A „Churchill és Garbo” és a „Keresztül kasul” után most ismét a Rózsavölgyi Szalonban jártam, hogy láthassam a még szintén nagyon friss, (június 28-án több mint egy éves csúszással elkészült) magyarországi bemutatót is, az Intim vallomásokat.
Míg kedden Pokorny Liával találkozhattunk pszichoterapeutaként, most egy valódi és egy álpszichológus működését nézhetjük Jérome Tonnerre „érzelmes thrillerjében”. Ezúttal Pál András, Bánfalvi Eszter, Mertz Tibor és a rendezést is magára vállaló Sipos Vera az, akikről ezúttal megállapíthatjuk, hogy épségben és jó formában sikeresen átvészelték a járvány időszakát, nekik lehet ezen az estén zavartalanul örülni.
A „Keresztül kasul”-hoz hasonlóan most is jól működik a „két egymáshoz nem passzoló vadidegen véletlen találkozása”-recept, és jól leköt minket az előadás másfél órája. A Rózsavölgyi Szalon profiljához illeszkedő, szórakoztató estén vehettem részt, harmadszor is teljesen teli nézőtéren.
Mertz Tibor, Sipos Vera, Pál András és Bánfalvi Eszter - mind együtt
Most ezen a harmadik estén sokat mozognak a színészek köztünk, így Enyvvári Péter díszletében a szalon nagyrészén ülők elmondhatják, hogy jó közel kerültek hozzájuk egy-két jelenet erejéig. A helyszínek váltogatása élénkítőleg is hat az előadásra, és mozgalmasnak érezzük, bár majdnem végig egy lakásban és két-két szereplő között bonyolódnak le a párbeszédek.
Heteken át tartó találkozások sorát látjuk, meglehetősen pörgős tempóban bonyolítva – nem vádolható meg sem a szerző, sem a rendező azzal, hogy hagytak volna üresjáratokat.
Az alapötlet eleget ígér, és valóban sokat nevetünk, drukkolunk a véletlen által összesodort két embernek most is, hogy együtt maradjanak. A recept működőképesnek bizonyult.
Mi van, ha valaki ajtóstul ront be egy irodába, és nem tűnik fel neki, hogy egy adótanácsadót talált ott, nem pedig egy pszichológust, de nem észleli a különbséget?
Ezt a helyzetet bontja ki a történet, amelynek nemcsak a régi szokásaihoz mereven ragaszkodó és alapvetően zárkózott férfi – Pál András, a segítséget kereső párkapcsolati problémákkal küzdő nő, Bánfalvi Eszter, de a férfi – meglehetősen gyakran visszalátogató – exe, Sipos Vera is hozzátartozik. A kibontakozó beszélgetésekből magunk elé tudunk képzelni valóban három igazi embert, a színészek úgy játsszák el őket, hogy valódinak tűnnek a színpadon kívül töltött élet-szakaszaik is. Elhisszük Bánfalvi Eszternek, hogy éppen egy boltból rohant ide záróra után. Pál András most távolabbra kalandozott nemcsak anyaszínházától, a Radnótitól, de a szokásos macsó alfa-hím szerepkörtől is. Jól áll neki Dr. Faber, a férfiként nehezen eligazodó, gátlásos mackó is.
Mindig nagy értéknek érzem, ha (ahogy most is) az előadás azt adja, amit a színlap alapján várni lehet tőle. A színészeket élvezetes nézni ebben a nem túl valószerű, de szerethető történetben – és kicsit még az exnek is lehet drukkolni. (Ez némiképp zavaróvá válik a végére, hiszen ez egy háromszög, sőt négyszög, ha a láthatatlan férjet is beleszámítjuk – mindenki csak nem lehet boldog, a realitás azért köt minket. Nem, nem vágyhatunk arra, hogy főszereplőnk az exéhez is térjen vissza és az új szerelmét is kapja meg. Nem fog a macska kint s bent egeret…)
Eddig nem is említődött még Mertz Tibor, aki két hálás epizódszerepet is kapott. Ő az a kissé bogarasnak tűnő pszichológus, aki elvesztette a páciensét adószakértő szomszédja jóvoltából, és szintén ő játssza Dr. Faber titkárnőjét, akit az még az apjától örökölt irodájával együtt. Mindkét karakterén sokat nevetünk, tehát szeretjük, de az idősödő, főnökének be-beszóló nő az izgalmasabb a kettő közül. (Mintha a férfi színészek mégis azt élveznék a legjobban, ha egy nőies nő bőrébe bújhatnak…) Mertz Tibornak elhisszük az afférjait is, ahogy áthalad a színen és körbe néz, biztosak lehetünk abban, hogy minden ujjára akadna több udvarló is, vagy akár a nézők közül is összeszedne valakit két jelenet között. (Sipos Vera rendezése ennyire nem siklik mellékvágányokra, csak én játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha…) A két karakter akkor is világosan elkülönülne, ha Simon Ferenc István jelmezei nem támogatnák ebben a színészt, és a tervező a lányok öltöztetése kapcsán egy hajszállal nagyobb mozgásteret kap.
Sok héten át folynak az ülések, de elhihető, hogy a férfi ugyanúgy van öltözve, de az, hogy a nők is minden alkalommal ugyanabban a ruhában mennek hozzá, jelentősen kevésbé. A valószerűség iránti igényünket minimális szinten kielégíti az előadás, bár nagy épített díszletről most sem lehet szó – a fantáziánk (és egy projektor) sok mindent ki tud pótolni.
Elmondható, hogy a járvány után a Rózsavölgyi csupa valóban kikapcsolódást és jó színészi játékot biztosító előadással nyitott újra. Még július végén játszanak négyet, majd augusztus 26-tól egy újabb bemutatóval (Az elnök szabadsága) kezdik meg a 2021-22-es évadot, amely remélhetőleg mentes lesz a kényszerszünetektől.
A praktikus információ után még egy megjegyzés, amely mindhárom előadás kapcsán eszembe jutott.
A három előadás mindegyike lényegében egy-egy nagy találkozásról szól. Azáltal, hogy ezek az előadások mind ennyire tele lettek a nyár közepén is, zárt térben, normál helyárakkal (last minute oldalon egyik sem volt fent!) kifejeződik, hogy milyen nagyon vágyunk IGAZI beszélgetésre, amikor valóban megismerhetünk valakit, illetve elmondhatjuk magunkról azt, ami a szívünket nyomja. A covid épp ezeknek a személyes találkozásoknak az esélyét vette el, és alapvetően örülhetünk, hogy most már mód van újra beszélgetni. Épp emiatt kicsit sajnáltam, hogy erről a színházhoz kapcsolt együttlétekre olyan alkalmas helyszínről hihetetlen sebességgel elrohant minden néző este kilenckor, ugyanúgy, mintha átlagos kőszínházban ültünk volna és az utolsó busz elérése forogna kockán. Hova rohanunk ennyire?
PS. Akit Pál András színészete érdekel, nézze meg a Petri-estjét is, amely egészen rendkívüli élményem volt közel egy évvel ezelőtt. Sipos Verával is volt ilyen "nonplusultra" előadás-élményem, de azt nem játsszák, sőt alig volt műsoron, és most ez a fájó veszteség újra eszembe jutott.
PS. A képeket a színház Fb-oldaláról használtam fel, Molnár Miklós készítette őket.
