Nemrég kikérdeztem egy igazi színikritikust februárra betervezett előadásaim kapcsán. Mint kiderült, a legtöbbet már látta, mivel a tavaly zárt körben tartott bemutatókról kapott a színházaktól felvételeket. Legalább húsz előadásról beszéltünk, a legtöbb esetben valamiféle „de” is elhangzott, leszámítva ezt az egyet, amelynek kapcsán most ezt megemlítem.
A Labdakidák történetét sokszor feldolgozzák, és nemcsak Szophoklész Antigonéjában jelenik meg. Nemsokára lesz egy a Radnótiban, amelyet éppen a legutolsó túlélőről, Iszménéről neveztek el. Emlékszem még 2014-ből egy Kreónra is, és a székesfehérváriak friss bemutatójának is ez lett volna a legideálisabb elnevezése.
Röviden: nagyon remélem, hogy a színház ezt SOK évig műsoron tudja tartani, kampányszerűen játszva az őszi időszakban, amikor a kilencedikeseknek éppen kötelező olvasmány ez a dráma. Álomszerű lenne, ha akár valamelyik támogatott program keretében, de minden fehérvári (sőt a megyében lakó) gimnazista megnézhetné színházi beavató foglalkozás kíséretében, és ezáltal testet és lelket öltene ez a törzsanyag.
Aki ezt megnézi, nemcsak meghatározó színházi élményhez jut, de kénytelen összetettebb módon átgondolni a történetet, mint amennyire – feltehetően – az iskolai órák során ezt megtette. (Az már külön hab lenne a tortán, ha valaki még a K2 tantermi Antigonéját is meg tudná e mellé rendelni, de ennyire messze már nem megyek a légvárépítésben.)
Molnár G. Nóra - Sághy Tamás
Hosszabban kifejtve:
Hétfőn este már ismerősként tértem vissza a Gólem Központba a Kiválasztottak után, amelytől akkor már két nap és három előadás távolságnyira voltam.
A Mundstock úrról ezt írta B. Péter nekem, aki korábban is már ösztökélt a megtekintésére:
„Nekem elég kemény volt a Mundstock. Valamikor nyáron láttam, még messze nem volt készen a Gólem. A mosdók működtek, volt a teremben fény és kb. ennyi. Légkondi sehol, és tuti 30 fok felett volt, semmi levegő. Az utolsó sorban ültem. Volt pár potenciális néző, akik elmenekültek még kezdés előtt. Én sem voltam biztos benne, hogy túlélem. Ehhez képest is nagyon tetszett. Február 11-én újra nézem, de akkor az első sorból.”
A színlap összefoglalójának elolvasása már jelzi, hogy egy igazán merész ötlet kidolgozásával fogunk szembesülni.
Az előadás elsődleges célközönsége, aki keresi a holocaust témával szembesítő előadásokat (így alkalmas lehet gimnáziumi osztályoknak!), vagy csak szereti a felnőtteknek szóló bábelőadásokat.
A következő időpontra, febr. 11-re még bőven vannak jegyek. Érdemes minél előbb venni és annyira előre ülni, amennyire csak lehet.
Ennél részletesebben:
Ez a 2991. posztom ezen a blogon, de még mindig fontosnak érzem, hogy hangsúlyossá tegyem: ez egy főpróba (!) alapján készült ajánló (!) (nem kritika), és a kérdésem továbbra is az: kinek és miért érdemes megnézni?
Ötvös András (Alvin) és Péter Kata (Karen)
Január utolsó két hete a korábbinál még fokozottabb bizonytalanságról szólt – az én naptáramból tíz előadás tűnt el a covid miatt, és vagy került helyére másik/harmadik, vagy lett „szabadnapom”. Ez a bemutató is közel két hét csúszással jutott el végre a premierig és a második előadásáig, de az a lényeg, hogy eljuthatott.
A Gózon Gyula Kamaraszínház saját épületének felújítása miatt a város számos pontján vendégeskedik, és így az új bemutatójuk ide került, a FÉM Arts & Café-ba, amely logikus választás volt nemcsak a színházterem jellege miatt, de azért is, mert a szereplő színészek más, itt futó előadásokban is érdekeltek.
Stubnya Béla, Tűzkő Sándor és Kálid Artúr
Számunkra új és otthonos helyszín volt Cziczó Attila színháza, és a megtekintett „De mi lett a nővel?” kíváncsivá tett mind a hely, mind a színészek többi előadására is. Ennél részletesebb ajánló:
A Network ötödik nyilvános előadásán jártam szombaton délután, és ennek kapcsán következik néhány megjegyzés. Mondanám, hogy AJÁNLÓ, de ennek az előadásnak nincs ilyesmire szüksége.
Az előadás márciusi jegyei négy óra alatt fogytak el, sok a jegykereső poszt a facebookon, engem is többen kérdezgettek, meg tudtam-e már nézni. Ezekből az előjelekből az előadás megtekintése nélkül is már előre levonhattam a legfőbb tanulságot: Puskás Tamásnak tényleg sikerült ezúttal megint egy olyan előadást létrehoznia, amelyik erősebb, mint a vírus, sokan vágyakoznak rá, és így jó ideig nehéz lesz rá bejutni.
Alföldi Róbert
Két év kihagyás után, ráadásul most már saját helyszínen láthattuk péntek este a Dekk Színház, a FÜGE és a Gólem Színház még 2018 szeptemberében bemutatott előadását, a négy szerző (Kiss Judit Ágnes, Maros András, Nényei Pál, Szabó Borbála) által jegyzett Kiválasztottakat. (Ha már az írók: nemrég láttam Maros András REDŐNY-ét, és ezt mellékszálon MUSZÁJ ajánlanom, az egyik legjobb előadás abból a 109-ből, amit idén láttam eddig.)
A "Kiválasztottak" műfaját tekintve zenés és valóban szórakoztató közéleti kabaré, zenekarral (Ed is ON) és öt nagyszerű színésszel. Ezzel a csapattal igazán jól járt Borgula András, aki rendezőként és díszlettervezőként is működött, és mi is, akik ezen az estén a Gólemet választottuk.
Néhány benyomás következik most a helyszínről is, amely októberben nyílt, így még talán viszonylag újnak számít, és magáról az előadásról is.
Tasnádi Bence, Nádasi Iván, Sipos Vera és Katona László
Már most jelzem, hogy hétfőn visszamegyek a Mundstock úrra, akinek van szabad estéje még, becsatlakozhat.
Két év és hat hét után ismét jártam a Karinthy Színházban, ahol még mindig Marci kíván nekünk jó szórakozást és ő kapcsoltatja ki a telefonokat. (…) Erről a projektről is még egyeztettek vele az alkotói csapat tagjai, és nem zárnám ki, hogyha a covid nem szól közbe, már az ötvenediken is túl lenne ez a produkció.
Ez az este akár még a régi időkben is megtörténhetett volna, mindössze az hiányzott, hogy előadás előtt és a szünetekben fel-le cikázzon köztünk és kérdezgesse, hogy tetszik az előadása. Miután engem itt néz a plakátról írás közben ugyancsak több, mint két éve és hat hete, ő nyilván tudja, hogy mit is gondolok a színházának átalakulásáról és erről az új bemutatóról. Az utóbbiról lesz szó ebben az AJÁNLÓban, amely Balázs Andrea rajongótáborának kötelezően nézendő, kihagyhatatlan előadás.
Balázs Andrea és Pásztor Tibor
Znajkay Zsófia szokatlan című („A”) darabjának negyedik előadásán jártam a MU Színházban, és szívesen és feltétlenül ajánlom.
Azóta sorra maradtak el az általam egy hónapra előre betervezett előadások (négy egy héten belül!), és nagyon remélem, hogy most, amikor már az a meglepő, ha valami a tervek szerint rendben lemegy, mindenki más is átérzi annak a nagyszerűségét, hogy egyáltalán színházban lehetünk. Mert muszáj értékelni, és erősen örülni, hogy abból a csapatból, amelyik minket is érdekel, mindenki jól van pont azon a napon, amikor menni akartunk, és az előadás megtörténhetett. Erre is tanít minket a covid - ne vegyünk mindent olyan magától értetődőnek. A színház a jelenről szól, törékeny, eleve jellemzi a kiszámíthatatlanság, saját nézői állapotunk is erősen meghatározza az élményt, és most ezt minden korábbinál erősebben tapasztaljuk meg.
Kurta Niké és "Apu" ( Jókúti György fotója)
Most már kiteszem ennek a kedd estének a krónikáját, ugyan csak két képet találtam hozzá, de majd idővel kibővítem újabbakkal, ha lesznek.
Közel két éve volt a Mady Baby bemutatója, amelyről a színlap leírása alapján is biztosra vehető, hogy nem jelent majd könnyen emészthető kikapcsolódást nézőinek. Nem árulnak zsákbamacskát, tudható, hogy masszív tragédiával kell majd szembenéznünk. A színházi nézők többsége (a jelenlegi jegytérképekből is) láthatóan valami szórakoztató, laza darabot keres, esetleg némi társadalomkritikai felhanggal, de igazán durva előadást kevesen szeretnének. (Nemrég valaki „sírva röhögőset” keresett egy csoportban – ilyen kategória is van – ez pont nem az.)
Ezt az elméletemet a tegnapi „Dead Man Walking” is igazolta az Eiffelben – pontosabban a több, mint 250 üresen maradt szék az egyébként katartikus előadáson. (Lesz még egy belőle, jövő vasárnap - határozottan ajánlom.)
Nekem viszont most egy újabb durva, ámde annál emlékezetesebb élmény jutott, és meg is írtam erről az AJÁNLÓmat azonnal, aki érzi magában az erőt, az jól jár, ha nem hagyja ki.
