Nem sokat késlekedett a Rózsavölgyi Szalon: két évvel az eredeti bemutató után, 2022 júniusában már műsorra tűzte Peter Quilter kétszereplős komédiáját, amelyet a Covid-időszak bezártsága inspirált, de nem idézi fel azt direkt módon.
Tegnap este a 36. előadást láttam, kilencven perc egy részben, és szívesen ajánlom Schneider Zoltán és/vagy Nagy-Kálózy Eszter és a romantikus vígjátékok kedvelőinek.
A Behavazva színlapjának leírása kellően pontosan érzékelteti, hogy mire számíthatunk, Őze Áron rendezése pedig be is váltja a két színészhez kapcsolódó várakozásainkat.
A Rózsavölgyi Szalon repertoárjába nagyon jól illeszkedik ez a színész-és nézőbarát vígjáték, amelynek alaphelyzetét nagyon szoktuk szeretni: adott két látványosan össze nem illő ember, akik hirtelen valami oknál fogva összesodródnak (itt egy hóvihar ürügyén) és elkezdenek közelebb kerülni egymáshoz. Mi pedig nézzük ezt a folyamatot és drukkolunk… (De miért is?) 
Judith, a Patrick otthonába váratlanul betoppanó nő kellően idegesítő, így eleinte szorítottam a férfinak, hogy minél gyorsabban szabaduljon meg tőle, és kapja végre vissza lakása nyugalmát.
Az előadás azonnal a színlapon is bejelentett, azaz a néző által előre várt konfliktussal kezdődik, a rendező nem adott túl sok időt, hogy Schneider Zoltán agglegény életébe is betekinthessünk, megnézzük, hogy rendezgeti lakását, pedig egy ideig biztosan elnézegettük volna ahogy tesz-vesz, olvasgat (netán a kezdés előtti időszakban, amíg még az utolsó percben érkezők is helyet foglalnak a színházban). A villanásnyi idő alatt nem jut idő arra, hogy esetleg megsajnáljuk az önkéntesen vállalt magány miatt. Ellenkezőleg: egészen azt a benyomást tette rám, mint aki alapvetően elégedett a számára komfortosan kialakított hétköznapi rutinjával. Értékelni tudta azt, amije van: az apró örömöket, a belga csokis kekszet és minőségi vörösbort, illetve ezek nyugodt élvezetét.
Ez persze abból is eredhet, hogy Schneider Zoltánnak erős a színpadi jelenléte, jó a kisugárzása, szeretjük nézni, szinte bármiben. Hajlamosak voltunk vele érezni most is. (Pár napja mutatták be anyaszínházában, a Radnótiban a 3tél c. darabot, amelyben egy agresszívvé váló férjet játszik – még abban is megmutatta a szereplő saját igazságát.)
Aztán persze változik a helyzet – Nagy-Kálózy Eszter Judith-ként igazi energiabomba, és az idő is neki dolgozik.
A két szereplő kapcsolódási kísérlete (nemcsak a Judith név) eszembe juttatta A kékszakállú herceg várá-t. Az is le van csupaszítva a férfi-nő viszonyra, kimarad belőle a környezet (a valóságban egyáltalán nem elhanyagolható) hatása, és ugyancsak a nő az „ostromló” fél. A férfi, éppen úgy, mint a Kékszakállú, várakozik, passzívan tűri a meghódítására tett kísérleteket, ő maga képtelen kezdeményezni, lebénítja az, hogy nem hisz abban, hogy bárki számára igazán érdekes lehet. Míg Judit energikus követelőzése, ahogy mindenáron jelen akar lenni a férfi életében közös vonás, de a párhuzam teljesen mégsem áll fenn: Patrick spontán zárkózik be, nem hihetjük, hogy elvonult életével szándékosan akarná magát érdekesebbnek mutatni, és kiprovokálni az ostromot, ahogy azt a Kékszakállú teszi…Schneider Zoltán figurájától mi sem áll távolabb, mint a manipuláció.
Judith és Patrick beszélgetései nyilván másféle asszociációkat is ébreszthet, illetve saját személyes emlékek feléledésére is számítania kell a nézőnek - mindenki a saját szemüvegén keresztül nézi az előadást, sose feledjük el, hogy a hatás bennünk keletkezik, mi pedig nem vagyunk egyformák. 
A Behavazva bemutatója óta a Rózsavölgyiben készítettek egy újabb (többszereplős) előadást is Miért pont kivi? címmel, amelyikben Schneider Zoltán egy másik, de nagyon hasonló élethelyzetű figurát játszik, bár nem agglegényt, hanem magába fordult özvegyet. Mindkettőben hatalmas szenvedéllyel védi saját kis világának határait, nagyon nehezen hagyja meggyőzni magát arról, hogy lehetne másként is élni - emiatt is tudunk vele azonosulni. (És persze a nézőtéren olyanok is lehetnek, akik a női szereplőhöz érzik magukat közelebb, meglátják a csapongása mögött a magány fájdalmát és kétségbeesettségét.) 
A Behavazva letisztult, egyszerű vonalvezetésű kétszereplős vígjáték, „nem akar sokat markolni”, nem juttatja el a szereplőket nagyon messzire a kapcsolatban, nincsenek egészen valószínűtlen ugrások. A vége szerencsére a képzeletünkre van bízva: elgondolhatjuk akár azt is, hogy a két szeretetre vágyó embert az ásó, kapa és a nagyharang választja majd el, vagy ehelyett legyinthetünk, mert tudjuk, hogy kifullad a kapcsolat már a következő találkozás közben. A játék leköt minket, hiába vannak csak ketten a színpadon, nem érezzük kevésnek. Azt kapjuk, amit ígérnek nekünk, egy szép estét – pluszban pedig akár azon is elmerenghetünk, hogy mi magunk mennyire lennénk bátrabbak a férfi, és visszafogottabbak a nő helyében.
Ps. Aki a címben feltett kérdésre keresné a választ, annak meg kell néznie az előadást. Garantáltan megkapja.
PS.2. A fotókat Molnár Miklós készítette a Rózsavölgyi Szalon részére.
Ne maradjanak említés nélkül a produkció létrehozói, akiket a szövegben nem említettem, de nekik is jár a kredit - ők hozták helyzetbe a két színészt a rendezőn kívül:
- díszlettervező: Enyvvári Péter
- jelmeztervező: Kiss Fabióla
- dramaturg: Karácsony Ágnes
- fordító: Csukás Márton, Csukás Barnabás
- vizuál: Dicső Dániel
- rendezőasszisztens: Palkó Panka
