Hatalmas lendülettel érkeztem haza a tegnapi Carmen premier után. Pedig előtte különösebb kedvem nem volt hozzá, nem tudtam előtte kellő mértékben ráhangolódni. Sőt: nem is vártam a margitszigeti előbemutató alapján, hogy ez az "ezerszer" látott Carmen bármilyen különösebb hatással is lehet még rám. Kizárólag a nagyon ideálisnak tűnő szereposztás miatt mentem el. Összességében inkább tetszett az előadás, mint nem és ezen magam is meglepődtem.
Mikor jó egy előadás? - talán akkor, ha az ember jobb állapotban jön ki, mint ahogy bement. És persze minden néző külön számít. Az előadás után hallottam olyat, aki élete legrosszabb színházi élményének minősítette, míg más az egekig magasztalta.Nagyon számít az is, ki milyen előzetes élmények után nézte.
Vilma, aki éppen válságban van az operához fűződő kapcsolatát tekintve, még nálam is lelkesebben olvasta a színlapon szereplő neveket. Az első szereposztás tíz szólistája közül nyolc olyan, akihez kifejezetten kellemes és jelentős emlékünk fűződik. Vannak olyanok is, akikhez nem is egy.
Létay Kiss Gabriella esetén a nem túl szakszerűen hangzó "kivételesen tökéletes" minősítés az, amit legszívesebben alkalmaznék az összes eddigi megnyilatkozására. Mind énekesként, mind színészként nekünk maga a tökély. Az, hogy lassan két éve írom a blogot, de mindössze csak 15 esetben méltattam eddig, nagyon kevésnek tűnik a mai este után. A közönség véleménye is hasonló lehetett, az áriáját követő szűnni nem akaró taps ezt jelezte. Hálás Michaela szerepe: mindössze háromszor lép a színpadra, de nyomot hagy.
Ez a Michaela Oberfrank Pál rendezésében nem az, akihez hozzászoktunk. Nem egy egyszerű vidéki lány. Hat a többi férfira, csak éppen Don Joséra nem, aki túl közeli (testvéri) viszonyban volt vele. Hiába szeretnénk, hogy az ő hatása legyen az erősebb, mégis tudjuk, hogy az irracionális szenvedélyen nem győzedelmeskedhet.Egyáltalán nem naiv, ő is tisztában van szerelme reménytelenségével.
Nyári Zoltánt sokszor láttuk "lúzerkedni" Don Joséként. Már szinte ott tartunk mindketten a lányommal, hogy képesek vagyunk egy az egyben azonosítani is ezzel a szereppel. Az énekes most mintha valamivel tovább árnyalná a karaktert, mint a korábbi években. Karcosabb lett. Lehetséges, hogy ebben a változásban benne van a rendező hatása is. Ez a Jose már nem olyan fiatal és hamvas. Túl sokat várt arra, hogy történjen vele valami. Eddig túlságosan is takaréklángon élt, félt kockáztatni, nem ment bele kétes kimenetelű kapcsolatokba. És most hirtelen úrrá lett rajta a szenvedély, amely felkészületlenül éri, telibe találja és elsöpri. Kesereg, megpróbálja irányítani a sorsát, de nem sikerül.
A tegnapi estén is sajnáltam, hogy a tizedest a többi katona közé kiültetik Carmen-nézőbe. Még mindig azt gondolom, hogy a Szinetár-rendezésnek kifejezett erőssége volt az, hogy abban ő az egyetlen, aki nem nézte Carment annak első megjelenésekor. (Az igaz, hogy a székemről egészen jól nem láthattam, hogyan nézi a nőt. Lehet, hogy közönyösen? - Ez esetben érthető, hogy a számtalan férfi közül ő a kiválasztott, akin a nő szeme óhatatlanul is megakad.)
Don José valóban igazi vesztes alkat. Pechére épp ez a démon ragadja meg érzékeit, keríti hatalmába. Nem képes észrevenni, hogy ebből a helyzetből muszáj lenne kilépnie. Ő és Carmen egészen más világ, hosszú távon nem kezdhetnének semmit egymással - ez látható már az együttlétük első perceiben is. Van egy jó pillanat persze, amikor Don Josénak lenne még ereje a menekülésre, de mivel jön a konkurencia Zuniga, a felettese személyében, a rangjafosztott tizedesben a hiúság lesz az erősebb és csak azért sem adja át a terepet... Nem a szerelem áll cselekedetei hátterében. Ez az ami jól látszik ebben a rendezésben. Később pedig minél jobban ragaszkodik a nőhöz, minél többet könyörög neki, Carmen annál távolabbnak érzi és ösztönösen löki el magától azt a férfit, aki mentőövként kapaszkodna bele. Általános törvényszerűség ez, milyen kár, hogy Don Jose sosem olvasott önsegítő könyveket, azokból tudhatná, hogy ez nem jó taktika. A könyörgés és a fenyegetés váltogatásával nem ér el semmit antihősünk, és tragikus módon tönkreteszi magát is és a megszerezhetetlen asszonyt is. Minél jobban alárendelte magát a nőnek és minél görcsösebben ragaszkodott hozzá, annál jobban elmosódott az, ami eredetileg összekötötte őket, ha csak kis időre is. És lassan lenullázódott Don José áldozata is, hiszen örökké nem lehet a múltban élni. Egy pillanatig ha tartott ez a boldogság, a kötelesség és a szerelem között vergődő férfi nem képes élvezni ideiglenesen sem a neki jutott lehetőséget. Van-e így értelme ugyan az egész kapcsolatnak? A nézőhöz ez jut el, csak a válságot éljük át Don Joséval. Tragédia, amit látunk. Előttünk van egy férfi, akit az ver le, hogy képtelen úrrá lenni saját érzelmein, bár tudja, hogy azok romlásba viszik. Vele tudunk érezni. Feltehetjük magunknak a kérdést sorsát látva, hogy ugyan nincs-e bennünk is valami ebből az emberből? Talán éppen ebben áll a Carmen vonzereje, hogy azonosulni tudunk éppen ezzel a vesztésre ítélt fickóval. Átélhetjük a nagy szerelmi szenvedélyt vele, de mi nem pörkölődünk meg közben.
Már a Margitszigeten megállapítottam, hogy nincs az a rendezés, amelyik hatástalanítani tudja ezt az operát, AMENNYIBEN találtak hozzá egy jó Carment. A mű ereje ad olyan biztonsági hátteret, amely lehetővé teszi a kísérletezést is, el lehet rugaszkodni a történet realista értelmezésétől.
Ezen a tegnapi estén Gál Erika játéka egy lehetséges Carmen-értelmezést mutatott, mégpedig egy olyat, amelyik hosszabb távon is nyomot hagyhat a nézőben. A korábbi években a legtöbbet Mester Viktóriát láttuk Carmenként, aki valóban ideális megtestesítője is a szerepnek. Hozzá képest évekkel korábban Gál Erika halványabbnak tűnt, nem elég "démoninak". Nem valószínűsítette azt, hogy egy "normális" ember elveszthetné miatta a fejét. Azóta viszont több év eltelt, Gál Erika is változott, formálták az azóta eljátszott szerepei is, így Carmen alakítása általuk is gazdagodott. Ez a Carmen - a papírforma szerint - törekszik a független és szabad életre, bár ahogy a harmadik felvonásban a szárítókötélről leszedte a ruhákat, az volt a benyomásom, hogy képes lenne ő megragadni egyetlen férfi mellett is hosszabb időre, ha találna magához illő társat. Mint megtudjuk, volt már rá eset, hogy szerelmes is volt, nemcsak flörtölt - az előadásban két ilyen esetet is látunk. Don José túlságosan is birtokolni akarja, ez a kapcsolat hosszú távon így nem működhet, hiszen beleütközik Carmen szabadságvágyába. Az, hogy a torreádorral, aki alkatilag sok szempontból hasonlít rá, mire jutna, mennyire tudna ez a két öntörvényű ember egymás mellett boldogan élni, sosem fog kiderülni - hiszen ki sem próbálhatják, miként boldogulnának együtt. Carmennak megmarad legalább az az illúzió, hogy az előtte lehetőségként kínálkozó kényszerpályák közül szabadon választhat (lsd. dohánygyári munka vs. csempészet a hegyek között). A "bódító szabadságról" énekel, neki ez az, ami jut. A keresés, révbe érkezés nélkül. Gál Erika színészi teljesítményét nagyon jónak és hitelesnek éreztem, elviszi majd a vállán az előadás terheit a továbbiakban is. Tartom magam a korábbi szokásomhoz, hogy csak mérsékelten nyilvánítok véleményt az énekesi teljesítményekről. Ebbe azt hiszem annak a nyugtázása azért még belefér, hogy észleletem szerint tegnap nem volt a legjobb formájában (háromszor láttam Eboliként és mindháromszor egészen kimagaslónak találtam).Jó volt, de ennél is jobb szokott lenni. Ez talán betudható betegségnek (?) vagy túl sok próbának a premier előtt. De így is formátumos Carmenre fogok visszaemlékezni és ha beleférne az időmbe még vissza is mennék egy hétköznapi előadásra, hogy újra megnézzem. Még biztosan sokáig fogja énekelni a szerepet, a későbbiekben még találkozunk, nem is kétséges.
Mindhárom főszereplőnk sorsa tragikus, ugyan különböző mértékben okai ennek, de alkatilag mind magukban hordozzák a boldogtalanság esélyét.
A mellékszereplőkkel más a helyzet. Don Joséhoz képest sokkal kevesebbet énekel Zuniga, a hadnagy szerepében Gábor Géza, de ebben az előadásban különösen hangsúlyossá válik ellenpontként. Zuniga nem fél a nőktől, megnézi a dohánygyári lányokat, Carmennek sem fél udvarolni. Ő viszont arra a pontra nem jut el, hogy bármilyen nő miatt feladja az életét, vagy szétessen miatta.Nem védtelen. Talán éppen ezt a védettséget érzi meg Carmen és emiatt választja a tapasztalatlan tizedest, hiába sokkal férfiasabb jelenség a hadnagy. (Miért nem írtak ennek a hadnagynak is egy jó kis basszus-áriát, csak ezt sajnáltam tegnap....)
A torreádor szerepében Kálmándi Mihály megfelelően piperkőc, öntelt és egoista. Eleinte Carment kevéssé vonzza, hiszen a férfi csak magával foglalkozik, túlságosan is teljes a világa ahhoz, hogy szüksége legyen tartósan egy társra. A harmadik felvonásban, amikor látjuk a torreádor és Don José kettősét, akkor érezzük igazán a különbséget, milyen az, amikor egy férfinak van illetve nincs önbizalma. Escamillo nem támaszkodna Carmenre, nincs szüksége rá, mellette a nő szabadsága megmaradhatna. A tragédiája az, hogy ez a találkozás túl későn történt meg. Kálmándi Mihály kifejezetten erős színészi játékot mutatott tegnap ebben a szűk három jelenetben, ami jutott neki, viszont az utolsó jelenetre mintha valami történt volna a hangjával és kevésbé szólt jól, mint ahogy azt például a négy szeptemberi Don Carlosban megszoktam, amelyekben jóval több énekelni valója akadt.
Van a darabban még két nő, Carmen barátnői, akik közül Gál Erika sokkal kevésbé lóg ki a szokásosnál. A harmadik felvonásban, a kártyás jelenetben érezzük át, hogy a három nő sorsa mennyire hasonló és nemsokára mégis milyen markáns módon szétválik. Hiába gondolkodnak hasonlóan a világról, más férfiakkal találkoznak és ez az, ami döntően meghatározza az életüket. A kártya nem téved, az utolsó felvonásban Mercedes (Várhelyi Éva) megkapja a fiatal szerelmét, Frasquita (Cecília Lloyd) pedig a gazdag férjet. Carmen hozzájuk képest is merészebb, jobban mer kockáztatni - ez az, ami bukását okozza. Barátnői valószínűleg nem provokálták volna a sorsot és nem mentek volna el a bikaviadalra.
Nagyon jól szól a két énekesnő, és örömmel láttuk mellettük a csempész-banda két vezérének szerepében Megyesi Zoltánt és Bátki Fazekas Zoltánt is. Velük sem most találkoztunk először, jó sok Carmenben volt Dancairo Bátki Fazekas Zoltán, akinek az új rendezésben már nélkülöznie kell a nagy macit, amelyet Szinetár Miklós még a kezébe adott. Az előadás egyik csúcspontja az az ötös, amelyben Carmen és ők négyen énekelnek együtt. Szinte kedvünk lenne velük menni a hegyekbe....
A rendezés látnivalóan a főszereplők között zajló kulcsjelenetekre odafigyel, ezek élettel is telítődnek, viszont ahogy a színen van valamiféle tömeg, velük már nem tud mit kezdeni. A margitszigeti bejegyzésben már merengtem az első felvonás problémáiról, a felesleges esernyőkről, a dohánygyári lányok kivonulásáról, amelyik egészen természetellenesnek tűnik. A pompomlányok, a gyerekek berajzása éppen úgy erőltetett, ahogy azt sem tudjuk értelmezni, hogy a katonák a szabad idejükben minek ülnek a kispadokon. Ezek a problémák megmaradtak, sőt engem az is zavart némileg, hogy magyarul szóló prózai betéteket hallunk a francia nyelvű operába beékelve. Ami egyértelmű, hogy a díszletet (Székely László munkája) a negyedik felvonásra találta ki a rendező, az így rendben is van, ott van értelme a szurkolói tömegnek, azok a jelenetek működnek is. Számomra az a kérdés, hogy a XXI. században, amikor már jó régen létezik a forgószínpad is,lehet díszletet váltani, miért kell az egész előadásnak egy aréna előterében játszódnia. Nem mintha nem érteném a szimbólumot, igen, az élet egy küzdőtér és a gyengébb alulmarad, csak a nézőnek három órán keresztül kell ugyanazt a látványt néznie. Lehet, de akkor legalább rendezzék meg következetesen és logikusan a jeleneteket.
Summa summárum: működni fog ez a Carmen is, de nem éreztem, hogy bármiféle előrelépést is jelenthetne az előzőhöz képest. Más. Meg fogják nézni, mert a Carmen népszerű marad, amíg operát játszanak. Én a magam részéről úgy érzem, képes leszek és odavetődöm a második szereposztás előadására is (Carmen: Schöck Atala!), hogy láthassam, ők hogyan boldogulnak a kihívással. Aki szereti a darabot, tájékozódjon, vegyen időben jegyet, mert hoppon marad.
