Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nagyon szeretem Tasso eposzát, A megszabadított Jeruzsálemet. Egy Zrínyi-szeminárium miatt olvastam el, még 1989-ben, és akkor éreztem azt, hogy emiatt muszáj lenne olaszul megtanulni. Aztán még ért néhány további hatás, amely rávett, hogy elvégezzem az olasz szakot is, és több mint tíz éve már annak is, hogy ténylegesen végig tudtam olvasni az eposzt eredetiben. (Lehet, hogy nem hangzik jól, de olaszul már az előadásban is emlegetett Ariosto "jobban bejött", több humort érzékeltem az "Orlando furioso"-ban, de hát ennyi baj legyen. Eddig még nem kerültem olyan helyzetbe, hogy valakivel arról kellett volna vitatkozni, hogy melyikük a jobb költő.)

Eredetileg emiatt a Tassóhoz fűződő személyes kötődés miatt akartam az előadásra elmenni, amelyre csak most, három és fél hónap csúszással került rá sor. Közben viszont érdekessé vált számomra a rendező, Tarnóczi Jakab is, akinek A Schroffenstein család-ját különösen jónak találtam (még egyszer ez is lesz május 31-én!). A zenés rendezői osztály tagja különösen kedveli a kihívásokat, legújabb, éppen főpróbahetéhez érkező előadása Bach kantátáit használja fel. (Az Örömünnep-előadások szintén az Ódry Színpadon lesznek május 11-én és 15-én.) A reklám után nézzük, hogy milyen is a Tasso.

DSC 2558Nagy-Bakonyi Boglárka, Józsa Bettina, Borsi-Balogh Máté: a rajongók Tasso (Mentes Júlia) mögött

Az előadás helyszíne az egyetem  (tükrös) Várkonyi terme volt, amelyről két számomra emlékezetes előadás is azonnal eszembe jutott - a tavaly januárban nézett Fondor és szerelem, illetve még 1996 novemberéből a Patkányok, amelyek a Pelsőczi Réka-Ónodi Eszter-Fullajtár Andrea-féle osztály egyik vizsgája volt.

A rendező nagyon kevés kelléket használ, látunk és hallunk egy szintetizátort, néhány bearanyozott trófea utánzatot, amelyeket látva nagy költők szobrait kellene elképzelnünk (hiszen a ferrarai herceg udvarában vagyunk). Alattuk néhány babérkoszorú díszeleg, amelyből egy ki is köt Tasso fején. A Várkonyi terem kapott néhány pót-oszlopot is, úgy tűnt ez volt minden szükséges beavatkozás.  A rendező nem hagyja ki a tükrök használatát sem persze, de nem is viszi túlzásba. Ennél érdekesebb, hogy a nem túl nagy térben eleve két nézőteret alakít ki, az előadás felénél (kb), ülünk át a másik helyszínre. Persze, a néző megszokta (az Ódryn különösen), hogy minden támogatás nélkül elképzelje a helyszín megváltozását, de nem árt meg nekünk ez a levegőváltozás - és a darab két helyszíne, a ferrarai herceg kertje és Tasso szobája (a kint és bent), még inkább elkülönül ezáltal. Túl sok más eszköze nincs, így sem jó, hogy erősen zúg a légkondi és a feltehetően nyitott ablakon keresztül a terembe behallatszik a forgalom.

(Az előadás technikai viszonyait nézve azért felmerül, hogy zenés rendezőket képeznek úgy, hogy majd csak  "terepen" fogják megtapasztalni, hogy milyen igazi díszlettel, jelmezekkel dolgozni, miközben a zenés darabok jellemzően nagy apparátussal készülnek, nem az alternatív pincékben, és ennek hátránya is van, sokkal több mindenre kell figyelni, ha VAN mivel dolgozni. Ha az előadás élvezetét nem is zavarja meg az egyetem nyilvánvaló forráshiánya, de mégis keserves ezzel szembesülni minden egyes alkalommal, amikor egyetemi vizsgát nézek.)

Azon túl, hogy a felidézett két korábbi előadáshoz hasonlóan leleményesen használja ki a teret a rendező, még szintén közös ebben a három előadásban az is, hogy maga a darabválasztás nagyon merész. 

Ki olvas manapság Goethét, ki szokott hozzá a XVIII. századi nyelvezethez? A nagyközönség számára nem vonzó sem a szerző, sem a darab címe, így ehhez mérten azon sem lehet csodálkozni, hogy a havonta egyszer kitűzött darab harminc főre tervezett nézőterén végül csak 22-en ülünk. Sőt, ha azt vesszük, hogy az Ódrynak nincs a marketingre sem forrása, és a szereplők nevei is ismeretlenek, ez nem is rossz. Ami nagyon érdekes, hogy szétnézve a nézőtársakon, egészen érdekes, hogy mennyire heterogén a közönség életkori megoszlása, egy dramaturgon kívül főleg civilek vannak jelen, bár lehet köztük néhány számomra még ismeretlen színész hallgató is.

Nem könnyű erre a mai köznyelvtől annyira eltérő szövegre figyelni, és az kifejezetten eredmény, hogy a másfél óra egyben így sem tűnik túl hosszúnak, köszönhetően a dramaturg, Sényi Fanni húzásainak, átalakításainak. Nagyon gyorsan rájövünk, hogy még akkor is mai ez a történet, ha négyszáz éve játszódik, és a XVIII. század végén írták.

Goethe nagyjából 30 és 40 éves kora között dolgozott a Tassón (1790-re lett kész), amely a művész helyzetét, szerepét, sorsát járja körül, és az, hogy többször átdolgozta, szintén azt mutatja, hogy a szerzőnek nagyon fontos volt a téma. A rendezőt is foglalkoztatja a kérdés, és egészen világos, hogy ez nem egy "kipipálós" produkció, hanem  "ügy" számára.

Aki nem tudja, hogy a zenés rendezői osztály tagja, akkor is érezné az előadásból, hogy lényeges számára a zene, amely ebben az előadásban a megszokottnál jóval nagyobb szerepet kap, sőt más hanghatások is. Ami szerencsés: a szereplők jól énekelnek, és amikor éppen rosszul, azt szándékoltan, dramaturgiai céllal teszik. (Ha pontosan tudnám, megmondanám, hogy mi szólal meg - tippem szerint Tasso korabeli madrigálokat hallunk.)

A mű azért nehezen adja magát, és az előadásnak vannak erősebb és kevésbé érdekes részei, teljes másfél órán át ez a szöveg nem kötött le, ez tagadhatatlan, de a lanyhább részek nem voltak olyan hosszúak, hogy ne tudjam utána azonnal felvenni a fonalat, és összességében kifejezetten ajánlani tudom a megtekintését.

A címem a darab szövegéből vett részlet most is, és elsősorban nem arra vonatkozik, hogy milyen nehéz ügy régi darabokhoz-szerzőkhöz közel kerülni, és azokat leporolni (pedig ez is igaz), inkább vonatkozik a szereplők által bemutatott viszonyrendszerre, amelyről szól az egész előadás.

A középpontba állított szépreményű tehetséges művészt úgy tűnik, hogy a környezetében (szinte) mindenki csodálja, támogatja, ennél jobban nem is lehetne, de neki ez a közeg mégsem nyújt elég biztonságot, a felé irányuló szeretet elvárásként jut el hozzá, gyanakszik, és egészen lehetetlennek tűnik az, hogy a rajongó civilek és a zseni között kölcsönösen építő kapcsolat jöhessen létre. A Tasso-életrajzból kitűnik, hogy Goethe írása a tényekből merített, de egészen nyilvánvaló, hogy utóbbinak saját élettapasztalatai miatt vált érdekesnek a téma.

Az, hogy a színmű még csak huszonéves növendékeit ez a kérdés igazán foglalkoztatja, és lehet olyan, aki saját sorsát látja a főszereplőében, nem meglepő. Az viszont nézőfüggő, hogy kit mennyire érint meg a másik oldalról ugyanez, Nagyon könnyen elképzelhető, hogy egészen kívül marad az, aki soha egy művészt nem ismert meg közelről, és így nem élte át, hogy milyen hullámhegyek és -völgyek között tölti valaki a mindennapjait, aki számára az élet elsősorban a művészi tevékenységet jelenti. Aki viszont látott már közelről ilyen embert, az Mentes Júlia alakításában nagyon sok mindenre ráismer, és tudja, hogy művészek tömege őrlődik körülöttünk, akik közel sincsenek ilyen előnyös helyzetben, mint a címszereplőnk. Ebből a perspektívából nézve sokkal jobban megérinthetnek minket a látottak.

Mentes Júlia Tassója a világot valóban kizárólag csak a saját szemszögéből látja, képtelen másokra odafigyelni, elmondható, hogy hozza a nárcisztikus típus legtöbb jellegzetességeit. Már az előadás második jelenetében ráérezhetünk, hogy nem fog igazi otthonra lelni, nem fog tudni az őt imádó egyik Leonora mellett sem lehorgonyozni. A jöttét előkészítő jelenetből megtudjuk, hogy a körülmények adottak lennének, van aki szereti, és ahogy meglátjuk, és rájövünk, hogy  nő játssza a címszerepet, ebből azonnal tudjuk, hogy semmi nem lehet az egészből.

Ez valóban kulcsfontosságú rendezői döntés, hiszen az nem elképzelhető, hogy az egyetemen egyetlen alkalmas - kellően érzékeny, törékeny, intellektuális beállítottságú - férfi hallgató sincs, aki alkalmas lenne a szerepre. Lehet, hogy én is tudnék vagy öt ilyet mondani, aki csak néhány előadásból ismerem ezt a közeget. Ez a pont az, amelyen a néző akár el is akadhat, de aztán elfogadva a helyzetet, egy idő után már természetesnek veszi, mert Mentes Júlia alkalmas a feladatra, és meggyőz minket menet közben. (Ismerősnek tűnt, aztán persze rájöttem, hogy már a Vadregényben is látnom kellett, és decemberben A Nyíregyháza utca előbemutatójáról néhány gesztusa meg is maradt, pedig abban rengeteg színésznő játszott.)

A döntés a kapcsolódás lehetetlenségének bemutatásán túl erősen szól arról is, hogy a művészek egoizmusát és exhibicionizmusát (amely részben szükségszerű is) női jellemzőnek tartják, sokszor hangzik el az a mondat is, hogy "nincsenek színészek, csak férfi színésznők". Ezzel is magyarázható, hogy Tassót nő játssza.

Ami az előadásban nagyon szerethető:  mind a művész, mind a környezete igazságát átérezzük, a kölcsönös jószándékot is, hiszen Tasso nyitottan közeledett az egyetlen nem-rajongójához is, Antonióhoz, akit Hajdu Péter játszott. A konfliktus így is létrejön, a kommunikációs csapdából pedig nincs kiút.

Az előadásban a már említett Antonión kívül még hárman vannak a szakadék másik oldalán. Borsi-Balogh Máté személyesíti meg Ferrara hercegét, frakkban és hozzá egyáltalán nem illő sportcipőben, amelynek élénk kéksége viszont harmonizál az ingével. Önmagában a jelmez (Mucsi Balázs felelős a látványért) felemássága sokat kifejez, kiderül számunkra, hogy a hierarchiában a többiek felett álló személyről van szó, de az is, hogy a mára is vonatkoztatható a történet.

Borsi-Balogh Máté Alfonza szeretetteljesebb és kevésbé követelőző már nem is lehetne, miatta és a két rajongó Leonora miatt is nehéz elképzelni, hogy ez a közeg nem elég alkalmas egy művésznek az alkotáshoz.

A herceg húga az egyik Leonora, aki Tasso igazi múzsája szintén érzékeny személyiség, ráadásul származása miatt kevéssé dönthet szabadon arról, hogy kihez menne hozzá. Józsa Bettina pedig minden tekintetben jó háttér lehetne a költőnek, és kicsit sajnáljuk, hogy annyi akadály merül föl. Jót tesz az előadásban, hogy a kezdőkép során rajta kívül a másik Leonorát is megismerjük, aki férjes asszony, és aki lazább erkölcseivel házasság nélkül is jól el tudja képzelni, hogy Tassót magához kösse. Nagy-Bakonyi Boglárka Leonorája élvezi az életet, és felszínessége miatt kevésbé tudja átélni a költő problémáit. A két nőnél több lenne egy, aki e kettő szerencsés tulajdonságait egyesíti, de az előadásnak jót tesz a nők vetélkedése az elérhetetlen költőért, akik pedig neki tűnnek helyzetük különbsége miatt ugyanúgy elérhetetlennek. Sok hűhó semmiért - mondhatnánk, és Nagy-Bakonyi Boglárka játéka által némi humor is belecsempésződik ebbe az inkább-tragédiába.

Az előadás összességében elgondolkodtatott a kérdésen, és már nem először jutottam arra a rezignált megállapításra, hogy igen, a művészek sorsa ilyen is lehet - mártíromsággal vegyes dicsőség, amikor a külvilág sokszor érdektelennek, sőt ellenségesnek tűnhet. Másnap este az RS9-ben Széles László "KEAN" című előadása ugyanennek a kevésbé megnyugtató gondolatsornak a folytatását tette lehetővé. Bejegyzés arról is következik nemsokára.

Tarnóczi Jakabtól pedig most már igazi Örömünnepet várok - a jövő hétre, bár rendezői világát megismerve erősen meglepne, ha ezt diszharmonikus felhangok nélkül prezentálná számunkra. Megnézem.

 

 

 

Címkék: Ódry Színpad Hajdu Péter Tasso Józsa Bettina Mentes Júlia Nagy-Bakonyi Boglárka Tarnóczi Jakab Borsi-Balogh Máté Sényi Fanni Mucsi Balázs

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2613889428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MakkZs 2021.05.16. 00:44:17

2021.05.15.
Három év után érdekes volt újra ezt elolvasni a saját szövegem.
1. Tarnóczi Jakab azóta befutott, elismert rendező lett.
2. Az Örömünnep tényleg átlagon felüli nagy előadás volt, várom vissza.
3. Nagy-Bakonyi Boglárka Szombathelyre szerződött, és épp tegnapi bemutatója miatt lapoztam ide vissza...
4. Az SzFE, ahol volt ez az előadás...- az viszont a régi formájában már nem létezik. EZ az, amit sose gondoltam, hogy bekövetkezhet, és nemigen sikerül majd ezt a békát lenyelni.
süti beállítások módosítása