Megérkezett a Pretty Woman, és hosszan a Madách repertoárján lesz. Rengetegen kerestek rá jegyet már a premier előtt, és még többen azóta – a „horror ár” ellenére is.
Nem véletlenül. Az előadás azt adja, amit ígér, feltehetően mindenki jobb állapotban tér haza utána, mint amilyenben beült rá. (Ez a jó előadás.) Szeretni tudtam, végig lekötött, bár egészen lemerülve estem be a Madáchba, a 17. sor szélére (jó hely ez is!). Ugyan soha nem voltam musical-rajongó, de Gubik Petra engem is bevonzott, és örültem, hogy láthattam újra, alig néhány hónappal „Déjá Vu érzések” - estje után, amely remélhetőleg a 6Szín műsorára újra vissza fog térni.
Lehet, hogy a kikapcsolódást ígérő előadások akkor hatnak igazán, ha mélygarázs-szintű állapotban nézzük őket? – Meglehet, de a Pretty Woman a kipihent és boldog nézőknek is tetszeni fog, nemcsak a lestrapáltaknak, akik megváltó varázslatra várnak.
Az előadásra beülők erős többsége nyilván többször is megnézte már Julia Roberts és Richard Gere kettősét, így az első percektől kezdve folyamatosan várhatják, hogy a film nagyjelenetei miként valósulnak meg a színpadon, milyen lesz például a ruhavásárlás, a szállodai első este, és így tovább. Az, hogy egy ennyire híres film az alap, egyszerre előny és hátrány. Sok az érdeklődő, akik mind magas elvárásokkal érkeznek. Az alkotóknak azt kell elérni a zene, a tánc segítségével, hogy a magas helyárakat megfizető nézők ne legyenek csalódottak azért, mert a filmet élőben mégsem kaphatják meg ugyanúgy, hiába vágynának erre.
Ugyan sok alapfilmet kihagytam (pénteken a Múvilav-on ez újra ki is derült), de történetesen a Pretty Woman- t - még gyeses anyukaként, az esti fektetés után - valóban rengetegszer néztem meg olasz szinkronnal, nyelvtanulás ürügyén – ha egyszer színházba nem juthattam el túl gyakran. „Voglio la favola!” – közel húsz éve maradt bennem a címszereplő kulcsmondata, amelyik csak annyit jelent, hogy „A mesét akarom!”. Most előadás közben eszembe jutott, hogy ez ránk, nézőkre is mennyire igaz - éppen ebben rejlik a történet népszerűségének titka.
A Pretty Woman nézője vágyik a varázslatra, arra az előadásra, amely három órára kirántja a saját mókuskerekéből, sőt azt sugallja, hogy neki is sikerülhet változtatni az életén, csak akarnia kell. Ha vannak álmaink, céljaink, megvalósíthatóak. Miért is ne?
Az más kérdés, hogy mennyi munka kell hozzá, nemcsak szerencse, ugyanúgy, mint ehhez a nagyon precízen működő musical-előadáshoz. Rengeteg próba kellett ahhoz, hogy ennyire lazának és könnyednek tűnjön minden.
A történetből árad a „te is meg tudod csinálni!” egyszerű, mégis hatásos üzenete, amely ugyanúgy a siker része, mint a látványos színpadkép (Vízvárdi András munkája) és a zökkenőmentes jelenetváltások sora. (Ezt már megcsodáltam hét éve Az operaház fantomjá-ban is, most sem látunk díszítőket a nyílt színen.) Egészen szenzációsan és hatalmas lendülettel működik a tánckar, legalább annyiszor öltöznek, mint a címszereplő. Rományi Nóra rájuk is ad néhány igazi ruhakölteményt, amelyek azt is érzékeltetik, hogy nekik is van saját történetük, ők is különálló személyiségek, miközben Tihanyi Ákos koreográfiájára egyszerre mozognak. Már a főpróbán érződik, hogy már készen vannak, és Szirtes Tamás most is hosszú távra tervezett.
Az alkotói csapatnak jól sikerült a film átültetése színpadra, de a zenét nem éreztem igazán karakteresnek, bár kellemesnek azért igen. Nagy volt a kontraszt, amikor a filmből ismert dal végre megszólalt, jó lett volna, ha a műben több hasonlóan jól megjegyezhető szám is akadna. A zenekar és a kórus ugyanúgy mindent megtesz, a siker rajtuk is múlik – ne maradjon említés nélkül Köteles Géza zenei vezető és Zádori László karmester sem.
Mindezek mellett elengedhetetlen, hogy legyen legalább egy olyan szereplő, akiért izgulni tudunk – másként mégsem lenne értelme egy ilyen hatalmas gépezetet működtetni.
A címszerepben fellépő Gubik Petra ezúttal is a megfelelő ember kényes feladatra, ahogy mindig. Vonzó, fiatal, jól énekel és táncol és ugyan akár irigykedhetünk is rá, hogy ennyire tökéletes (és kicsit talán aggódunk is érte, „úristendevékony”), mégis nagyon szerethető. Árad belőle a tisztaság és a jóság, elhisszük neki ezt a tündérmesét is, mert el akarjuk. Nagyon övé a szerep, érzékelteti Vivien átalakulásának teljes folyamatát már most is. (Nem véletlenül nyerte meg a „Sztárban sztárt” is, akármilyenné át tud változni.)
Az előadás másik tartópillére a Happy Mant játszó Borbély Richárd volt ezen az estén, aki mindenhol ott van, sok alakja közül narrátorként és szállodaigazgatóként a legemlékezetesebb. Sokat nevetünk neki köszönhetően.
A színészt most láttam mindössze másodszor (játszik még a 6Színben az „Egyedül nem megy” című Presser-koncertszínházban is), aki szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. (Jó régen kíváncsi voltam rá, egyik kedves színházi ismerősöm, Juhász Ági jóvoltából, aki pályakezdése óta figyeli.)
Az előadás kisebb szereplői is lényegesek, nagyon tetszett Kecskés Tímea hangja, illetve Balázs Dávid tánckari tag, a hordár szerepében, aki némán is érdekes színpadi jelenség volt.
Ami a harmadik pillért illeti…
Mindenki tudhatja előre, aki a Madáchba indul, hogy Richard Gere (pláne 33 évvel ezelőtti állapotában) nem fog előtűnni. Míg Julia Roberts-et pótolja Gubik Petra, nem látunk mellette egy megváltásra szoruló kiégett rafkós üzletembert. Az általam látott Solti Ádám jól énekel és táncol, de inkább vakvágányra tévedt helyes fiatalembernek tűnik, aki nincs igazán elveszve - nem is élt még ahhoz eleget. Ez az előadás vele is működik (bár nem érezzük, hogy mindkét szereplő erősen rászorul a másikra), de még sokkal nagyobbat is üthetne, ha netán Edward Lewis árnyoldalait is jobban érzékeltetné. (Nem, Solti Ádám nem adná ki Vivient a Posta Victor által játszott - kellően ellenszenves - ügyvéd nyaggatására, annál finomabb jelenség.)
Az előadás feltehetően a további szereposztásokkal is hasonlóképpen rendben van - kommentben várom a véleményeket. A későbbi években szükség lesz új beállókra, örülnék akár Stohl András, akár Nagy Ervin felbukkanásának, akik minden szempontból alkalmasak lennének Edward szerepére. Másnap, egy musical-esten láttam Koltai-Nagy Balázst, akit utólag szintén felírtam a kívánságlistámra - már sztárnak számít, annak ellenére, hogy Kecskemét a székhelye.
Ha netán úgy hozná az élet, hogy bármilyen körülmény miatt a fenti színészek akármelyike is Gubik Petra mellé sodródna partnerként, én biztosan visszamegyek, hogy nyomot hagyjak nekik is.
PS.2. A fotók Gubik Petra és Borbély Richárd Facebook-oldaláról származnak, amennyiben később lesznek további előadásfotók, még bővítem a bejegyzést.
