Bejegyzések


Már tavaly tavasszal is láttam az Első Magyar Karanténszínház utódjának, a Webszínháznak Shakespeare sorozatából néhány részt, de elsodortak az események, a nagyon sok új élő bemutató. Jelenleg a sorozat rendezőjével, Magács Lászlóval készült interjú kapcsán megint újra elkezdtem nézni az első…

Címkék: Kerekes Vica Kováts Adél Szikszai Rémusz Fullajtár Andrea Rába Roland Csuja Imre László Zsolt Györgyi Anna Makranczi Zalán Oroszlán Szonja Kocsis Pál Lábodi Ádám Znamenák István Fátyol Kamilla Petrik Andrea Magács László Kalmár Zsuzsa Hirtling István Borbély Alexandra Peller Anna Porogi Ádám Tóth Ildikó Radnay Csilla Sarádi Zsolt Bezerédi Zoltán Pál András Cserna Antal Döbrösi Laura Ódor Kristóf Hartai Petra Szántó Balázs Csiby Gergely Ember Márk Józsa Bettina Ertl Zsombor Fröhlich Kristóf Trio Sordini Podlovics Laura Shakespeare 37 Webszínház

Szólj hozzá!

A CAFé Budapest fesztivállal szövetkezve valósult meg az Örkény Színház új előadása, amelynek egy korai főpróbáján – vagy talán inkább teszt-előadásán – járhattam, még szeptemberben, egy hónappal a premier előtt, a Csapodárok és a Teljesen idegenek közötti szombat estémen. Azóta a bemutató…

Címkék: Örkény Színház Nagy Fruzsina Znamenák István Café Budapest Kerekes Éva Máthé Zsolt Takács Nóra Diána Boross Martin Kákonyi Árpád Kókai Tünde Patkós Márton Neudold Júlia Fekete Anna Novkov Máté Józsa Bettina Borsi-Balogh Máté Kiváló dolgozók

Szólj hozzá!

Amikor végre adódik egy olyan prózai előadás, amelyik Pesten újdonságnak számít, igyekszem egyáltalán nem tájékozódni a történettel kapcsolatban, szeretem kipróbálni, hogy miként hat rám. Emiatt csak egy nappal az előadás után olvastam el a színház honlapján az ajánlót, amely nagyon alkalmas…

Címkék: TÁP Színház Vajdai Vilmos Hajduk Károly Bujdosó Nóra Terhes Sándor Józsa Bettina Juhász Nóra Vitárius Orsolya A Menedék

Szólj hozzá!

Szeretek címben a darabból idézni, de ez a sóhaj ezúttal egy mögöttem ülőtől származik, aki így kommentálta, amikor a két főszereplőnk végre egymásra talált – de nem arról szólt a mondat, hogy na végre mehetünk már a ruhatárba,  inkább valamiféle megnyugvást véltem kihallani belőle: na végre, a…

Címkék: Ötvös András Kovács Patrícia Belvárosi Színház Novák Eszter Orlai Tibor Ficzere Béla Zöldi Gergely Fodor Viola Schruff Milán Fekete Györgyi Őry Katalin Hunyadi Máté Józsa Bettina Gombó Viola Lotti Rohonyi Barnabás Kaktuszvirág Mész Adrienn

Szólj hozzá!

Legjobb új magyar dráma, legjobb független előadás, legjobb díszlet – ebben a három kategóriában kapott a színikritikusoktól jelölést Kelemen Kristóf darabja és rendezése, és a háromból az első kettőben meg is kapta a díjat. Az egyébként rendkívül jó hangulatú átadón a rendező minden egyes…

Címkék: Jankovics Péter Trafó Megfigyelők Rétfalvi Tamás Baki Dániel Kelemen Kristóf Józsa Bettina Barna Orsolya Schnabel Zita Réti Iringó Márton Péter Virág Balázs

Szólj hozzá!

Egy Mohácsi-rendezésnél kifejezetten előny, ha az ember később, már összeérett formájában látja, így most a körülmények összjátéka  (egy igazán zseniális Tarnóczi Jakab rendezés) miatt egy ilyen már bejáratott előadását nézhettem az Egy piaci napnak. Még éppen 2018-ban, így az év legjobb előadásai…

Címkék: Mohácsi János Radnóti Színház László Zsolt Závada Pál Gazsó György Schneider Zoltán Kovács Márton Porogi Ádám Némedi Árpád Remete Krisztina Radnay Csilla Martinovics Dorina Pál András Lovas Rozi Kelemen József Khell Zsolt Sodró Eliza Mohácsi István Róbert Gábor Konfár Erik Egy piaci nap Józsa Bettina

Szólj hozzá!

Szeptemberben igyekeztem a tavalyi elhatározásomnak megfelelően behozni néhány lemaradásomat az Ódryn., Voltam két új bemutatón (A velencei kalmár, Az egérlyukból), megnéztem a korábban elmaradt Ahogy tetsziket, a Vadkacsát pedig újra, mégpedig 44 tanítványommal, és legutóbb a Pájinkás Jánost is.…

Címkék: SZFE Ódry Színpad Kárpáti Péter Tárnoki Márk Szivák-Tóth Viktor Hajós Zsuzsa Molnár Anna Ballér Bianka Gréta Georgita Máté Dezső Hajdu Tibor Bajor Lili Fekete Gábor Józsa Bettina Borsi-Balogh Máté Éder Vera Pájinkás János Soharóza kórus

Szólj hozzá!

Az idei évadom talán legszebb napjának lezáró fejezete volt ez a 22.30-as éjszakai előadás az Ódryn. (A délelőtti kulcseseményről, Kolonits Klára énekléséről a Normafánál már írtam, és Horváth Csaba új bemutatójáról pedig még fogok.) A Meggyeskert-bemutató óta éppen ma két hete volt, de éppen az…

Címkék: Zsótér Sándor Ungár Júlia Ódry Színpad Brasch Bence Bori Réka Meggyeskert Czvikker Lilla Józsa Bettina Ladányi Júlia Litauszky Lilla Mentes Júlia Nagy-Bakonyi Boglárka Borsi-Balogh Máté Hajdu Péter István Imre Krisztián Márk

Szólj hozzá!

Nagyon szeretem Tasso eposzát, A megszabadított Jeruzsálemet. Egy Zrínyi-szeminárium miatt olvastam el, még 1989-ben, és akkor éreztem azt, hogy emiatt muszáj lenne olaszul megtanulni. Aztán még ért néhány további hatás, amely rávett, hogy elvégezzem az olasz szakot is, és több mint tíz éve már…

Címkék: Ódry Színpad Hajdu Péter Tasso Józsa Bettina Mentes Júlia Nagy-Bakonyi Boglárka Tarnóczi Jakab Borsi-Balogh Máté Sényi Fanni Mucsi Balázs

1 komment

Egy „Fekete-Fehér” előadás ismét, mégpedig a játékszenvedélyről, mégpedig a Radnótiban.

Címkék: Radnóti Színház Fekete Ádám Molnár Áron Martin Márta Schneider Zoltán Fehér Balázs Benő Csomós Mari Lovas Rozi Izsák Lili Rusznák András Dénes Viktor Sodró Eliza Vilmányi Benett Gábor Konfár Erik Hajdu Tibor Józsa Bettina A játékos

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása