Ez a harmadik színházmentes estém. Most már viszonylag messze van a hétvége, és távlatosan látom a két előadást is. Don Carlosból idén már nem lesz több, a Tosca sorozat csak most indult be igazán. Holnap is lesz egy, épp ugyanazzal a szereposztással, amelyikkel én is láttam vasárnap. Még meg lehet fontolni.
Az interneten viszonylag nagy port kavart a múlt szerdai bécsi Don Carlos, amelyben a címszereplő félidőben képtelenné vált az előadás folytatására és nélküle fejezték be az estét. Nem sikerült hirtelen pótolni, mivel állítólag a városban tartózkodó egyetlen énekes, aki a szerepre alkalmas lett volna, szintén beteg volt.
Ehhez a hírhez képest elmondható, hogy a Magyar Állami Operaház remekül teljesít. Az előadás napján derült ki, hogy új Don Carlosra és másik Ebolira lesz szükség, sőt menet közben - mintha ennyi változás nem lenne elég - még a Főinkvizitor is megbetegedett. Ezt a különleges helyzetet az átlagos néző számára zökkenőmentesen megoldották. Aki nem ismeri az énekeseket, azoknak fel sem tünhettek a cserék, a rendezéshez viszonyítva jó színvonalú előadást nézhetett. Mivel már írtam a korábbi előadásokról (az első és második szereposztásról is), most csak érintőlegesen lesz szó az új szereplőkről.
Kovácsházi István Don Carlosa hozzám feltétlenül közelebb áll, mint Kiss B. Attiláé. Az a kérdésem támadt, hogy lehet az, hogy nem lett egyik szereposztásra sem kiírva. Az énekest legutóbb Parsifalként néztem, néhány gesztusa emlékeztetett a húsvét hétfői élményre, de ettől függetlenül mégiscsak Don Carlossá változott át. Sokkal érzékenyebbnek, sebezhetőbbnek látszott, kevéssé életképesnek. Erre a Don Carlosra ránézve nagyon elvakult Posának kellett lennie valakinek ahhoz, hogy Flandriába küldje szabadságharcolni...A szerelmessége és az, hogy ez a szerelem egészen elemészti, annál meggyőzőbb volt.
Fried Péter viszont két kihagyott előadás után meggyógyult és így egyszer mégis lehetett Fülöp király.Mintha több indulat és szenvedély vezetné őt is, mint a többi előadást éneklő Rácz Istvánt. Talán még ez a Fülöp nincs teljesen kiégve és eltompulva. Ez volt a futó benyomásom.
Gál Erika Eboliját most is nagyon szerettem. Hozta a nyolc nappal korábban látott magas színvonalat, és most is el lehetett neki hinni érzelmi hullámzását, szerelmét, gyűlöletét, dühét, megbánását és jó útra térését.
Kálmándi Mihály és Sümegi Eszter mind a hat Don Carlost végigcsinálta. Én négy alapján tudom csak megállapítani, hogy mennyire kiegyenlített színvonalon. Nem éreztem a fáradás nyomait, sőt mintha Kálmándi még jobb formában is lett volna az utolsó előadásra, mint a sorozat közepe táján.
Az előadásba az utolsó pillanatba bekerülő Szvétek László (főinkvizitor) énekesként kifejezetten jó formáját hozta. Alapvetően énekesi teljesítményről beszélhetünk, nem éreztem, hogy színészileg a tőle más szerepeiben megszokott módon árnyalta volna a figurát, illetve olyan részletesen kidolgozta volna mondatról mondatra, ahogy a szerep korábbi alakítói (lsd. Gábor Géza). Ugyanakkor ezért semmiképpen nem lehet hibáztatni a művészt, tekintve, hogy jó, ha egy órája volt arra, hogy beleélje magát a szerepbe. Valószínűleg korábban játszhatta, mert kicsit sem tűnt úgy, mint akinek tájékozódási problémái vannak, de meglepne, ha kiderülne, hogy volt színpadi próbája, amelyen készülhetett az esetleges beugrásra.
A Don Carlos sorozat tehát így fejeződött be. Számomra (az előzetes felkészülés miatt) egy két hónapos időszak végére került pont. Épp ráértem és célszerű lett volna másnap délelőtt megnézni a Parasztbecsület-Bajazzókat, de képtelen voltam magamat rávenni, pedig Komlósi Ildikó és Szolnoki Apollónia miatt feltétlenül kíváncsi voltam rá. Még műsoron van, akit érdekel bevállalhatja.
Vasárnap este viszont ismét Toscát néztünk. Vilma nagyon szereti ezt az operát, benne legrégebbi (Fekete Attila) és jelenlegi leginkább favorizált (Gábor Géza) kedvencével. Ráadásul az opera.hu-t rendszeresen figyeli, így ez kihagyhatatlan program volt számára. Egy zenekritikus ismerősöm is erősen biztatott, hogy muszáj az előadásra elmenni, mivel a híres olasz bariton, Ambrogio Maestri is fellép benne.
A Toscát legutóbb Jose Cura vendégszereplésekor láttam. Abban az előadásban is Boross Csilla volt Tosca, aki most jobban tetszett. (Azért ha csak úgy a Toscára gondolok, még mindig Rálik Szilvia az, aki elsőként az eszembe jut.)
A festő szerepében elég sokat láttam Fekete Attilát (egy korábbi alkalomról írtam is), nekem most már egy ideje ő Cavaradossi. Kisembert játszott Jose Cura ugyanebben a szerepben, Fekete Attila viszont titkos lázadó, igaza van a rendőrfőnöknek, amikor veszélyesnek ítéli. Alig várta, hogy a valódi véleményét végre kimondhassa. Igazi forradalmár, hasonlóan az általa menekített Angelottihoz. Ez a kis szerep ezen az estén is jelentőssé vált, mégpedig Gábor Géza teszi azzá. A szökött fogoly adja meg az előadás alaphangját, és annyira erős ez az alakítás, hogy szinte várjuk, mikor kerül elő ismét. Amikor ilyen erős Angelottit látok, mindig hibáztatom a szerzőt, hogy nem variálta kissé a második felvonást és a dramaturgiai szempontok helyett inkább nem gondolt arra, hogy még egy jelenetet írjon a szerepet birtokoló basszistának.
Ahogy tavaly, sekrestyésként most is igazi élő karaktert hoz Hábetler András. Szinte az a benyomásunk, hogy ha van ideje meginni a festő borát és nem találja üresen a kosarat, az egész tragédia nem következik be. Hozzá hasonlóan kidolgozza apró villanásokból álló szerepét Csiki Gábor is Spolettaként. Az énekes a karból is mindig kiragyogott, nagyon ésszerű döntés lehetővé tenni számára, hogy szólistaként is megnyilatkozhasson.
Ambrogio Maestri igazán fenyegető és kifejezetten taszító Scarpia volt. A korábbi alkalmakkor Kálmándi Mihályt láttam a szerepben, aki ugyan félelmetes, de ennyire undorítóan taszító nem tud lenni. Minden szerepébe visz valamit eleganciájából és vonzó megjelenését sem tudják eléggé semlegesíteni. (Posa márki éppen ezért jól is illik hozzá.) Az olasz énekes a rendőrfőnök szerepében szintén jól hasznosítja alkati adottságait, azt, hogy mindenki máshoz képest óriásnak látszik minden dimenziójában. Őt látva nem nehéz elképzelni, hogy a nők csak kényszer hatására töltenek vele egy-egy pásztorórát, azt viszont igen, hogy bárkiben meglenne a bátorság ahhoz, hogy rátámadjon. Tökéletes illúziót keltett, ezen a vasárnapon általa is élt az előadás. Jó, hogy láttuk. Különösen azért, mert mint utólag kiderült, reggel még ő is le akarta mondani a szerepet. Három nappal korábban még Falstaffot énekelt Argentínában, másnap Torinóban Othellót próbált és hozzánk most holnap érkezik vissza ismét, hogy újra Scarpia legyen. A színlap szerint a jegyek elfogytak, de délután kettő körül mindig szokott néhány hely felszabadulni.(jegymester.hu) Aki szereti ezt az operát, ezzel a valóban optimális szereposztással nézze meg.
Számunkra viszont az október kevésbé fog az operáról szólni, a Cosí fan tutte mellett még a Falstaff esélyes arra, hogy megnézzük. Lesz viszont egy-két koncert, de alapvetően prózai előadások azok, amelyekre menni készülünk....Jön: Mohácsi-bemutató az Örkényben és Horváth Csabáé a Radnótiban. Erre számíthattok.
ps. 2017. ápr.18.
Jóval később tudtam meg, hogy Szvétek László 8 évvel korábban énekelte utoljára a Főinkvizitort, ennyit arról, hogy mire képes a stressz - hihetetlenül erős alakítás volt, a következő évadban meg is kapta a szerepet ismét. Én mégis jobban örültem volna, ha csak egy hétköznapi szituációban hallom. Számomra a szereplő hirtelen cseréje inkább sokkos állapotot eredményezett. A most, 2,5 évvel később látott zágrábi Don Carlos előadás remélhetőleg ennek az estének az emlékét tompítani fogja, bár el nem törli, az biztos.
