Mezei néző

11 előadás:

Nem ma mentem először sem utoljára célzottan egy színész miatt előadást nézni - legközelebb holnap fog ez ismét előfordulni.

Bereczki Zoltán nekem a Centrál Illatszertárában tetszett meg, és megállapítottam, hogy mennyire tehetséges fiatalember. Utána kikerestem a nevét a színlapon és akkor ismertem fel, hogy egy országos ismertségű sztárt fedeztem fel magamnak, akinek minden nagy előadásáról lemaradtam, mert nem jártam eleget az Operettbe, nem kedvelem a musicalt és annyi időm nincs, hogy ezt magamra erőltessem. De ez az egy dobása elég volt ahhoz, hogy számon tartsam a művészt, akit az említett darabban még kétszer megnéztem, és ebben az évadban, a Pillanatfelvételben is.

A lepkegyűjtő bemutatója lassan két éve volt, és az említett okból azóta folyamatosan bekerült hónapról hónapra a táblázatomba a megnézendő előadások közé, de eddig mindig volt valami, ami megakadályozott a megtekintésben. Ma sikerült, bár eredetileg ez lett volna a színházi szabadnapom, de a Centrálban annyira szerettem a szombati Házassági leckéket, hogy feltétlenül vissza akartam még valamire ülni, minél hamarabb. Megtörtént.

Tíz előadás:

Kilenc előadás, ha valaki nem megy Eötvös operájának utolsó előadására:

A Rózsavölgyi Szalon őszi sajtótájékoztatója után hazamentem és előkerestem Szabó Magda regényét, amelynek októberi bemutatója már elérhető közelségben volt. Kiderült közben, hogy a sógornőm kedvenc regénye éppen ez (aki persze azóta már rég meg is tekintette az előadást) és éppen ezért nem éreztem magam túl jól, amikor néhány oldal után feladtam a tovább olvasását, mert nem tetszett, mégpedig azzal a sóhajtással, hogy "mindegy, megnézem a színházban, hiszen benne van Nagy Mari, nem hagyható ki semmiképp". Nem vagyok Szabó Magda rajongója, viszont a főszerepre felkért színésznő eddig még mindig meggyőzött, hogy ott a helyem előadásain amikor csak lehet. Azóta ment az idő, nem volt alkalmas időpont, míg a mai délutáni előadást végre meg tudtam nézni.

Őze Áron letisztult, a Szalon körülményeihez illeszkedő, színészközpontú rendezése nemcsak felülmúlta várakozásaimat és ismét megtapasztaltatta velem, hogy Nagy Mari valóban CSODA, a hatására már levettem újra a könyvet a polcról. (De előtte még megírom ezt a bejegyzést...)

Florian Zeller francia író 2011-ben megjelent színdarabját (Az igazság) Baráthy György fordításában játssza a Centrál Színház a decemberi bemutató óta Puskás Tamás rendezésében "Házassági leckék középhaladóknak" címmel, amely így sokkal alkalmasabb arra, hogy széles tömegek érdeklődését felkeltse, ráadásul az igazság annyira sokféle és viszonylagos lehet, hogy egy színház feltétlenül jobban teszi, ha a kinyilatkoztatás helyett inkább kérdéseket tesz fel a nézőinek.

Balsai Móni és Stohl András

Van amikor az ember  pontosan azt az előadást nézi, amelyikre szüksége van,  ráadásul éppen a megfelelő állapotban, így bele tud kerülni a mű világába, azaz minden tökéletes. Ez történt velem péntek este az Örkény főpróbáján, amelyről azonnal - éjfélkor - a hazaérésem után bele is kezdtem az ajánló megírásába, nehogy ismét befejezetlenül maradjon, ahogy már egyszer megesett (Az ügynök halála).

Tíz előadás:

Az aranjuezi szép napok számomra mérföldkő jellegű előadás volt még szeptemberben, azóta most jöttem ide először a Bethlen Téri Színházba és mivel életmódváltáson estem át éppen az itt történtek hatására, most már oda-vissza szigorúan csak gyalog (10 km volt összesen). Nem bántam meg.

A Pataki Éva regényéből (Nőből is megárt a nagymama!) készült színdarabot Cseh Judit rendezésében láthattuk egy részben, másfél órában, amelynek különlegessége, hogy egy anya-lány kapcsolatot két olyan színésznő mutat meg nekünk, akik a valóságban is éppen ilyen viszonyban állnak egymással. Az előadásnak ez a legfőbb vonzereje, a színlap is ezt emeli ki.

Hétfőhöz képest rendkívül mozgalmas nap, inkább egy csütörtökre hasonlít: