Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha jól meggondolom, ez a hét kizárólag színházi szempontból volt sikerültnek mondható. A színvonalas Rost-gálával indult, Lázár Kati csodás monodrámájával folytatódott (szintén a Spinozában), majd következett egy várakozáson felüli Cosí fan tutte, egy igazán nagyszerű Brémai muzsikusok az Ódry Színpadon (bejegyzés félig kész) és ma este ennek tetejébe kaptam egy meglepetés-ajándékot, majdnem két óra "színtiszta boldogságot," egy "opera-stand up comedyt" Hábetler Andrástól és barátaitól. 

A Spinoza havi műsorában immár másodszor szerepel ez a program. Legutóbb sajnos nem voltam, mert az idei év legunalmasabb előadását sikerült helyette kiválasztani (Mithridatesz). Ma már az előadás első perceiben felidéztem ezt és nyugtáztam, hogy van, amikor rendesen mellényúlok.(Akit érdekel ez a program, nagyon figyeljen, havonta egyszer van csak beütemezve!)

Hábetler András nem árulja el előre, hogy az aznapi műsorában kik a meghívott vendégei. Ez nem is baj, vegyül egy kis izgatott várakozás a készülődésbe. Másfelől saját magának, mint szervezőnek is ad némi esélyt arra, hogy ne legyen gond abból, ha valamelyik barátja mégsem tud jönni. 

Egészen tele volt a Spinoza, és eléggé úgy tűnik, mintha kisebb baráti körök vették volna meg a jegyeket. Operabarátok mindenképp, kevesen lehetnek a jelenlevők között, akiket az opera műfajába most kellene beavatni. Zenéről, előadásokról beszélgetnek a kezdés előtt. (A mellettem ülőtől megtudtam, hogy mennyivel jobb hanghatást lehet bakelit lemezek hallgatásával elérni. Én egészen mostanáig azt hittem, hogy már senki sem hallgatja ezeket.) Összességében is általános a jó hangulat a nézőtéren, én is elfelejtettem, hogy nemrég egy félbehagyott bejegyzés mellől álltam fel.

Köteles Géza karmester zongorán kíséri az énekeseket. Az első számot Hábetler András énekli, Papageno áriáját. Most azonnal tudjuk már, hogy fog kinézni az este. (Aki ismerte Hábetler Andrást korábbról, az persze már korábban is tudta, hogy nagyjából mire lehet számítani.) Az énekes közvetlen kapcsolatot teremt a közönséggel, a nézők közé lép, kezet fog többekkel és külön-külön ránéz szinte mindenkire. Ez a mozzanat tipikussá válik a későbbiekben, nem egyszer élvezhetik a folyosó mellett ülők az énekesek testmelegét. (Aki szeretne ilyen intim közegben, mint a talán hetven személyes Spinoza, hallani énekeseket, azoknak ez a program nagyon ideális. Aki viszont nem szeretné, hogy hozzá is érjenek, az üljön egy belső székre, ez a megoldás. Ma este ezt mindenki élvezte, rengeteget nevettünk ezeken helyzeteken. Meg a poénokon is. Egyáltalán, régen nevettem ennyire sokat, operán aztán meg pláne...) 

Az első szám alatt megszületett igazán jó hangulat után kezdett hozzá az énekes a műsor vezetéséhez. Én hallottam már Hábetler Andrást az Erkelben az Operakaland kapcsán is beszélni, illetve másfél évvel korábban a Figaro rendezése előtt ugyancsak, rendszeresen tart operabeavatókat is, megszokta a helyzetet.Szereti csinálni és látnivalóan valóban fontos neki az opera, az, hogy minél több ember megszeresse. Jól használja ki ezt a különleges adottságát, hiszen az énekesek között nagyon kevesen vannak, akik ennyire könnyen szólítják meg a nézőket, természetesen, lazán, reagálva a pillanatra.

Úgy látszik, hogy Hábetler András szerzők szerint állította össze a műsort. Papagénó után is maradtunk még Mozartnál, viszont most már Don Giovanniként udvarolt Zerlinának. És a közönség soraiban próbálkozott, számos nézőhöz közeledik, míg végül véletlenül ráakadt egyre, aki képes visszaszólni. Ő pedig nem más, mint Mester Viktória, aki ugyan hat hónapos terhes, de ez semmit nem rontott az alakításán. Sőt egy ideig sikerül úgy mozognia, hogy nem tűnik fel ez a nézőnek, pláne nem Don Giovanninak. Poén lett a művésznő állapotából, Don Giovanni a végén már riadtan menekülne...

Mester Viktóriát tavaly a Rózsalovagban hallottam fellépni, most egy ideig megint nem fogom. Emiatt külön öröm volt a jelenléte ma este. Később énekelt Carment, amely kapcsán elhangzik, hogy ez az a szerep, amely miatt érdemes mezzoszopránnak lenni. Sőt: "Carmen nem törekszik a csábításra, puszta létezése a csábítás". Ezek a mondatok valóban illenek Mester Viktóriára, akinek Carmen alakítását az évek hosszú során át többször is láttuk, és mint ahogy ezt a friss operaházi bemutató kapcsán nemrég leírtam, nekünk ő "A" Carmen, akit teljes egészében el tudtunk fogadni. Akit a lányommal együtt kifejezetten hiányoltunk is. A megszokott minőséget most, nagy zenekar nélkül, a Spinozában is hozza. Más a helyzet, de kihasználja az intim teret. Most ő megy körbe és a férfi nézőket csábítgatja egymás után. A műsorvezető felhívja a figyelmet arra, hogy a feleségek jobban teszik, ha megfogják a férjeket, nehogy az énekesnő után szaladjanak. Van aki hallgat rá. Végül egy néző sem ugrik Carmen után a pódiumra, de valószínűleg a megérintett férfiakban nyomot hagyhat az eset. Az est végén még a West Side Storyból is énekel (Somewhere) a művésznő. Hábetler András konferansziéjával együtt ez még annál is nagyobb nyomatékot kap. Igen, nem lenne rossz egy hely, ahol jól érezhetjük magunkat.Közbevetem magamban: momentán, a Spinoza éppen ilyen helynek tűnik. Mert most, amíg ez az este tart, valóban igazán felszabadultan érezzük magunkat. És két óra színtiszta boldogság nem kevés a mi zaklatott életünkben.

A Mozart blokk után Verdi következett. Először A trubadúrból Azucena áriája Wiedemann Bernadett tolmácsolásában. Megint megállapítottam, hogy Mester Viktóriával ellentétben őt viszont egészségesen gyakran látom énekelni. A mai este után holnap ismét nézem, a Dózsa Györgyben, aztán ugyanebben a szerepben  23-án is. Egészen elvarázsolta a közönséget ezzel az áriával is, és később Delilaként, majd egy népdallal ugyancsak. A műsorvezető vele kapcsolatban is bedob egy poént: olyan, mintha a Niagarával állnánk szemben. Igen, igaza van. Erős a hatás, ez kétségtelen. 

Hábetler András műsorszerkesztésének egyik nagy erénye, hogy az előadásában fellépők kiegyenlítetten jutnak lehetőséghez és egészen más alkatú vendégeket hív. Egymásnak nem jelent konkurenciát a két mezzoszoprán sem, mert amíg Mester Viktória játékosságával hat, Wiedemann Bernadett olyan erős jelenléttel bír, olyan kifejezően énekel különösebb gesztusok bevetése nélkül is, hogy akármelyiküket is hallgatjuk, teljes egészében rá tudunk figyelni és nem merül fel bennünk az, hogy bárcsak az összes mezzo áriát egy személyre bízták volna. 

Még mindig vannak tartalék-barátok hátra. A műsorvezető bariton. (Én évekig basszusként hallgattam, erről ennyit.) A tenoristákat mintha kissé irigyen szemlélné. Megtudjuk mi is, hogy a tenorista a leghisztisebb, ő keresi a legtöbb pénzt, neki van a legnagyobb sikere, nem is beszélve a szerepekről. A közönség soraiból szerez most is néhány próbálkozás után egy alkalmas tenort Mantuai hercegnek. Az "Asszony ingatagot" bárki elénekli, olaszul is, van kotta...- közli velünk. Néhány néző megnyugodva közli, hogy ő bizony nem tenor....A kísérlet sikerül. Valóban van a közönség soraiban egy szelíd, nagyon kellemes, szerény fiatalember, aki aztán kotta nélkül is be tudja fejezni az áriát. Horváth Istvánról van szó, aki jókor volt jó helyen. Elénekelhette még később a "Vágyom egy nő után"-t is, melyben szintén jól érvényesült egészen gyönyörű lírai tenorja. Az Operaház viszonylag frissen felfedezett énekesei közé tartozik, de már most elismert, rengeteg feladatot kap. (Én mindössze március óta figyelem, de azóta ez a tizedik bejegyzés, amelyben írok róla, azaz néhány hónap leforgása alatt tíz előadásban is láttam. Ez azért valamit jelent.)

Hábetler András ez után a kellemes közjáték után észrevétlenül visszavált Mozartra, és Figaro áriáját énekli, sőt énekelteti. (Vége van a szép időknek...) Mintha meglepődne, hogy a közönség győzködés nélkül belemegy a játékba, pedig a magyarázat egyszerű. Gimnáziumi kötelező tananyag volt ez az ária. Közben eszembe jutott a hat nappal korábbi Rost-gála, mennyire más lehet ugyanaz az ária az énekes és a helyszín cseréje által...Ritkán adódik olyan hét, amikor kétféle érvényes Figarót is látok, sőt a múlt héten Cseh Antal személyében szerencsém volt egy harmadikhoz is.

Pihenésképpen levetítenek nekünk egy részletet a Picasso kalandjaiból, mégpedig a Bohémélet-paródiát az opera műfajának jellemzéseként. Ezután annyira nem tűnik hálás feladatnak Rodolfo és Mimi áriáit és jelenetet eszköztelen, mindössze két székkel előadni. Viszont ez a részlet mégis az este egyik igazi csúcspontja - mondom ezt én, aki kifejezetten nem kedvelem a Bohéméletet és az utóbbi időben csak a fellépők miatt és akkor sem könnyen tudtam rávenni magam az ismételt megtekintésre. Ma este Horváth István partnere az, aki egyébként is társa: Kriszta Kinga. Ez itt most nem pletyka, bennfenteskedés, pusztán megismétlem azt, amit a műsorvezető az orrunkra kötött. Ezt tudva nyilván mindenki máshogyan nézi a kettőst, amelyik kellően bensőséges és megteremti a szükséges illúziót egészen. Kriszta Kinga engem tavaly Gara Mária alakításával "vett meg", nála jobb Gara Máriát, aki igazán megmutatta volna a lány báját, szépségét és tisztaságát, sosem láttam. A mai estén Kriszta Kinga személyes báját Mimin kívül még Ruszalkának is kölcsönzi, továbbá elénekel még egy operett áriát. A Ruszalkáért nagyon hálás voltam, amióta tavaly hallottam a MÜPá-ban, erősen vágyom egy igazi, jó Ruszalka rendezésre. Itt van hozzá pl. Kriszta Kinga is, akinek személyisége erősen alkalmas. Akár egy zongorás változattal is hatni tudna... 

Örömzene az amit egész este hallunk. Egészen úgy tűnik, mintha mindenki csak szórakozásból énekelne. Hábetler András többször rákérdez, nem unjuk-e még. Ez egészen felesleges, egyáltalán nem unjuk, sőt még órákig ott maradtunk volna az egyébként valóban apró teremben, amelyben túl sok levegő tényleg nincs. Parádés az, ahogy a vége felé elénekli - orvosi múltját is szóba hozva -  Dulcamara számát a Szerelmi bájitalból, egészen tisztán azok után, hogy már másfél órája folyamatosan beszélt (is). Ezt is hallottam októberben kétszer, megint lehetőségem nyílt összehasonlításra. (lsd.: Gárdonyi koncert, Szerelmi bájital) Nem tudom, hány orvos lehetett a nézőtéren és azok mit szólhattak ahhoz, amikor a gyógyszercégek marketingjéhez hasonlította Dulcamaráét, mindenesetre senki nem szólt közbe.

Ez után már csak a levezető ráadássor következett, az említett operettek és musicalek, egy záró beszéddel egybekötve Tevje dala, a "Ha én gazdag lennék"...Hábetler András nemcsak énekelt, hanem kifejezetten a tudomásunkra is hozta azt a vágyát, hogy a nézők valóban emelkedett állapotban távozzanak, kapjanak valamit ettől az estétől. A többi vágya, amire utalt nem tudom, milyen eséllyel fog bejönni, de ez feltétlenül teljesült. Igazán felszabadultan megyek haza én is, most már nem csak "quasi in ciel" a találó minősítés az állapotomra, mint hétfőn, hanem egészen jól vagyok. És örülök annak is, hogy Hábetler András jól tudja megválasztani a barátait.

 

 

 

Címkék: Opera Spinoza Mester Viktória Wiedemann Bernadett Hábetler András Horváth István Köteles Géza Kriszta Kinga

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr696908141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.