Tegnap este, június 1-én kezdetét vette hivatalosan is a nyár, elkezdődtek a szabadtéri programok. Én ugyan jellemzően az iskolai szünetben nem sok előadást nézek, de a városmajoriak frissen kiadott műsorfüzete elég meggyőző, így most néhányat ajánlani fogok az előadások közül a teljesség igénye nélkül.
Érdemes rámenni a jegy.hu oldalára, és az összesen 67 esemény listáját külön átpörgetni.
Ez az előadás megmutatja, hogy mennyire köt le minket a mesélés – azoknak való legelsősorban, akik úgy gondolják, hogy őket érdekelne egy szövevényes történet 36 szereplővel. Az élményhez elég öt JÓ színész (minimális jelmezváltással), klasszikus értelemben vett díszlet helyett adott húsz nagy fekete fakocka, amelyekre krétával néha rá lehet írni valamit. (Jeli Sára Luca minimál-díszlete a fekete térben.)
Horváth Patrícia rendezésének ennyi az alapanyaga, illetve persze Alexis Michalik darabja, amely Párizsban 11 éve fut sikerrel. A produkció láthatóan jól szállítható, meghívható – abba nem vagyok olyan biztos, hogy a különféle színházakban dolgozó színészek miatt túl könnyen egyeztethető is.
Ha lenne verseny az idei évadban a színházak között az elmaradt előadások területén, azt hiszem, hogy a Radnóti előkelő helyen végezne, még az is lehet, hogy a dobogón. Bár nem csináltam mérleget, de a hírekben nagyon gyakran szerepelt az, hogy valami nem lesz, és pótolni kell. Az Antigoné bemutatója két hónapot csúszott, ráadásul egy kulcsszereplőjét is elveszítette, nem mondhatják el, hogy sok év után Cserhalmi György újra náluk játszik. (Nekem fontos emlékem vele és Takács Katival az „El nem küldött levelek” még 1994-ből, gyakran gondolok rá – ha benne lett volna végül az előadásban, akkor ezen még hosszabban elmélkedhetnék.)
A produkciót nélküle, és sok hetes csúszással végül bemutatták, és most szokás szerint a főpróba alapján írok AJÁNLÓt (azaz nem kritikát). Miért érdemes megnézni az előadást? - ez itt a kérdés.
Pál András és Mészáros Blanka - miattuk biztos (és bármit) - ennél hosszabban:
Megnéztem csütörtökön Az istenek alkonyát, és mondhatnám, hogy meg is volt, de ez nem igaz. Ez egy olyan monumentális előadás (a szokásos 5,5 óra), amelyből annyi impulzus árad felénk, hogy egyértelműen érdemes a világában többször is elmerülni.
Horti Lilla - Gábor Géza - Szemerédy Károly - családi idill - fotó: Nagy Attila
Manapság egy teltház korántsem magától értetődő jelenség, és nagyon kell örülni, ha egy színház ezen a kínálati piacon egy olyan új előadást tud mutatni, amelyik láthatóan tényleg megszólítja a közönséget, ráadásul nem pusztán laza kikapcsolódást kínálva. (Nem mintha az utóbbi néha nem lenne életmentő fontosságú.)
Dr. Piczkó Katalin pszichiáter könyvéből, a Szeretetkertből saját maga egy színházi sorozatot formált, amelyhez partnereket is talált négy színész – Balázsovits Edit, Csöre Gábor, Kálloy Molnár Péter és Schell Judit – és egy zenész személyében, így nem pusztán az ő tapasztalatait hallgathattuk meg a párkapcsolati problémák gyökereiről, de néhány helyzeten keresztül láthattuk „élőben”, a színészek improvizációi által is.
A második alkalom június 25-én lesz, már kaphatóak rá jegyek.
Különleges összművészeti élmény a Danubia Zenekar és a „Poste Restante” produkciója, amelyet a zenekaron és annak vezetőjén Hámori Mátén kívül a főszereplő és egyben az egyetlen énekes szólista, Szemenyei János fémjelez. Aki megnézte a friss bemutató három előadása közül bármelyiket, feltehetően még a korábbi Winterreise projektje miatt tette ezt (én már öt éve van, hogy láttam!), bár az Átrium közönségének soraiban lehettek akár olyanok is, akiket kimondottan maga a Robert Schumann dalciklus vonzott be. (Szerintem kevesebben, mint ahányan a színészre voltak elsősorban kíváncsiak.)
Az előadás nyolcvan perces, és feltehetően időnként még elő fog tűnni a műsorban, így most azon melegében írok róla egy AJÁNLÓT, azaz nem zenekritikát.
Mire számíthat az, aki a Dichterliebe (Költői szerelem) megtekintésére vállalkozik Horvát Lili rendezésében?
Az Ördögkatlanon figyeltem fel Gerlits Réka és Mészáros Piroska sorozatára, amely az online térben is követhető, van külön honlapja.
Manapság bármilyen önálló vállalkozás, amelyet színészek függetlenül hoznak létre, TETTnek számít. Minden színházi alkotó ki van szolgáltatva a pályázati pénzeknek (amelyek hol csordogálnak, hol nem), és nehéz így talpon maradni.
Ezzel a tudattal néztem meg pénteken délelőtt a 6Színben az esti előadás főpróbáját, amelynek a vendége ezúttal Csonka András volt.
Bízom benne, hogy jövőre AJÁNLÓként is hasznosulhat ez a nyomhagyás (NEM kritika), mert hátha nem tűnik el öt-hat alkalom után ez a márciusi bemutató, és Horváth Csaba szegedi Don Giovannijáról nem maradt le végérvényesen mindenki, aki pont holnap akarta megnézni Pesten, a végül eltörölt Primavera Fesztivál keretei között.
A táncosok sűrűjében: Sándor Csaba - mögötte-felette pirosban: Dobrotka Szilvia (Elvira)
Szeretek az előadások szövegéből vett idézetet kiemelni címnek, és ezúttal is ez történik. A Miért? – nagyon hangsúlyos helyen elhangzó kérdés, és többféleképpen is folytatódik Benedek Albert hetven perces színdarabjában, amelyet Inoka Péter, Szabó Sára, Gulyás Ádám, Kelemen Tímea, Bodó Edit és Kocsis Fülöp Soma játszik Kalácska Gábor könnyen szállítható díszletében, a Szputnyik Shop ruháiban.
A 2015-ös bemutató – fogalmam sincs, hogy hány előadás után – eljutott tegnap a 6Színbe is, ahol sikert is aratott. Aki szintén látta már, akár csatlakozhat is ehhez a nyomhagyáshoz kommentekkel.
Kelemen Tímea, Gulyás Ádám, Szabó Sára és Bodó Edit
A budaörsi színház bemutatójára indulva elsősorban az a kérdés foglalkoztatott, hogy mennyire fognak útjába állni a darabhoz kapcsolódó régi élményem annak, hogy ezt az új produkciót szeretni tudjam. A nagy emlékek általában erős versenytársak, és nem könnyű velük eredményesen harcolni.
Aztán az előadást nézve ennek már nem éreztem a jelentőségét. Elsősorban azért, mert azóta teljesen máshol tartunk – a színházi közegnél talán még nagyobbat változott körülöttünk a világ, és ez a történet már nem is tűnik olyan megdöbbentőnek, mint 1992-ben.
Hartai Petra, Bánki Mihály, Chován Gábor