A 2022-es évértékelésem általános bevezetője ez, itt még neveket nem sorolok fel. Akit csak a konkrétumok érdekelnek, kattinthat a következő részre (holnap). A bejegyzésben látható képek azért már a számomra fontos előadásokhoz tartoznak, azokat talán mégis érdemes átpörgetni, ha valaki már idekattintott.
Magányos emberek - rendezte: Tarnóczi Jakab (Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Pelsőczy Réka, Mentes Júlia Virginia, hátul: Béres Bence) - Kamra - fotó: Szokodi Bea
A Katona a múlt héten ismét előállt a megszokott módon egy-egy premierrel mindhárom játszóhelyén. Ugyan a Médeiát még nem láttam, de a Magányos emberek és a Tíz eszkimó alapján egyértelműen elmondható, hogy a színház nagyon céltudatosan menekül előre továbbra is, nyilvánvalóan kockáztat a jelenünkről szóló kortárs bemutatókkal, de lássuk be, hogy ebben a mai nézőhiányos időszakban ez jobb taktika, mint a biztonsági játék.
Teheti, mert ezekkel a színészekkel érdektelen előadást lehetetlen előállítani. Ráadásul mégsem telefonkönyvet olvasnak fel, hanem a szereplők aktuális közéleti problémákról beszélgetnek ebben a legújabb, Grecsó Krisztián által írt másfél órányi előadásban is. Sokat nevetünk, el lehet gondolkodni, nagyon örülhetünk néhány alakításnak, bár ez a társalgási színmű talán sokkal megosztóbb lesz, mint a társulat párhuzamos kísérlete a Kamrában.
Röviden: aki szereti az előadásban szereplő színészeket és követi a pályájukat, azoknak nem érdemes ezt sem kihagynia.
Vizi Dávid, Mészáros Béla, Péter Kata és Bezerédi Zoltán
Ennél bővebben:
Néhány évvel ezelőtt hirtelen ötletből jártam már egyszer a BFZ most már hagyományossá vált Titokkoncertjén, amelynek a lényege, hogy a közönség bizalmat szavaz Fischer Ivánnak és zenekarának, és úgy tölti meg a Kongresszusi Központot, hogy fogalma sincs a műsorról.
Ez a kiszámíthatatlanság az egyetlen dolog, ami biztosra vehető, illetve az, hogy a zenekar tagjai számára is tartogat az este váratlan elemeket. Az, hogy a zenekari művészek közül ez kinek jelenthet stresszhelyzetet, nem tudhatom, mindenesetre ez az est ugyan a játékosságé, vállaltan a felhőtlen szórakoztatás a cél, de a zenei színvonal ettől még nem kerül veszélybe.
Még a próbán...
Erről a hétfő estéről következik egy nyomhagyó ajánló, nem mintha épp ez a koncert rászorulna a reklámra, hetekkel előre megtelik minden karácsonykor.
Még októberi bemutató volt a Tél a Sufniban, amelyet közel két hónap csúszással tudtam megnézni. Nem, nem így terveztem, de mégis jól jött ki a lépés. A Magányos emberek főpróbája után már erősen kíváncsi lettem, hogy milyen a Béres Bence-Lengyel Benjámin-Tóth Zsófia trió egy másik darabban, amelyiket nem kifejezetten rájuk írtak és amikor nincs velük senki a társulat oszlopos tagjai közül. Ez a léc jelentősen magasabban van, és a darab megismerése után azt mondhatom, hogy igazán jelentős kihívás lehetett volna a társulat legtapasztaltabb színészeinek is.
Béres Bence, Tóth Zsófia és Lengyel Benjámin
Tarnóczi Jakab új kísérleti előadását könnyen tudom röviden is ajánlani: szinte azonnal elmerültem Tarnóczi Jakab rendezésének világába, és csak három óra múlva bukkantam a felszínre, egyértelműen jobb hangulatban, mint ahogy a színházba érkeztem. Feltétlenül ajánlom a megtekintést, érdemes igyekezni a jegyvásárlással, mert erre sem lesz később könnyű bejutni.
Lengyel Benjámin, Tóth Zsófia, Pelsőczy Réka, Mentes Júlia, hátul: Béres Bence
Ennél hosszabban kifejtve:
Ez volt a pesti bemutatója, de összességében már a negyedik nyilvános előadása a Kultkikötő produkciójának, amelyet Láng Annamária és Simon Zoltán ötletei alapján Rusznyák Gábor írt és rendezett Claude Lelouch Egy férfi és egy nő (Un homme et une femme) című 1966-os filmjének alaphelyzetéből kiindulva.
Az előadást jólesik nézni, játékos, humoros és ami a legfőbb erénye: valóban azt adja, amit a színlap hatsoros ajánlója sejtet. Annál jobb és frappánsabb beharangozót nem tudok produkálni nektek, de azért leírok néhány saját benyomást.
Jól fog szórakozni, aki ezt a kilencven perces előadást választja, és aki ráadásul még nem is látta korábban a két színészt, akik Miskolcon már sok főszerepben bizonyítottak, annak extra meglepetésben is lehet része. (Ezért is lenne jó vidéki előadásokat nézni…) Akik pedig ismerik Simon Zoltánt és Mészöly Annát, azoknak ez az egész ajánló felesleges, mert akkor úgyis tudják, hogy örülni kell annak, hogy ez a két nagyon jó és nagyon szerethető színész végre nézhető Pesten is, és maguktól is elmennek majd egy későbbi (talán februári) alkalomra.
Ennél valamivel részletesebben:
Ezt az ajánlót nemcsak azért írom, hogy biztassalak titeket arra, hogy az évad második felében még próbáljatok néhány MET-vetítésre eljutni, hanem azért is, mert csak lesz még alkalom Az órák megtekintésére is, hátha meg fogják osztani a felvételt később, és akkor ezt az ajánlót majd újra tudom hasznosítani.
Nem mondhatjuk, hogy a pesti színházak el vannak árasztva gyerekelőadásokkal. Jellemzően a Kolibri és a Bábszínház juthat a szülők eszébe, de akad egy-egy produkció azért még a Jurányiban, a Stúdió K-ban, sőt, ha megnézzük a legalább 15 társulatnak helyet adó 6Szín műsorát, szinte minden hétvégén akad azért itt is valami, amit családoknak játszanak.
A Zichy Műhely Aranyecset c. előadását később mutatták be, de azt már láttam és nagyon szerettem, így most ezen az adventi vasárnapon Csukás István szövegéből írt zenés mesejáték „pótlására” vállalkoztam.
Az előadás hatvan perces, nincs benne szünet, viszont a Talamba Ütőegyüttes kíséri a történet elmesélését. Elsősorban az alsós korosztálynak ajánlanám, de könnyen lehet, hogy valamivel nagyobbak is élveznék.
A színlap leírása alapján már előre hosszú évekig futó szériát láttam körvonalazódni a Válásguru alaphelyzetéből. Most, hogy megnéztem a harmadik nyilvános előadást, ezt a jóslatomat fenntartom. Ezúttal egy olyan szórakoztató előadást kínálnak nekünk, amely néhány embert akár arra is inspirálhat, hogy ne legyen gyáva és merjen változtatni az életén. Ezt a szándékot én megláttam ebben a romantikusnak is mondható komédiában, de az is megeshet, hogy sokak számára nem lesz több, mint másfél óra kellemes időtöltés, amikor elfeledkezhet a saját gondjairól. Manapság az utóbbinak is jelentős értéke van.
Az előadás 90 perces, nincs benne szünet, de előtte és utána is érdemes ott lenni a szalonban és élvezni a hangulatot, megvitatni a látottakat. (Mindig sajnálom, hogy az erős többség hazarohan, pedig ez a színház nem erre lett kitalálva. Nagyon kár, hogy a nézői beidegződéseink legyőzhetetlennek tűnnek.)
Valami azt súgja, hogy ezt annyira fogják keresni a nézők, hogy nem lesz erre egyszerű jegyeket venni, így akinek szintén felkelti az érdeklődését, az jobban teszi, ha időben meg is veszi rá a jegyet. Ahogy látom, MOST az eddig már kitűzött 9 előadásból csak az utolsóra van jegy, február 16-ra. (Érdemes figyelni az oldalt, jönnek a további előadások is, de hamar be fognak telni várhatóan!) Ebből azt szűröm le, hogy a suttogó propaganda mégis működik, és a legtöbb mezei néző elégedetten ment haza a Szalonból.
Ennél valamivel részletesebben kifejtve:
A Szkéné fennállásának 50. évét ünnepli ez az interjúkötet, amelyet mindenkinek ajánlok, aki járt vagy mostanában is jár a Szkéné előadásaira. Én múlt vasárnap kaptam meg (NAGYON KÖSZÖNÖM!), és két napon belül már a végére is értem, minden kis megmaradt percemben visszatértem hozzá, nehéz volt letenni.
Pintér Béla, akiről talán mindenki említést tesz
Ennél részletesebben: