédia mégsem egészen felhőtlen, a végén mintha mégis ő járna a legrosszabbul minden ügyessége ellenére, és nem nyer semmit a sok bonyolítással. Hiába volt minden? De mi lesz, ha jön a következő válsághelyzet? Megoldják, vagy mégis ismét ráfanyalodnak azok, akik most nélküle indultak el vacsorázni?
PS. Akinek ebben az előadásban tetszett Pál András, annak MUSZÁJ lenne Petri-estjét is megnézni, ezt egyetlen olyan bejegyzésből sem hagytam ki, amelyikbe ez beleírható.
PS.2. Az EXIT Generáció honlapjáról Éder Vera képeit használtam fel. A csapat jelenleg futó előadásai közül ez a második, amelyiket megnézhettem, remélem, nem az utolsó.