2019 októberében mutatták be az előadást, amelyet nem is egyszer terveztem be, de utoljára épp a karantén-időszak törölte a naptáramból. Szerdán megnéztem, és rövid ajánlót írok róla, nem mintha szüksége lenne rá: a mai előadás is teltházzal ment a vírus ellenére, szinte minden széken ültek a B32 intim nézőterén.
szeptember
25.
B32 – Nézőművészeti Kft +Manna Produkció – „A földi élet ajándék?” – Kalap (variációk agyműködésre) – 2020.09.23.
| | Szólj hozzá!Címkék: Nagy Dóra Kovács Krisztián Nézőművészeti Kft Méhes Csaba Gyulay Eszter MaNNa Fehér Dániel Jaskó Bálint Pirityi Emese Monori András Faragó Fanni
Szólj hozzá!
szeptember
24.
Rózsavölgyi Szalon – „Élvezzük a gondolatcserét” – A két pápa – 2020.09.21.
| | Szólj hozzá!Gondolatébresztő a Rózsavölgyi Szalon új bemutatója, és olyannyira izgalmasnak találtam, hogy AZONNAL az előadás befejezése után még éjszaka megnéztük itthon Anthony McCarten színdarabjából készült filmet is, így bónuszként néhány összehasonlító megjegyzést is tehetek azoknak, akik a film ismeretében gondolkodnak el azon, hogy ugyanezt szeretnék-e színházban átélni.
Röviden: érdemes. Akit ez nem győz meg, azoknak ugyanez 16 ezer karakterben. (Nem kell megijedni, sok a kiemelés, és talán át is lehet futni emiatt....)
Címkék: Mucsi Zoltán Molnár Piroska Lukács Sándor Rózsavölgyi Szalon Jordán Tamás Trokán Anna Vecsei Miklós Pál Feri Enyvvári Péter Vecsei Kinga Réta A két pápa Andristyák Marcell
Szólj hozzá!
szeptember
23.
Játékszín – „Tanuljunk meg szakítani…” – Néhány tanulság a covid idején Barabás Kiss Zoltán beugrásának apropóján – Teljesen idegenek 2020.09.20.
| | Szólj hozzá!Ha nem azt kapjuk a színházban, amire előzetesen számítunk, még akkor is nehéz igazán átélnünk az előadást, ha az egyébként teljesen rendben van. –Jelenleg ez vált a legfőbb tanulsággá számomra, de most ez nagyon beégett. Nem először jutottam erre a következtetésre: az élmény nagyon sokban múlik a befogadói hozzáállásunkon, előélményeinken és elvárásainkon, ha tagadjuk ezt, ha nem.
Nagy Sándor, Debreczeny Csaba, Lévay Viktória, Kolovratnik Krisztián, Martinovics Dorina, Makranczi Zalán, Erdélyi Tímea
Erre jutottam az egyébként nagyon professzionális módon elkészített produkció nézése közben – Paolo Genovese „Teljesen idegenek” című darabját Czukor Balázs rendezte a Játékszínben -, kicsit több előzetes tájékozódás esetén mindez másként alakul. Ez most már mindegy, viszont kiemelten javaslom mindenkinek, ha érdekli őket ez a konkrét előadás, ha nem: ebben a nyavalyás vírushelyzetben, amikor még 2-3 órával a kezdés előtt is mondanak le előadást, MINDENKÉPP nézzetek rá a színház oldalára.
Címkék: Debreczeny Csaba Makranczi Zalán Erdélyi Tímea Kolovratnik Krisztián Nagy Sándor Barabás Kiss Zoltán Játékszín Martinovics Dorina Czukor Balázs Kovács Yvette Alida Teljesen idegenek Lévay Viktória
Szólj hozzá!
szeptember
19.
Radnóti Színház – „Létramese, avagy: hol vannak az igazi férfiak?” – Peer Krisztián: Csapodárok – 2020.09.18.
| | Szólj hozzá!Ez itt megint egy olyan bemutató, amelyik a tavalyi évadra lett kitűzve, és amelyiknek a próbafolyamatát a karantén szakította meg.
Élőben szeptember 23-án fogják közvetíteni, aki fél a vírustól, vagy utálja a maszkot, azoknak ez egy jó lehetőség, és amennyiben egyszerre több ember is megnézi, ez egyben a legolcsóbb színházpótlási esély is.
Rozs Tamás, Pál András
Címkék: Radnóti Színház Bálint András Lukáts Andor Szőcs Artur Pál András Rusznák András Baki Dániel Kovács Andrea Sodró Eliza Rozs Tamás Sándor Júlia Slárku Anett Csapodárok
Szólj hozzá!
szeptember
19.
Jurányi ház – Orlai Produkció – Dumaszínház – FÜGE - „De miért tartunk embereket az irodában?” – Irodai patkányok, zenés munkahelyi revű – 2020.09.17.
| | Szólj hozzá!Ahogy a címben is feltüntettem: koprodukciós előadást látunk a Jurányiban, mégpedig egy ősbemutatót, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Litkai Gergely és Vinnai András közös szerzeményét.
A revü alcím figyelmeztetés is lehet: ez nem egy igazi kerek történet, inkább jelenetsor egy ablaktalan iroda négy dolgozójának szó szerint kilátástalan életéből.
Címkék: FÜGE Jurányi Dumaszínház Litkai Gergely Sipos Vera Orlai Tibor Vinnai András Kocsis Gergely Janklovics Péter Ullmann Mónika Fehér Gáspár Fehér Boldizsár Pataki Ferenc Juristovszky Sosa Szokodi Bea Irodali patkányok
Szólj hozzá!
szeptember
18.
Katona – Sufni – „Melyik oldalon állunk?”- Anna Politkovszkaja: Fullajtár Andrea -Az átnevelhetetlen – 2020.02.22.
| | Szólj hozzá!Fájdalmasan megrendítő Fullajtár Andrea februárban bemutatott előadása, amelyben Anna Politkovszkajaként találkozunk vele,és beavat minket nemcsak az orosz-csecsen konfliktus részleteibe, de személyes küzdelmeibe is, amely a hiteles tájékoztatás ára.
Címkék: Katona Fullajtár Andrea Sufni Török Tamara Pelsőczy Réka Kálmán Eszter Az átnevelhetetlen
Szólj hozzá!
Ugyan nincs még vége a hónapnak, de van egy érzésem, hogy ennek az őszi időszaknak a legösszetettebb és legrészletesebben kidolgozott új előadását láttam a Trafóban. Igazán gyönyörű lett, feledhetetlennek ígérkező élmény és jelentős mérföldkő a főszereplő, Pető Kata pályáján. Ha nem kap kritikusdíjat (vagy legalább elég jelölést) rá, akkor őrületes igazságtalanság fog történni. Aki szereti az érzelmekre is ható, de egyben intellektuális színházi kalandot, annak ez KIHAGYHATATLAN. (Legközelebb december 2-án.)
Címkék: Trafó Gergye Krisztián Pető Kata Árnyék Porogi Dorka Gábor Sára Jelinek
Szólj hozzá!
szeptember
15.
Magvető Café – „titkok, hazugságok és szerelem elkeveredve” - VERA=Grisnik Petra – 2020.09.10.
| | Szólj hozzá!Pető Kata szerdai monumentális Árnyéka után 24 órával ismét egy igazi női előadás következett, egyetlen színésznő, Grisnik Petra monológját hallhattuk a Magvető Caféban, átéreztük nemcsak azt, hogy jelentős teljesítmény volt ennek a monodrámának az elmondása, de ismét női szemszögből láthattam rá egy történetre, bár ezt egy férfi írta. (Ez a tipikus helyzet, a világirodalom leghíresebb nőalakjait is mind férfiak szemén keresztül nézhetjük, az a különleges, ha épp nem.)
A Jelinek szövegfolyamához és annak összművészeti megvalósításához képest ez kevésbé volt lehengerlő produkció, érezhette valaki akár üde szórakoztatásnak is ezt a csütörtök estét. Könnyebb feladat volt a befogadása, a szöveg nem annyira sokrétegű, a kihagyások és elhallgatások ellenére is jól érthető, ráadásul ezúttal valóban egyetlen színészre kellett minden figyelmünket koncentrálni csak. Ez nem is nehéz, mivel Grisnik Petra Verája igazán szerethető, azt a benyomást kelti, hogy nem csak futólag találkoztunk vele, közünk lett hozzá, megismertük gondolatait, érzéseit, így személyes ismerősünké vált. Bár sok ilyen igazi találkozásunk lehetne ebben a bizonytalan vírus-helyzetben, csak ezt kívánhatnánk még.
Címkék: Göttinger Pál Vera Grecsó Krisztián Grisnik Petra Kőszegi Várszínház Magvető Café Trifusz Péter
Szólj hozzá!
szeptember
14.
Thália Télikert – „Az ember sose hagyja ellenőrzés nélkül a barátait?” – Művészet – 2020.09.12.
| | Szólj hozzá!Március óta nem jártunk a Thália Télikertben, ahol még mindig megtekinthető Bagossy Levente díszlet-modelljeinek kiállítása. Erről eszembe jutott persze a színházak bezárása előtt az utolsók között látott Trainspotting és a Mulatság is, amikor még csak feltételesen volt szó a színházak esetleges bezárásáról. Bízzunk benne, hogy most a kötelező maszkviselés árán még működhet a rendszer, és hátha a nézők hajlandóak is lesznek bizalmat szavazni a megtartott előadásoknak és eljönni.
Nagy Viktor és Zayzon Zsolt - és a kérdéses festmény (fotó:Puskel Zsolt)
Ezúttal egy héttel a bemutató után a „Művészet” második nyilvános előadásán jártunk Jánossal, amelyet mindketten nagyon szerettünk, és 12 éves kora ellenére ez a csak beszélgetésekből álló előadás őt is lekötötte.
Címkék: Művészet Vida Péter Thália Béres Attila Szervét Tibor Pindroch Csaba Nagy Viktor Horesnyi Balázs Pilinyi Márta Zayzon Zsolt Hevesi László Télikert Molmik Photography Puskel Zsolt
Szólj hozzá!
szeptember
14.
Film – „Felkészülés a Felkészülésre” (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) 2020.09.10.
| | Szólj hozzá!Filmről ritkán írok, de ezt nagyon szerettem, és jól járnátok vele, ha látnátok – készüljetek fel a „Felkészülésre”. Horvát Lili új filmje a jövő héttől már a mozikba kerül, nekem a múlt hetem egyik fénypontja volt, ahogy ezt egy bevezető bejegyzésben már leírtam - két nagyon jó színházi előadással is összekapcsolódott.
A sajtóvetítésen láthattam, és örültem a lehetőségnek, mert a trailer nekem már korábban kedvet csinált hozzá, már ez alapján megjegyeztem nézendőnek. Van olyan jó, hogy ez alapján bárki gyorsan el is döntheti, hogy ez az ő filmje lesz-e vagy sem.
Röviden: Dr. Vizy Márta, New Jerseyben élő negyven körüli idegsebész egy orvoskongresszuson egy ismeretlen férfire ránézve meglátja benne „a végleges megoldásnak látszó igazit”, aki neki pont úgy lenne jó, ahogy van, és mindent hátrahagyva hazatér Budapestre. A film arról szól, hogy alakul az élete itthon ezek után.
Hosszabban:








