Mezei néző

Itt vagyunk ebben a végletekig felpörgetett világban, beletemetkezünk a munkába, halmozzuk a tennivalókat, és eközben valami egészen mást szeretnénk: paradox módon nem nyugalmat, békét, bár lehet, hogy ezt hajtogatjuk közben, hanem igazán felvillanyozó élményeket, amelyek kibillentenek minket a hétköznapok egyhangú rohanásából, valami nagyszabásút és rendkívülit, de mégis úgy, hogy a megszokott és biztonságosan kiépített életünk mégse boruljon meg közben. Szenvedélyes szerelmet, extrém kalandokat akár utazások, akár valamiféle sporttevékenység által, különleges kulturális élményeket, önmegvalósítást túlhajtott munkával vagy hobbitevékenységgel, de ezek mellett/helyett kellenek a „káros szenvedélyek” is, hogy bírjuk a terhelést, az idegfeszültséget. Kell a túl sok ennivaló, sorozatnézés, dohányzás, alkohol és a drog különféle formái. Előbb-utóbb ilyen vagy olyan módszerekkel, gyorsabb vagy lassabb tempóban csak sikerül tönkretenni magunkat.

De ha valaki különlegesen szerencsés alkat, és abba a néhány ezerbe tartozik, akinek jutna üdv a Földön, mert rá a fentiek nem vonatkoznak, és képes az arany középúton megmaradni, sőt a plusz energiáit szeretteivel való figyelmes törődésre fordítani nap mint nap, az még mindig vágyhat egy-egy olyan szenvedélyes előadásra, amilyen ez a Pintér Béla opera, amelyik a fenti sorokra inspirált.

Sajnos, nem fog a macska egeret egyszerre kint és bent, ebbe kell beletörődnünk.

Idill : anya és a csíkosfülű nyuszi - Jordán Adél és Stefanovics Angéla

Két Figaro között Berg operája – nem könnyű helyzet, ha valaki ismeri a műveket, értheti miért.

Igyekeztem a lehető legkevesebb előadást tervezni a Figaro sorozat két hetére, már csak azért is, mert egyedül is vagyok most a gyerekekkel, és ilyenkor nyomós ok nélkül nem szívesen hagyom őket felügyelet nélkül, de a Figaro miatt jobban is szeretem, ha más előadás nem vonja el a figyelmem. Ezen a héten ez az egyetlen kivétel, és ez is véletlen, mert kaptam rá ajándékjegyeket, így Vilmával bevállaltuk. (Köszi, Ildi, hogy rám gondoltál! – ezt a nyomhagyást így most neked írom elsősorban, helyetted néztük.) A jövő héten azért lesz három másik előadásom is, amelyek a „muszáj látni” kategóriába esnek: Kissjudit Anna operavizsga-szereplése hétfőn a ZAK-on, az Ódryn egy vizsgaelőadás, a Herkules sarok és Pintér Béla új operája Újpesten – ezekre megyek még és lesz is róluk beszámoló. A Wozzeck kimaradt volna, mint a MET-közvetítések többsége, (néhányról azért van bejegyzés is).

Wozzeck és Marie - Peter Mattei és Elza_van_den_Heever 

18 Hajmeresztő-bemutatót tart nyilván a színházi adattár, de ez nyilván nem lehet az összes, mert a Centrál előadása sincs köztük, pedig Puskás Tamás rendezését 2017. októberében mutatták be és én már az 51. előadásról tudok ajánlót írni.

Janicsek Péter - Borbás Gabi - Rada Bálint - Simon Kornél - Pálfi Kata - Vári-Kovács Péter

Az előadás 2 óra 20 perces, van benne egy szünet, amelyikre a közönség legalább egyharmada nem tartott igényt ezen a vasárnapon, mert közben is a nyomozással volt elfoglalva. Garantált kikapcsolódást nyújt.

A három adagnyi prózai és a pesti zenés előadások után ennek a kevésbé rövid bejegyzésnek tényleg inkább nyomhagyó és személyes jellege lesz, mivel a legtöbb itt említett előadás már nincs is műsoron, de néhány azért még igen.

Amiről itt szó van, az nagyjából a tavaly látott 246 előadás 10%-a mindössze, aránytalanul nagyobb hangsúlyt kapnak, de a jelentősen több befektetett energia miatt ezek az előadások fokozottabban emlékezetessé tudtak válni, és egyik-másik visszamenőleg is kiemelt Pesten látott korábbi alkalmakat.

Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és utazzon előadásért, különösen akkor, ha van ehhez megfelelő társasága, és az adott helyszínben is talál valami érdekeset. Eddig többnyire egyedül mentem, és ha ezt nem is tekintettem ideális helyzetnek, mégsem bántam meg, mert elég jók voltak az előadások, vagy amikor kivételesen pont nem, akkor a különösen rossz előadás is adott néhány fontos felismerést, amelyekhez talán nem jutottam volna hozzá, ha a kényelmesen lemondok ezekről a projektekről.

Vilnius - csillárok mögött a város is felsejlik

Ez inkább egy nyomhagyó bejegyzés, a független és kőszínházi prózai előadások után sorra veszem az évad legemlékezetesebb zenés pillanatait is, két oldalon keresztül.

Gioconda: Cser Krisztián, Gál Erika, Kissjudit Anna és Sümegi Eszter

Ez volt a harmadik alkalom, hogy Fischer Ádám szokásos újévi koncertjén részt vehettem, a 2016-os és 2017-es évet követően két év kimaradt. Erről következik most négyoldalas nyomhagyó bejegyzés, fele a koncertről, fele a közönség viselkedéséről, néhány tanulsággal.

A függetlenek után jöjjenek azok a kőszínházi előadások, amelyeket leginkább szerettem 2019-ben, a helyszínek szerinti betűrendben. 

Az első rész után jöjjön 2019 újabb tíz jó előadása független- és magánszínházi műhelyekből:

Szerethető évnek érzem a 2019-et, összességében is, nemcsak színházilag, bár jó esélyekkel indult eleve, tekintve, hogy 2018 életem második legkeményebb éve volt az eddigiek közül, tavaly ilyenkor kifejezetten örültem, hogy legalább vége lett. Most viszont már napok óta írom ezt az egyre hosszabb visszatekintő sorozatot, nem megy könnyen az elengedés.

Varga Ádám - Túlélő

A Kamrában ez volt az első idei bemutató, és mivel nem volt „elmaradásom” tavalyról, sok más helyen viszont igen, csak most jártam ott először, így egészen meglepett az átalakított előtér. Talán kényelmesebb lett így a hozzáférés a büféhez, kivilágosodtak a falak és az egész design sokkal jobban hasonlít a „nagy Katonáéhoz”. Nem lepne meg, ha ez az egységesítés lett volna a cél.

A Bánk bán van most terítéken. (Szó szerint – az előadás a vadászat motívumához köti a legtöbb szereplőjét és látványvilágát.) Tarnóczi Jakab rendezése talán túl merésznek tűnhet egy nemzeti klasszikushoz, de valami azt súgja, hogy a színház törzsnézőinek ez tetszeni fog, és hosszú távú sikerszériát jelenthet.

A címszereplő, Bányai Kelemen Barna agancsok között