„Gyilkosság két részben” – ezt az alcímet adta rendező-dramaturg Rusznyák Gábor Édes Anna átdolgozásának, amely feltétlenül megállítja a színlapot olvasó nézőt. A szokásos színmű, dráma, tragédia megjelölések helyett az a benyomásunk, hogy itt azonnal leszpoilerezik a történet lényegét, vagy éppen csalogatnak minket. Valaki erre közbevethetné azt a logikus megjegyzést, hogy „dehátezkötelezőolvasmány”, érettségi tétel, azaz elvileg a várható közönség legalább kilencven százaléka ismeri/unja a történetet és hiába minden, eszébe nem jut még az alcímmel együtt sem beülni, kivéve akkor, ha nem éppen a regény elolvasásának megúszása a célja.
Kosztolányi művét én is több mint harminc éve ismerem, sokszor tanítottam és nem éreztem őrült nagy vágyat, hogy egy újabb adaptációval éppen most, június végén szembesüljek. De hát ez egy miskolci produkció volt, és idén évtizedek óta a legtöbbet – KILENC előadást! – tudtam a szülővárosomban megnézni, vonzó volt a szereposztás (Mészöly Anna a címszerepben!, de rajta kívül még sokan mások is érdekeltek), és a rendező Három nővére után esélyt adtam annak, hogy érdemes lesz még szabadtéri körülmények között is megnézni.
Ráadásul most a meglehetősen kritikus szemléletű középső lányomat tettem ki az élménynek, aki ugyan egyáltalán nem szeret színházba járni, viszont jövőre hasznos lesz majd számára az előadással való összevetés, amikor ezt a megkerülhetetlen regényt is el kell olvasnia.
Ez így együtt kétesélyes este volt, de optimista voltam, és reméltem, hogy három városmajori előadásból legalább egy azért valóban tetszeni fog, ha az Állami áruházzal és A salemi boszorkányokkal igazán boldog nem lehettem.
A feszültséget nem akarom a végletekig fokozni, gondolva azokra, akik már itt elunták: mindkettőnket vitt magával a történet, engem is, aki már be volt avatva, és a lányomat is, akinek nem voltak előismeretei.
Aki további benyomásokra kíváncsi, azok még ne lépjenek ki, van még bő másfél oldal a kép után.
Gyilkosság két részben. Visszatérve a kiinduló gondolathoz, egy ilyen megállapítás után a leglogikusabb kérdés: ki a gyilkos és ki az áldozat.
Az előadás alapján Rusznyák Gábor biztosan nem Édes Annát adná meg gyilkosnak, mert egészen végig annak vagyunk a tanúi, ahogy Vizyné – Nádasy Erika - tönkreteszi az életét férje – Görög László - passzív hozzájárulásával, akiket persze láthatunk a nagypolitika áldozatainak is.
A rendezés a lány tragédiáját belehelyezi a korba, látjuk a nagy összefüggéseket, az átalakulás folyamatát vörösből fehérbe a díszlettervező (Khell Zsolt) és a jelmeztervező (Tihanyi Ildi) támogatásával, amelyet a ruhák fokozatos színváltozása is jelez, illetve a háttérkép egyre több részlete mutatja a budai várat a „Fegyverbe!” feliratú híres plakát helyett. Pörög a cselekmény, amelyben a forgószínpad is belesegít és most is, ahogy mindig sokat számít az élő zene. A Moviszternét játszó Seres Ildikó hosszan zongorázik, ahogy a regényben is. A szereplők időről időre dalra is fakadnak, és ez is hozzájárul, hogy ingergazdagsága miatt nem válik unalmassá az előadás még azoknak sem, akik pontosan ismerik a történetet.
Ami az általam látott korábbi Édes Anna-feldolgozásoktól megkülönböztette: a regényt sokkal nagyobb mértékben adja ez vissza, mivel Feczesin Kristóf személyében maga Kosztolányi Dezső (aki saját magát a regénybe bele is írta) lép elénk, és narrátorként viselkedik. Ott van a szereplőivel, nézi őket, akik néha szintén visszanéznek rá, és lényegében illusztrálják szavait. Megteszik, amit mond, így akár az is lehet a benyomásunk, hogy marionett-figurákkal van dolgunk, akiket az író kénye-kedve szerint mozgat.
Lehet, hogy a különleges szabadtéri helyzetnek és a mikroportnak köszönhető, hogy a fiatal színész az elején még mintha kissé kapkodott volna, és aztán lenyugodva uralta a helyzetet, de belegondolva a történésekbe, nagyon könnyen lehet, hogy ez pusztán rendezői utasításra történt így, hiszen a regény elején bukik meg a Tanácsköztársaság, egy hirtelen fordulat tanúi vagyunk, és utána pedig az új rendszer megszilárdulása zajlik le háttéreseményként.
Kosztolányi viselkedése ezzel összhangban van, sőt a színpadi történések fokozatos lelassulása és kifehéredése is.
Nagyon kifejező rendezői döntésnek tartottam, hogy az előadás elejétől időről -időről feltűnik a Vizy házaspár korán – spanyolnáthában - meghalt kislánya, hiszen lényegében ez az esemény indította el őket a lejtőn, emiatt esett szét a házasságuk, amelyet csak a látszat kedvéért tartanak egyben. Kosztolányi a freudizmust tanulmányozta, és a regényben megmutatja a folyamatok mögöttes okait is, így Piroska alakja tényleg van ilyen fontos, nem túlzás, hogy a központba helyezi. Látjuk ezt a szeretethiányos asszonyt, és kicsit drukkolunk, hogy ébredjen rá, hogy Annában most kárpótlást kaphatna, és lenne kit szeretni, támogatni, ehelyett a nagy esélyt nem használják ki, sőt kihasználják, bekorlátozzák, és közvetve tönkreteszik a jövőjét is.
Az előadáshoz a miskolci társulatból minden posztra sikerül megfelelő színészt állítani.
A főszerepben Mészöly Anna valószínűleg a legszerethetőbb azok közül, akiket láttam, igazán tudunk aggódni érte. Kosztolányi talán ennyire szépnek nem is akarta bemutatni, mintha az ő hőse azért tompább-ostobább lenne. Nehezen hihető el, hogy Patikárius Jancsi, azaz Bodoky Márk három nap után elhagyná, és ezzel a kedves lánnyal nem akarná viszonyát minél hosszabban fenntartani miközben semmi sem akadályozza ebben. Összeillő szerelmespárt alkottak már máskor is, most is reménykednénk benne, hogy tényleg közel tudnak egymáshoz kerülni, ha nem tudnánk, hogy nem ez az előírt forgatókönyv. Ha már itt tartunk, több olvasás után nekem ez a szívtipró figura is sokkal negatívabbnak szokott tűnni, most a hangsúly a szereplő tapasztalatlanságán és felelőtlenségén van, és képesek vagyunk benne is inkább áldozatot látni, nemcsak bűnöst. Bűnrészesként ott van mellette Elekes – Simon Zoltán - is, aki félreviszi.
Ez a kettősség a házaspárra is igaz, és a rendezés egyik fő erénye éppen ez, hogy a szereplőket nem egyszerűsíti le Anna látószögéből jókra és rosszakra, hanem mindenkinek látjuk a saját szempontjait is, amelyek cselekedeteit vezérlik. A házaspár kihűlt és felszínes kapcsolatát is átéljük, amelyiken viszont az összeszokottság is látszik, és az, hogy krízishelyzetek időlegesen közel tudják még őket hozni egymáshoz.
Ahogy a regényben, úgy az előadásban is nagyon rokonszenves Moviszter doktor, akit Szatmári György játszott. Csak néha-néha bukkan fel az Annát feláldozó házmester elvtárs, Ficsor, akit a szerző nyilván a leginkább utált szereplői közül. Fandl Ferenc még az ő tetteit is érthetőnek és a saját szempontjából elfogadhatónak mutatta be. A másik két házbeli cselédet játszó Tenki Dalma és Prohászka Fanni is bájos, Annához viszonyítva különösen élettel teliek, és velük kapcsolatban az is eszébe juthat a nézőnek, hogy kaphatták volna ők is Édes Anna szerepét. Ez az átfutó gondolat pedig már csak azért is hasznos az előadás szempontjából, mert ebben az is benne van, hogy belőlük is válhatott volna hasonló sorsú áldozat, ha a szerencse másként alakítja a sorsukat. Az előadásban szintén kiemelődik Anna elődje, Katica (Varga Andrea), aki a történet legelején lelép a színről, viszont Vizyné gondolataiban – az összes korábbi cselédjével együtt – gyakran megjelenik.
Az előadás sikerességében a címszereplő alkalmasságának kulcsszerepe van, de a többiek támogató csapatjátéka is legalább ennyire fontos. A felsoroltakon túl még nem hagyható említés nélkül Vizy Kornél két barátja, akiket Varga Zoltán és Lajos András személyesít meg, de ott vannak még kisebb szerepekben nők is – Horváth Alexandra, Szirbik Bernadett és Kerekes Valéria. Mindannyian kellenek ahhoz, hogy összeálljon bennünk a korkép, és átélhessük Édes Anna megrázó sorsát.
Anna és Patikárius Jancsi: Bodoky Márk
Ez volt harminc éve az az évad, amikor a legtöbb miskolci előadást láttam, tízet, és ebből kilencet Miskolcon. Még többet szerettem volna, de ennyiből is biztonsággal megállapítható, hogy a 2018/19-es évadban a társulat jó formában volt, változatos feladatokat kaptak a színészek, és sokaknak jutott egyenletesen főbb és kisebb szerep is. Jó most színésznek lenni Miskolcon és nézőnek is. Vegyük észre azt is, ha éppen rendben mennek a dolgok, és próbáljunk meg ennek örülni.
Ezek után várom a folytatást, ahogy a műsort látom, jövőre is többször vissza fogok térni, ha minden jól megy.