A bevezető után íme az első előadás tegnapról:
Fabók Mancsi Székely menyecskéjét már tavaly a Gyerekszínházi Szemlén is láthattam volna. Elmulasztottam „egyeztetési okokból”. Ezt nem egy (= három) kritikus ismerősöm minősítette kapitális tévedésnek, mert „Fabók Mancsi: az valami csoda.”
Ezek után jó nagy csúszással láttam csak a fiatal, de már élő legendát színpadon (Gézagyerek, miskolci vendégjáték), és azt a bizonyos menyecskét is, a Városmajorban. Revelatív előadás volt és akkor már készült Mancsi újabb saját előadása, a „Vitéz László és Vas Juliska”. Éppen a hetediket láthattuk tegnap, a Kolibri Fesztivál keretében.
Fabók Mancsi kétségtelenül sajátos jelenség a színházi palettán. A vásári színjáték folytatásával próbálkozik, szép sikerrel. Ebben az előadásban előszedte Vitéz László figuráját, akit a jelenlévő felnőttek többsége Kemény Henrik bábművészhez köthetett. A negyven perces bábelőadás végén Mancsi nyomatékosította nemcsak ezt a kapcsolatot, de azt is, hogy Vitéz László karakterének megszületése a XVIII. századra nyúlik vissza. Fabók Mancsi szabadon használja a hagyományt, a Székely menyecskéhez hasonló általa konstruált „népnyelven” szólnak szereplői és ez különlegessé teszi az előadásait. Jól áll neki ez a nyelv.
Ezen a ponton be kell ismernem, hogyha nem lett volna meg a korábbi kifejezetten pozitív tapasztalatom Mancsival kapcsolatban, sosem néztem volna meg az előadást, mert mindeddig taszított az összes Vitéz László által főszerepelt bábelőadás. Mindig túl harsánynak találtam és nem tudtam egyszer sem nevetni azon, amikor a hős palacsintasütővel veri az ördögöt. A hiba nyilván az én készülékemben van, ugyanakkor ebben a produkcióban érezhető volt, hogy a művész az öröklött kliséktől részben megszabadult, másrészt átalakította őket.
A negyven perces történet Vitéz László kalandját beszéli el, ahogy egy bizonyos malomhoz érkezik, találkozik több „csúnyapofával”, ördöggel és angyalszárnyakat és koponyát álcaként viselő másik ördöggel, továbbá magával a Halállal is. Ez nem lenne érdektelen, de Fabók Mancsi még dob egyet a történeten, kitalálja Vitéz László méltó párját, aki ugyanolyan bátor. Vas Juliska nem palacsintasütővel vagy „furuglával”, hanem seprűvel veri az ördögöket. A részletes történetet nem beszélem el, de Mancsi gondoskodik arról, hogy a felnőtt nézők se unják el magukat. Helyenként a Rómeó és Júliát, a Hamletet és Az ember tragédiáját is idézi. A gyerekek ezt nem tudják, de nem is zavarja meg őket ez a nemtudás. A Rómeóval a legerősebb a párhuzam, itt is első látásra egymásba szeret a két ember. Annyi mindössze a különbség, hogy nekik nem az ostoba családjukkal, mindössze néhány ördöggel és a Halállal kell szembeszállni. Mintha lenne „problémátlan” szerelem is, ezt sugallja az előadás.
Fabók Mancsi számára most sem probléma az, hogy saját magával folytat párbeszédet és a mű összes szereplőjét ő szólaltatja meg. Ami miatt a két előadás közül én sokkal jobban szerettem mégis a menyecskét az az, hogy abban a színésznőből az előadás közben is többet láthattunk. Itt énekel az elején és végén, de nem jön ki kommentálni az eseményeket, ahogy azt megszoktam legutóbb. Jó ez persze így is, a fiamat a teljes idő alatt egészen lekötötte, de nem bánnám, ha a további előadásaiban kicsit többet használna magából.
A legutóbb gyakrabban szólt a közönséghez és várta a válaszokat és visszajelzést, de ez most sem maradt ki egészen. A nézők szeretik, ha megszólítják őket, a gyerekek különösen hajlamosak, hogy aktívan részt vegyenek a játékban. (Ha már a nézőket említem: nekem nagyon tetszett, hogy nem egy kolibris színész állva nézte végig az előadást. Kicsi ez a szakma és jó látni, hogy figyelnek egymásra.)
Az előadásnak egyetlen egy igazi baja volt: a hangosítás erősségét nem sikerült eltalálni. Mi közel ültünk, hogy jól lássunk, de különösen eleinte, nagyon kellemetlen volt hallgatni, mert túl hangos volt. Felmerült bennem, hogy mennyire jó lenne egyszer egy Fabók Mancsi előadást NEM szabadtéren, hanem zárt térben látni, amikor nem kell mikroportozni…
A legerősebb jelenet az volt, amikor Fabók Mancsi egymaga játszotta a Halált. Mivel a fejére húzott koponya jóval nagyobb volt, mint a két kesztyűbáb, Vitéz László és Vas Juliska, ez a jelenet igazán megrázó lett, félelmetes. Én azt hittem, hogy minden elveszett, ebből a helyzetből a szerző-rendező-előadó Fabók Mancsi nem tudja majd kihúzni a figuráit. De mégis! Jött a feloldás. A malomban már a halál eljövetele előtt megőrölték a búzát, így nem tudja őket elvinni. Aki elvégezte a feladatát, annak a Halál nem árthat? – Valami nyom marad utána, az is valami. Egy zsák megőrölt búza legalább. Az előadás a végére éppúgy kicsit megemelkedett, mint ahogy a Székely menyecske is.
Az, hogy mi volt a zsák búzában, az is fontos. Hajaj, de mennyire! Ezt viszont csak azok fogják megtudni, akik elmennek és megnézik. Ez a legjobb ötletem. Nézzétek meg magatoknak.
