A naptáramban öt hónapja szerepelt fixen ez az időpont. Valóban meg kellett néznem a Dózsát, ez utólag is beigazolódott.
Egy héttel ezelőtt Rost Andrea pályájának 25 éves jubileumát ünnepeltük, ma viszont a parasztvezér halálának 500. évfordulójára emlékeztünk, mégpedig Erkel róla szóló zenedrámájával. Amíg a Rost Gálára háromszoros árakon is elkeltek a jegyek, addig erre a ritkán hallható operára nagy nehezen lett félház - bár ez a mennyiségű ember bármely más színházat zsúfolásig megtöltött volna. Viszonyítás kérdése volt, hogy ez most - egy kétmilliós városban vagyunk - jó eredmény-e, vagy sem. De azt a tovább nem kattintóknak még gyorsan összegezem előre: a koncertszerűen - három és fél órán keresztül - játszott négyfelvonásos opera nagyszerű szereposztásban lett kiállítva. Szép siker volt. A főpróbán és a mai előadáson CD-felvétel is készült, amely remélhetőleg megváltoztatja az opera ismertségét.
Valószínűleg a magyar társadalom (sőt az operalátogatók) azon elsöprő többségéhez tartozom, akik soha korábban nem ismerték Erkel operáját. Ha valaki még nem hallotta, akkor zenéjét tekintve nagyon hasonlót képzeljen el, mint amilyen a két közismert opusz, a Hunyadi és a Bánk bán. Miután az én életem első operaélménye is egy Hunyadi volt, mely után az is csoda, hogy még más előadásokra később hajlandó voltam beülni, nem lettem azóta sem igazi Erkel-rajongó. Ezen a képen azért némileg árnyalt a tavalyi évad, melynek végén zsinórban három Hunyadi csak megtette a maga hatását és egészen megszerettem azt az operát. Sőt, nem zárnám, ki, hogy február tájékán, amikor idén aktuális lesz, ismét visszanézek rá.
Dózsáról - még mindig! - a tavalyi Művház sorozat jut eszembe, melyben Makranczi Zalán amatőr színjátszót alakítva próbálta a "Dózsa-musical" címszerepét. Egészen kiválóan. Más előélményem nem vetült rá erre az előadásra.
A mai szereposztásban megnézve a darabot, az jutott eszembe, hogy ez is éppúgy játszható és megszerethető lenne, csak megfelelő rendezés kellene, illetőleg marketing. Nem éreztem a két darab között ugyanolyan mértékű minőségi különbséget, mint ami az ismertségük között van. Egyébként is, minél többször hallgat az ember egy operát, annál közelebb kerül hozzá.
Némi húzás ugyan nem ártana, de valószínűnek tartom, hogy ha nem koncertszerűen néztük volna, hanem a színészek el is játsszák a szerepeket, akkor az előadás is rövidebbnek tűnt volna.
Az előadás előtt egy kisfilmet megnézünk, amely interneten már napokkal ezelőtt is elérhető volt. Ez nyomatékosítja, hogy az Operaház milyen nagy hangsúlyt fektet a mű rekonstruálására és népszerűsítésére. Ez a mai előadás kétségtelenül nagy lépés, főleg, ha a CD is forgalomba kerül.
A filmben színházi élményt ígérnek.
Ami történik: háttérképeket és a helyszínek neveit vetítik ki, ezt leszámítva a koncerteken megszokott módon a szólisták székeiken várakoznak, és aztán felállnak, énekelnek. A székeken civilben ülnek, vagy követik a kottát, vagy nem. Benyomásom most is az, hogy ez megterhelőbb a szólisták egy részének, mint szólamának eléneklése. Abban lenne logika, hogy mindig azok legyenek bent, akik abban a jelenetben valóban ott vannak, de ez nem valósul meg következetesen. Felteszem, nem akarták túl sok mozgással megzavarni az előadást, sőt azt is el tudom képzelni, hogy van olyan szereplő, aki szívesebben vette a hosszabb színpadi jelenlétet és nem akart maga sem távozni. Ezt leszámítva, elég statikus a koncert, de a darab legerősebb pontjai önkéntelenül is kiemelődnek. Érezhetően megnő a feszültség az utolsó felvonásra például...
Dózsa György történetét akár azon a célon túl is életre lehetne kelteni, hogy évfordulója van. Így első pillantásra Fekete Attila megformálása által megfogott egy olyan ember története, aki vágyik a felemelkedésre, ezért keményen küzd is. Eléri, de addigra már fényévekre érzi magától azt a kört, ahonnan jött. Ugyanakkor a felsőbb régió, ahova törekedett, nem fogadja be, sőt megalázza ok nélkül. A váltás teljes körű: már nem szerelmes menyasszonyába (Rózsa szerepében Fodor Beatrix), hiszen megpillantott egy elegáns, szép és okos nagyvilági hölgyet, akibe beleszeret ( Csáky Laura - Miksch Adrienn). A főurak gúnyolódása, az új szerelem hatása, a király által adott nemesi cím, a nép szegénységének, saját megaláztatásainak tudata így együtt feldúlja Dózsa életét és nem lepődhetünk meg, hogy ezt a terhelést nem bírva rossz döntések sorát hozza.
Ami egészen nagyszerű, hogy koncertszerűség ide vagy oda, Fekete Attila most is hordozza a vállán a produkciót és valódi embert látunk. Igazán szerelmes, némileg még bűntudata is van és politikus-hadvezérként is elhisszük neki azt, hogy a foglyokat elbocsájtaná. Nagyon él jelenete a jósnővel, akit Wiedemann Bernadett alakít. Érezzük Fekete Attila tenorjának erejét is, de a líraisága is jól érvényesül. Bátran felvállalt halála megrázó. Ma este is kirobbanó formában volt, már csak miatta is érdemes volt a darabot elővenni. (Idén ugyanezt tudtam nyugtázni A tenorban és a Toscában is.)
Fodor Beatrix Rózsaként átélten szerelmes és önfeláldozó. Ez nem annyira árnyalt karakter, de a zene miatt lehet, hogy ez az egyik leghálásabb szerep. Elhittem neki, hogy inkább ruhát cserélt a sikeres vetélytársnővel, csak azért, hogy szerelmesét újra lássa és hallhassa a másnak szánt szerelmi esküket. Ki tudja, lehet, hogy ez a könnyebb helyzet, a gyors halál vállalása, mint azt hosszan tapasztalni, hogy szerelmese már mással lenne, ő pedig lényegében felesleges. Így majdnem megmenti Dózsa életét. (Én drukkolok Dózsának, hogy szökjön el, de ha megtette volna, sosem írnak a tiszteletére operát.)
Miksch Adrienn most is beváltja a hozzá fűzött reményeimet, maximálisan. Egyéniséget kölcsönöz a főúri dámának. Szép, ruhája is illik a karakterhez, megmarad a nézőben. Elegáns fellépése, bája, amely mögött viszont erős egyéniség rejlik, mind magyarázatot adnak arra, hogy az összes férfi miért éppen őt választaná. Ez a magabiztosság a kulcs, a sugárzó önbizalom. Jó nézni és hallgatni. Talán kicsit sajnáljuk, hogy nem lesz szerelmes Dózsába. De ki tudja? Lehet, hogy az utolsó percekben mégis...
Molnár Zsolt az egyetlen énekes, akinek a nevére nem ugrott be semmi. (A tenorban egy kis szerepet énekelt már idén.) A következő alkalommal ha látom valamibe kiírva (a Pillangókisasszonyban lesz még idén), ez már nem így lesz. Most az egyik legmarkánsabb, legmeggyőzőbb alakítás az övé. Kiegészíti a szerelmi háromszöget négyszögre. Szenvedélyesen szerelmes Rózsába. Nyilván örülne, ha a lány felé fordulna, de ez a szeretet van olyan erős, hogy azt nézi, ami a lánynak jó. Szemrehányóan beszél az újdonsült nemessel, pöffeszkedőnek tartja. Ő az, aki legjobban átéli Dózsa megváltozását, akinek Dózsa nem is tudna hazudni, hiszen annyira figyeli. Még azt is elhisszük, hogy a sereg (és Dózsa) vélt érdekében egy fiatal lányt képes a sötétben leszúrni.
A többi szerepben is csupa jó énekest hallhatunk, akik mind fenn tudják tartani a figyelmünket. Akikkel el lehetne képzelni a színpadi megvalósítást is. Zápolya Kelemen Zoltán, aki kellően cinikus és gonoszkodó. És nem utolsó sorban nagyon szépen szól most is baritonja. Érezzük a szereplő formátumát. Bornemissza szerepe szerint szimpatikus, még akkor is, ha ellenlábasa Dózsának. Boncsér Gergely szintén ki tudja a karaktert tölteni, életszerűvé válik. Ő az, aki Csáky Laurához illik, eleganciája, finom stílusa és gondolkodása alapján is.
(Valakinek az lehetett a koncepciója, hogy az úr-félék frakkban, a pórnép pedig fekete ingben énekeljen. Jó megoldás, csak zátonyra fut a női szólistáknál, akik mindhárman mutatós estélyiben lépnek föl.)
Geiger Lajos két szerepben is látható. Sikerül ezeket jól elkülönítenie. Először szerethető király, majd ellenszenves szabó. Közben átöltözik. Most a "jó királyt" látjuk, Dózsa sorsa nem rajta múlik. Az uraknak van kiszolgáltatva. (Annyira nem csodálkozhatunk, hogy a kiegyezés kora nem kedvelte ezt a darabot. Erkel életében mindössze tíz előadás volt. A darab szereplői közül ugyan kivel tudott maradéktalanul azonosulni az úri közönség? Dózsával nem...)
Cser Krisztián Lőrinc pap szerepében először a török elleni harcra buzdít, majd később felkelésre lázít. Az énekes csak Fekete Attiláéhoz hasonlítható hangereje és (nem mellékesen) hangjának bársonyossága egyaránt jól érvényesül a szerepben. Nincs sok megszólalása, de neki jut a kezdés és van egy jó jelenete a kórussal. A néphez szóló forradalmár-pap alakja látnivalóan megfogta az este közönségét is - a nagy bravózásból ezt sikerült leszűrni. (Nincs kis szerep, csak kis színész...)
Ezen a ponton eszembe jutott a mai nap aktualitása (az előadás ideje alatt zajló tüntetés a Kossuth-téren). A párhuzam erős, ez az opera is megszólaltatható lenne egy Kovalik-szintű rendező kezében úgy, mint amelyiknek van a mához szóló üzenete IS. Most csupán egy tetszhalott opera felélesztése a cél. Ez megvalósul.
Heiter Melinda a költő, akinek a szerepe emlékezetembe idézi A walesi bárdokat. Mintha az összeset ő képviselné. Egy jelenet, de az viszont lehetőséget ad a csillogásra.
Egészen kicsi szerepekben is ritka jó hangokat hallhatunk, látszik, hogy a Ház vezetése odafigyelt arra, hogy nagyon jól szóljon a CD minden. Pintér Dömötör és Blazsó Domonkos néhány mondatos szerepükben is ragyog.
Meglátjuk, lesz-e folytatás, vagy egy ideig megint nem lesz műsoron a Dózsa György. De hamarosan hallgathatjuk....
A zenekart és az Opera kórusát kiegészítő Nemzeti Énekkart Kocsár Balázs vezényelte.
