A Garaczi-darab után második állomásához érkezett a Katona Kortárs-projektje. Szécsi Noémi „Egyformák vagyunk” című szövegét Székely Kriszta állította be kamerák elé, öt jelenetben. Az előadás maga 35 perc és utána Ott Anna irányításával 60 perces beszélgetés hallgatható meg az íróval, a rendezővel és a két főszereplővel. Még van néhány óra, amíg be lehet rá fizetni. (Hétfőn 15h-ig.)
Pálos Hanna és Jordán Adél a "babaház-jelenet"-ben
Az előadás alaphangulatát már a trailer is elárulja, és az is, hogy az alkotók nem rejtik el, hogy egy színházban leforgatott jelenetsorról van szó. Látjuk a felvétel készítőit, a jelenetek között szándékosan megtörik a hatást.
Jól sikerült Brecht előadásoknál szoktam ugyanezt érezni: az alkotók minden eszközzel nyomatékosítják, hogy ez NEM AZ ÉLET, HANEM SZÍNHÁZ!!!, mégis amíg nézzük ezeket a rövid jeleneteket, bevonódunk, ha tetszik, ha nem.
A jelenetsor két barátnő párhuzamos sorsáról szól, Jordán Adél és Pálos Hanna a főszereplők, de környezetük megteremtéséhez sokan hozzáadnak, így örülni lehet Dankó István, Takátsy Péter, Bányai Kelemen Barna és Rujder Vivien hosszabb-rövidebb ideig tartó feltűnésének is. A mellékszereplők saját sorsa csak éppen felvillan, Szécsi Noémi szövegének, és feltehetően a hasonló című (Egyformák vagytok) regényének a fő témája a harmincas nők helyzete.
Nem tér ki azokra a „boldogokra”, akik próbálnak egyensúlyozni a család és a karrier között, és egy-két-három-még több gyerek mellett a hétköznapi életüket így is vesszőfutásként élik meg, és évtizedeket töltenek aggódva akár csak a bölcsödei/óvodai/gimnáziumi/egyetemi felvételik miatt, hogy ne említsem a gyerekek esetleges betegségeit, baleseteit és az állandó logisztikai problémákat. Erre készült az „Egy nap” (Szilágyi Zsófia filmje), most viszont két másik forgatókönyvet látunk arra, hogyan töltheti el két dolgozó nő élete középső szakaszát.
Jordán Adél egyedül él, cserélgeti a partnereit és nagyon céltudatos – a kormány által sugallt „kötelező szülni” nyomástól függetleníteni tudja magát. Pontosan ismeri magát és lehetőségeit, és nem túl optimista. Nem vagyunk biztosak, hogy Pálos Hanna életútja ennél kedvezőbb: neki van férje, az viszont folyamatosan más nők után mászkál, és még csak nem is igazán sikeresen álcázza.
Rálátunk a két nő életére, leginkább az egymással folytatott beszélgetésekből, és ez több kérdést is felvethet. Tudják-e azt, hogy a mai világban már ez is mekkora dolog, hogy van legalább egy ember, akivel őszintén beszélhetnek, aki fél szavakból is megérti őket? (Ez most a covid idején pláne eszünkbe juthat, amikor a személyes kapcsolattartás is tiltólistára került…)
Nekem – most már egy nap távlatból – ugyanaz a produkció fő értéke, mint közben végig és egy perccel utána: ennek a két nőnek a mély kapcsolata.
A beszélgetések szinte belső monológnak tűntek, és sokáig azt is hittem, hogy itt most egy embert látok, akinek két énje beszélget egymással. Ezt a teóriámat annak ellenére is fenntartottam, hogy láttam a szereposztást a kétféle névvel, de ez a kapcsolat annyira szokatlanul erősnek tűnt, hogy ez tűnt rá a legjobb magyarázatnak és a Katonából egy ilyen szürreális darabot is kinéztem volna.
A produkció, ahogy a szövegben el is hangzik „nem a Büszkeség és balítélet”, nem minősíthető még a legjobb szándékkal sem könnyed esti kikapcsolódásnak „aranyos” színészekkel - ez sajnos rólunk szól, akik talán „kifáradtunk középen”. (Talán nem is biztos, hogy ehhez az életérzéshez pont 30 körül kell lenni. Talán jó életkor egyáltalán nincs is az életben – ez is eszünkbe juthat az előadás kapcsán. Sose könnyű.)
Elmondandó, hogy sok a trágárság is a szövegben, de ugyanakkor az is megállapítható, hogy Jordán Adélnak ezek a szövegek tényleg piszok jól állnak. Nem is biztos, hogy mástól a „hisztispicsa” szerep és mindaz a hordalékszöveg, amely ezzel jár, ilyen természetesen hatna.
Az előadás célközönségét elsősorban azok képezik, akik a két „főszínésznőt” kedvelik, de nyilván sokan vannak, akik hozzám hasonlóan a Katona társulata esetén „nem személyválogatóak”, és minden egyes produkció iránt nyitottak. Miután én 1986. dec. 28-án lényegében az Übü királyon beleszerettem ebbe a színházba, és azóta igyekszem mindent nézni, nekem ez a különleges – kifejezetten felvételre készült – produkció is esemény volt.
Olsavszky Éva, aki az említett Übüben is játszott...
Sajnálatos, hogy a megírás közben tudtam meg a fb-ról Olsavszky Éva, a Katona egyik alapító tagjának halálhírét – ezek után képtelen voltam a posztot még tegnap befejezni, ahogy szerettem volna. Most pedig inkább kiteszem, hátha valaki ebből értesül arról, hogy ez a lehetőség még mindig VAN, és lehet ennek örülni.
PS. Az előadásról készült fotókat Horváth Judit készítette, és mind a színház FB-oldaláról származnak.
és még legyen itt egy a beszélgetésről: Székely Kriszta rendező és Szécsi Noémi író és arcképe:
