Tegnap a 6Színben egy új magyar kamara-musical ősbemutatóját tartották meg, amely (a főpróbát is beleszámítva) a negyedik nyilvános megmérettetése volt a PANKER új projektjének.
Pányik Tamás rendezése egyértelmű sikert aratott, és feltehetően a Déryné Program a későbbiekben is támogatni fogja, hogy tovább tudják játszani az előadást – talán legelsősorban diákoknak.
A musical zárt számait követő egyre erősödő tapsok, a poénos fordulatokra reagáló kuncogás azt jelezte, hogy felnőtt közönség számára is kellően szórakoztató volt ez a háromórás, kétrészes előadás, amely azért leginkább az általános iskolás közönségnek fog sok újdonsággal szolgálni Mátyással kapcsolatban, illetve azoknak a gimnazistáknak, akik még a tananyagban nem jutottak el a XV. századig. Természetesen könnyen előfordulhat, hogy egyes felnőtt nézők is érzik majd, hogy valami újat is tanultak – az ismeretterjesztés szándéka az előadáson nagyon markánsan látszik. A csapat könnyen fogyasztható és élvezetes történelmi lecke írására vállalkozott, amely a szereplőket szokatlan kihívás elé állította.
Miután magamat nem tekintem musicalek célközönségének, nem mondok ítéletet a darab szövegéről, zenéjéről, de átéreztem én is az alkotói csapat tettvágyát és kreativitását.
A musicalekhez társított „nagy kiállítás” nem jellemezte a produkciót, aki a zenés showműsorokat kedveli, annak ez a látvány csalódást okozhat. Rákay Tamás színpadképe kevés elemből állt, ezeken erőteljesen látszott, hogy házilagos készítésűek, viszont ezeket nagyon ötletesen és praktikusan lehetett variálni, és a színészek is mindössze egy-egy ruhadarab vagy kellék segítségével váltottak figurát – alapjelmezük változatlan maradt végig.
Nem számoltam, és a színlap sem tűnteti fel, hogy a négy színész összesen hány szerepet játszott el. Sokat, és a legtöbb esetben mind a szerepváltások, mind az egyes figurák jellemzése működött. Folyamatos lendülettel és játékkedvvel dolgoztak végig az este folyamán. Ebben jó partnerük volt Mester Dávid zeneszerző, aki zongorán egymaga kísérte az előadást. (Mikroportos előadás volt - nekem helyenként úgy tűnt, hogy szétfeszíti az előadás a 6Szín - az Operettszínházhoz képest - nem túl nagy terét. El tudtam volna képzelni, hogy az énekesek technikai segítség nélkül is beénekelték volna.)
Az előttünk megelevenedő történet szerepeit Széles Flóra, Földes Tamás és Frankó Tünde játszotta, helyenként igazán bravúros gyorsasággal váltva a figurák, illetve a zenés, illetve anekdotikusan történetmesélős részek között.
Cseh Dávid Péter velük ellentétben „csak” a címszereplőt formálta meg. Ő volt a dalszövegíró is, míg a darab prózai részeit Kerényi Tünde Sára, a rendező munkatársa készítette.
Cseh Dávid Péter eleinte csak némajátékkal volt jelen, egészen passzívan, így amikor először dalra fakadt, melyben megosztotta velünk helyzetéből adódó kétségeit (ahogy egy musical főszereplőjéhez illik is), érezni lehetett, hogy a nézőket azonnal megnyerte, bemelegedett a nézőtéren a hangulat. Nem tehettem én sem mást, muszáj volt drukkolni neki.
Jellemzően egy előadás sikere azon áll, vagy bukik, hogy találunk-e olyan szereplőt, akivel együtt tudunk menni. Jelen esetben nagyonis jól alakultak a dolgok: szerethető figura volt ez a Mátyás, akinek megláthattuk a nehézségeit, az emberi gyengeségeit is, de rajta kívül még a másik három színész által játszott figurák többségét is kedvelni lehetett.
A darab a két színésznőnek is kínált jó lehetőségeket, bár a Szilágyi Erzsébetet is játszó Frankó Tündére nézve nekem eszembe jutott az is, hogy tíz éve még a Tatjánájáról írhattam (az Anyegin utolsó két előadását vele láthattam, Kovalik Balázs rendezését azóta is rendületlenül várom vissza – idén sem lesz, hiába készül Szláv évad az Operaházban.
Széles Flóra tehetségét bizonyíthatta ebben a darabban, többféle fiatal lány mellett volt követ, sőt még Hunyadi Lászlónak is el tudtuk fogadni. (Nem, nem kellett volna ehhez még egy újabb színész – elegen voltak hárman az összes szerepre.)
Hármuk közül mégis a leghálásabb helyzetbe Földes Tamás került, neki jutott a legtöbb poén és humoros karakter is. A néhány perces jelenetekben megrajzolt kántor, szolgabíró, Szilágyi Mihály (és még sokan mások) megszületett, mi pedig szívesen néztük őket. (Előadás közben már magam előtt láttam, ahogy a Déryné Program keretében majd egész osztályokat fog meghódítani, olyan diákokat, akik még sosem hallottak felőle.)
Mindennek ellenére, az előadás mégis elsősorban Mátyásé volt, róla szólt, vele foglalkoztunk végig. Az alkotói csapat elérte, hogy ráterelődjön a figyelem. Három órán keresztül a jelenünk napi problémái helyett lényegében kikapcsolódásként többek között azon töprenghettünk, hogy rendben volt-e Mátyás kül- és belpolitikája, nem volt-e mégis tévedés a törökverés helyett nyugati hadjáratokat folytatni, reprezentációs célokra rengeteget költeni…
Ha lesz néhány ember, aki a felvetett kérdéseket komolyabban is tovább fogja gondolni, már megérte a hatalmas energiákat ebbe a projektbe fektetni ahelyett, hogy inkább egy már kipróbált, üzembiztos musicalt játszottak volna újra.
A kép jobb oldalán: Mester Dávid
Ps. A 6Szín Facebook-oldaláról Szkárossy Zsuzsa képeit használtam fel, köszönettel.
