Igen, ez az előadás nagyon hasznos és még szórakoztató is, 27 évnyi tanítási tapasztalat alapján azt mondanám, hogy elég jól el is találja a megcélzott korosztályt: hetediktől fölfelé lenne érdemes rá osztályokat vinni (akár tizedikeseket is). Persze üdítő élmény volt ez diákok nélkül is, egy kibővített ebédszünetben oda-visszarohanva; örültem, hogy láttam, hogy milyen jó előadásokat készítenek a mai fiataloknak és még mindig akadnak tanárok, akik színházba is elviszik a tanítványaikat.
A Kék órák 80 perces, utána – kérésre – egy résztvevő osztálynak drámapedagógiai feldolgozó foglalkozást is tartanak, amely különösen fontos része lehet az élménynek.
Kiss Márton rendezésében, Horváth Péter dramaturg és Sulyok Benedek zeneszerző közreműködésével a Kolibri Pince már megint egy olyan előadást mutatott be (2023. decemberében), amely akár évtizedekig műsoron maradhat, mert mindig szükség lesz rá.
A szexuális felvilágosítás ugyan benne van az osztályfőnöki tantervekben, sőt feltehetően sok szülő is gondol arra, hogy valamikor foglalkozni kellene ezzel is, de aztán nem biztos, hogy sikerül a jó pillanatot elkapni. (Sokak számára azért is nehéz, mert ők maguk is kimaradtak belőle.) Aki nem tudja, hogy miként hozza szóba a témát, azt ez az előadás ki fogja segíteni.
Eva Rottmann darabján egyértelműen látszik, hogy nevelő célzattal készült, de nem zavaró ez a szándék. Talán sikerül a diákokkal is beláttatni, hogy milyen kárt okozhat a szexuális élet elkezdésének siettetése, és ha előadásonként csak egy gyereket meggyőz arról, hogy nem baj, ha még 13 évesen „nincs túl mindenen”, akkor már nem hiába készítették el.
Diákoknak nem könnyű jó előadást készíteni, mivel sokakat már az is zavar, ha érzik, hogy a kedvüket keresik – például az előadás a korosztályhoz igazodó nyelvhasználatával. Ez sokak szerint „cringe”, azaz nagyon „offos”, ha felnőttek átveszik a kamaszok szlengjét. Ebben az előadásban is ez történik, én – nem célközönségként – kifejezetten élveztem, ahogy ugyanazokat a kifejezéseket hallom a színpadról, amelyeket a saját gyerekeimtől is szoktam néha. A nézőteret többnyire megtöltő budaörsi gyerekek reakcióiból is hasonlót szűrtem le – most mindenesetre tagadhatatlanul róluk volt szó, nem valami kötelező olvasmány feldolgozást nézettek meg velük…
Nagyon szerencsésnek éreztem a látványtervező Polgár Péter által alkalmazott megoldást: egy kis forgót tett elénk az egyébként üres térbe, és minden ezen, vagy e körül történik meg. Jelentése lesz annak is, ha a szereplők éppen forognak, és annak is, ha nem.
A történet egyszerre mutatja a szülők és a gyerekek generációját, így akár a felnőtt nézők is előkaparhatják jó vagy akár traumatikus emlékeiket saját kamasz-éveikből.
A szereposztással is meg lehetünk elégedve, mind a négy szereplő jó választásnak tűnik a szerepére. Ruszina Szabolcsot rengeteg kolibris előadásban láthattam, még bőven emlékszem arra az időszakra, amikor ő játszotta a diákokat. Most ez a „fiatalos apuka” is eltalálta, akiről az a benyomásunk, hogy még mindig nem sikerült megérnie. A közönség soraiban ülő diákok élénken reagáltak a gesztusaira, amellyel a fiához próbált közeledni.
A szórólapra pillantva gyereknek vártam volna Grisnik Petrát, feltehetően „epertortás” előadása miatt, amelyre évek óta sokszor és szívesen gondolok vissza. Ezúttal igazi felnőtt, de nem fedem fel kilétét, legyen meglepetés.
Az egymás felé tétován közeledő fiatalokat Csernák Norbert és Nyirkó Krisztina játssza, akik hitelesek voltak 14-15 éves kamaszoknak – remélhetőleg a diák-nézők szerint is. (A drámapedagógiai foglalkozásoknak köszönhetően a színház épp a célközönségtől elég visszajelzést kap, sokkal jobb helyzetben vannak az alkotók, mint a felnőtt előadások készítői - tudnak akár módosítani.)
Ami nagyon jó: mindkét karakter nagyon szerethető lett, szívvel-lélekkel drukkolunk nekik, hogy ne szúrják el ennyire korán az életüket. Az előadás pedig valóban beszél azokról a kérdésekről, amelyeket mi fel sem merünk tenni, nemcsak a színlap ajánlója ígéri ezt.
A Kék órák-at legközelebb május 23-án és 24-én délután négykor játsszák a Kolibri Pincében. Aztán pedig remélhetőleg még sok évig…
