Mezei néző

Idén is elővételben elkelt az összes belépőjegy a Magyar Nemzeti Galéria Textúra című komplex programjának mind a hét előadására, amelyben évek óta jól kitalált rendszer szerint ötvöződik a képzőművészet, irodalom, színház, tánc és zene. Ez azt mutatja, hogy a korábbi évek performanszai olyan jó emléket hagytak a nézőkben, hogy újra meg újra bizalmat szavaznak akkor is, ha most már mind az írók, mind az előadók között egyre több a fiatal pályakezdő, és a kiválasztott képzőművészeti alkotások sem a képtár legismertebb alkotásai közül kerülnek ki.

Miután nincsenek eladó jegyek már a pénztárban, és ezt a programot nagy népszerűsége miatt nem is nagyon kell ajánlani, csak nyomhagyó bejegyzést írok, amelyben szükségszerűen lesz néhány szpoiler is. Akinek van jegye, és nem szeretne egyet sem elveszteni a rá váró meglepetések közül, az értelemszerűen jobb, ha felfüggeszti az olvasást, és esetleg csak a megtekintés után tér ide vissza – legjobb esetben azért, hogy saját véleményét egy kommentbe foglalva idefűzze.

Igazi időutazást jelentett számomra a Hargitai Iván által átdolgozott és rendezett A Karamazov testvérek, amelyiket a színház Gaál Erzsébet Stúdiójában láttam egy hete.

A történet sűrítménye ez, a hét színész által játszott előadás nem helyettesítheti Dosztojevszkij kilencszáz oldalas regényét, viszont kedvet csinál az olvasáshoz: óhatatlanul is kíváncsiak leszünk, hogy mi az, ami nem férhetett bele a kb. száz percbe.

Lábodi Ádám

Falusi Mariann – ma egy hete - koncertsorozatba kezdett a 6Színben, és várhatóan havonta egyszer itt (is) nézhető és hallható lesz, alkalmanként 80 percen át.

A következő, november 27-i estére már a bemutató megtartásakor is csak 22 jegy maradt (néhány ezekből még meg is van), ami azt jelenti, hogy 240 ember csak a színlap leírása alapján már előre bizalmat szavazott ennek a még éppen formálódó programnak.

Erről a múlt csütörtöki estéről következik rövid beszámoló, ajánló célzattal.

Podlovics Laura nyilvános bábszínészi karrierje négy éve követhető – és ebben a Covid-lezárás is benne volt. Nem sok idő, de már írt egy saját darabot és még csak nem is a fióknak: a Bábszínház Ország Lili Stúdiójában be is mutatták, és ha megérzéseim nem csalnak, a „Nem félünk a sötétben” éveken át műsoron marad.

Az előadás 90 perces, elsősorban a gimnazista korosztálynak készült, és volt-tanárként nagyon alkalmasnak is látom a tinédzserek megszólítására, nagyon jó beszélgetéseket lehetne utána tartani akár osztályfőnöki óra keretében is. Központi témája mellett (Mit kezdhet magával egy fiatal lány?), a diákok arra is rácsodálkozhatnak, hogy a szokásostól eltérő eszközökkel is lehet színházat csinálni. A Bábszínház ezzel az előadással tovább tudja építeni a „báb nem korosztály” szlogenjét.

Az előadást szülőként kellett néznem, engem is érint a téma, így különösen ajánlom olyanoknak, akinek a

tinédzser életkorba éppen beért a gyermeke és nem érzi azt, hogy jól tudna viszonyulni a megváltozott helyzethez.

Lányok az öltözőben, tesitanárral

Nem sokat késlekedett a Rózsavölgyi Szalon: két évvel az eredeti bemutató után, 2022 júniusában már műsorra tűzte Peter Quilter kétszereplős komédiáját, amelyet a Covid-időszak bezártsága inspirált, de nem idézi fel azt direkt módon.

Tegnap este a 36. előadást láttam, kilencven perc egy részben, és szívesen ajánlom Schneider Zoltán és/vagy Nagy-Kálózy Eszter és a romantikus vígjátékok kedvelőinek.

A József Attila Színház október elején bemutatta az Equust Hargitai Iván rendezésében, Fila Balázs és Fekete Gábor főszereplésével. Stúdióelőadás a nagyszínpadon, különleges térkihasználással (díszlettervező: Magyarósi Éva, jelmez: Pap Janó, dramaturg: Szokolai Brigitta), két óra öt percben, szünet nélkül.

Én szerettem, így ajánlom a megtekintését – különösen azoknak, akik eddig elkerülték ezt a történetet, és a címből nem következik számukra semmi. (Ha vannak ilyenek egyáltalán… – népszerű az Equus, eddig 17 magyar nyelvű bemutatója volt.)

 Fekete Gábor és Fila Balázs

Amikor egy ilyen előadást látok, akkor örülök a legjobban, hogy tíz éve belekezdtem a blogírásba - így sokkal könnyebb feldolgozni Szalontay Tünde új bemutatóját, amely 2023. májusában készült el, és ez a keddi még csak a harmadik előadása volt.

Megtekintése előtt érdemes elolvasni a színlap bevezetőjét - rövid és minden lényeges információt tartalmaz. Legközelebb október 28-án és november 22-én látható a Jurányi Kamaratermében.

Nagyon egyszerűen ajánlható az Albina, a Spinoza felolvasószínházi előadása: hetven percen keresztül Csákányi Eszter látható– csak ő és senki más. Ez a tény is elég, hogy a Spinoza minden alkalommal tele legyen a tavaly őszi bemutató óta. A mai, 9. alkalom kapcsán ennél azért hosszabb beszámolót írtam, bár tényleg nem szorul ajánlásra a produkció.

Az előadás, amely Budapest zsidó kultúráját és utóbbi 150 évének történetét érinti, Stahl Judit ötlete nyomán született meg, aki a színészek által eljátszott szituációk kereteit is kitalálta, melyben lánya, Stahl-Bohus Hanna is a segítségére volt. 

Mivel híres színészek játsszák és sok szó esik benne ételekről, érthető, hogy az előadásnak már a leírás alapján is bizalmat szavaztak sokan. Még van pár jegy januárra, de a korábbi alkalmakat már mind eladták. Ha a péntek esti nézők is elkezdenek erről az estéről beszélni, feltehetően a már meghirdetett februári és márciusi időpontok is be fognak telni. Akit érdekel a kísérleti improvizációs gasztroszínház, annak gyorsan kell a jegyét megvásárolnia.

A színpadképet pedig Kálmán Eszter készítette el.

Mi az a vacsoraszínház? – ezt kérdezte tőlem egy kedves ismerősöm, miután megtudta, hogy tegnap én is az Orfeumban jártam, nemcsak Poirot. - Ez volt az első ilyen élményem, bár legalább 4400 „normális” előadást már láttam, gyakran vacsora helyett is, nehezen kiszorítva a szükséges időt.

Előre mondom, a vacsoraszínház épp nem azoknak való, akiknek kevés az ideje és jellemzően egyedül esnek be utolsó pillanatos döntés alapján valamire, majd azonnal rohannak is tovább és nem szívesen töltenek időt mások társaságában. Jelen esetben az élmény legfőbb összetevőjét a néző maga biztosítja: a partner(eke)t, akikkel a nyugodt találkozás, beszélgetés megtörténhet - a színház és vacsora kellemes és megbízható keret csupán. Kicsit olyan, mintha egy rendes előadáson a szünet válna a legfontosabbá – most itt ez a helyzet. 

Aki ránéz a Poirot az Orfeumban szereposztására, azok azt is megértik, hogy mégis miért vállaltam be ezt az estét egyedül, feltehetően extrém kivételként.
A címszerepben: Elek Ferenc