Ez az írás kifejezetten azoknak szól, akik már eddig is érdeklődtek, és várták tőlem, hogy írjak végre megint az Operaházról, és akiktől kaptam már több kérdést a Hunyadi rendezéséről is. Most már elmondhatom, hogy tényleg megnéztem, de külön bejegyzésben jön az előadás ajánlója, nem akartam az épülettel kapcsolatos megjegyzésekkel terhelni, enélkül is 18 ezer karakter lett, és egy egész napon át csak azt írtam. Még néhány óra, és azt is megosztom...
Hosszú hetek óta erre a napra egyetlen lehetőségként szerepelt a naptáramban Győriványi Ráth György koncertje, elsősorban azért, mert Megyesi Zoltán az Evangélista szerepét megkapta és hozzá a tenor áriákat. A sors ajándéka, hogy nemrég ugyanilyen szerepkörben láthattam a Máté-passióban, és még egy Schubert-dalesetje is berántott (erről van nézhető youtube-felvétel).
Mivel mindkét eseményről készült nyomhagyó ajánló is, nem voltam biztos, hogy erről az alkalomról lesz-e mások számára érdekes mondanivalóm, hiszen eleve NEM zenekritikát, hanem AJÁNLÓt írok.
Ez az este viszont annyira eltért a szokásostól, hogy említés nélkül nem hagyható, és az este hősének meg kell kapnia a nyomhagyást akkor is, ha láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy mennyire közismert: egyetlen elérhető felvételt találtam tőle a youtube-on. (Aki nem ismeri, annak javaslom, hogy fektessen be KÉT percet az életéből, hogy hallja a hangot is.)
Sebestyén Miklós - fotó forrása: opera-online.com
A 6Szín befogadó színház, ahol nemcsak hat szín van, de tizenhárom - ennyi független csapat kaphat esélyt, hogy havonta egy-két alkalommal megmutathassa magát a „pesti Broadway” közelében. A NESSZ Alkotócsoport az egyik ilyen, az ő projektjük a Dühöngő ifjúság. A 6Szín műsorán már szeptember óta látható időnként, amikor a covid miatt épp nem kellett törölni.
Barna Zsombor bábszínész kezdeményezte a darab bemutatását (a saját fordításában!), aki egy Erasmus ösztöndíjjal Angliában eltöltött félév során talált rá, majd később a szintén színészi pályájuk elején álló partnereire – Tzafetás Benjáminra, Pájer Alma Virágra, Osváth Juditra és nem utolsó sorban a már jó ideje beérett színészre, Kerekes Józsefre, aki Redfern ezredesként az előadást erősíti.
Ugyancsak a saját ötlete volt ez a közel egy órás kerekasztal beszélgetés is, amelynek a moderálására Bóta Gábor színházi kritikust kérte fel. Erről olvasható ez a nyomhagyó-ajánló bejegyzés, a teljesség igénye nélkül.
Egressy Zoltán Portugálja körbejárta szinte az összes határontúli és vidéki színházat az elmúlt évtizedek folyamán, közel húsz rendezésben volt nézhető, de a Katona emblematikus bemutatója óta nagyszínpadon PESTEN máshol nem adták még elő. Ennek talán nemcsak szerzői jogi okai lehettek, bár ritkán szokás valamit egy városon belül két helyen is játszani. Még most is meredeknek érződik ez a lépés, mert 423 előadást ért meg a produkció (1998-2018), sőt film is lett belőle. Ennek az előadásnak a rendezője, Lengyel Ferenc Retek szerepét játszotta, és így a darab alapos ismeretében fogott hozzá ehhez az új bemutatóhoz.
Asszony: Szabó Gabi - útban a fröcsike felé...
A Gózon Gyula Kamaraszínház Sirályát NAGYON szerettem, írtam róla már részletes ajánlót, és az újranézés után is azt mondom, hogy ÉRDEMES ezt választani. Ha minden jól megy, májusban lesz megint...
Most nem fogok újra mindenre kitérni az újranézés kapcsán, pusztán néhány gondolatot osztok meg, amelyek az előadás kapcsán bennem felmerültek, remélem, hogy nem lett teljesen összefüggéstelen a gondolatmenet - most már negyedik napja igazítgatom. (Egyébként sem kritikákat írok, de ez aztán pláne nem az. Aki a produkcióról szeretne több konkrétumot megtudni, az nézze meg a másik ajánlót inkább, és pláne: nézze meg magát az előadást - a város közepén, a 6Színben jól elérhető helyen van.
Szurcsík Ádám (Kosztya) - Hermányi Mariann (Nyina)
Háromezernél több poszt van ezen a blogon, de szerintem ilyen még sose volt, hogy egymás után KÉT MUSICALről írtam volna, már csak azért sem, mert több hónap, néha év telt el két alkalom között. Most így alakult. A Valami bűzlik is több nézőre érdemes, és azt hiszem, hogy ez is. Pláne, ha azt nézzük, hogy az Operett és a Madách után nemsokára az Erkel fő profilja is ez lesz, azaz erre a műfajra tényleg van tömeges igény, és ahogy észleltem, a tegnapi alkalom nagy siker volt valóban.
Egyik előadásból következik a másik: a Thália Illatszertárát nézve kíváncsi lettem, hogy ugyanaz a szereposztás miként működik abban az előadásban, amelyikre eredetileg összehozták őket. Ennyit kellett rá várni, de most megláttam. Lesz belőle egy még ma este és holnap is.
Biztosan hosszan fogok erre az estére visszagondolni: nagyon kevés musicalt nézek, és erre az előadásra éppen március 9-én került sor. Ez a nap számomra egy 2013-as katartikus operaélmény miatt mindig lényeges marad, amely egészen váratlanul ért. Ráadásul akkor elég gyatra, nézői élmények befogadására alkalmatlan állapotban ültem be az Erkelbe, amely a napokban már ünnepélyesen ismét bezárt. Ez nyilván azt is jelenti, hogy ezen a blogon az opera eddigi egyharmados aránya lényegesen háttérbe fog szorulni.
Most éppen emiatt „korszak-lezárós hangulatban” voltam, és így talán még egy fokkal közelebb ahhoz, hogy egy MUSICAL-előadásra elmenjek, amelynek alapesetben nem lennék a célközönsége.
Nostradamus, azaz Fila Balázs a sokat emlegetett táncoslányokkal
Az, hogy voltak problémáim IS a látottakkal, nem jelent semmi különöset – hatalmas sikernek tudok nyomot hagyni és gratulálni a produkció létrehozóinak. A műfaj kedvelőinek pedig feltétlenül ajánlani ezt az előadást, amely egyébként éppen azoknak lesz a legjobb élmény, akik ezt viszonylag alaposan ismerik.
Egy színházi ajánló blogon koncertekről írni (hangsúlyozottan NEM zenekritikát) csakis azért érdemes: hátha lesz az olvasók között olyan, aki szintén inkább színházi néző, és mégis kedvet kap ahhoz, hogy a komfortzónájából kilépjen, és ráébredjen, hogy érdemes hasonló kalandokat bevállalni.
A Máté-passiót NYOLC éve hallottam először (egy templomban, azonnal „vágatlan verzióban”, ahogy most is megszólalt), de az az egy koncert elég hatékonyan lökött rá az útra, amelyen lassan, de biztosan haladok azóta is az operától a régizene irányába. (Nézőként eltérő, hogy kit milyen hatások érnek, honnan hova tart. Ez a székesfehérvári koncert is volt olyan jó, hogy nem lepne meg, ha valaki utólag majd mérföldkőként emlékezne rá vissza.)
Az előző napi székesfehérvári Máté-passió közben már lényegében eldőlt, hogy ezen a szombat estén nem érhetem be csak a felvétellel, de muszáj élőben néznem Megyesi Zoltán és Fülei Balázs Schubert-sorozatának a harmadik részét a Bartók Emlékházban.
Ami nagyszerű: az emlékház koncertjei nem mennek veszendőbe, hanem megmaradnak végleg a youtube-on, azaz VAN értelme most ajánlót írni erről az eseményről, amelyen konkrétan kb. 40-50 közötti néző vett részt. Majdnem tele is volt a terem és hatalmas sikert aratott a koncert. (A közönség figyelemmel követte a dalokat, nézte a fordítást, nem mobilozott senki, és nem is tapsoltak bele a dalok közti szünetekbe. (Ahogy ez a felvételről is nyilván érzékelhető, ha valaki belenéz.)
Jó lenne, ha folyamatosan műsoron lenne Fullajtár Andrea Karády-estje, de mivel erre most még nincs garancia, mindenkinek javaslom, hogy március 25-én 18h-kor próbáljon bejutni rá a Budapesti Történeti Múzeumba, mert feltétlenül érdemes.
Ennyi a lényeg tömören, és most jöhet az ennél valamivel részletesebb kifejtés, vagy inkább élménybeszámoló Keppel Ákos/BTM fotóival.
