A bejegyzés apropóját az adja, hogy az idén véget ért nagyjából már a szezon, néhány színház képes csak arra, hogy zárt térbe csábítsa be a nézőket. A Nemzeti június 30-án nagyszabású eseménnyel búcsúzik, de a repertoárelőadások már csak ezen a héten láthatóak június 22-ig, az Opera még tart premiert jún.26-án. Ezután már csak a nyári bemutatók következnek (Orlai 3 ígéretes előadásáról ne feledkezzünk meg, sztárszereposztással). Az évad akár így, akár úgy nézzük, véget ért, tehát lehet értékelni.
A hétvégén a Pécsi Országos Színházi Találkozó is befejeződött, amire úgy látom, hogy forráshiány miatt nemcsak én nem utaztam le, hanem a Színház c. szaklap (a legjelentősebb, ha valaki nem ismerné - szinhaz.net az elérhetősége) sem tudott kritikust küldeni. A POSZT-ról megjelent írásokból kiderült számomra, hogy az idei két válogató, akik ezt a feladatot díjazásért és költségtérítéssel végezték, összesen 150 előadást sem láttak együtt. Ez a szám roppant kevés ahhoz, hogy a teljes Kárpát-medence magyarul játszó társulatainak munkáját megítélje valaki, korábbi években kritikusok egyedül is 240 körül néztek előadást. Nagyon nem mindegy, hogy hány előadás lapján formál valaki véleményt.
Én mezei nézőként - akinek persze az elérhetetlen és titkos álma már 1994-től az, hogy valamilyen okból mégis csak egy színházi találkozó előadásainak válogatója legyen belőle - az eddig megtekintett 197 előadás alapján összeszedem, hogy az általam látottak közül mit tekintek kivételes értéknek. Probléma az, hogy lesznek ebben nem idei bemutatók is (lett összesen öt ilyen), de mindegy - a cél az, hogy aki jövőre keres egy jó előadást, hátha ezekből választ, másfelől a szintén sokat, sőt nálam is többet járó nézőtársak (vagytok páran) szintén nyilatkozzanak és kommentben közöljék a saját kedvenceiket. Kíváncsi leszek, hogy mennyi lesz a saját listám és a kritikusok listája között az egyezés, de ez csak októberben fog napvilágra kerülni.
Én hosszú távon nagyon jónak tartanám, ha létesülne egy néző-díj, az évadonként legalább 40 előadást megtekintők szavazataiból, ugyanakkor én is tudom, hogy esélytelen az egész, mert vakon meg kellene bízni a voksolókban. Magyarországon ez nem biztos, hogy sikerrel működhetne.
Milyen volt az évad?
Ahány évadértékelőt olvastam eddig az elmúlt 20 évben, jellemzően mind romlásról számol be. Én ettől az általánosítástól eltekintenék. Tavaly az egész évadra rányomta a bélyegét az Új Színház átalakítása, majd tavasszal folyamatosan ott lebegett a bárd a Magyar Színház, a Játékszín és a Budapesti Kamara felett. Utóbbi kettőt bezárták, de idén Németh Kristóf magánszínházként kezdte a Játékszínt üzemeltetni, mégpedig leginkább a Budapesti Kamara sikerdarabjaival. Sajnos a színház legértékesebb stúdió-előadásai odavesztek, a friss (csak a premiert megélt) Háy János előadással együtt. Orlai Tibor átmentette a Piafot, a Vígszínház néhány színészt. Az Új Színház nézettsége idén visszaesett, a Kamara kis stúdiói és a lebontásra ítélt Merlin üresen állnak. Ezek a folyamatok bőven kihatottak erre az évadra. Kifejezetten pozitív fejlemény az Átrium és a Jurányi Inkubátorház megnyílása, más eseményt azt hiszem nem is lehet felsorolni, nagy igyekezettel sem. Az évadra ezeken a kisebb eseményeken és folyamatokon kívül alapvetően a Nemzeti Színház pályázata volt hatással. Lényegében a kormányváltás pillanatától biztos volt, hogy Alföldi nem tarthatja meg még egy ciklusra a színházat - de az korántsem volt ilyen biztos, hogy ennyire jól összekovácsolódik a társulat a vezetése alatt. Én a Nemzeti öt évéből az első kettőben sokszor távoztam csalódottan, csak a kettes villamos panorámája által kárpótolva, majd magánéleti okokból (nem voltam Pesten) kihagytam a legzűrösebb, támadásokkal tarkított harmadikat. Tavaly, a negyedik évben viszont a teljes repertoárt megtekintettem négy hónapon belül és meggyőződtem arról, hogy minden előadásukban van valami elgondolkodtató, ami miatt érdemes volt elvillamosozni egészen odáig. Az idei évad eleje a hitetlen reménykedésé volt, majd az elkeseredésé. Az a szomorú, hogy Alföldi még nem érte el a maximumot, még lett volna több a csapatban, a legjobb előadások meg sem születtek. Nyugodtan párhuzamot vonhatunk a hosszú ideje működő Örkénnyel, amely szintén nem jutott el öt évad alatt arra a csúcsszintre, ahol most tart. Én a magam részéről a teljes repertoár minőségét nézve a legjobb színháznak Pesten (hiszen nem járok vidékre, arról nem is tudok nyilatkozni) egyértelműen az Örkényt tartom. Jó lenne, ha megkaphatnák a Budapesti Kamara két kis stúdióját, és beindulhatna egy további gazdagodás, fejlődés.
És most jöjjenek a konkrétumok:
Legjobb társulat: a szívem vérzik a Nemzeti felbomlása miatt, de akkor is azt érzem, hogy míg a Nemzeti a hegyre menetelt nagy léptekkel, az Örkény már elért egy magaslati pontot, nagyon kiegyenlített, egységes társulati munkát nyújtó csapat.
Legjobb előadás: Zsótér Peer Gynt-je volt a legnagyobb élményem. Egy tavalyi vizsga 8. előadását láttam, a Zsótér-Zsámbéki osztályt, amelyet Zsótér egyedül visz tovább. Ezt feltétlenül újra szeretném nézni, amint lehet. Én rendszerint abban mérem le a hatást, ha egy előadás megváltoztatja a darabhoz fűződő viszonyomat. Ez megtörtént.
Legjobb rendezés: Horváth Csaba: A nagy füzet (Szkéné) - ezt az előadás vége óta így gondolom, valahogy éreztem márciusban, hogy nem lehet ennél jobb. Egységes és nagyon kidolgozott. Minden mozzanat a helyén van.
Legjobb szórakoztató-zenés előadás: Liliomfi (Örkény Színház, Mohácsi-testvérek átdolgozása), Pintér Béla- Parasztopera (Átrium) és Thelma és Louise-ra (Máthé Zsolt rendezése, Sanyi és Aranka színház). Az utóbbi kettő régi előadás, nem illene ide beírni, de én most láttam őket.
Legjobb előadott kortárs magyar dráma: Kerékgyártó István: Rükverc (Máté Gábor rendezése, Kamra). Novellafüzér változatban is leköti az embert, színpadon is.
Legjobb díszlet: A legötletesebb térhasználata egyértelműen a Zsótér-féle Peer Gyntnek volt, bár ez nem épített díszlet. Az ötletek valószínűleg most is részben Ambrus Máriától eredhettek, aki minden Zsótér -előadás egyik tervezője. De a Rükverc nagy bevásárlószatyra (amelyben az egész előadás játszódik) is esélyes lehet erre a díjra.(Cziegler Balázs munkája)
Legjobb jelmez: Liliomfi (Örkény - Remete Krisztina) - szerettem ezeket a "mintha"-ruhákat. Mintha a XIX. században lennénk és volna forrás selyemre és bársonyra, miközben nyomott kartonruhának néz ki mindegyik.
Legjobb férfi főszereplő: Jordán Tamás (Rózsavölgyi Szalon - Az utolsó óra) ÉS Bán János (Rükverc) - nem nagyon van kedvem őket rangsorolni. Bán megrázó Vidra Zsoltként, Jordánnak a helyzete annyiban nehezebb, mert mindössze ketten vannak a színpadon (Alföldivel) és elég elvont a szöveg, nagy dolog élettel megtölteni egy vallásról szóló filozófiai vitát. A Rükverc viszont egy hálás színészdarab, plasztikusabb a szerep, talán könnyebb a feladat, ha a kettőt viszonyítom. Tőlük nem veszi el az elsőséget, de csak kicsivel marad mögöttük Hevér Gábor Antóniója a Nemzeti rövid életű A velencei kalmárjából. (Mohácsi-rendezés) Nagyon jó évei voltak az utóbbiak, remélhetőleg a Vígszínházban is jó feladatok várják.
Legjobb női főszereplő: Szandtner Anna (Örkény - Kék angyal) - varázsos színpadi jelenlétével értelmet adott egy legalábbis vitathatóan sikerült produkciónak. Miatta érdemes volt megcsinálni. Mellette nekem egyedül Csoma Judit (Egy komcsi nyanya vagyok - Katona, Sufni) jöhetne még szóba. Sok jó női alakítást láttam, de az a kis plusz, ami a mezőny fölé emel valakit, számomra ebben a kettőben volt meg.
Legjobb férfi mellékszereplő: Bányai Kelemen Barna (Bányavakság, Marosvásárhely, Vj. a Tháliában) - a listámon ebben voltam legelőször biztos, lényegében főszerepet csinált ebből a szerepből - azonnal megjegyezhető, nagy formátumú színésznek látszott első pillanatra. Csak a pesti mezőnyben, számomra nem kérdés, hogy Kulka János A nép ellenségében volt annyira erős, hogy neki ítélném ezt a díjat. A harmadik színészi alakítás, amelyet muszáj megemlítenem: Fodor Tamás ördöge (Nemzeti: Az ördög szekrénye) emlékezetes lesz számomra ugyanígy, sőt akkor már a Képmutatók cselszövésében (Szkéné) nyújtott főszerepét is érdemes emlegetni. Jordán és Fodor egyformán örömszínészek lettek, már mindent elértek, bizonyítottak, jelenleg szemmel láthatóan a karrier csúcsán egyszerűen élvezik a játékot és ez minden megnyilvánulásukon látszik. Mindent tudnak a színházról, nem sietnek sehova.
Legjobb női mellékszereplő: Szirtes Ági (Kamra, Heldenplatz) és Szandtner Anna (Liliomfi, Örkény), Szamosi Zsófia (elsősorban a Szutyokban, de voltaképp minden Pintér Bélában, amit láttam idén nagyon jó volt) - fej-fej mellett.
Legjobb operaelőadás: Kovalik Anyeginje, amely számomra most teljesedett ki. Eddig mindig hiányoltam belőle az Anyegint, de Remenár kiegészítette. Ha ezt nem látom, akkor a Bretz Gábor -Cser Krisztián által fémjelzett Don Giovanni volt a legjobb (márc.9.), egy nappal az említett Anyegin előtt. (Utóbbiak a sablonos rendezésen diadalmaskodtak.)
Legjobb operaénekes: Pavol Remenár, mint Anyegin - sosem gondoltam, hogy látok egy igazi Anyegint. Reveláció volt a szerepben, három napon belül kétszer is láttuk - másodszor is ugyanúgy hatott. Fekete Attilával kapcsolatban annyira elfogultak vagyunk már, hogy őt nem írhatnám ide, túl sokszor láttuk ahhoz, hogy objektíven nézzük. Szerettük idén is.
Legjobb opera énekesnő: Létay Kiss Gabriella (mindegyik pesti szerepében láttuk egyszer, Carmen, Desdemona, Mimi is volt, de mint Pillangókisasszony elképesztő kisugárzással bírt) A lányom egészen biztos, hogy még Mester Viktória megemlítéséhez is ragaszkodna.
Legígéretesebb pályakezdő: Nekem itt négy egyetemi hallgató azonnal az eszembe jut. Vidnyánszky Attila az egy, ha muszáj egyet mondani. (ld. Zsótér Hamlet vizsgája) Ha nem muszáj, akkor még: Fehér László, Fehér Balázs Benő, Bán Bálint, egyformán érdekelni tudtam őket több előadásban is, a Peer Gyntben aztán különösen. Az operisták közül Cser Krisztián felfutása az, ami szép reményekre adhat okot. Jó lenne, ha ő maradna hazai pályán. Visszakaphatná a Pomádét is, azt azért hiányoltuk idén.
Az évad meglepetése, "nagy felfedezése": Hozzá kell tennem, hogy számomra. Évek óta nem néztem Horváth Csaba előadásokat. Most jött A nagy füzet a Szkénében és nem kérdés, hogy egy igazi nagyformátumú előadás született. Ez volt a legnagyobb meglepetés, persze, ha leszámítom,hogy a Pintér Béla életművet is idén fedeztem fel igazán, amivel nem sokan dicsekednének.
Különdíj: Alföldi Róbertnek, ahogy alázatosan és nagy odaadással támogatta a színpadon a Vaknyugat ifjú színészeit és Az utolsó órában pedig Jordán Tamásnak "játszott alá". Nélküle Jordán nem lenne ennyire szenzációsan erős. Ráadásul, de nem utolsó sorban egész végig úriember maradt a Nemzeti körül folyó harcban. Nem anyázott, nem tett kétértelmű megjegyzéseket. Önmagában ez is figyelemre méltó lett volna, még ha nem rendezett volna nagy előadásokat is. Az idei munkái közül nekem színészként az Amphytrionban tetszett a legjobban. Örültem a Kőműves Kelemen rendezésének is.
Ennyivel ennyi.
Írjatok, ha valami kimaradt. Ismétlem, ez EGY mezei néző kedvenceinek listája. Ami érdekes, az összes rubrika közül mindössze kettőnél segített az, hogy elolvastam újra a látott előadások listáját. Az összes többi megvolt fejből és nem változott semmi akkor sem, amikor újra szembesültem azzal, hogy mit láttam még.
Június folyamán még három új beszámoló várható - és sajnos két befejezetlen bejegyzés is nyomaszt...
