Lear - Hegedűs D. Géza - valamit nagyon elszúrt, az biztos, mert ész nélkül adja tovább országát lányainak, nem állíthatja meg Kent – Bányai Kelemen Barna -, az egyetlen bátor és tisztességes (szerető és nagyon szerethető) ember sem.
Keresztes Tamás, Katona Péter Dániel, Bányai Kelemen Barna, Hegedűs D. Géza
Ez a már elmúlt hét az újrakezdésé és az örvendezésé volt: V A N S Z Í N H Á Z !!! A művészek is átmentették magukat valahogy és mi is, jöhet a játék – lehetünk megint mezei nézők. Akárhány jó és kényelmesen nézhető közvetítés volt, az élő (közösségi!) élményt nem pótolja semmi. Ez korábban se volt kérdéses, de most mindenki meg is tapasztalhatta. Kezdhetünk visszaszokni a vegetálásról az igazi életre, most már ismét van olyan bőséges választék, mindenki talál számára inspiráló előadást.
Hét nap – hat esemény (egy főpróba, egy előbemutató és négy koncert), négy városból (Budapest, Miskolc, Debrecen és Pécs) – ennyi volt a terv, és ez a program láthatóan meg is valósult menetrend szerint. (Utóbbi szó szerint értendő – hozzátartozik nem kevés buszozás és vonatozás is ehhez a projekthez.)
Három beszámoló következik egy sorozatban – fordított sorrendben. Ezúttal a miskolciak színháznyitásáról, amely igazi ünnep volt.
Fodor Tamás
Alig egy hete a Kongresszusi Központban Mozart Requiemjét játszotta a BFZ. Megnyugtató élmény volt a zenekar és „saját énekeseim” látványa, akik ezek szerint át tudták menteni magukat a covid-időszakon. Meglepve fedeztem fel az énekkar soraiban sok más szólistának is bevált művész között Najbauer Lórántot és Kalafszky Adriánát, akik éppúgy a Purcell Kórushoz (is) köthetőek, ahogy a koncert tenoristája, Megyesi Zoltán. Róluk jutott eszembe, hogy Vashegyi György csapatai után eredjek, és egymást követő napokon megnézzem Händel Messiását három különböző vidéki helyszínen. (Varga Tóth Attila volt a harmadik énekes, aki mindegyik koncerten részt vett, nehogy kimaradjon.)
És így lett, mentem.
Pécs - Kodály Központ
A lényeg: mindenki számára az alábbi linken most már elérhető az Operaház „Újrakezdő” évadának műsorkalendáriuma. Még két hetet szánnak a kisebb korrekciókra, a Főigazgató kérte a sajtótájékoztató részvevőit, hogy alaposan nézzék át a kiadványt és jelentsék be a megtalált hibákat, hogy ezek már a nyomtatott verzióba ne kerülhessenek bele.
Egy hetet javasolt erre, és utólag már értem a kis hamiskás (kárörvendő?) mosolyt, rengeteg órát emésztett fel az átnézés, a bejegyzés mégis a felszínt kapargatja, bár szintén nem röviden. (Mégse 572 oldalon – ez alig több, mint hat.) Rengeteg – itt és most nem érintett információ van benne az épületről, a dolgozókról, az előadásokon kívüli programokról – az önálló áttekintés nem megúszható, ha valaki képben akar lenni.
Látható, hogy komoly törekvések vannak arra, hogy a törzsnézők olcsóbban is megnézhessenek néhány előadást (nyilvános főpróbák lesznek), vannak operaházi állójegyek és akár 50% kedvezménnyel is válthatóak belépők egyszerre sokféle előadásra.
A felszólítást az átnézésre ezennel továbbadom, hatalmas lendülettel reménykedem, hogy ez a program így (vagy majdnem így) meg fog ténylegesen valósulni. Ennek a bizakodásnak adok most nyomatékot ezzel a külön bejegyzéssel, nyilván szubjektívebben, mint a hivatásos újságírók.
Ahhoz, hogy ez az impozáns tervezet ne puszta légvár legyen, nagyon kell, hogy a nézők is partnerek legyenek és visszaüljenek a kilátásba helyezett közel 1500 programra. A perspektíva szédítő, ennyi kihagyás után különösen, de gondolva az elmúlt hét alatt megnézett hat eseményre (amelyből négy vidéki volt ráadásul) – egyáltalán nem reménytelen az ügy. Lehetünk megint élőben is nézők.
Két hete még nem gondoltam, hogy ennyire könnyedén visszakapható mindaz, ami fényévekre látszott hat hónapon át. De igen, minden megvan, már amennyiben az energiát is beletesszük és hajlandóak vagyunk kilépni a kényelmes online térből.
Kálmándy Mihály, a Prológ
Szombathelyen a legelsők között nyitott ki, és már több, mint egy hete működik a Weöres Sándor Színház. A Mohácsi-testvérek Farsangja után hetente jönnek a menetrend szerint bepróbált bemutatók, bár jelenleg még csak azoknak, akik bérlettel/jeggyel ÉS védettségi igazolvánnyal is rendelkeznek, sőt a személyi igazolványukat/útlevelüket sem felejtik otthon.
Pénteken a második premieren jártam, Beckett „A játszma vége” c. darabjának előadásán a Márkus Emília (kamara)teremben, amelyet Zsótér Sándor és évtizedek óta összeszokott alkotói közössége (Ambrus Mária, Benedek Mari és Ungár Juli) hozott létre négy társulati taggal: Nagy-Bakonyi Boglárkával, Major Erikkel, Szerémi Zoltánnal és Németh Judittal.
Helyfoglalás érkezési sorrendben, szünet nincs, menetidő 90 perc. Ez pedig egy igazi Beckett.
Major Erik - Nagy-Bakonyi Boglárka
Ez volt számomra 2021 első ÉLŐ színházi élménye, erről következik nyomhagyó-ajánló, amelyet némileg (?) megviselt, hogy három napon át többször átírtam.
Addig is, amíg lassan eljuthatunk valamire valahova más mezei nézőkkel a tegnapi napom eredménye, blogbejegyzés helyett:
Elképesztően
túltolt nyomhagyás egy bal
eset margóján
(Fodor Ákos is
megirigyelhetné ha
még most is élne)
0.
Beszűkült minden
egy éve, de van, ami
még elveszhet.
Általánosítva:
Amitől tartasz
elér. Nem kell több csak egy
perc töredéke.
Konkrétan:
„Ez csak egy séta,
minek kellene bakancs?”
Tévedtem. Bánom.
Ismétlődő motívum
Amikor már épp
könnyebb lehetett volna:
estem. Így mégse.
Óhaj-sóhaj változás egy napon belül
(16:06:)„Színházba mennék”
(22 :06:) „A mosdóba ne kelljen
éjjel kimászni”
Konklúzió (a képpel olvasandó) 1.
Ebből szamóca
lesz, és nyílik a színház –
lábra is állok.
Konklúzió 2.
Önsajnáltatás
haiku cunamiban
is lehetséges.
Utóhang
Nem vágyom csak a
létezés nyugalmára.
Kicsit fáj itt-ott.
A Katona Kortárs sorozata újabb állomásához érkezett márciusban a „Végre egy kis csönd” és az „Egyformák vagyunk” után. Sőt: gyors egymásutánban azonnal háromhoz…
Miután eddig összesen öt ilyen „Katona-filmszínházat” láttam, erősen remélem, hogy ezt a covid miatt kialakult „melléküzemágat” meg fogja tartani a színház negyedik játszóhelyként. Ha a másik három offline-nézőtér most is éppen teljes kapacitással működne, akkor is lennének még olyan katonás színészek, akiknek még mindig nem jutna elég (és minőségileg is elég jó) lehetőség a megmutatkozásra, így e forma megmaradása a társulati tagoknak is jót tenne, nem is beszélve azokról a nem pesti nézőkről, akik előtt éppen most a covid idején nyílt ki a világ…Folytatni kellene a programot, ahogy a „rendes” előadások alkalmankénti közvetítését is.
A költő szerepében: Kocsis Gergely
De térjünk vissza Háy János Szavalóversenyéhez.
„On demand”, azaz folyamatosan elérhetővé vált a Centrál legújabb premierjének felvétele (80 perc), amely már célzottan közvetítésre készült.
Két nap távlatából visszanézve az ötödik „Opera otthonra” közvetítésre igazán szembetűnő, hogy mennyivel több van ebben a műfajban, mint amire hagyományosan gondolni szoktunk. Pillangókisasszony és Bohémélet nem került ugyan a bepótolt új bemutatók közé (az első nemrég ment keresztmetszetként), viszont volt két ismert és szeretett klasszikus modernizálva (Szöktetés, Don Carlos), két régi egyfelvonásos felelevenítve („Simona/Cremona”), sőt egy igazán friss kortárs magyar mű (Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita) is végre elénk kerülhetett.
Most szombaton ezeket követte egy nemzetközi sikert is aratott kortárs opera, amelynek ugyan szeptemberben meg lehetett tartani a (márciusról elhalasztott) élő bemutatóját, de így is újdonságnak számított. Mivel akkor nem láttam, és azóta nem is folytattam előtanulmányokat az előadáshoz, most mezei nézőként kipróbálhattam, hogy hat egy produkció önmagában.
A kortárs művek ugyan kevésbé kapósak, mint a régen beváltak, de legalább semmilyen előélménnyel nem kell versenyezniük, előre nem jelennek meg olyan kommentek, hogy miért nem lesz jó a produkció. Az ismeretlenségnek ezt az előnyét is ki lehetett élvezni ezúttal – azt feltételezem, hogy aki volt annyira nyitott, hogy a darab megnézése mellett döntött, az talán szerette is Almási-Tóth András rendezését. (Örömmel veszem a kommenteket azoktól, akik látták.)
Meláth Andrea és Cseh Antal a halálsoron - Berecz Valter fotója
A Garaczi-darab után második állomásához érkezett a Katona Kortárs-projektje. Szécsi Noémi „Egyformák vagyunk” című szövegét Székely Kriszta állította be kamerák elé, öt jelenetben. Az előadás maga 35 perc és utána Ott Anna irányításával 60 perces beszélgetés hallgatható meg az íróval, a rendezővel és a két főszereplővel. Még van néhány óra, amíg be lehet rá fizetni. (Hétfőn 15h-ig.)
Pálos Hanna és Jordán Adél a "babaház-jelenet"-ben