Mezei néző

A Nemzetiben az Angyalok Amerikában c. előadás lényegében hasonlóan bonyolódott le, amint azt a nyílt próba alapján vártam. A darab kissé elavult, nem biztos, hogy a tavalyi Hazafit nekünk után ismét szükségünk volt egy újabb "homokos-darabra", bár nyilván az előadás általában a másság elfogadásáról szólna. De nem túl izgalmas a szöveg, helyenként széteső valóban, nem köti le a nézőt, csak helyenként.

Ami viszont mindenképp nagy élmény: a színészek összjátéka és egyéni teljesítményei is lenyűgözőek. (Serban rendezése.) Vannak jelenetek, amelyekbe így is bele lehet feledkezni. Ha valaki nem aggódik azért, mert négy órán át tart az előadás, eléggé élvezheti, különösen Alföldi, László Zsolt és Kulka játékát. Nekem a korábbi teljesítményeinél jobbnak tűnt jelenleg a nagyon sztárolt Szabó Kimmel Tamás, jóval erősebb és érdekesebb ebben, mint Hamletként.  Söptei most is alázatosan szekundál a többieknek. Egyszer már megnézném, amikor neki játszanak alá, mert megérdemelne ennél komolyabb szerepeket is.

Aki Alföldit szereti nézni, amint tündököl egy szerepben, az menjen. Akit a fent említett nevek nem hatnak meg: az feltétlenül maradjon otthon, vagy válasszon más előadást. Néhány mondatát kihegyezi Alföldi, mintha visszatértünk volna valóban a darab idejébe (8o-as évek), amikor a színészek és a néző összekacsintott és áttételesen volt szó politikáról is. "Itt kell hagynom ezt a mennyországot!" - mondja Alföldi a színpad közepén, szélesre tárt karokkal - és ebben a pillanatban az embernek nem is juthat más az eszébe, csakis az igazgatóváltás. 

febr. 25: Az előadás fantasztikus sikere azért nem volt megjósolható, az előadások Alföldi leváltása óta szimpátia-tüntetés jelleget is öltenek. Van ismerősöm, akinek nem tetszett az előadás (figyelmeztettem, hogy nem neki való és elismerte, hogy igazam volt), de felemelőnek tartotta a tapsot és azt mondta, hogy önmagában azért megérte odamenni. 

PS. 2025.03.17 - A Radnóti új bemutatója után: de jó lenne még mindig elavultnak tartani a darabot...

2012. jún. 3.-án az évek óta megrendezésre kerülő Wagner napokra mentünk a MüPá-ba, 53 hete ennek az előadásnak már. Tavaly ez a Tannhauser csak mellékesen került a programunkba, mert a hangsúly mindig a Ring-előadásaira esik, azt szeretjük legjobban évről évre nézni. Mostanában a Ring már csak kétévente van, jövőre (2014) lehet majd újra nézni. Jellemzően ez nem a színházi megvalósítása miatt érdekes, az első Ring előadásokon a rendezői megoldásokon még fel is háborodtam. 2007 óta évről-évre nézve ugyanazt a rendezést, most már átalakult az élmény. Megszoktam, szinte a ráismerés örömét érzem akkor is, amikor megjelenik a Rajna realista módon mocskos vizében a 3 borzalmas sellőszerűség, nem is beszélve egyéb effektekről. A Tannhauser színházi megoldásai ennyire nem ivódtak be, többet láttam az operaházi verziót, az foglalja a helyét. (A film annál is inkább. )

A MüPa előadásának fő értéke az énekesekben rejlett. Újdonság volt számomra Lauri Vasar, a többiek (Cser Krisztián, Bretz Gábor, Szabóki Tünde, Kiss Tivadar, Szappanos Tibor) pedig ismét megerősítették bennünk azt a meggyőződést, hogyha ők vannak kitűzve, akkor nekünk is a nézőtéren a helyünk.

Színlap

Zárásként: két Háy János előadást láttam tegnap és tegnapelőtt, amelyek erősek voltak, figyelemre méltóak. Az egyik szintén a Magyar Színházban megy, a Háromszögek. Ki hinné, hogy ezzel a címmel a házasságon belüli és kívüli kapcsolatokat elemzi a szerző? A darab erősen didaktikus, de ha valakit a probléma érint, akkor nehéz két órát él át. Mindenesetre alkalmas a darab bizonyos párkapcsolati kérdések megbeszélésére - és olcsóbb, mint egy párterápiás tréningen való részvétel (a jegy csak 2500Ft/fő). Horváth Lajos Ottó mint férj, Holecskó Orsolya, mint szerető tündököl, és elég jó Kubik Anna (feleség) ill. Császár Angela dupla-anyósként (a feleség és a szerető anyjaként). Idén ebből az előadásból lesz még egy utolsó, jövő szerdán.
A másik Háy János darab (Nehéz, Bárka Színház) részben érinti a házasságok törvényszerű szétesésének vagy eróziójának a problematikáját, ennél fontosabb benne a vidékről Pestre került és alkoholistává váló értelmiségi reménytelen helyzete. A darabot a szerző karácsonyi ajándékként írta Mucsi Zoltánnak, aki 2,5 órát végigbeszél és megvalósítja ezt a tipikus Háy-figurát. Minél kevesebbet olvasott valaki Háytól, annál megdöbbentőbb lesz számára az előadás - és annál jobban hat.
Én kevesebbet kaptam az előadástól, részben mivel olvastam a szerző műveit, ismertem ezeket a történeteket is, amelyekből összerakta darabot, másrészt mivel hatalmas elvárásokkal ültem be. Mucsi és a mellékszereplő Lázár Kati díjakat kapott és mindenki az egekig magasztalta az egyébként tényleg nagyon jó előadást. Bármikor szívesen nézem ezt a két színészt. Egy kertészetit végzett barátnémmal ültem be az előadásra, aki történetesen egy nógrádi falucskában él és gazdálkodik. Neki volt rálátása a kertészeti egyetemet érintő szakmai megjegyzésekre is, megállapította, hogy ez-az mintha nagyon nem stimmelne az előadásban. Valószínűleg kevés hozzá hasonló szakértő jár a Bárkába, ha nem így lenne, akkor már rég kijavították volna a szöveghibát.

2012.május 22.

Újra néztem még a Kasimir és Karoline c. előadást az Örkényben, amely a 2009-es formáját simán tartja. Ami igaz az igaz, Sárosdi Lilla annyira nem volt jó, mint Hámori Gabi az eredeti szereposztásban, de aki most látta először nyilván nem szenvedett emiatt a csere miatt - beleillett Lilla is az előadás világába.

2013. márc.2.: Ezt az előadást nagyon szerettem. Annyira, hogy 73 személyes levelet találtam, amelyben ezt vitatom meg valakivel. Előbb-utóbb megkeresem az eredeti bejegyzésemet és feltöltöm ide. Ha már erre addig is rákattintottál, adj esélyt az előadásnak és nézd meg!

A korábbi jó előadástól (Kár, hogy kurva) erőre kaptam és újabb 4 előadást megnéztem az elmúlt tíz nap folyamán a Magyar Színházban. A tőlem szokatlan választást az nagyban befolyásolta, hogy a Játékszín mellett a Magyar Színház is veszélyben van, de valószínűleg ez még menthető.
Erről a színházról azt kell tudni, hogy tíz éve még ez volt a Nemzeti, és kiemelt állami támogatását nem azonnal vonták vissza, hanem fokozatosan. Jelenleg a fennmaradásért küzd. Őze Áron igazgató (akit a Gyógyírben többen láttatok) mindenféle bűvészmutatványokkal akarja a színházát átmenteni, például profilváltással. (Ifjúsági és zenés előadások szervezése lesz az új cél)
A látott négy előadás mindegyike igényes volt, érdemes volt megnézni őket.
A macska a forró bádogtetőn szintén eszembe juttatta azt a két régi előadást, amelyek szintén formátumosak voltak (Esztergályos Cecília illetve Eszenyi Enikő főszereplésével), de az erős emlékképekhez méltó volt Balsai Móni is. Sőt: még sosem láttam olyan rendezését ennek a darabnak, amikor a főszereplő ellenfele/sógornője szinte ugyanolyan szinten ki van emelve, ami az előadás előnyére szolgál. Ruttkai Laura személyében egy másik macska is megjelent ezen a bizonyos tetőn.
Kíváncsi voltam a színház stúdiósainak vizsgaelőadására is (Tiramisu), és meg kellett állapítanom, hogy valódi tehetségeket látok, nem rosszabbakat, mint a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Mi lesz velük? Ez itt a kérdés. Túl sok a színész, kevés a lehetőség. (A Magyar Színházban szerepel Gémes Antos is - aki most kezd egy tévésorozatról ismertté válni, valószínűleg a kutya se ismerte a Magyarban játszott szerepei alapján.)
Múlt vasárnap láttam ugyanott egy Sweet Charity-t is, ami musical. Alföldi Róbert 2003-ban rendezett belőle egy kiváló előadást az Operett Raktárszínházában az akkor még pályakezdő Siménfalvy Ágotával. Ez az új rendezés (Pelsőczy Réka) is korrekt, mostanra a színészek elsajátították a táncbetéteket is, amelyekkel a bemutató idején állítólag nehézségeik voltak. Vannak benne jó és jobb elemek (képregényszerű díszlet), pusztán az a kis valami, a többlet, ami miatt az ember megrendül - na az hiányzott belőle. Auksz Éva elénekli, eljátssza a szerepet, de mégsem távozunk összetört szívvel az előadásról. Ő is megfelelő partnert kapott (Jágercsik Csaba), ahogy Ágota Stohl Andrást - de katarzis ezúttal nem születik.
(Nekem ezt eszembe se jutna számon kérni egy musicalen, de mivel a 2003-as előadás csodájára még ma is elég élesen emlékszem, így állíthatom, hogy ezt a nem túl erős darabot is meg lehet úgy csinálni, hogy maradandó hatást fejtsen ki a nézőre.)
Igazából Ágota miatt néztem újra a darabot, mert egy hete volt szerencsém hallani a pop-koncertjét a Millenáris Fogadóban, ami mutatja, hogy a 11 éve végzett színész nem kap elég lehetőséget anyaszínházában, az Operettben. Pedig kaphatna, láttam prózai szerepben is (Dühöngő ifjúság), kiváló színész.
Ma és holnap, illetve még júniusban látható a Tháliában, Béres Attila Koldusopera rendezésében. Az előadás megtekintése foglalkoztat, éppen Ágota miatt.
A koncertet egyébként a FÜGE szervezte, a független alkotókat tömörítő produkciós iroda. Nagyon eltérőek ezek a FÜGE-produkciók, de többnyire feltétlenül kísérletező, minőségi előadások létrehozását támogatják. Van hírlevelük, érdemes rá feliratkozni - nagyon sok programot ajánlanak.
Ágotának lesznek még koncertjei a későbbiekben ill. ajánlom az Ébred valami a szívemben c. albumot is. Ezer éve nem voltam könnyűzenei koncerten, érdekes időutazás volt egy ilyenre elvetődni. (Láthatóan mindenki Ágota-rajongó volt, jó pár nyugdíjas is megjelent - nyilván az Operett közönségéből jöttek, akik pl. a Menyasszonytáncból ismerhették Ágotát.)

A Háromszögekről külön írás számol be. (Szintén a Magyar Színház előadása, ezen a héten láttam.)

Régi emlékek jöttek elő az Opera Macbeth-előadásán.
Jó volt a szereposztás, és mint egy zenekari tag is megjegyezte találóan: "ótvar" a rendezés. Egyetlen példa: Macbeth utolsó monológját énekli már halott felesége ágyán, természetesen a nőre ügyet sem vetve. Ezután bejön a komorna kintről és közli a királlyal, hogy felesége halott, így Macbeth azonnal kisiet a szobából.
De még sorolhatnám a példákat, hogy milyen megoldatlanságok vannak, amelyeket a librettó gondos elolvasásával ki lehetett volna gyomlálni az előadásból.
Ami kegyetlenül dühített: néhány éve volt ebből egy jobb rendezés, amit fel lehetett volna újítani - olcsóbban. A másik fájó pont ennek kapcsán : a tavalyi költségvetésből törölték Kovalik A bolygó hollandiját, de ezt a rendezést valami miatt (Szinetár Miklós személye?) fontosnak tartották.
Ezt az előadást csak azok nézzék meg, akik magát az operát nagyon kedvelik. (Egy néző mellettem mondta, már látta tavaly, majd igyekszik nem nézni a színpadot és akkor jó lesz. - Ez egy működő túlélési technika, de az ember nem ezért jár színházba, hogy ne nézzen oda...)

A legutóbbi viharos kalandjaim óta viszonylag szerencsés sorozaton vagyok túl.
Ami idei általános benyomásom, hogy egyre több olyan színházi élményem van, amikor egy bizonyos előadás nézése közben az adott darab korábbi verziói idéződnek fel és éppen ez a visszaemlékezés az, ami az adott élményt meghatározza. Öregszem - ezt lehet levonni ebből.
Ilyen volt egy határontúli vendégjáték (De mi lett a nővel? - Kiss Csaba darabja Csehov novellákból), amelyből a szerző rendezésében 15 éve fut egy igazán jó előadás is ( legtöbbször a Thália Új Stúdióban  lehetett látni). A nyár folyamán ebből Balatonfüreden fognak néhányat játszani, illetve talán Miskolcon is. (Kiss Csaba lett kinevezve a következő évadtól a miskolci színház igazgatójának.)
A fiatal erdélyi színészek ígéretesek voltak ebben az említett új előadásban, viszont a rendezés mesterkélt - folyamatosan Horváth Lajos Ottó, Honti György és Gyabronka József gesztusai merültek fel bennem - persze, hiszen nem lehet büntetlenül megnézni valamit öt-hat alkalommal, nyomot hagy feltétlenül.

2013. febr.26.: (a feltöltés ideje) - az eredeti előadás havonta egyszer előkerül a Stúdió K-ban, roppant jó, érdemes megnézni

Négy-öt alkalommal fordult csak elő velem az elmúlt húsz évben (korábban meg soha), hogy "kénytelen" voltam egy előadást másnap is megnézni, mert odaevett a fene.

Ma este a feltámadó szél arra indított, hogy 18.35-kor az egész napos töprengés után mégis elinduljak és ismét leellenőrizzem, hogy tényleg annyira jó-e a rendezés (Bagossy László munkája), hogy ezt a legnagyobb próbát is kiállja-e. Újranézés esetén már nincs meglepetés, várja az ember a poént. Másként hat az előadás.

Jelentem: megérte.

Sok új mozzanat feltűnik, a korábban említett, a színházszerűséget aláhúzó effektek még inkább felkeltik a figyelmet. (Nem említettem még, hogy a műszak a színház saját pólóját viseli és néha a kihangosított ügyelőt halljuk mi is...De van még számos más effekt, minden poént nem lőttem le - a Nádasdy-fordítás szóvicceit pedig egyáltalán nem, pedig a szövegért önmagában is megérné megnézni az előadást.)

Gálffi ma is jó formában volt, a politikusok (akarom mondani a nápolyi király és sleppje ) hangsúlyozottan unalmasak voltak.

2012. máj.10-én, immár 13 hónapja (ma 2013.jún.9. van) láttam másodszor Vidnyánszky Attila Tóték-rendezését. A debreceni színház hozta fel, de emlékeim szerint ezt lényegében a beregszászi színészekkel rendezte meg jóval korábban. Azóta is többször eszembe jutott a kérdés, hogy ugyan melyik szokásos vendégjátszó helyszínére siettem nagy izgalommal oda, amikor ez a rendezése frissnek számított. Van olyan jó az előadás és benne a főbb szereplők, Trill Zsolt és Szűcs Nelli például, hogy az ember évek után is hordozzon emléket róla. Amennyiben ez az előadás is kiköt majd néhány alkalom erejéig a Nemzetiben, nem lesz méltatlan az épülethez, érdemes megnézni. A második világháború a rádión keresztül hangsúlyosan jelen van az előadásban, jobban megértjük, miért lett az őrnagy olyan, amilyen - illetőleg érezzük, hogy sokáig Tóték háza sem maradhat sziget és mentes a külvilág behatásaitól.

Jó Vidnyánszkynak, hogy pályája összes fontos előadását játszani tudja, élőek az előadásai, nem kell évről évre igazolnia létjogosultságát a szakmában. Én magam is várom, hogy néhány legendás előadását, amelyeket nem láthattam korábban, most majd megnézhessem. Ez azért nem von le abból a keserűségből, amit amiatt érzek, hogy nem a legjobb időpontban érkezik a Nemzetibe. Örültem volna, ha Alföldi még kap öt évet kibontakozásra és Vidnyánszky Attila előadásait még egy ideig debreceni vendégjátékként néztem volna szívesen.

 A Thália rendszeresen megszervezi a Határontúli Magyar Színházak Szemléjét.  Ha ez nem volna, akkor a legtöbben semmilyen elképzeléssel nem bírnánk a sepsiszentgyörgyi színház társulatáról, előadásairól sem. De szerencsére évente néhány előadást hoznak, így legutóbb A fösvényt, illetve egy évvel korábban (2012. máj.9.) A velencei kalmárt. Mindkettőt Bocsárdi László rendezte és a színház vezető művészei játszanak benne. A Thália a legtöbb színháztól eltérően nem törli le honlapjáról a régi előadások adatait, így az előadás Színlapja rendelkezésre áll, bár ez már színháztörténet, mert valószínűleg az előadás rég nincs már műsoron.

Ugyanígy a Tháliában volt látható korábban Zsótér 2008-as Kalmárját megnézni, amelyet a nagyszerű, azóta már átalakult egri társulattal hozott létre. 

Mindkét előadás intim térre született, a színpadra tették a nézőteret is és többnyire szakmai közönség töltötte meg zsúfolásig a nézőteret, kevés mezei néző tévedt oda. Én ha Velenceit nézek, mindig visszagondolok Alföldi legendás 1998-as rendezésére, mindent ehhez viszonyítok. Mind Zsótér, mind Bocsárdi előadása méltó lett volna arra, hogy szintén évadokon át menjenek, de ez vidéki színházak esetén szinte lehetetlen. Ugyanilyen rövid élet jut a Nemzeti friss előadásának, Mohácsi rendezése (színlap, beszámoló itt) ezekben a percekben megy utószor. Ugyanúgy a múlt része lesz este nyolcra, ahogy az általam említett két korábbi. Bízzunk benne, hogy lesz helyettük ismét valami olyan, amit érdemes lesz megnézni. Ennél csak az lenne jobb, ha a darab által felvetett problémák avulnának el, de villámsebesen.

Bejegyzés ideje: 2013.jún.9.