Mezei néző

A bevezetés után folytatódjon 2024 felidézése áprilistól.

Takács Kati - A vágy villamosa - Fotó: Borovi Dániel

Sokan küldözgetnek éves beszámolókat, most kaptam én is egy 17 oldalasat egy barátnőmtől - idén ezt a mintát követem én is, időrendben fogok haladni néhány előreutalással.

Az itt kiemelt előadások természetesen a számomra legemlékezetesebbek, nem a teljes magyar színházi kínálatból merítettem, mindössze 216 koncert, opera és prózai előadás élménye van a bejegyzés hátterében. Az itt említett összes előadást ajánlom megtekintésre, a legtöbbről külön írtam is, szeretném rájuk ismét felhívni a figyelmet.

Mindenkinek köszönöm, aki akár művészként, vagy bármely színház dolgozójaként kitart, nem választ egy stresszmentesebb, könnyebb megélhetést adó civil munkát, illetve azért választ, hogy mégse kelljen a pályáját egészen feladnia.

Drukkolok, hogy 2025-ben ne alakuljon rosszabbul a helyzet, én is igyekszem folytatni a blogírást. Köszönöm, akik ebben 2024-ben is támogattak meghívásokkal, ajándékjegyekkel, a Patreonon, vagy lájkokkal, kommentekkel, megosztással a Facebook-oldalamon, hogy az ajánlók több embert érhessenek el, vagy akár „csak” a blogom olvasásával. Az, hogy lassan már 12 éve minden nap többszáz ember használja az ajánlóimat, sokat segít abban, hogy most ebbe a 3376. bejegyzésbe is belefogjak. Mindenkinek kívánom, hogy olyan előadásokhoz legyen köze 2025-ben, amelyeket igazán szeretni tud majd.

Prudencia Hart különös kivetkeztetése - Stúdió K - Pallagi Melitta és Nagypál Gábor - fotó: Dömölky Dániel

Most pedig „lásd, akiket én szerettem” (az évadértékelők mottóján nem változtatnék továbbra sem)

Az előadás óta hihetetlen sebességgel teltek a napok, most már 16 napja – ugyanígy telnek el az éveink is, és jutunk túl szerencsés esetben a negyvenen, aztán az ötvenen is, és nem leszünk tőle boldogabbak. (Egy kivételt tudok biztosan mondani, a most már főleg külföldön éneklő basszbaritont, Kálmán Pétert, aki 55 évesen elégedett a ténnyel, hogy beleöregedett a szerepkörébe.) Ha viszonyítunk, még az is eszünkbe juthat, hogy lassan túléltük a legzseniálisabb költőink többségét is.

A „Mit ér, ha?” Romankovics Edit rendezése, aki Zsigó Anna dramaturggal együtt a szövegkönyvet is jegyzi az életközepi válságot vizsgálja női szemszögből. A színlap hat sornyi leírása pontosan jelöli meg, hogy miről lesz szó ebben a száz perces, szünet nélküli előadásban, az előadás saját oldalán még ennél is több információ adott.

Új bemutatót tartott a Radnóti, és csak az a kérdés, hogy kik járnának a legjobban az előadás megnézésével.

Az „Én, Daniel Blake” esetében a helyzet nem bonyolult, és az ajánlóm sem lesz hosszú, már csak azért sem, mert a Radnóti Színház esetén – a színház saját ajánlója mellett - számos alaposan megírt elemző kritikára lehet számítani, könnyen elérhetőek a fontos információk az előadás kapcsán.

Egy, a 40-50-es nők életközepi válságával foglalkozó zenés előadás (Mit ér,ha?) ajánlóját hagytam félbe (de hamarosan befejezem!), hogy ne késsek el az Art Színtér musical-stand up előadásáról, amely viszont a 30-as művészek útkereséséről szólt.

Lehetünk egyáltalán jó életkorban, amikor semmi sem nyugtalanít bennünket? Nagyon úgy tűnik, hogy nem, és minden időszakból meg kell próbálni kihozni lehetőség szerint a maximumot – mindkét előadás kapcsán ez volt az elsődleges gondolatom. De most csak legyen szó erről, amely Ember Márk köré épül, így az ő rajongói bázisa jelenti az előadás elsődleges célközönségét - a Tikk-Takk…bumm!-ra én is miatta voltam kíváncsi.

Szünet nincs, 100 percnyi kellemes estét kap az, aki az Art Színtérbe ellátogat. Az előadás legközelebb január 18-án és 19-én lesz műsoron (2 szóló jegy maradt még), és aztán még február 4-én is látható (12 jegy van) – aki meg szeretné nézni, azonnal rá kell, hogy keressen…

A Mercedes Benz és Az imposztor után egy héttel ismét a Pesti Színházban kötöttem ki, ezúttal Fesztbaum Béla önálló estjén.

Korábbi színpadi estjei alapján biztosra vehető volt, hogy Fesztbaum Béla egymaga nemcsak a Rózsavölgyi Szalont és a Házi Színpadot tudja megtölteni (ld. Szülőfalum, Pest), hanem az ötszáznál is több néző befogadására képes Pesti Színházat is. Van igény a régi pesti kabaréra és orfeumdalokra, amelyeket 45 éve (!) újra divatba hozott a legendás Budapest Orfeum előadás, amelynek lemezfelvételét én is ezerszer meghallgattam gimnazista koromban, így nem volt kérdés, hogy a Benedek Miklós emlékére összeállított műsornak célközönsége vagyok-e.

A Pesti polgár is olyan előadás, amelynek könnyen kialakulhatna rajongói bázisa, a Víg számos más zenés előadásához hasonlóan, mindössze rendszeresen műsorra kellene tűzni. - Remélem, hogy így lesz – „lesz nekünk” egy újabb időutazós-zenés előadásunk, amelynek a százéves szövegei is egészen frissként hatnak, így akár a magunkénak is érezhetjük. Ezt az ajánlót nyilvánvalóan abban a hitben írom, hogy nemcsak egy egyszeri eseménynek hagyok nyomot.

Ami ettől is függetlenül is egyértelmű: Fesztbaum Béla átvette a stafétabotot Benedek Miklóstól, akivel 170-nél is többször játszotta a Játék a kastélyban-t a Vígszínházban.

December elején gyors egymásutánban két kortárs magyar szerzőt is bemutatott a Vígszínház, az E.P.-Zsótér-féle Mercedes Benz után Az imposztor következett. Spiró György darabja egészen más rendezői hozzáállást kíván, mint Esterházy Péteré, és úgy látszott a kész előadásból, hogy ezzel Rudolf Péter, akit Hársing Hilda dramaturg támogatott nagyon is tisztában volt. Alázatosan nyúltak hozzá a szöveghez, jó helyzetbe hozták a színészeket, mind a 19-et – általuk a Víg társulata nagyszerű formáját mutatta. Az előadást megelőző próbafolyamat akár egy csapatépítő tréninggel is felérhetett – a 46 társulati tag közel fele együtt dolgozott benne.

Nagyon szeretem Spiró György darabjait, ezt különösen – ebben a klasszikus, számomra nyolcadik verzióban is boldogság volt Az imposztor-ral találkozni. A jól válogatott, alkalmas színészekből álló szereposztásnak köszönhetően még sokáig fogok örömmel visszagondolni erre a felhőtlen, szép estére. Az előadás megtekintését mindenkinek ajánlom, a társulat kedvelőinek különösen.

Ennél hosszabban kifejtve:

Két hete láttam az előadást, azóta írogatom a bejegyzést, nem véletlenül lett 12 ezer karakternél is hosszabb (mea culpa) és csak azért nem zavartattam magam, mert már a bemutató előtt is egészen el volt adva, és el is lesz még jó darabig (kis térben kevésszer megy, csoda jó színészekkel – bravó mindenkinek!), és a színház saját ajánlója alapján is elég könnyű a döntés. (E.P. szöveg Zsótér rendezésben – ennyi a lényeg.) A néhány saját benyomásomat azért kiteszem AJÁNLÓ célzattal, hátha lesz, aki kommentben hozzáfűzi a saját gondolatait.

Idén az eddigi öt katonás bemutatóból ez már a harmadik regényadaptáció (a Sárszeg és az Itt élet után), és kevesen mondanák, hogy Hajnóczy Péter 1979-ben megjelent regénye mindenáron színpadért kiáltott.

Bagossy Júlia rendezőként - Zrinyifalvi Eszter dramaturg támogatásával - a választott anyaggal kockáztatott, de fölényesen nyert – egy hosszú időre emlékezetes, játékos, várakozáson felül szórakoztató előadást hozott létre ideális szereposztással, amely nem válik melodramatikussá vagy túl komorrá annak ellenére sem, hogy a téma kemény: az alkoholizmus közvetlenül vagy közvetve sokakat érint, de persze a látottakból egyéb szenvedélybetegségekre is lehet asszociálni. Az előadás szintén a megváltoztathatatlannak tűnő Kádár-korba visz vissza minket, akárcsak két hónapja az Itt élet tette, annyi különbséggel, hogy ez nem utólagos visszatekintés, ennek szerzője a regény megírása után két évvel meg is halt - nem is feltételezte, hogy van esély a változásra.

Az előadás száz perces, szünet nélküli, de jóval kevesebbnek érződik és nem hiányzik belőle a megállás. Már gimnazistáknak is ajánlanám, de egy jó darabig elsősorban a Katona pártolóinak van esélye bejutni erre, már amennyiben a jegyárusítás megnyitásakor azonnal kapcsolnak.

Ennél hosszabban kifejtve:

Úgy tűnhet, hogy a Katona új előadása dokumentumdráma, de Ferdinand von Schirach kétrészes darabja – a dramaturg Szabó-Székely Ármin fordításában – mégsem az, hanem fikció. Székely Kriszta rendezése egy társadalmi problémára hívja fel a figyelmet (milyen reakciókat vált ki, ha valaki bejelenti, hogy szexuális erőszaktétel áldozata lett), fontos előadás.

A menetidő 2 óra 40 perc, a színlap ajánlója önmagában is tökéletesen elég a meggyőzésre, én a saját benyomásaimat ennek kiegészítéséül szánom szintén AJÁNLÓnak.