Mezei néző

A héten talán egy kicsikét elvetettem a sulykot, amikor nyolc színházban kilenc előadás megtekintését terveztem. Ha valaki belegondol, hogy a saját szabályaim alapján mindről blogbejegyzést "kell" írnom, akkor kiszámolhatja ennek az időigényét (három óránál hamarabb egy ilyen kis szösszenet nincs kész, de sokszor kell öt óra is). Ami nagyszerű, valóban sikerült különféle karakterű jó előadásokat, különösen jó színészeket csokorba gyűjteni és ebbe a sorba A lepkegyűjtő, Hegedűs D. Géza Márai estje, Eötvös Péter operája, a Rózsavölgyiben Bozó Andrea és két "pasasa, Paizs Miklós Don Giovannija) után a pesti színházi kínálat újabb, kifejezetten élvezetes opuszát láthattam Karinthy Márton magánszínházában, aki kifejezetten irigylésre méltó, mert azt mutat be, amit szeret és rengeteg nagyszerű színészt tud begyűjteni az előadásaihoz. (Másnap visszamentem a Tortúrára, arról külön bejegyzés következik, az volt az évadomban kereken a századik alkalom.)

Péntek este hosszabb kihagyás után ismét egy nagyon jó vígjátékot láttam a Karinthy Színházban, a Pétert. Ezek után gondoltam egyet, újraterveztem a programom, és egy egészen más jellegű előadásra is visszaültem azon melegében, sőt a jövő heti új bemutatóra (Szembesítés) is készülök.

Ha röviden kellene összefoglalnom - spoilerezés nélkül a tegnap megnézett előadás tanulságát, ennyi lenne: ha művész vagy, akármiféle, óvakodj a rajongóktól! Hogy pontosan miért, nem részletezem, esete válogatja, viszont ebben az esetben az átlagosnál kiélezettebb a helyzet, amit sejtet már a színlap is. Egy pszichotrillert látunk, amely alaphelyzete, hogy a népszerű írót autóbalesete után elvakult rajongója találja meg, aki elkezdi saját házában ápolni. Havasak az utak, a rajongó szakképzett ápolónő, a férfi mozgásképtelen. Az ápolás kicsit elhúzódik...

Tíz előadás:

Kilenc előadás:

Vannak gátlástalan pasasok az életben is, a művészetben is. Don Giovanni egy ilyen figura, akiről mindenkinek van véleménye. Az előadásban "vitatható értékelésű szarházi"-nak minősítik, és ez önmagában is megmutatja, hogy mélységében foglalkoznak a D.J. jelenséggel. Akár szeretjük, akár taszít minket, nem hagyjuk figyelmen kívül. Paizs Miklós szintén gátlástalan, bebizonyítja, hogy bármi megtehető a színház közegében is. Elő lehet adni - élvezhetően - egy Mozart operát zenekar és operaénekesek nélkül egy tágabb szoba méretű helyen.

Egy délelőtti sajtóbemutató után (lsd. Mesterhármas) végre ezt az előadást is megnéztem, miután évek óta szerepelt a terveim között. Nem hittem el, hogy EGY ember valóban elénekli a teljes Don Giovannit és el is játssza partnerek nélkül, ujjbábokkal. Ma megláttam és tényleg így van.

13 előadás:

Egy férj felébred, köszönti a feleségét és már nyúlna is az újság felé, hogy elolvassa. De nem, erre nem kerül sor, mert várja a "kármentő" beszélgetés, a feleség tisztázni szeretné épp ezen a reggelen, hogy pontosan hányszor csalta meg. Aztán a kérdést visszakapja és kiderül, hogy a "n" félrelépést (az előadás ötödik percéig) bevalló férfi a papírforma szerint nemcsak csaló, de hihetetlenül féltékeny, és nagy nyomozásba kezd az asszony által beismert egyetlen szerető kiléte után. Ezt a két, majd három ember közötti dumálgatást nézhetjük másfél órán keresztül a Rózsavölgyi Szalonban ma estétől. Én a délelőtti sajtóbemutató kapcsán írok le néhány gondolatot röviden.

Hosszabb szünet után ismét a Vígben voltam, elkezdtem ott is hatalmas lemaradásaim pótlását, mert jól esne kicsit kiegyensúlyozottabbá tenni napi ajánlóimat és Pest egyik leglátogatottabb színházát nem csak hébe-hóba emlegetni. A következő néhány hónapban ez kiemelt projekt lesz, úgy tervezem.

A Házi Színpadon másfél órán keresztül nézhető Hegedűs D. Géza, aki B.Török Fruzsina által kiválasztott Márai szövegeket mond, amelyek az író utolsó Magyarországon töltött évtizedéről szólnak. Marton László rendező néhány kelléket (négy bőröndöt, könyveket, cigarettát, öngyújtót) bocsát a színész rendelkezésére, aki ezekkel és nem túl sok mozgással megtámogatva végig le tud kötni minket. Erős a szöveg, hatalmas - az egész nemzet sorsát érintő - problémákról van szó és nagyon természetesen mondja el nekünk Hegedűs D. Géza, akit elfogadunk Márai megszemélyesítőjeként.

A hangsúly a szövegen magán van, és a felvetett kérdéseken. Márai polgárként és művelt értelmiségiként gondolkodva, aggódva elemzi végig néhány év távlatából (1950-ben fejezte be a szöveg írását), hogyan pusztult el a klasszikus Európa, miként ért véget a polgári életforma és saját emlékein átszűrve végigbeszéli a nagypolitika legnagyobb eseményeinek a hatását.

Kicsit sajnáljuk, mert plasztikusan leírja nekünk életmódját, amelyet befutott íróként élvezett, és látjuk, hogy a külvilág miként dúlja föl ezt és teszi elviselhetetlenné számára az itthoni létezést, kényszeríti távozásra.

A kezdőpontot 1938. március 12-ére rögzíti, az Anschluss napjára, de ahogy elemzi a történteket, kiderül, hogy neki is világos, hogy a fasizmus már tíz évvel korábban is fenyegető volt, csak mindenki passzívan nézte, hiszen eleinte a németországi folyamatok olyan távolinak tűntek és akkor sem változott a polgárság hozzáállása, amikor már a magyar törvényeken, a sajtón is lemérhető volt, hogy minden átalakulóban van itt is . A hallgatás bűn volt, a polgárok csak saját magukat hibáztathatják mindenért, ami velük történt - ez az író végkövetkeztetése, illetve az, hogy ez a passzivitás tovább nem tartható és külföldön is köteles magyarul írni és menteni a magyarság elveszett becsületét.

A becsület elveszítésének a folyamata néhány eseményhez kapcsolódva elénk kerül, láthatjuk, hogy elemzi a nagypolitikát egy olyan kisember, akinek hozzánk hasonlóan éppúgy nincs beleszólása az eseményekbe, de néhány év távlatából különösen tisztán látja, hogy mi vezetett 1948-ig, amikor végleg feladta az otthoni életének folytatását. (Megkérdezhetjük magunktól, hogy a mi saját hozzáállásunk nem hasonlít-e ehhez...)

Az előadásban a különféle politikusokra vonatkozó részek is érdekesek, kiderül, hogy Márai személyesen is ismerte azokat, akik történelmünket alakították. Teleki Pál, Bárdossy László, Bethlen István mind említődik a szövegben.

Ahogy hallgattam Hegedűs D. Gézát, (akivel kapcsolatban nem kis lelkiismeretfurdalásom volt, mert addig halogattam A revizor megtekintését, amíg lemaradtam az utolsó előadásáról is), kifejezetten kedvem lett Márai olvasásához, akinek ugyan ismerem a fontosabb könyveit, de talán nem eleget. Majd ezt is pótolni fogom.

Az előadás kapcsán további kérdések is felmerülhetnek a nézőben, nem kizárt, hogy egyes mondatokat a mai világunkra is érvényesnek fog tekinteni, és a két korszak között további párhuzamokat is fog találni, illetve a másik, ami az iskolában sokszor felmerül: a mai generáció nagyon sok tagja, akik egyébként egyetemi tanulmányokra készülnek, egészen feleslegesnek tekinti az olvasást, a művelődést anyagi haszonszerzés kilátása nélkül, csak önmagáért. Amikor hallgattam Hegedűs D. szövegét a művelt polgárság pusztulásáról, eszembe jutott, hogyha a jóslat nem is jött be, manapság még nehezebb ezt a kérdést megítélni, de a vészharangot azért kongathatjuk nyugodtan...

Márai hallgatása közben foltokban behallatszott a Pál utcai fiúk zenéje, amely hatalmas siker, csoportos jegyigényléseket nem is tudnak rá elfogadni már az évadban, majd azt is meg kell nézni, meg a repertoár többi darabját is, amelyekkel lemaradásban vagyok...Ez az előadás nagyon jó kezdés volt mindenesetre.

Négy előadást sikerült találni:

Tavaly az összes opera-premiert megnéztem, ha rá voltam hangolódva, ha nem, a kortárs műveket is (A vihart és a Leart) és idén is csak a körülmények miatt passzoltam kettőt. Közben a Ház valamelyest csökkentette is a tempót, így jóval több számomra új operára (A karmelitákra és a Lammermoori Lúciára is) fel tudtam elfogadhatóan készülni, márpedig számomra a felkészülés is óhatatlanul szükséges ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam az előadást, ha ismeretlen darabról van szó.

Ahogy most nézem az egy hét óta formálódó bejegyzésemet, egyre inkább azt látom, hogy elsősorban a művel kialakított ambivalens viszonyomnak hagyok nyomot benne, kisebb mértékben az előadásnak. Ez egy SZEMÉLYES, színházi megközelítésű BLOGBEJEGYZÉS, ne várjon senki kritikát, főleg ne zenekritikát, mivel - idézet Delura atya szövegéből: "I am not qualified!" EGY darab néző benyomásai mindössze, kinyilatkoztatást nyomokban sem tartalmaz. (Akit csak az előadás érdekel, tekerjen bele, a kiemelések ezért vannak, hogy ezt segítsék.)