2012. jún. 3.-án az évek óta megrendezésre kerülő Wagner napokra mentünk a MüPá-ba, 53 hete ennek az előadásnak már. Tavaly ez a Tannhauser csak mellékesen került a programunkba, mert a hangsúly mindig a Ring-előadásaira esik, azt szeretjük legjobban évről évre nézni. Mostanában a Ring már csak kétévente van, jövőre (2014) lehet majd újra nézni. Jellemzően ez nem a színházi megvalósítása miatt érdekes, az első Ring előadásokon a rendezői megoldásokon még fel is háborodtam. 2007 óta évről-évre nézve ugyanazt a rendezést, most már átalakult az élmény. Megszoktam, szinte a ráismerés örömét érzem akkor is, amikor megjelenik a Rajna realista módon mocskos vizében a 3 borzalmas sellőszerűség, nem is beszélve egyéb effektekről. A Tannhauser színházi megoldásai ennyire nem ivódtak be, többet láttam az operaházi verziót, az foglalja a helyét. (A film annál is inkább. )
A MüPa előadásának fő értéke az énekesekben rejlett. Újdonság volt számomra Lauri Vasar, a többiek (Cser Krisztián, Bretz Gábor, Szabóki Tünde, Kiss Tivadar, Szappanos Tibor) pedig ismét megerősítették bennünk azt a meggyőződést, hogyha ők vannak kitűzve, akkor nekünk is a nézőtéren a helyünk.
